Jó reggelt! Többek között oktatásról, háborúról, energiáról és fociról szól a 444 reggeli hírlevele, ami az elmúlt 24 óra legfontosabb híreit gyűjti össze. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)
Gulyás Gergely a Bayer Show-ban jelentette be, hogy évi 10 százalékkal emelik a tanárbéreket. A Kormányinfón azt mondta, a kormány nem számít arra, hogy tömegesen mondanának fel tanárok. „Még egy kicsit saját szellemi termékemet is látom az ön kérdésében” – mondta Gulyás egy TV2-s alákérdezésre.
Nem teljesen igaz ugyan, hogy a 7-8. osztályos fizikakönyvben egyszerűen más kifejezésre cserélték volna le a soros kapcsolást, de majdnem: napok óta terjed a közösségi médiában, hogy a fideszes oktatáspolitika annyira megkattant, hogy a hetedikes fizikakönyvben egyszerűen lecserélték a „soros kapcsolás” kifejezést, méghozzá „elágazás nélküli áramkörre”.
Egészen mások halnak meg a háború orosz oldalán, mint egy évvel ezelőtt: a háború orosz oldalának változó arcát mutatja, ki volt egy átlagos áldozat az első hónapokban, és ki most.
Ismét ízlésesre sikerült a kormány új kampánya: ezúttal ukrajnai sírok szerepelnek rajta. De kiké?
Az ukrán diplomaták még mindig nem léphettek kapcsolatba a Magyarországnak átadott hadifoglyokkal.
Megbírságolták a Yandexet – aminek a mérőkódja pár éve a Nemzeti Konzultáció oldalán is feltűnt –, mert nem szolgáltatott elég adatot az orosz titkosszolgálatnak.
Azért kell szabadkoznia a portugál miniszterelnöknek, mert beugrott Budapestre Orbánnal EL-döntőt nézni. Nagy sztori lett belőle Portugáliában, amiből többek között kiderül, hogy Orbán – aki most Szerbiában volt látogatáson – annyira vállalhatatlan figura lett, hogy magyarázkodnia kell annak, aki találkozik vele. Costát a jobboldaltól a liberálisokig mindenki támadja, mert állami géppel repült magánprogramra.
Lezárult a Lakógyűlés, Karácsony Gergely konzultációját 136 ezer budapesti töltötte ki. A főpolgármester egyébként azt mondta, hogy nem megy el az atlétikai vb megnyitójára, ha a kormány nem tartja be a megállapodását a stadionépítés finanszírozásáról.
Szijjártó Péter bejelentette, hogy a kormány megvétózza az EU-s energiareformot.
Az Európai Számvevőszék szerint az EU egyelőre vesztésre áll az akkumulátorversenyben.
Eltűnt egy tengeralattjáró, amivel turistákat vittek a Titanic roncsához, mentőexpedíció indult érte.
1,5 évre ítélték a kokaincsempészettel is vádolt holland válogatott focistát, amiért megkéselte az unokatesója térdét: Quincy Promes élete filmsorozatra kívánkozik, 28 milliárd forint értékű kokaint hozhatott be, ezért lehet, hogy élete végégig Oroszországban marad.
Amikor a férfi kézi BL-döntő vége előtt meghalt egy riporter a lelátón, a németek edzője felajánlotta, fújják le, nyerjenek a lengyelek, de ők nem mentek bele: Wiegert edző szerint az életben vannak fontosabb dolgok a sportnál. (A végén, hosszabbítás után a Magdeburg győzött.)
Még egyszer ajánljuk a hétvégi Carson Coma-interjúnkat.
A Bayer Show az új kormányinfó.
Kormányinfót tart a kormány.
A kormányinfón megszületett a tökéletes kérdés, amiben válasz is van.
Napok óta terjed a közösségi médiában, hogy a fideszes oktatáspolitika annyira megkattant, hogy a hetedikes fizikakönyvben egyszerűen lecserélték a “soros kapcsolás” kifejezést, méghozzá “elágazás nélküli áramkörre”. Megnéztük, mi a helyzet.
