• Jens Stoltenberg főtitkár bejelentette, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök és Törökország támogatni fogja Svédország csatlakozását a NATO-hoz.
• Magyarország ezzel az utolsó ország lehet, amelyik nem ratifikálta még a skandináv ország felvételi kérelmét.
• Közel egy éven át bábozta el a kormány, hogy tényleges gondja van Svédország tagságával - de most beadta a derekát, és kiderült, hogy mindvégig csak Ankarára várt.
• Gulyás Gergelytől Kövér Lászlóig többen hagytak maguk után nehezen megmagyarázható mondatokat.
• Szijjártó Péternek akadt már néhány izzasztó NATO-csúcsa, de a mostani vilniusi vizit biztos dobogós lesz.

Finnország és Svédország 2022. május 15-én, illetve 16-án nyújtotta be hivatalos csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. A két skandináv ország a napóleoni korszak óta hagyományosan semleges védelmi politikát folytat, az orosz inváziós kísérlet viszont ráébresztette vezetőit arra, hogy történelmi léptékű döntésekre van szükség.

Svédország a döntésével párhuzamosan egyértelműen jelezte: nem kíván sem NATO-bázisokat, sem atomfegyvereket telepíteni az országba, és ennek hallatán még Vlagyimir Putyin is elfogadhatónak nevezte a katonai szövetség északi bővítését, amit a tagállamok is majdnem egyöntetű támogatással fogadtak. De csak majdnem, Törökország ugyanis 2022. május 18-án jelezte: blokkolja Finnország és Svédország csatlakozási kérelmének befogadását.

Erdoğan elnök már május végén magyarázatot adott álláspontjára: Törökország szerint a két észak-európai ország támogatja a török kormány által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) és a szíriai kurd milíciát, a Népvédelmi Erőket (YPG). Az elnök, aki épp választásra készült, meglátta a lehetőséget, és nyomban alkudozni kezdett: 33 terroristának minősített ember kiadását kérte Stockholmtól és Helsinkitől. A török kormány a számot később 73-ra emelte.

A többi NATO-tagországhoz hasonlóan 2022. július közepén - vagyis majdnem napra pontosan egy éve - a magyar kormány is benyújtotta az országgyűlésnek azt a két törvényjavaslatot, ami megadta volna Svédországnak és Finnországnak a parlamenti támogatást a csatlakozáshoz, de októberre kiderült, hogy ezeket nem vették tárgysorozatba. A tematizálásban mindig jeleskedő Fidesz sokáig nem tematizálta a döntést – olyannyira nem, hogy az MSZP kezdett elsőként mozgolódni a pályán: a szocialisták sürgették, hogy az országgyűlés vegye napirendre a témát, majd kérdéssel fordultak a kormányhoz, hogy vajon a Gazprom miatt késleltetik-e az ügyet.

Október végén ismét megpróbálta napirendre tűzni a kérdést az MSZP, de Kövér László házelnök nem hagyta magát. Novemberben még kétszer leszavazta a Fidesz, hogy napirendre vegye az Országgyűlés a ratifikáció kérdését, de Gulyás Gergely egy kormányinfón mindenkit megnyugtatott, nem Magyarország fogja utoljára elbírálni a kérelmeket. Ekkor már a V4-ek is sürgették Orbánt, hogy legyen kedves és ratifikálja a kérelmeket.

A miniszterelnök végül november végén bejelentette, hogy a következő parlamenti ülésszak elején szavaznak a csatlakozási kérelmekről. A finn külügyminiszter ezekben a napokban szintén úgy nyilatkozott, hogy ígéretet kapott Magyarországtól arra, hogy februárban megszavazza a magyar országgyűlés a kérelmeket. De mint kiderült, a magyar kormány és annak vezetője sem mondott igazat.

Törökország és Svédország között valódi diplomáciai konfliktus bontakozott ki, miután Stockholm nem akart kiadni egy török újságírót, aki az ankarai kívánságlistán szerepelt. Januárban Erdoğan már 130 ember kiadatását kérte egyedül Svédországtól, a stockholmi Korán-égetés után pedig úgy tűnt, teljesen befagy a török-svéd front. Az erőt mutatni igyekvő Erdoğan diplomáciai kötekedése egyértelmű kampánycélokat is szolgált, így valószínűnek látszott, hogy hónapokig nem lesz még megállapodás.

De a török kormány követelései ténylegesek és egyértelműek voltak. Hogy a magyarok mit akartak, senki sem tudta. Nem is árulták el.