A régóta ígérgetett fideszes kultúrharc egyre inkább felpörögni látszik. Az elmúlt két hónapban többek között ez történt:

• A Fidesz-KDNP módosította a színháztörvényt, megnehezítve a független színházak működését. Az új kulturális törvény első változatában még a Nemzeti Kulturális Alap felszámolása is szerepelt, de ezt a Magyar Művészeti Akadémia sem támogatta.
• Egy kormányzati terv szerint Anyanyelvi Kulturális Társulás és Művészeti Tehetséggondozó néven egy olyan szervezet jönne létre Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója vezetésével, ami „a könyvkultúra, az irodalom, valamint a magyar kortárs alkotóművészeti és könnyűzenei területen szolgálhat iránymutatással”.
• Megalapították a Térey-ösztöndíjat, amivel ismert írókat támogatnak öt év alatt 19 millió forint közpénzzel.
• Egy téli törvény értelmében a MMA elnöke és 17 ún. kultúrstratégiai intézmény vezetője megalapította a Nemzeti Kulturális Tanácsot, ami biztosítja a kulturális ágazatok egységes kormányzati stratégiai irányításának szakmai alapjait, javaslatot tesz a kormány részére a kultúra kormányzati stratégiájára, véleményezi és összehangolja a kulturális ágazati fejlesztési terveket.
  
• És miközben a hazafias nevelés felé tolják a nemzeti alaptantervet, már arra is vannak tervek, hogy a kormány tudatformáló tábort tartson 16-18 éveseknek.

A figyelmet Demeter Szilárd láthatóan élvezi, rendszeresen nyilatkozik a témában, gyakran erősen is fogalmaz. Tőkés László fideszes EP-képviselő egykori irodavezetője, a Századvég volt elemzője, magát megveszekedett orbánistának tartja, és rendszeresen beszél arról, hogy erőszakban nőtt fel. Az érkezése előtti PIM-ről azt mondta: „A független-objektív értelmiség egyfajta szállásadójává vált, amivel önmagában nincs baj békeidőben, csakhogy most nem békeidőket élünk, veszélyben látom a kultúránkat.”

Mióta a múzeum élén van, azóta a PIM finanszírozott egy Hajónapló című műsort is, aminek a szereplői a januári első adásban a németek kiirtásán viccelődtek. Demeter először megvédte őket, de több mint egy hónappal később egy Ritter Imrének, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselőjének címzett emailben megkövette a magyarországi német kisebbséget. Nemrég egy interjúban azt mondta, csak havi 300 olvasó jár az Országos Széchényi Könyvtárba, de korrigálnia kellett, mert valójában 2000-4000 ember.

Amikor pedig közölte, hogy elkezdett kidolgozni egy könyvtörvényt, arról magyarázott, melyik író magyar és melyik nem: „Vannak olyan íróink, akik rájöttek, hogy vannak olyan témák, amiket ha megírnak magyarul innen Közép-Európából, és lefordítják bizonyos nyelvterületekre, akkor azok már eladható termékek. Ezek az úgynevezett exportra termelő írók, de nem magyar írók.” Az Origónak erről azt is mondta, hogy: „Jönnek felfelé ezek a neomarxista »hasznos idióta« fiatalok, akik az Arany-összest bármikor elcserélnék egy Starbucks-kávéért. Még – talán – magyarul írnak, viszont meglehetősen agresszívek. És nem a magyaroknak, hanem az elvtársaiknak akarnak megfelelni. Miért kellene őket magyar adóforintokból megtámogatni?”

Tiltakozók is akadnak a változások miatt. Sokan eleve nem akartak pályázni a Térey-ösztöndíjra, és több győztes lemondott a pénzről. Schilling Árpád rendező szerint Demeter „nácibeszél”, Parti-Nagy Lajos költő, író pedig azt mondta, amíg Demeter a főigazgató, nem megy el a PIM-be, mert: „Elegem van az olyan »verekedékeny« (Radnóti Sándor pontos kifejezése) alakokból, mint ez a főigazgató is, aki Orbán kegyenceként és kénye szerint, minden szakmai előélet nélkül került az ország egyik legfontosabb múzeumának élére, aki rendre valami szörnyű és gyerekes retorikát használ, leügynöközi Székely Jánost, ami aljas disznóság, ujjeltöréssel fenyegeti ellenségeit, s meginti az írókat: ne csodálkozzanak, hogyha politikai kijelentést tesznek, arra politikai válasz érkezik.”

Csütörtök este ritka dolog történt a Millenárison, a Mandiner rendezvényén: fideszes politikusok vitáztak ellenzékiekkel. Demeter Szilárd PIM-főigazgató és L. Simon László fideszes parlamenti képviselő leült beszélgetni a kultúrpolitikáról Hiller István MSZP-s országgyűlési képviselővel, volt kulturális miniszterrel és Kukorelly Endre íróval, volt LMP-s parlamenti képviselővel.

