Katarzis FM

reggel 4

Szép napot, itt a 444 napindító hírlevele, ezúttal kicsit megkésve, de a lényeg változatlan, az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb cikkeit fogjuk össze. Például ezzel a négyet:

Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet.

Az élet itthon

Nem a szavakból, hanem a tettekből fog kiderülni, milyen ideológiát képvisel a Tisza Párt. Erről beszélt a 444-nek Szabó Andrea társadalomtudós. Mielőbb meg kell találniuk a 106 országgyűlési képviselőjelöltjüket, Magyar Péter egyedül már kevés. Bár több helyen megelőzték a Fideszt, de ettől még nem lettek néppárt. Magyarral kapcsolatos hír volt, hogy felvette az EP-képviselői mandátumát, illetve hogy a Dunába dobott telefon miatt nyomoz a rendőrség a dulakodása után.

Fotó: Kristóf Balázs/444

Kerkaszentkirályon, a szlovén határ melletti faluban jártunk, hogy kiderítsük, miért váltották le a rendszerváltás óta mindig egyedüli jelöltként induló, egyébként kedvelt polgármesterüket. Történetek a kommunista határzártól a svájci bohócokon át a kert végi kilátóig.

Írtunk arról is, hogy miközben Varga Mihály feketelistára tenné Oroszországot, idén eddig még nem látott összeget utalt át az EU Magyarországnak, igen jól jött ez a költségvetésnek, ám közben elszabadultak az üzemanyagárak: a benzin 18, a dízel 33 forintot drágult a választás óta. És ha már autózás: kiderült az is, hogy Szlovákiában feleannyiba se kerül majd az egynapos sztrádamatrica, mint a pofátlanul drága magyar.

Hír volt még, hogy Jámbor András feljelentést tett a Gattyán-féle NAV-ügyben, hogy a megválasztott győri polgármester szerint a bukott győri polgármester még gyorsan a városi közszolgáltató élére ültetné a bizalmi emberét, hogy lemond a Megoldás Mozgalom elnöke (na ki tudja fejből a nevét?!), és hogy Tompos Márton is bejelentkezett a Momentum elnöki székéért.

Eb

Fotó: GABRIEL BOUYS/AFP

Hétfőn is bőven foglalkoztunk még a magyar válogatott vasárnap esti, utolsó másodperces győzelmével Skócia ellen. Írtunk Csoboth Kevinről, aki tavasszal még kimaradt Rossi keretéből, most lehet, hogy Eb-nyolcaddöntőbe lőtt minket, számolgattunk arról, hogy hogyan jöhet össze a továbbjutás, és megnéztük, mit mond a történelem a magyar fociválogatott nyolcaddöntős esélyéről. Emellett Rényi Pál Dániel riporttal jelentkezett Stuttgartból, és írtunk arról is, hogy kényelmesen sétálva indultak ellátni az orvosok a magatehetetlenül fekvő Varga Barnabást, de az UEFA szerint minden rendben volt. Varga legkorábban amúgy szerdán jöhet ki a kórházból, de a körülménykehez képest jól van.

Hétfő este aztán tovább javultak a magyar válogatott továbbjutási esélyei, mivel a spanyolok simán legyőzték az albánokat, míg az olaszok és a horvátok döntetleneztek, így a csoportharmadik horvátokat már biztos előzik a magyarok.

A világ

A törvénytervezet ellen tüntetők a grúz parlament előtt Tbilisziben.
Fotó: DAVID MDZINARISHVILI/Anadolu Agency via AFP

Június elején életbe lépett az orosz mintára készült külföldiügynök-törvény Grúziában, a civileket és újságírókat folyamatos támadások érik. Egy grúz tényellenőrző oldal főszerkesztője mondta el a Lakmusznak, hogy nehezíti meg az életüket az új jogszabály.

Julian Assange közben elfogadta az amerikai kormány ajánlatát, amivel elkerüli az amerikai börtönbüntetést. A WikiLeaks alapítója a megállapodás alapján bűnösnek vallja magát, cserébe viszont csak 62 hónapnyi börtönbüntetést kér rá az amerikai ügyészség. Ez pontosan annyi idő, amennyit Assange már letöltött egy brit börtönben.

