Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb híreivel. Például ezzel a néggyel:
Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.
Hogy nem minden alakul úgy idén, mint ahogy a magyar kormány előzetesen tervezte, azt eddig is lehetett sejteni, de hétfőn újabb erős bizonyítékát adta, hogy közleménybe rejtve derült kit: 700 milliárd forinttal több pénzre van szüksége a költségvetésnek. Írtunk arról is, hogy amióta nem meredeken emelkedik, hanem csökkenő pályán van az infláció, azóta a kormány tagjai (élükön persze Orbánnal) verekedős metaforákkal beszélik el a történéseket. A héten várható gazdasági adatok közül elsőnek a turisztikai adatok érkeztek meg: ez alapján folytatódott a romló tendencia, és júliusban is kevesebb magyar nyaralt Magyarországon, mint egy évvel korábban.
Ismét felhívással fordultunk olvasóinkhoz, ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hogy hol mennyire sikerült-e megoldani a (papíron természetesen a kormány szerint nemlétező) tanárhiányt. Persze történtek előrelépések is a közoktatásban, például leszedték az Orbán-idézetet a csepeli iskola faláról, bár az nem teljesen világos, hogy kinek az utasítására. Arról, hogy a magyar oktatás miért van olyan állapotban, amilyenben, a Qubiton fut egy sorozat, ezúttal Ugrai János írt arról, hogy hol keresendők a mai gondok gyökerei, és miért épp nálunk alakult ki a világ egyik legszelektívebb oktatási rendszere. A Lakmusz pedig arról írt, hogy hiába néz ki jól az egy tanárra jutó diákok száma, ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon nincs pedagógushiány. Oktatáshoz kapcsolódó hír volt az is, hogy a Momentum képviselői 30 elbocsátott tanár nevét és “oktatás sírásói” feliratot fújtak a Belügyminisztérium épülete elé.
Kiderült az is, hogy nem biztos, hogy Orbánék támogatnák egy újabb ciklusra Ursula von der Leyent (aki amúgy most épp Európa-szerte hadat üzenne a farkasoknak), és újabb csavarral gazdagodott az újraélesztett szárszói találkozó kálváriája is: ezúttal az derült ki, hogy Farkasházy mégis tudott arról, hogy Ujhelyiék mire készülnek. Ezeknél kevésbé meglepő fordulat, hogy Lázár János ismét Horthyt dicsérte.
Hír volt még a nap folyamán, hogy visszautasítja az aranydiplomáját az SZFE-től több Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas művész is, Mácsai Pál pedig arról beszélt egy interjúban, hogy groteszk, ahogy az egyébként sebesen cserélődő kultúrkorifeusok szidják a hajdani elvtársakat, miközben ugyanúgy működnek, ahogy ők.
És beszámoltunk arról is, hogy
Emellett megnéztük az RTL új zenés tehetségkutatójának első részét, ami rögtön Curtis nehezen kivehető és könnyen félreérthető rappelésével indult.
Mindent, amit az ukrán támadás alakulásáról és a felmerülő nehézségekről tudni érdemes, azt Rácz András foglalta össze részletesen kedd reggeli cikkében. Röviden: a nyugati kiképzés önmagában nem csodafegyver, az ukrán hadsereg csak korlátozottan képes összfegyvernemi műveletekre, és súlyos logisztikai problémákkal is küszködik. De érdemes tényleg elolvasni az egészet.
Bemutattuk emellett az új védelmi minisztert, aki krími tanár, és kinevezése vélhetően üzenet azoknak is, akik szerint Ukrajnának le kellene mondania területei egy részéről. Hétfői hír volt, hogy Putyin csak akkor akarja visszaállítani a gabonaegyezményt, ha az orosz export is könnyítést kap, valamint hogy Kim Dzsongunnal találkozhat hamarosan, és írtunk arról is, hogy Dél-Afrika kivizsgálta, és arra jutottak, hogy nem küldtek fegyvereket Oroszországba, valamint hogy elvittek egy orosz aktivistát, mert ukrán zászlóval állt ki a moszkvai Vörös térre
Utolsó napjaira sártengerré változott a nevadai Burning Man fesztivál helyszíne. Az egyedüli bekötőutat és a repülőteret is lezárták, így három napra a külvilágtól elzárva maradtak a látogatók, köztük a techvilág ismert arcai. És írtunk arról is, hogy
Ma már közhelyszámba megy, hogy az oroszoknak volt idejük felkészülni az offenzívára, de vannak más okok is. A nyugati kiképzés önmagában nem csodafegyver, az ukrán hadsereg csak korlátozottan képes összfegyvernemi műveletekre. Ezenfelül súlyos logisztikai problémákkal is küszködik.
