Jó reggelt, itt szokás szerint a 444 napindító hírlevele, az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb cikkeivel, például ezekkel:
Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet.
Évről évre az egyik legkevésbé meglepő, visszatérő híre, hogy az agrártámogatások jelentős része rendre egy szűk, nagyon gazdag és kormányközeli csoport kezében landol. Nem volt ez idén sem másként: a friss összesítéséből kiderült, hogy a támogatott gazdálkodók hetven százalékának a teljes támogatási összeg 5,82 százaléka jutott csupán. Írtunk emellett arról, hogy négy éve nyomoznak egy katolikus iskolát érintő költségvetési csalás miatt, még gyanúsított sincs, és hogy leváltották a Paksi Atomerőmű vezetőjét, hogy helyet csináljanak egy Fidesz-közeli embernek.
Eldőlt, hogy a brit Liberty Steel veszi meg a Dunaferrt, kiderült, hogy a magyar taxisok ezúttal a Boltot próbálják meg kitúrni a már így is teljesen túlvédett, mesterségesen drágán tartott piacukról, ráadásul egészen elképesztő érvekre hivatkozva, Lázár János pedig a jogosítvány megszerzésének feltételein akar szigorítani.
És megemlékeztünk a saját magát felfaló magyar gasztroforradalomról is a sajtos-tejfölös lángos ízű fagylalt sikertörténetével.
A hét messze legfontosabb eseménye a keddi-szerdai vilniusi NATO-csúcs: beharangozóként megírtuk, hogy mivel úgy néz ki, Törökország nem akadályozza tovább a svédek csatlakozását, így Ukrajna lesz a legfontosabb téma a találkozón, és már kiderült az is, hogy szerdán Biden-Zelenszkij találkozóra is sor kerül majd. A keddi előjelek alapján azonban azt is látni, hogy közel sem biztos, Kijev minden előzetes reménye valóra válik majd: Zelenszkij konkrét csatlakozási dátumot akart a NATO-tól, de úgy fest, nem kapott. Közben elkezdtek beesni az első felajánlások is, Macron például nagyobb hatótávolságú rakétákat ígért Ukrajnának, míg a németek is újabb fegyverszállítmányról döntöttek.
A találkozóra Orbán Viktor is megérkezett, és rögtön egy fura jelenetbe keveredett Joe Bidennel. A magyar miniszterelnöknek eleve egy meglehetősen kínos vazallusjátszmából kéne kikeverednie, hiszen egy éven át pont a török akaratot lekövetve zsaroltuk a svédeket a NATO-csatlakozásuk blokkolásával, és mint Rényi Pál Dániel írta a történteket bemutató cikkében, mindezt úgy, hogy közben
egyre látványosabbá vált, hogy a szuverenitását minden fórumon hangsúlyozó magyar kormánynak nincs érdemi követelése Svédországgal szemben, csupán provokálni igyekszik, miközben a török áramlatot figyeli. De ezt nem vállalta, vállalhatta fel nyíltan.
Aztán ahogy Erdogan hirtelen meggondolta magát, nálunk is felgyorsultak a dolgok: Szijjártó előbb kénytelen volt összevissza beszélni, majd amolyan kárelhárító üzemmódra kapcsolni, mérsékelt sikerrel persze. A Momentum közben bejelentette, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezik
Oroszországi hír volt, hogy a reggeli kocogása közben végezték ki az orosz parancsnokot, aki 23 ukrán civil haláláért volt felelős, míg estére az oroszok elfogtak valakit, aki szerintük felelős lehet a merényletért. Moszkva közben közölték, hogy az amerikaiak által adott kazettás bombákra kazettás bombákkal fognak válaszolni, nemmintha eddig nem használták volna a fegyvert a háborúban
Itt a megafonos trollfluenszer-birodalmat bemutató sorozat utolsó, egyben leglehangolóbb, nyomasztóbb része: íme az Öreg Rocker.
Kinek lesz jobb attól, hogy egy ferencvárosi padot néha szivárványosra, néha zöld-fehérre festenek? A kérdés beugratós: véleménycikkünkben amellett érveltünk, hogy senkinek, és főleg nem azoknak, akiknek az életéről szól. Diószegi-Horváth Nóra publicisztikájára az Amnesty blogján Vig Dávid reagált, amellett érvelve, hogy amíg a szimbolikus akciókban nem a kiállás fontosságát látjuk, hanem azt, hogy az valakiknek nem fog tetszeni, és emiatt inkább nem csinálunk semmit, nem is fog semmi változni.
A Lufthansa Technik karbantartó üzemében jártunk, ahol megnéztük, ahogy teljesen szétszedik az utasszállító repülőgépeket a nagyjavítások során, mégsem kell aggódni amiatt, hogy ez balesetet okoz. Nem csak a rendszerek vannak túlbiztosítva, de az emberi hiba is belefér anélkül, hogy baj történne.
