Demarsok és bukásra ítélt sikerek

reggel 4
október 04., 06:54

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, eső után, közben, előtt, de ha minden igaz, a hétvégén már nem fog esni. Ajánlunk napkezdéshez négy cikket, alatta meg összefoglalunk mindent, ami az elmúlt 24 órában fontos-érdekes volt.

Többféle hírlevelünk is van, itt lehet rájuk feliratkozni.

Az élet itthon

photo_camera Fotó: Kovács Bendegúz/444

Pénteken ül össze a Fővárosi Közgyűlés, természetesen élőben követjük majd a fejleményeket, érdemes lesz minket olvasni. De már csütörtökön is volt önkormányzati alakulóülés, ezúttal a 12. kerületben, ahol Kovács Gergő és a Kutyapárt vette át a vezetést. Ott voltunk az ülés nyílt részén, ahol fideszes gúnyolódás és momentumos kioktatás is előfordult, majd pedig videós stábunk elkísérte az új polgármester első munkanapján. Óbudán közben hiába kezdeményezte a fogdában lévő polgármester, Kiss László, hogy elmehessen a jövő hétfői alakulóülésre, az ügyészség ezt nem engedélyezte.

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Csütörtökön hivatalossá vált, hogy az Európai Bizottság beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt, és kiderült az is, hogy pár napja a francia és a német nagykövet közösen tiltakozott a külügynél Orbán Balázs szavai miatt, sőt, a német nagykövet még egy eseményen is bírálta a magyar kormány oroszbarát külpolitikáját, ezért Szijjártó be is rendelte magához.

A nap folyamán nyilvános lett a teljes KEHI-jelentés abból az időszakból, amikor Magyar Péter volt a Diákhitel Központ vezetője, miközben Magyar azt állította, hogy Orbán engedélyével távozott a Diákhitel Központtól.

Egyetlen napon belül volt hír, hogy Dubaj pálmafa alakú szigetén bérelt luxusvillát Matolcsy Ádám, vagy hogy a többi európai országhoz képest rendkívül keveset kell adózniuk a Magyarországon játszó profi focistáknak. Volt kormányinfó is Geszten, ahol értesülhettünk arról, hogy Gulyás Gergely a 444 cikkéből tudta meg, hogy Orbán apja is profitál a Budapest-Belgrád vasútvonal szupertitkos felújításából.

Elnök

photo_camera Fotó: Sulyok Tamás/Facebook

Sulyok Tamás, azaz Orbán tripla nullás ügynöke, a nemzet influenszere olyan kampányt tol, amiről az utókor sem fog beszélni: a 21. század kisbetűs embere, a mamelukok csinovnyikja, a szinte meg sem animált NPC, akiről annyit kell tudni, hogy semmit sem kell tudni róla.

A világ

photo_camera Fotó: RAMIZ DALLAH/Anadolu via AFP

Csütörtökre virradó éjjel Izrael Bejrút belvárosát támadta, a légicsapásban több ember meghalt, és a támadások nap közben is folytatódtak. Joe Biden közben azt közölte, hogy nem támogatná, hogy Izrael Irán nukleáris létesítményeit támadja.

Az Egyesült Államokból volt hír, hogy hamarosan megjelenik Melanie Trump önéletrajza, és ebből kiderül, hogy az elnökjelölt felesége egészen mást gondol az abortuszról, mint sokan a republikánus pártban.

És írtunk arról is, hogy

És bemutattuk, hogy a német és osztrák választások eredményét látva egy német thinktank javaslatokat tett a szélsőségek visszaszorítására, és felhívta a figyelmet a zárt Európa jelentette veszélyekre.

photo_camera Forrás: Mozinet

Magányosan esélytelen a zseni, de ha van mellette valaki, az más. Francis Ford Coppola bukásra ítélt új filmje szerelmes levél idén elhunyt feleségéhez, és nem is rossz annyira, amennyire a híre szerint lennie kellene.

Podcast

photo_camera Illusztráció: Kiss Bence/444

Jubileumi Tyúkól-adás női testekről, illetve egész pontosan a róluk való beszédről.

Qubit

photo_camera Fotó: Gerőcs Péter / Korrepeta

A héten elhunyt az ország egyik legismertebb matematikatanára, Gerőcs László. Mint egykori diákja, Nagy Gergely írta, volt tanárát szenvedélyesen érdekelte, amit csinált, a tanítás, érdekelték azok, akiket tanított, érdekelte a kultúra, aminek része volt, és az ország, ahol élt.

Kiemelt videóink