Kevés hó, sok mélypont

reggel 4
január 11., 06:22

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt nap legérdekesebb-fontosabb cikkeivel, hogy garantáltan ne maradj le semmi lényegiről. Ezt a négy cikkünket külön is ajánlom:

Többféle hírlevelünk akad, itt lehet rájuk feliratkozni

Az élet itthon

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte korrupciós ügyben a Fővárosi Törvényszék szerdán első fokon Sófi Gyulát, aki a vádban szereplő időszakban a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának vezetője volt.

Az, hogy a bíróság ténylegesen börtönbe küldené Magyarország egyik legismertebb gyermekpszichiátriai szakértőjét, érezhető meglepetést okozott a tárgyalóteremben, már csak azért is, mert ilyen súlyos büntetést még az ügyészség sem kért – írjuk helyszíni riportunkban, melyből az is kiderül, hogy miért került Sófi a bíróság elé.

Szerdai hír volt, hogy kiderült, Nagy Márton 450 milliárdos költségvetésikeret-túllépési lehetőséget (hosszú szó!) kapott Orbán Viktortól, és ez összefüggésben lehet a reptérvásárlással, illetve hogy teljes egészében, kitakarás nélkül ki kell adni a Mátrai Erőmű gyanús Mészáros Lőrinces aktáját. Oktatáshoz kapcsolódó fejlemények voltak, hogy megjött az uniós garancia, januártól nő a tanárok átlagfizetése, valamint hogy 2231 friss diplomás pedagógus kezdett idén dolgozni, töredéke annak, ahányan a képzést elkezdték, és másfél hónapja nem kapják meg a kilépő papírjaikat a felmondott pedagógusok egy zuglói iskolában.

Lett hatása szerdai cikkünknek, melyben azt mutattuk meg, hogyan üvöltözött egy buszsofőr a kerekesszékes utassal és kísérőjével: a BKK elnézést kért a történtek miatt, és a BKV felelősségét firtatják.

És írtunk arról is, hogy

A Lakmusz pedig annak nézett utána, hogy valóban külföldiügynök-törvényt fogadna el az EU is. Ugyanis a szuverenitásvédelminek nevezett törvény indoklása uniós példákra mutogat, csakhogy sokban különbözik a magyar és a tervezett EU-s szabályozás. Egy dolog azonban közös: a kritikusaik szerint mindkét szöveg alkalmas a megbélyegzésre.

Íróper

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Ötven éve rendezték az utolsó írópert Magyarországon. A most 79 éves Haraszti Miklós a Darabbér című művéért nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de a koncepciós per a gyöngülő hatalom tehetetlenségének volt újabb bizonyítéka. Műve lett az első szamizdat, innen nőtt ki a demokratikus ellenzék.

Fogy a hó, fogy a Duna

Alacsony vízállás a Duna budapesti szakaszán 2022 augusztusában
photo_camera Alacsony vízállás a Duna budapesti szakaszán 2022 augusztusában Fotó: ARPAD KURUCZ/Anadolu Agency via AFP

Az évszázad végén akár 40 százalékkal kevesebb hólé ömölhet a Dunába és más európai folyókba tavasszal, amitől még égetőbb problémává válhat a vízhiány.

A világ

photo_camera Fotó: WOJTEK RADWANSKI/AFP

Ukrajna veresége teljes mértékben ellentétes az EU és a NATO legelemibb biztonsági érdekeivel – írja elemzésében Rácz András. Cikkének kiemeli, hogy Ukrajna támogatása a mélyponton van, és hogy mennyire tud a Nyugat elmozdulni innen annak érdekében, hogy Kijev ne veszítse el a háborút, az attól is függ, hogy a közvélemény miként látja az esélyeket. Az orosz-ukrán háborúhoz is kapcsolódó hír volt, hogy most először jelent meg videón a legpokolibb orosz börtönbe zárt Navalnij, illetve hogy a magyar kormány nem ítélte el, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétákat szállít az oroszoknak.

photo_camera Fotó: ANWAR AMRO/AFP

Napi szintűek a támadások a libanoni Hezbollah és Izrael között, de ez még nem az igazi háború. Ha tényleg elkezdődnek a harcok az északi fronton, az az egész térséget berobbanthatja. Miért fél ettől mindenki, ha valójában senkinek sem áll érdekében?

És hír volt még, hogy