A Qubit írt arról, hogy az Európai Bizottság javaslata szerint a szigorú uniós GMO-szabályozás nem terjedne ki az elmúlt húsz évben fejlesztett génszerkesztési módszerekkel nemesített növények közcélú termesztésére. A javaslat hatására óriási tiltakozás tört ki.
Egy éven át akadályozta a kormány és pártja a ratifikációt mondvacsinált okból, aztán a törökök döntöttek, és „váratlanul” Magyarország is észhez tért.
Ez a fajta látvány- és gesztuspolitizálás semmit nem ér, senkinek sem lesz tőle jobb.
Propagandista-e a propagandista, ha nem ér el senkit? Vagy ez az egész csak arról szól, hogy egy írni-olvasni alig tudó embert is pszichózisban tartsanak egy „fontos feladattal”?
A Lufthansa Technik karbantartó üzemében jártunk, ahol megnéztük, ahogy teljesen szétszedik az utasszállító repülőgépeket a nagyjavítások során, mégsem kell aggódni amiatt, hogy ez balesetet okoz. Nem csak a rendszerek vannak túlbiztosítva, de az emberi hiba is belefér anélkül, hogy baj történne.
A támogatott gazdálkodók hetven százalékának a teljes támogatási összeg 5,82 százaléka jutott csupán.
Az iskola igazgatója és helyettese, aki egyben a felesége, a feljelentés után néhány hónappal távozott az intézményből.
Egy nukleáris területen dolgozó szakember szerint „durva kockázatot vállalnak” azzal, hogy „odaküldenek egy paksi tapasztalattal nem rendelkező embert”.
A gazdaságfejlesztési minisztérium szerint „már decemberben is a gyár megsegítésére sietett egy olyan időszakban, amikor az acélipar világszerte a legnehezebb időszakát élte”.
Mert szerintük nem pont olyan a logója, amilyennek kéne lennie.
Az építési és közlekedési miniszter szerint a statisztikák alapján a balesetek kétharmadát nem a sebességtúllépés, hanem rossz járművezetői döntések okozzák.
A helyi polgármester szerint korábban is előfordult már hasonló, „elsősorban az épülő félben lévő, illetve új építésű épületek előtti parti részeken”.
Bár a rendőrség megszüntette a nyomozást, az ügyészség felülbírálta a döntést.
A rendőrök elők menekült a Podmaniczky utcai társasház tetejére, nem sok sikerrel.
Szivárványos zászló égetése is szerepelt a meghirdetett programjaik között.
Három óra alatt 81 gyorshajtó – akcióztak a rendőrök.
Ötven helyett.
És még az áldozat apjának is fizetnie kell 150 ezer euró erkölcsi kártérítést.
Az egyik közösségi oldalon ismerkedett meg a gyermekotthonban élő lánnyal.
A balatonmáriafürdői Vitorlás Fagyizó és a Gyufa Büfé álmodta meg a Balaton Fagylaltja-különdíjjal kitüntetett terméket.
A keleti tagállamok - kivéve a Moszkva érdekeit nyíltan képviselő Magyarországot - világos döntést akarnak Ukrajna jövőbeni csatlakozásáról, de vannak, akik szerint ez csak a háború elhúzására késztetné az oroszokat.
Minden jel arra utal, hogy Ukrajna kérdésében is komoly döntések születhetnek a NATO csúcstalálkozóján.
Zelenszkij ukrán elnök meglehetősen ingerülten posztolt útban a NATO-csúcsra, mert úgy hallotta, hogy az utolsó pillanatban mégis belekerülhetnek bizonyos feltételek a határozattervezet szövegébe.
Az ukrán elnök szerint abszurd a „késedelem”.
Azt nem volt hajlandó elárulni, hogy pontosan milyeneket, de a Kreml máris felháborodott.
Franciaország és Norvégia is ezt jelentette be a vilniusi NATO-csúcson.
Az nem világos, hogy az amerikai elnök tudta-e, hol van, és kivel fog kezet.
A parlamentnek, ahol aztán a kormánytöbbség nem volt hajlandó napirendre venni azt, így leghamarabb elvben szeptemberben dönthet majd róla.
Nem kötik menetrendhez Ukrajna NATO-csatlakozását, közölte. Erről amúgy természetesen szó se volt, lévén Ukrajna éppen nyílt végű fegyveres konfliktusban áll Oroszországgal.
A svédek NATO-csatlakozását ratifikálnák mielőbb.
A tengeralattjáró parancsok Krasznodar városában indult szokásos reggeli futására, amikor az ismeretlen támadó rajtaütött.
A hatóságok szerint egy hangtompítós pisztolyt találtak, amiből a lövéseket leadhatták Sztanyiszlav Rzsickijre.
Sojgu szerint az ő kazettás lőszereik sokkal jobbak az amerikaiaknál.
Segít-e az LMBTQI embereknek a ferencvárosi pad?
Az Európai Bizottság hétfőn megjelent javaslata szerint a szigorú uniós GMO-szabályozás nem terjedne ki az elmúlt húsz évben fejlesztett génszerkesztési módszerekkel nemesített növények közcélú termesztésére. Óriási a tiltakozás.