Jó reggelt! Itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt hétvége legfontosabb cikkeivel. Vannak másféle hírleveleink is, ha ezek érdekelnek, ide érdemes kattintani.
Öt nappal azután mondta le a fideszes önkormányzati cég a Punnany Massif fellépését a Soproni Sörnapokon, hogy az együttes rendszerkritikus üzenetekkel lépett fel Tusványoson. Pogány Induló szigetes koncertjén zúgott a mocskos fideszezés, a rapper pedig most is megkérdezte a rajongókat, hogy szívtak-e aznap rendesen. Erre a drogügyi kormánybiztos azt ígérte, lépni fognak az ügyben.
Kovács Gergely polgármester nyilvános posztban írta meg, hogy nem volt lehetősége válaszolni a 444 kérdéseire. Saját sajtósának levele közben világosan megmutatja: a cikk megjelenése előtt már közölték hivatalos álláspontjukat. Volt és jelenlegi MKKP-képviselők mesélnek arról, hogyan látják az átvilágítási bizottság körüli vitát.
Már augusztus 9-én elkezdték lezárni egyes részeit a városnak az augusztus 20-ai ünnepség miatt. A komolyabb forgalmi változások augusztus 15-től lépnek életbe, és egy hétig tartanak majd. Karácsony Gergely azt írta, nem lenne a körút lezárását rendszeresen kritizáló Szentkirályi Alexandra helyébe.
Péntek délután leállt az EESZT, ezért hosszú ideig csak a kézzel írt recepteket tudták kiadni a gyógyszertárakban. Végül vasárnapra sikerült elhárítani a problémát. A kis kihagyás alatt az egészségügyi államtitkár a hibát kritizáló Magyar Péteren kérte számon, hogy miért nem kezd ő valamit az EESZT-vel.
Izrael a Gázai övezet teljes megszállását tervezi, ami számos országból kritikát váltott ki, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig bejelentette, hogy találkozót tartanak. A támadás kibővítésére reagálva a Hamász által fogvatartott túszok hozzátartozói tüntetést szerveztek Tel-Avivban – ők attól tartanak, a terv veszélybe sodorja a túszok életét. Benjamin Netanjahu minden vádat visszautasított, az éhínséggel is a Hamászt vádolta, és azt mondta, a gázai lakosság is meg akar szabadulni a Hamásztól.
Donald Trump bejelentette, a jövő héten Alaszkában találkozik Vlagyimir Putyinnal, hogy az ukrajnai háborúról tárgyaljanak. Az amerikai elnök azt írta, Ukrajnának területeket kell átengednie ahhoz, hogy véget érjen a háború – ezt a tervet Volodimir Zelenszkij elutasította, és arról beszélt, hogy az Ukrajna nélkül hozott döntések a béke ellen hozott döntések.
Az orosz kormány épp egy éve indított hadjáratot a YouTube ellen – először csak kicsit, aztán nagyon megnehezítették a videókhoz való hozzáférés. Arra számítottak, hogy a nézők áttérnek az orosz tulajdonú felületekre, ez azonban nem egészen így történt – a változó orosz médiafogyasztási szokások meglepő fordulata, hogy többen is visszatértek a tévéhez.
Európa legnagyobb nagykövetségét húznák fel a kínaiak Londonban, az angolok nem igazán örülnek ennek. A szakértők szerint komoly biztonsági kockázata lehet a belvárosban egy ilyen létesítménynek, és ezt csak fokozza, hogy a kínaiak a tervek egy részét titokban tartják.
Régen minden jobb volt, állapítottuk meg filmkritikánkban az új Csupasz pisztolyról. Ez nem azt jelenti, hogy ez a bőrlehúzás rossz lenne. Az új Csupasz pisztoly jó vígjáték, ami kellő mennyiségben szolgálja ki a régi rajongóinak nosztalgiaigényét, de van benne annyi jelenkori poén is, hogy talán azokat sem fogja untatni, akik az eredeti filmeket nem fújják kívülről.
A közvélekedéssel szemben a Gengsztervilág nem Guy Ritchie sorozata, még ha fontos szerepet is vállalt a készítésében. Pedig lehet, nem volna baj, ha az ővé lenne, mert erős színészi gárda sorakozott fel: a főszerepben Tom Hardy, Pierce Brosnan és Helen Mirren láthatók, és a további szerepekben is feltűnik például Paddy Considine vagy az egyik legismertebb brit karakterszínész, Toby Jones. Bár a forgatókönyv nem a legerősebb, a sorozat így is élvezhető.
Hiába borderless, szerzőnk már megint összefosta magát a határon: A szlovén Nova Gorica és az olasz Gorizia idén Európa kulturális fővárosa. Az 1947-ben hülyén meghúzott határ szinte kettészelte a vasúti pályaudvart, de a hatvanas években ez már nem zavarta a jugókat, akik farmerért, és az olaszokat, akik húsért és benzinért ruccantak át.
A villamos és a gémeskút találkozása a tervezőasztalon: A párt döntött 1950-ben Budapest megnagyobbításáról, de pár év múlva máris visszacsinálták volna. Miért kisgömböcölte be a főváros az agglomerációját, hol lettek volna „antiszociális telepek”, mi lett a „15 perces város” 80 évre elfelejtett koncepciójával?
A Jeti Mozi Exkluzív bemutatja a BP Underground dokusorozat második részét, ami a '90-es és a 2000-es évek hiphopvilágába visz el minket: rap, DJ-zés, graffiti, breaktánc, a női és roma előadók szerepe a közegben. A filmben felbukkan a Nem Közölt Sáv, Akkezdet Phiai, Závada Péter, Busa és még sokan mások.
Fellendülés helyett stagnálás – mit művel már megint a hazai GDP? Fél éve tart a repülőrajt, de messze nem vagyunk ott, ahol kéne. Sőt. Vendégünk Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.
Borízű: Bedét majdnem elüti egy hallgató. Winklert megmenti egy mihazánkos Boszniában. Galícia a galíciaiaké. Mit akarnak Dopemantől? A székesfehérvári Pamplona. A szlovák Tyson. Az év apukája strandra viszi a gyerekeket. Gondolatok a BANÁNról.
700 ezer ember él Gáza városban, amit teljesen el akarnak foglalni.
A Gengsztervilág az év egyik legsikeresebb új sorozata. Játszik benne Tom Hardy, Helen Mirren, Pierce Brosnan, részt vett benne Guy Ritchie is, de ez a közvélekedéssel szemben nem az ő sorozata. Elég a tartalmas szórakozáshoz ennyi nagy név?
A szlovén Nova Gorica és az olasz Gorizia idén Európa kulturális fővárosa. Az 1947-ben hülyén meghúzott határ szinte kettészelte a vasúti pályaudvart, de a hatvanas években ez már nem zavarta a jugókat, akik farmerért, és az olaszokat, akik húsért és benzinért ruccantak át.
Szombat délelőttre sem javult meg a rendszer.
Kellett nekünk új Csupasz pisztoly? Igen, és jó is, hogy lett.
A párt döntött 1950-ben Budapest megnagyobbításáról, de pár év múlva máris visszacsinálták volna. Miért kisgömböcölte be a főváros az agglomerációját, hol lettek volna „antiszociális telepek”, mi lett a „15 perces város” 80 évre elfelejtett koncepciójával?
Egy hétig lesznek lezárva a rakpartok - kifogásolja a főpolgármester.
Egy 22 éves színésznő csontos arcélein és Kim Kardashian arctartóján csodálkozik az internet a hülyeség korának sokadik reneszánsza idején.
Kovács Gergely polgármester nyilvános posztban írta meg, hogy nem volt lehetősége válaszolni a 444 kérdéseire. Saját sajtósának levele közben világosan megmutatja: a cikk megjelenése előtt már közölték hivatalos álláspontjukat. Volt és jelenlegi MKKP-képviselők mesélnek arról, hogyan látják az átvilágítási bizottság körüli vitát.
Trumpot Nobel-békedíjra jelölik, és róla nevezik el a megállapodás kulcsának számító tranzitfolyosót.
Az ukrán elnök szembeszállt Trump béketervével: „Természetesen nem fogunk Oroszországnak jutalmat adni azért, amit tett... Az ukránok nem fogják átadni a földjeiket a megszállóknak.”
Karácsony Gergely arról posztolt, nem lenne most Szentkirályi Alexandra helyében, Rogántól viszont levélben kérte, hogy mutassanak némi szerénységet, és oldják már meg máshogy.
A Jeti Mozi Exkluzív bemutatja a BP Underground dokusorozat második részét, ami a '90-es és a 2000-es évek hiphopvilágába visz el minket. Kultikus arcok, kultikus helyek, nosztalgia.
Tűzijáték, olcsó sör, lezárások.
A londoni Tower közelében építene gigantikus nagykövetséget Kína. A szakértők szerint komoly biztonsági kockázata lehet a belvárosban egy ilyen létesítménynek, és ezt csak fokozza, hogy a kínaiak a tervek egy részét titokban tartják.
Az elnök szerint, bár nem szabad, „sokan akarják”, hogy elinduljon 2028-ban.
A fideszes önkormányzat cége a „rendezvény koncepciójának átalakításával” indokolt. Öt nappal azután, hogy a Punnany népszabadságos pólóban, áthúzott KDNP-logó előtt lépett fel a Fidesz erdélyi fesztiválján.
Az orosz kormány épp egy éve indított hadjáratot a videómegosztó ellen. Arra számítottak, hogy a nézők áttérnek az orosz tulajdonú felületekre. Nem így történt.
A kórház szülészeti osztályán másodszor kellett teljes vízkorlátozást bevezetni a romlott vízminőség miatt.
Az izraeli miniszterelnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése előtt mindent rosszat a Hamászra fogott, és azokra az újságokra, amelyek Izrael-ellenes propagandát terjesztenek.
A hozzátartozók félnek, hogy a tervezett megszállás veszélybe sodorja a túszok életét.
Jövő pénteken Ukrajna részvétele nélkül indulnak a tűzszüneti tárgyalások.
A többi e-közigazgatási felület már tegnap helyreállt a pénteki nagy leállás után, hajnal óta az EESZT is megy.
Az egyébként nem derült ki, pontosan miért is áll a rendszer péntek óta.
Fél éve tart a repülőrajt, de messze nem vagyunk ott, ahol kéne. Sőt. Vendégünk Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.
Horváth László, akit Dopeman egy cseppet sem zavar, nem először száll bele a rapperbe, akinek a koncertjein rendszeresen zúg a mocskos Fidesz.
Bedét majdnem elüti egy hallgató. Winklert megmenti egy mihazánkos Boszniában. Galícia a galíciaiaké. Mit akarnak Dopemantől? A székesfehérvári Pamplona. A szlovák Tyson. Az év apukája strandra viszi a gyerekeket. Gondolatok a BANÁNról.
Levél érkezett a tárhelyedre az egyes számú Digitális Polgári Kör alapítójától. A miniszterelnök felment az internetre, és meghirdette az első élő digitális honfoglalást a Papp László sportarénába.