Hétfői hír volt, hogy tényleg kihagyták Magyarországot a legújabb EU-s szankciós döntésből, sértetten posztolt róla Szijjártó, valamint hogy az oroszok szerint az Egyesült Államok áll a szevasztopoli rakétacsapás mögött, és hogy zsinagógákat és templomokat támadtak meg Dagesztánban, a halálos áldozatok közt 15 rendőr, egy pap és egy biztonsági őr is van.

Egy jó rádió

Base FM
Illusztráció: Kiss Bence/444

Még mindig vannak az életben pillanatok, amikor a rádió a legjobb megoldás. Undorító „hírek”, „politikai reklámok”, sőt beszéd nélkül, csak nagyon sok nagyon jó nagyvárosi zenével. Ez a Base FM, az egyetlen hallgatható rádió Budapesten.

Kapcsolódó cikkek

„Magyar Péter felépítette önmagát és ezzel be is zárta a pártot”

Nem a szavakból, hanem a tettekből fog kiderülni, milyen ideológiát képvisel a Tisza Párt. Erről beszélt a 444-nek Szabó Andrea társadalomtudós. Mielőbb meg kell találniuk a 106 országgyűlési képviselőjelöltjüket, Magyar Péter egyedül már kevés. Bár több helyen megelőzték a Fideszt, de ettől még nem lettek néppárt.

Windisch Judit
POLITIKA

Égett a telefonom, kérdezték, hogy mi van, megőrültek ezek, hogy 34 év után leváltottak téged?

Kerkaszentkirályon, a szlovén határ melletti faluban jártunk, hogy kiderítsük, miért váltották le a rendszerváltás óta mindig egyedüli jelöltként induló, egyébként kedvelt polgármesterüket. Történetek a kommunista határzártól a svájci bohócokon át a kert végi kilátóig.

Rovó Attila, Kristóf Balázs
belföld

Katarzis Stuttgartban

Futballünnepből rémálom, majd ismét karnevál. Magyaroktól hullámzó híd. „No Csoboth, No Party!” Ferencvárosi mez az újpesti hős kezében. És minden idők legtökéletesebb megtorpanása. Mámorriport a skót megszállás alatt álló Stuttgartból.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Base FM, az egyetlen hallgatható rádió Budapesten

Még mindig vannak az életben pillanatok, amikor a rádió a legjobb megoldás. Undorító „hírek”, „politikai reklámok”, sőt beszéd nélkül, csak nagyon sok nagyon jó nagyvárosi zenével.

Bede Márton
zene

Magyar Péter átvette az európai parlamenti képviselői mandátumát

Várja a munka.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Dunába dobott telefon miatt nyomoz a rendőrség Magyar Péter dulakodása után

Magyar Péter az Ötkertben bulizott, amikor észrevette, hogy egy férfi videózza. Odament hozzá és elvette a telefonját, amiből dulakodás lett.

Solti Hanna
bűnügy

Varga Mihály feketelistára tenné Oroszországot

A pénzügyminiszter rendelettervezete további 11 nem együttműködő országgal együtt tenné feketelistára Oroszországot.

Herczeg Márk
gazdaság

Brüsszelnek is köszönheti a kormány, hogy végre maradt egy kis pénz az államkasszában május végén

Idén eddig még nem látott összeget utalt át az EU Magyarországnak, igen jól jött ez a költségvetésnek.

Székely Sarolta
gazdaság

Elszabadultak az üzemanyagárak, a benzin 18, a dízel 33 forintot drágult a választás óta

Ami két hete volt.

Haász János
gazdaság

Szlovákiában feleannyiba se kerül majd az egynapos sztrádamatrica, mint a pofátlanul drága magyar

Augusztus elején vezetik be, átszámítva bő 2000 forintba kerül, szemben a mi 5150-ünkkel.