Ahhoz képest, hogy már februárban a távozásáról írtak a lapok, egész jól tartotta magát a székében Olekszij Reznyikov. Az, hogy a helyére Rusztem Umerov érkezik, a fronthelyezet érdemben nem befolyásolja, ám a nemzetközi viszonyrendszerre hatással lehet.
Mi már a makrogazdasági folyamatokat is verekedéssel rendezzük le: Orbán Viktor street fighter összecsomagolja, kifilézi, péppé veri, kinyírja az inflációt.
Utolsó napjaira sártengerré változott a nevadai Burning Man fesztivál helyszíne. Az egyedüli bekötőutat és a repülőteret is lezárták, így három napra a külvilágtól elzárva maradtak a látogatók.
Egyelőre csak találgatni lehet, hogy miért van erre szükség. Még az is lehet, hogy az idén mégsem érkező uniós pénzeket váltanák ki.
Mindhárom Balaton körüli megyében visszaesés volt.
A tanárok létszámában állítólag nem történt „semmi rendkívüli változás” - nézzük meg együtt, tényleg így van-e.
Maga az igazgató sem tudta, hogy kerültek ki a miniszterelnök szavait tolmácsoló óriási táblák.
Németh Szilárd rezsibiztos üdvözli a döntést, mert szerinte sincs helye pártpolitikának az iskolában. Az ő emléktáblája azért a falon maradt.
Az Orbán-rendszer csak rontott a magyar iskolán, ami sosem teljesített igazán jól. Hol keresendők a mai gondok gyökerei, és miért épp nálunk alakult ki a világ egyik legszelektívebb oktatási rendszere? Aki válaszol: Ugrai János egyház- és neveléstörténész.
Távozó tanárok neveit fújták fel a Belügyminisztérium épületéhez.
A miniszterelnök politikai igazgatója arról beszélt, csalódtak a Bizottság elnökében.
Kidolgozna egy javaslatot, amivel csökkenteni lehetne az őshonos állatok védettségét.
Újabb publicisztikában kér elnézést a humorista az exmszp-s politikustól.
Virágot majd később visz a sírra, de világossá tette, hogy tiszteli az egykori kormányzót.
Nem kér a Vidnyánszky Attila gyámsága alatt álló modellváltó SZFE-ből és a kitüntetéséből Vámos László egykori osztálya.
Az Örkény Színház vezetője szerint nemcsak a NER, hanem több előző kormányzat sem értette, miért van égető szükség kísérleti, független színházi terepre.
8600 négyzetméteren privát partszakasza is lesz a Szemesbaynek.
Egy netes vásárlás alatt szerezhették meg az adatait.
Zuzana Čaputovának nem tetszik a magyar kormány nemrég hatályba lépett börtönrendelete. Ahogy másoknak sem.
Munkaerőhiány is sújtja a MÁV-ot, de a Népszava szerint van egy kiskapu.
Ez is kiderült, miután feltették hirdetni a kocsit 45 millió forintért, azután, hogy egy botrány hatására megvált tőle a győri polgármester.
Zádori János cége teljesítés nélkül 16, illetve 12 millió forintot kapott az alvállalkozótól.
Az adófizetőknek 22 ezer forintba kerülő turisztikai társast 3-5 ezerért árulják az interneten azok a szerencsések, akiknek rendezvényeken, plázákban ingyen a kezükbe nyomták.
A csatorna szerint félrehallás történt, és a külsős feliratozó cég szoftver kezelő kollégája is elrontotta a feliratot.
A vele tárgyaló Erdoğan enyhébb hozzáállát kér az ukránoktól.
Kim nem az az utazgatós fajta, mondjuk országánál tán nincs is elszigeteltebb a világon. Még Oroszország se, bár a találkozó már erős jelzése annak, hogy mennyire fogy a levegő Putyin körül.
Ellenkezőleg: Oroszország küldött nekik.
Bevitték a rendőrségre.
Gyorsabb volt jégtörővel, mint repülővel.
A miniszterelnök szerint ezek az eszközök jelentik a kaput a fiataloknak a dohányzáshoz.
Alig várja, hogy lássa a mémeket.
Azt állítják, figyelmeztető lövéseket adtak le.
A brit Lidl visszahívja a termékeket.