Újra összeül a pedagógus sztrájkbizottság.
A PSZ és a PDSZ képviselői szerint egyértelmű, hogy „semmilyen döntésre nincsenek feljogosítva” a kormány részéről küldött tárgyalófelek.
Velkovics Vilmos megtalálta a felelősöket is: a liberális tanárokat, akik nem olyan szigorúak, mint a papok.
De legalább a kutyának nem esett baja.
A háború orosz oldalának változó arcát mutatja, ki volt egy átlagos áldozat az első hónapokban, és ki most.
Ezúttal ukrajnai sírok szerepelnek rajta.
Erdőszéli sírokról szóló fenyegető képpel illusztrálja legutóbbi hirdetését a magyar kormány. Csak azt nem árulják el, hogy kik kerültek ezekbe a sírokba az orosz megszállás során Északkelet-Ukrajnában, és miért. Ez pedig nem is véletlen.
„Valójában elzárva tartják őket, nem férnek hozzá nyílt információforrásokhoz, rokonaikkal való kommunikációjuk harmadik felek jelenlétében zajlik, és megtagadják számukra a kapcsolatot az ukrán nagykövetséggel” – közölte Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő.
A cég mérőkódja pár éve a Nemzeti Konzultáció oldalán is feltűnt.
Az orosz hatóságok azzal vádolják, hogy a börtönből is szervezkedett.
A következő öt évben.
Az utóbbi időben rendszeres tüntetéseket a nyíltan oroszbarát ellenzéki párt kezdeményezte.
Nagy sztori lett belőle Portugáliában, amiből többek között kiderül, hogy a magyar miniszterelnök annyira vállalhatatlan figura lett, hogy magyarázkodnia kell annak, aki találkozik vele. Costát a jobboldaltól a liberálisokig mindenki támadja, mert állami géppel repült magánprogramra.
Novák Katalin is ott lesz.
Lezárult a Lakógyűlés.
A főpolgármester azt mondta, a rendezvény nyilvánosságát arra fogják felhasználni, hogy elmondják, a kormány nem tartotta be a szavát.
„Sajnos a közelmúltban Brüsszelből komoly támadás indult a magyar rezsicsökkentés ellen, és a magyar rezsicsökkentés elleni brüsszeli támadásnak ma a jogszabályi előterjesztésével is itt szembetaláltuk magunkat” – mondta a miniszter a most kezdett, villamosenergia-piaci reformról szóló vitáról.
Most a Honvédelmi Minisztérium bizonyította be, hogy teljesen felesleges bármilyen információt kérni.
Sokaknak betettek az emelkedő kamatok, a magas infláció és a megélhetési költségek növekedése.
Stabilan havi 12-13 ezer körül mozgott, aztán egyszer csak felugrott 17 ezerre.
Végre valami, amiben Magyarország élen jár.
Keresés indult.
Pedig a Sinochem vegyipari óriáscég a Pirelli legnagyobb részvényese.
Újabb tüntetések jöhetnek Izraelben.
„Dárfúrban és Kartúmban katasztrofális a helyzet. Dúlnak a harcok, az embereket az otthonaikban és az utcán is megtámadják” – mondta António Guterres.
Quincy Promes élete filmsorozatra kívánkozik: 28 milliárd forint értékű kokaint hozhatott be, ezért lehet, hogy élete végégig Oroszországban marad.
Wiegert edző szerint az életben vannak fontosabb dolgok a sportnál. A végén, hosszabbítás után a Magdeburg győzött
Még a mindent fikázó kommentelők is éljenezték. Társa is volt, aki a legmeglepőbb dolgot művelte, amit pucér berohanó focipályán valaha csinált.
Hétvégi interjúnk legfényesebb pillanatai a Carson Coma extravagáns énekesével.
Húszmillió dolláros szerződést kötöttek a céggel, végül mindössze 12 epizódot készítettek el a podcastjukból.