Jó reggelt! Ismét jelentkezik a 444 napindító – és nem az egyetlen – hírlevele. De előtte itt van négy kiemelt anyag a címlapról:
Habonyék adtak nekik tanácsokat, most ellenzéki tüntetések és koalíciós botrányok kísérik Robert Fico regnálását, de Európában jóval óvatosabb a magyar szövetségesénél. A hagyományos első prágai vizit után Budapesten járt a szlovák miniszterelnök, ahol elhangzott: sosem volt még ilyen jó Magyarország és Szlovákia viszonya.
A magyar állam 270 millió forinttal támogat egy ismeretlen felvidéki civil szervezetet, ami aztán a magyar párt kampányát segíti: a tavaly létrejött szervezet egyelőre Wikipédia-cikkeket kopizik.
Az európai képviselők nagyon idegesek, hogy az Orbán-kormány megkapta a befagyasztott uniós pénzek egy részét: jobb- és baloldali pártok közösen tervezik perelni az Európai Bizottságot, ami szerintük túl engedékeny volt Orbánnal.
Több mint 2 millió forintos pótdíjat fizetett tavaly egy bliccelő, tehát megéri minél hamarabb kifizetni a büntetést, az ugyanis nem évül el.
Büntetlen marad az újlipótvárosi kromofágos autórongáló: volt gyanúsított, de nem bizonyítható, hogy ő követte el a bűncselekményt. (37 autón keletkezett összesen 7-8 millió forintos kár.)
Szükségállapotot hirdettek az oroszországi Voronyezsben az ukrán dróntámadás után. Zelenszkij azt mondta: „Putyin a megtestesült háború, nem fog változni, nekünk kell változnunk.” Az orosz diktátor eközben arról beszélt, hogy hamarosan megkérdőjeleződik Ukrajna államisága, az ukrán elnök béketervét pedig elutasítja.
Halott izraeli túszokat mutogat a Hamász, és azt állítja, hogy izraeli légicsapásokban haltak meg, Izrael szerint viszont hazudnak, de ők is aggasztó híreket kaptak a túszok sorsáról. A belga miniszterelnök szerint Európának segítenie kell Izraelt, de az ártatlan civilek szenvedését meg kell állítani. Most már legalább a gázai civilek és az izraeli túszok is kaphatnak gyógyszereket.
Miközben Szijjártó Péter békeszerető emberekről beszél, Örményországot csak „Nyugat-Azerbajdzsánnak” nevezi az azeri elnök, aki nyíltan kérkedett a karabahi örmény lakosság elüldözésével.
Irán 10 ballisztikus rakétával lőtte az amerikai konzulátus környékét iraki Kurdisztánban, azt állítva, hogy izraeli kémközpontokat támadtak, miközben megtorolták a bagdadi amerikai akciót, amiben az egyik milícia vezetőjét ölték meg.
Trump fölényesen győzött az első előválasztáson, egyik riválisa már vissza is lépett a javára: a volt elnök nagyon simán hozta Iowát, a Trump-kritikus Nikki Haley 20 százalékot sem ért el. Ha a következő két államban nem tud sokat javítani, nagyon gyorsan eldőlhet a republikánus jelöltség.
Napok óta tüntetnek Németországban az AfD ellen a deportálási mestertervről tartott egyeztetés miatt.
Gondozóotthonba kerülhet Josef Fritzl, aki 24 évig tartotta fogva a lányát: egy új pszichiátriai jelentés szerint a 88 éves osztrák férfi már nem veszélyes a társadalomra.
Senki nem nevezheti a gyerekét Legolásznak vagy Wednesdaynek, de az Annarózsa és a Pipó átment az Utónévbizottság szűrőjén.
Szépen befagyott a Balaton. A talajvíz 2024 méhlegelője, nem érdemes lemaradni, mert ez a divathullám tényleg szórakoztató és még csak az év első napjaiban járunk: bemutattuk a műfajban rejlő lehetőségeket, pár ígéretes belvízzel és jégen használható eszközzel együtt.
Kirúgta Mourinhót az AS Roma: a vereségsorozat után elfogyott az amerikai tulajdonosok türelme, 2,5 év után távozik a portugál sztáredző.
Irodai dolgozó délután kettőig koplaljon, mondja Dr. Schwab Richárd gasztroenterológus. Fogyasztó csodaszerekről, kártékony savcsökkentőkről és cukorfüggőség-spirálról beszélgetett Winkler Róberttel és Uj Péterrel.
Habonyék adtak nekik tanácsokat, most ellenzéki tüntetések és koalíciós botrányok kísérik Fico regnálását, Európában azonban jóval óvatosabb magyar szövetségesénél. A hagyományos első prágai vizit után Budapesten a szlovák miniszterelnök.
Örményországot csak „Nyugat-Azerbajdzsánnak" nevezi az azeri elnök, aki nyíltan kérkedett a karabahi örmény lakosság elüldözésével. Szijjártó Péter viszont békeszerető emberekről beszélt.
A talajvíz 2024 méhlegelője. Nem érdemes lemaradni, mert ez a divathullám tényleg szórakoztató és még csak az év első napjaiban járunk. Cikkünkben bemutatjuk a műfajban rejlő lehetőségeket, pár ígéretes belvízzel és jégen használható eszközzel együtt.
Irodai dolgozó délután kettőig koplaljon, mondja Dr. Schwab Richárd gasztroenterológus. Fogyasztó csodaszerek, kártékony savcsökkentők, cukorfüggőség-spirál.
Soha ilyen jó nem volt Magyarország és Szlovákia viszonya, hangzott el Orbán és Fico közös budapesti sajtótájékoztatóján.
Tavaly jöttek létre, egyelőre Wikipédia-cikkeket kopiznak.
Jobb- és baloldali pártok közösen tervezik perelni az Európai Bizottságot, amely szerintük túl engedékeny volt Orbánnal. Újabb szintre léptetnék a 7-es cikkely szerinti eljárást is, miközben a jogállamiságért felelős uniós biztos beismerte: nem sikerült a magyar kormányt demokráciára kényszerítenie.
Megéri minél hamarabb kifizetni a büntetést, az ugyanis nem évül el.
Volt gyanúsított, de nem bizonyítható, hogy ő követte el a bűncselekményt. Harminchét autón keletkezett összesen 7-8 millió forintos kár.
Alsózsolcán tavaly olyan erős tiltakozás indult a beruházás ellen, hogy a beruházó őszre letett a tervről.
Persze a kormányzati kampányokért kapott milliárdokhoz képest ez aprópénz.
A Magyar Közút ugyanis a pontozási rendszert még inkább a gyors ajánlatra hangolta.
De azért jó lenne visszakerülni az uniós Horizont programba.
Gegesy Ferencet, a kerületet a rendszerváltástól 2010-ig vezető polgármestert váltja a poszton.
Átépítik a műemléki épületet.
A város mellett található légibázis közelében legalább 15 robbanást hallottak.
Az orosz diktátor eközben arról beszélt, hogy hamarosan megkérdőjeleződik Ukrajna államisága, Zelenszkij béketervét pedig elutasítja.
Izrael szerint hazudnak, de ők is aggasztó híreket kaptak a túszok sorsáról.
A belga soros elnökség kapcsán beszélt az izraeli-hamász és az orosz-ukrán háborúról, bevándorlásról, és európai értékekről.
Katar és Franciaország közvetítése kellett hozzá, hogy ezt a mindkét félnek hasznos lépést megtegyék.
Tíz ballisztikus rakéta Iránból: megtorolták a bagdadi amerikai akciót, amiben az egyik milícia vezetőjét ölték meg.
Miután ifjabb Ferdinand Marcos fülöp-szigeteki elnök gratulált Laj Csing-te megválasztott tajvani elnök győzelméhez.
A volt elnök nagyon simán hozta Iowát, a Trump-kritikus Nikki Haley 20 százalékot sem ért el. Ha a következő két államban nem tud sokat javítani, nagyon gyorsan eldőlhet a republikánus jelöltség.
A párt néhány vezető politikusa neonácikkal találkozott, hogy megvitassák, hogyan lehetne menedékkérőket és külföldi származású németeket tömegesen kitoloncolni.
Egy új pszichiátriai jelentés szerint az osztrák szexuális bűnöző már nem veszélyes a társadalomra.
Novák Katalin és Alex Soros sem hagyhatta ki a csúcstalálkozók csúcstalálkozóját.
Pedig az áruk most hosszabb és drágább útvonalon, Afrikát megkerülve jutnak el Európába.
Egy fideszes EP-képviselő készítette elő a döntést, amely szerint a hatóságoknak ellenőrizniük is kell a címkézést. Ezzel szabnának gátat a greenwashingnak.
Minden szentnek maga felé...
Az Annarózsa és a Pipó viszont átment az Utónévbizottság szűrőjén.
Mindazonáltal korcsolyázáshoz még kicsit hepe-hupásnak tűnik a terep.
A vereségsorozat után elfogyott az amerikai tulajdonosok türelme, két és fél év után távozik a portugál sztáredző.
A három sorozat összesen 17 díjat nyert a legrangosabb tévés díjkiosztón.
Fucsovics Grigor Dimitrovtól, Valkusz az ausztrál Max Purcelltől kapott ki.
Minden ötödik felnőtt dohányzik, jóval kevesebben, mint húsz éve.
Mindennek ingyen kéne lenni. A trágár Koncz Zsuzsa víziója. Az év sportolója: Radics Béla. Gerard Depardieu példát vehetne Bud Spencerről! Békák és kutyák megvalósult párbeszéde. Kakasedzőtábor, csülök péknémódrával a kettesért. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.