Vitézy: A MÁV-vezér két ponton is cáfolta Lázár János állításait a HÉV járatritkításairól

belföld
október 14., 09:07

Hétfő reggel nagyívű MÁV-vezéri interjú jelent meg a kormánypropaganda részévé silányult Indexen, amely néhány fontosabb, például HÉV-ről, késésekről, járművek állapotáról és beszerzéséről szóló állítását mi is szemléztük. Hegyi Zsolt állításaira a Facebookon reagált Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár, rámutatva arra, hogy Lázár János közlekedési miniszter két állítását is cáfolta az állami vasúttársaság első embere. Vagy ha nem is cáfolta, azzal ellentmondó nyilatkozatot tett (hogy ki kit cáfol, azt ebben a történetben január elseje előtt nem fogjuk megtudni).

Vitézy felhívta a figyelmet arra, hogy míg Lázár miniszter múlt heti, aberrált belvárosi libsizős posztjában azt állította: döntés született arról, „hogy több száz milliárdból fejlesztjük a pályát és a járműparkot”, Hegyi Zsolt most azt mondta: „Ami pedig a járműbeszerzéseket illeti, kategorikus kijelentéseket még ott sem lehet tenni, hiszen nem végleges az IKOP Plusz projektlista (…) Aki bármelyik kérdésben végső döntésekre hivatkozik, az legalábbis nem rendelkezik megbízható információkkal” (az IKOP a közlekedésfejlesztés operatív program rövidítése ebben a 2027-ig tartó EU-s költségvetési ciklusban).

Ez azt jelenti, mondja Vitézy, hogy bármit is állított Lázár, „döntés nincs - még arról se, hogy az amúgy is befagyasztott uniós forrásokból költenek-e erre”. Megjegyzi, hogy a kormány által múlt héten elfogadott, 2035-ig szóló közlekedéspolitikai stratégiába nem került be HÉV-járműcsere, és azt is, hogy Hegyi mintha Lázárnak is üzenne, „hogy ne hivatkozzon olyan döntésekre, amelyek meg sem születtek”.

Az is feltűnő az interjúban, hogy míg a múlt héten Lázár azt állította, hogy „a HÉV menetrendjéhez nem kell és nem is fogunk hozzányúlni”, most a MÁV-vezér azt mondta: „nincs menetrendi döntés, de még nem is kell, hogy legyen”, illetve arról is beszélt:

„A helyzet kezelésére olyan megoldást keresünk, ami a legforgalmasabb időszakokat és vonalakat nem érinti.”

Ezt pedig nehéz másként értelmezni, mint úgy, hogy hozzá fognak nyúlni a menetrendhez. Vitézy szerint tehát ott tartunk, hogy miközben „Lázár Jánosék mindenki mást hazudozással és rémhírterjesztéssel vádolnak, végülis a MÁV vezérigazgatója cáfolja minden érdemi állításukat a HÉV-ek kapcsán”.

Az elmúlt heti események fényében elég nagy a valószínűsége annak, hogy a folytatásban vagy újabb markáns hangvételű Lázár János poszt érkezik hamarosan válaszul (cikkünk megjelenéséig ez nem történt meg), vagy újabb útilapu érkezik a síneken a Lázár-minisztériumból.