Demeter elmondta, hogy L. Simont és Kukorellyt is vagy két évtizede ismeri, Kukorellynek elküldte az első novelláját is, amit Kukorelly megdicsért, de Demeter utólag azt mondja, hogy tévedett. A vitáról azt mondta, az árkokat nem ő ásta ki, azokat tömjék be azok, akik kiásták, ő sem pap, sem pszichológus, nem akar az írók lelki életével foglalkozni, a magyar irodalom egészével akar.

Kukorelly szerint sem a végrehajtó hatalom birtokosának kell ideológiai árkokat betömnie, inkább olyan teret kellene megteremtenie, ahol normális beszéd folyik, ez a legnagyobb probléma: a mindig is harctérnek számító kultúrát kéne úgy alakítani, hogy a lehető legtöbb sérülést megússzák.

Hiller szerint véleménykülönbség és háború között különbséget tenni: mindig is volt éles véleménykülönbség, ő élvezi is az értelmes vélemények ütköztetését. Példaként említette, hogy 2002-ben nagyon erős nézeteltérés volt politika és film között, de sikerült hozni egy filmtörvényt, amit az MSZP és a Fidesz is megszavazott. Most nem lát olyan területet, ahol ilyen összefogás lehetséges lenne.

L. Simon erre felhozta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, hogy azt nem szavazta meg mindenki. 2010-ben ott kellett volna kezdeni nemzeti minimumként, hogy mindenki egyetértésével begyógyítsák a Gyurcsány által okozott sebeket. Kukorelly szerint mindig lesz a társadalomnak olyan szegmense, ahol máshol húzza meg a minimumot, és nem lehet őket sem kirekeszteni. Hiller erre közbevetette, hogy olyan mennyiségben használjuk a hazaáruló és nemzet szavakat, hogy azok kopnak. Ő nem szereti, ha a dohányboltra ki van írva, hogy nemzeti, mert neki ez mást jelent, de inkább térjenek át a kultúrára.

A kérdésre, hogy 2020-ban tényleg a színház és a film a kultúrpolitika legfontosabb területe-e, L. Simon azt mondta, szerinte nem szerencsés, hogy mindig erről van szó, és például a képzőművészetről senki sem beszél, aminek az is a következménye, hogy fontos támogatások sikkadnak el. Az is probléma, hogy túlzottan átpolitizált lett a színházi világ – mondta L. Simon, aki azt mondta, heti 3-4-szer jár színházba, és gyakorlatilag mindenevő.

Demeter Szilárd szerint nem az irodalom a legfontosabb, de a leghangosabb: ha sérelem éri az írókat, „elkezdenek hisztikézni”, teletömik ezzel az összes felületet. Azt mondta, a non-fiction irodalom alul van finanszírozva. A filmtörvényre visszatérve közölte, hogy kellene könyvtörvény. Azt is említette, hogy azt tudják, hogy a magyarok mit olvasnak, de készítenek majd egy nagy közvélemény-kutatást is arról, hogy mit szeretnének olvasni.

Hiller szerint majdnem egyetértenek abban, hogy a kultúra különböző területeit minősíteni, hogy melyik a fontosabb, ostobaság. Az más kérdés, hogy a kultúra melyik területének az érdekérvényesítő képessége mekkora – mondta. Ő sokat járt levéltárba, de olyan kormányt még nem látott, ami attól retteg, hogy levéltárosok forradalmat fognak kirobbantani, míg egy országszerte ismert író, színész esete más, mert ott van egy emocionális közelítés.

Hiller szerint ami az elmúlt hónapokban ami történt, az nem kultúrpolitika, hanem hatalompolitika, pozíciófoglalás. Ami a színháztörvénnyel történt, az nem szakmai módosítás volt, hanem egy fontos területen pozíciófoglalás, ezért volt értelemszerűen olyan az ellenállás, amilyen. Hiller szerint ez a hatalompolitika ráadásul folytatódni fog.

Kukorelly elmondta, hogy sosem volt ennyi pénz a kultúrában, de kérdés, hogy a támogatás hogyan működik. Szerinte az irodalom leginkább kultúrafenntartó, ezt legalább az értelmiségnek értenie kéne.

L. Simon szerint nyilvánvaló, hogy a forrásnövekedés nem minden ágazatban ugyanannyira jelent meg. Hosszú évek óta szorgalmazza az áfacsökkentést kulturális területen, egyszer volt ilyen, mint Hiller Istvánék idején, amikor a könyvekét vitték le 5 százalékra, illetve később a Fidesz idején a hangoskönyvekét. De az, hogy a színházakban, múzeumokban 24 százalékos áfa van, az Európában kirívó. Szerinte elodázhatatlan, hogy ezt csökkentsék. Az is kéne, hogy nonprofit társaságok alakuljanak, hogy hosszabb távra tervezhessenek, mert most az igazgatók nem tudnak 3-4 évre előre kezességet vállalni, ha a központi költségvetésre támaszkodnak.