Haász János
gazdaság

Jámbor András feljelentést tett a Gattyán-féle NAV-ügyben

Azt akarja tudni, ki az a három ember, akik megpróbálták eltussolni az ügyet.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

A megválasztott győri polgármester szerint a bukott győri polgármester még gyorsan a városi közszolgáltató élére ültetné a bizalmi emberét

Pintér Bence szerint ez lesz Dézsi Csaba András hálája, mert Németh Zoltán végigkampányolta neki az elmúlt heteket.

Haász János
belföld

Lemond a Megoldás Mozgalom elnöke

Huszár Viktor azzal indokolta döntését, hogy mindig fontosnak tartotta, hogy a politikusok vállalják a felelősséget az eredményeikért.

Solti Hanna
POLITIKA

Tompos Márton is bejelentkezett a Momentum elnöki székéért

Szolgáltatópárti vonalat képzel el, változtatna a szövetségpolitikán.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Tavasszal még kimaradt Rossi keretéből, most lehet, hogy Eb-nyolcaddöntőbe lőtt minket

Bár Csoboth Kevint mindenki az egyik legnagyobb magyar tehetségnek tartja, több szakértő ellenezte a beválogatását. Játszott gyerekként Szoboszlaival a Főnix-Goldban, kis híján fél év után hazaküldték a Benficából.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Akár már keddre összejöhet a magyar továbbjutás

A hat csoportharmadikból négy jut a nyolcaddöntőbe. Most a 3. helyen áll a magyar válogatott, ha a mai és holnapi hat meccsből három nekünk kedvező eredménnyel zárul, nem kell tovább izgulni.

Haász János
sport

És mit mond a történelem a magyar fociválogatott nyolcaddöntős esélyéről?

Inkább nem, mint igen. Nagyon nem.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Kényelmesen sétálva indultak ellátni az orvosok a magatehetetlenül fekvő Varga Barnabást

A rendezők is hamarabb értek oda, hogy eltakarják a játékost. Aztán Szoboszlai rohant oda az egészségügyisekhez, hogy felgyorsítsa őket.

Haszán Zoltán
futball

Az UEFA szerint minden a megfelelő rendben zajlott le a pályán a fejsérüléses Varga Barnabás kezelésénél

„Nem volt késedelem a játékos kezelésében és segítésében” – közölte az Európai Futballszövetség.

Herczeg Márk
futball

Legkorábban szerdán jöhet ki a kórházból Varga Barnabás

A magyar válogatott középcsatára a Skócia elleni Eb-meccsen szenvedett többszörös arckoponyacsont-törést.

Herczeg Márk
futball

Varga Barnabás a körülményekhez képest jól van

Szerdán el is hagyhatja a kórházat.

Molnár Kristóf
foci

Olaszország a 98. percben egyenlített

Minden jól alakult magyar szempontból. Albánia kikapott, Horvátország pedig a 98. percben kapott góllal szenvedett vereséget.

Tóth-Szenesi Attila
foci

Julian Assange elkerüli az amerikai börtönt, miután megegyezett az amerikai kormánnyal

Bűnösnek vallja magát, cserébe viszont csak 62 hónapnyi börtönbüntetést kap, amit már le is töltött az Egyesült Királyságban.

Molnár Kristóf
külföld

Tényleg kihagyták Magyarországot a legújabb EU-s szankciós döntésből, sértetten posztolt róla Szijjártó

Elfogadták a 14. szankciós csomagot, ahogy Josep Borrell korábban beharangozta, Magyarország kihagyásával döntöttek róla.

Haász János
külföld

Az oroszok szerint az Egyesült Államok áll a szevasztopoli rakétacsapás mögött

A támadásban strandoló civilek is meghalhattak, miután nem szóltak a légvédelmi szirénák. Putyin „következményeket” ígér az Ukrajnának fegyvereket szállító országoknak.

Solti Hanna
háború

Zsinagógákat és templomokat támadtak meg Dagesztánban, a halálos áldozatok közt 15 rendőr, egy pap és egy biztonsági őr is van

Az elkövetők közül hatan haltak meg, a hatóságok terrortámadásként kezelik az esetet.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld