Jó reggelt! Ez a Reggel 4, a 444 reggeli hírlevele (és van több is). Most a hétvége fontosabb híreit gyűjtöttük össze.
Gőzerővel folyik az akkugyárosításdi: Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország megegyezett két másik top 10-es kínai akkumulátorgyártóval is, hamarosan bejelentik beruházásaikat.
Berobbant az akkugyár, a polgármester házáig mentek a dühös tüntetők: a Nógrád megyei Bátonyterenyén már lászik, mitől tartanak az akkummulátorgyárak ellen tüntetők: a hatóságok sem tudják betartatni a szabályokat a milliárdos forgalmú dél-koreai gyárral.
Egész napos demonstrációt tartanak kedden a Kossuth téren a státusztörvény elfogadása ellen, az Országgyűlés aznap dönt a bosszútörvényként is elhíresült jogszabályról.
Válaszolt az ukrán külügyminiszter Orbánnak: Bla-bla-bla: Dmitro Kuleba szerint Orbán nem Putyin szövetségese, de a politikája nagyon hasonít a Kremléhez. Szerinte egyébként Európa öngyilkosságot követ el, ha nem veszi fel Ukrajnát a NATO-ba.
Zelenszkij csak akkor akar tárgyalni a békéről, ha előtte már visszaállították Ukrajna 1991-es határait: előzőleg a Washington Post arról írt, hogy a nyári ellentámadás bizonyos sikerei után ősszel már elkezdődhetnének a béketárgyalások egy ukrán terv szerint.
Folytatódnak a zavargások Franciaországban, újabb ötszáz embert tartóztattak le: a rendőri intézkedés közben meggyilkolt fiút szombat este temették el egy párizsi mecsetben. Megpróbálták felgyújtani egy polgármester házát Párizs külvárosában, a menekülő családjára is rálőttek: Vincent Jeanbrun épp a település védelmi tervét dolgozta ki kollégáival a hivatalában, amikor a családjára rontottak.
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság friss ítélete egy hamis melegvádon alapult: a döntés szerint egy coloradói vallásos webdizájnernek jogában állt visszautasítania egy férfi kérését, hogy tervezzen neki egy weboldalt a meleglagzijára. Csakhogy kiderült, hogy a férfi nem is meleg, sőt nős, ráadásul sosem rendelt ilyesmit, hiszen ő maga is webdizájner.
Elítélte a svéd kormány a stockholmi Korán-égetést, az incidens tovább bonyolíthatja a skandináv ország NATO-csatlakozásának ratifikálását.
Nyáry Krisztián szerint nem lesz a NER-es kultúrharc eszköze a Libri: vannak kockázatok, de meglepné, ha hamarosan jobbos influenszerek könyveivel lennének tele a Libri polcai. A konkurens Líra kreatív igazgatója beszélt a 444. oldalban.
13 év forgatás után jött rá a rendező, hogy mi az, amiről filmet készített: az Apolonia, Apolonia című, egészen kiemelkedő dokumentumfilm egy festőről szól, de egyáltalán nem kell hozzá érteni a festészethez.
Steven Gerrard mezszámát kapta a Liverpoolnál Szoboszlai Dominik: hivatalosan is bejelentették a magyar középpályás leigazolását az Anfielden, 8-as számmal irányít majd. Alig ért oda Szoboszlai Liverpoolba, a brit bulvársajtó máris a barátnőjén csámcsog: elégedettek Gécsek Fannival, mert nemcsak gyönyörű, tanul is, és alig várják, hogy felbukkanjon az Anfielden.
"Magyarország nem úgy tekint Kínára, mintha fenyegetés vagy kockázat lenne. Ha pedig nem tekintünk egy országra kockázatként, akkor nincs értelme kockázatcsökkentésről beszélni."
A Nógrád megyei Bátonyterenyén már lászik, mitől tartanak az akkummulátorgyárak ellen tüntetők: a hatóságok sem tudják betartatni a szabályokat a milliárdos forgalmú dél-koreai gyárral.
Az Országgyűlés aznap dönt a bosszútörvényként is elhíresült jogszabályról.
Tízezer lakosra átlagosan 5,9 háziorvos, illetve házi gyermekorvos jutott.
A naponta alkoholt ivók aránya Pest régióban és Dél-Dunántúlon a legmagasabb. Elkészült a KSH Egészségügyi helyzetképe.
Pedig az EU-ban Várhelyi Olivér magyar biztoshoz tartozik a terület.
Tavaly szeptemberben több tanárt is kirúgtak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, amiért részt vettek a polgári engedetlenségi akciókban.
Van honnan felzárkózni.
Dmitro Kuleba szerint Orbán nem Putyin szövetségese, de a politikája nagyon hasonít a Kremléhez.
„Ez az egyetlen módja, hogy bezárjuk az ajtót az Európa elleni orosz agresszió előtt.”
Előzőleg a Washington Post arról írt, hogy a nyári ellentámadás bizonyos sikerei után ősszel már elkezdődhetnének a béketárgyalások egy ukrán terv szerint.
Tavaly az orosz tengeri gázszállítás 12 százalékát jegyezték, idén pedig már nyolc hajónyi földgázt vettek az agresszortól.
A rendőri intézkedés közben meggyilkolt fiút szombat este temették el egy párizsi mecsetben.
Vincent Jeanbrun épp a település védelmi tervét dolgozta ki kollégáival a hivatalában, amikor a családjára rontottak.
A döntés szerint egy coloradói vallásos webdizájnernek jogában állt visszautasítania egy férfi kérését, hogy tervezzen neki egy weboldalt a meleglagzijára. Csakhogy kiderült, hogy a férfi nem is meleg, sőt nős, ráadásul sosem rendelt ilyesmit, hiszen ő maga is webdizájner.
Az incidens tovább bonyolíthatja a skandináv ország NATO-csatlakozásának ratifikálását.
A májusi iskolai lövöldözést követően hirdetett akciót a kormány.
Donald Santini állítólag 13 álnevet használt, hogy elkerülje a letartóztatást, mostanáig egy vízügyi igazgatóság elnökeként dolgozott Kaliforniában.
Slobodan Milosević egykori szövetségese 81 éves volt.
Elon Musk szerint a lépés célja az adathalászat és a rendszermanipuláció „szélsőséges szintjeinek” kezelése.
Egy szemtanú videóra vette a tragédiát.
Misuzulu kaZwelithini olyannyira tart ettől, hogy inkább Szváziföldön kezelteti magát.
Nem tűrte, hogy a kecskéit vegzálja a vadállat, kutyájával oldalán támadásba lendült.
Vannak kockázatok, de meglepné, ha hamarosan jobbos influenszerek könyveivel lennének tele a Libri polcai. A konkurens Líra kreatív igazgatója a 444. oldalban.
Az Apolonia, Apolonia című, egészen kiemelkedő dokumentumfilm egy festőről szól, de egyáltalán nem kell hozzá érteni a festészethez. A nézőnek az az érzése, hogy nem is dokumentumfilmet, hanem egy drámát néz, miközben teljesen magába szippantja a főszereplő világa.
A technológiák, amelyekről mesterséges intelligencia címszó alatt beszélünk, se nem intelligensek, se nem mesterségesek. Elrabolt álmok, lelketlen regények és további dilemmák a Hévízben. Állítsuk meg az AI-t?
Faképnél vagyunk. Nemzeti Podcastkoncepció nélkül. Szemérmetlen, epikus méretű frottírtörölköző-apológia, törölközőgeometria, törölközőevolúció, mikroszálbashing. Tizenhét húrral nem lehet vitatkozni. (Dehogy nem.)
A bécsi újság 1768-ban beszámolt egy koncertről, amin egy „különösen tehetséges” 12 éves fiú játszotta a főszerepet. Wolfgang Amadeus Mozartnak hívták.
Hivatalosan is bejelentették a magyar középpályás leigazolását az Anfielden, 8-as számmal irányít majd.
Elégedettek Gécsek Fannival, mert nemcsak gyönyörű, tanul is, és alig várják, hogy felbukkanjon az Anfielden.
10/10.