Hiller emlékeztetett arra, hogy a kultúra bővítésének finanszírozását németországi mintákra úgy alakították át, hogy az ötöslottó játékadójából befolyó pénz 95 százalékát az NKA-hoz irányították, ez sokat segített. Hiller tagadja, hogy a tao-rendszer rossz lett volna: szerinte ha valaki csal, akkor ne az egész rendszert verjék szét, ahogy ha valaki lerészegedik, nem kell betiltani a bort sem. Szerinte a hatalom most nem akarja, hogy állampolgárok szabadon dönthessenek, a kultúrában mit támogatnak. Azt a hatalom maga akarja eldönteni.

L. Simon megdicsérte a lottópénzes megoldást, a rendszer sok részét ugyanakkor  lobbisták megfúrták. Szerinte a tao-rendszerrel az volt a baj, hogy elhitették az emberekkel, hogy mecénások lehetnek, de közben teljesen leszoktatták őket a mecenatúráról: egy milliárdos profitú vállalat vezetője nem akart adni 500 ezer forintot egy szoborra, mert ő már adott 20 milliót a színházra, holott az csak az adójának az átcsoportosítása volt. Kukorelly azt mondta, nem a pénzről vitatkozna a legszívesebben, hanem arról, hogy ami van, az jól hasznosul-e.

Demeter Szilárd azt mondta, jelentős mennyiségű közpénzt sikerült szereznie a PIM-re, és volt pénz a középnemzedéknek szóló Térey-ösztöndíjra is. Térey szerinte akkor is író akart lenni, ha éhen hal, mert írnia kellett. Ő ezt a típusú írót akarta visszahozni a középgenerációba. Azt mondta, ha ő döntött volna, ebből a 45-ből 30 író biztos nem kapta volna meg a díjat, de hogy ne ez legyen, a lehető legszélesebb szakmai konszenzust szerették volna megteremteni. Persze vétójoga volt, ennyi biztosíték neki kellett. Volt egy tartaléklista, ha valaki mondjuk meghalna időközben, vagy „megmetoo-znák”, de végül volt annyi pénz, hogy ők is megkapták az ösztöndíjat. „Ehhez képest most ott tartunk, hogy náci vagyok” – mondta Schilling Árpádra utalva, aki egyébként nem a 45 fős listával kapcsolatban mondta ezt, hanem Demeter definíciójára, amivel megállapította, hogy ki tekinthető magyar írónak és kit kell kitiltani a nemzeti kultúrából. 

Demeter később még egyszer elmondta, hogy:

„Bánt, hogy náciznak, mert székely vagyok, és a székelyek nem nácik.”Azt is mondta, hogy 2 év múlva a 45 emberből 5 embert kiszavaznak, mert teljesítménykényszer van.

Kukorelly szerint Demeter egyáltalán nem a lényegről beszélt. Szerinte az ösztöndíj konstrukciója annyira elrontott, hogy védhetetlen. Az ötlet jó lenne, de elképesztő módon inkorrekt a lista, ami őrületes machinációk terméke lehet – mondta. Szerinte a 800 millió forint körüli összeget elképesztő korrekt módon kellene elosztani. Három-négy írószervezet lefedi az írókat, a többi szervezet csak megduplázza a döntnökök számát, hiszen aki MMA-s, az az Írószövetség tagja is.

L. Simon szerint aki visszaadta a díjat, az Demeter Szilárd és a kormány ellen tüntetett, „ne legyünk álszentek”. Demeter szerint az összes dilettánsnak nevezett döntést a szakmai szervezetek hozták meg, ennyit tud a szakma. Kukorelly szerint 4-5 embernek kellett volna eldöntenie nettó szakmai alapon, hogy ki kapjon díjat, ne 19 féle szervezet nyomja be a saját embereit.

Demeter azt mondta, az irodalom nehezen mérhető objektíven. Ott van például a Sorstalanság, 30 évig a kutya se beszélt róla, aztán Nobel-díjat nyert. Szóval most hogyan lehetne megítélni a kortárs írókat? Nem volt jobb módszer, mint hogy a szakmai szervezetek döntsenek.

Hiller hosszú csend után inkább rátért a Nemzeti Alaptantervre: látványos része a vitának, hogy ki van benne és ki nincs benne a tananyagban. Lehet azt csinálni, hogy bemutatják az írót is, hogy politikailag mit gondolt, de a NAT lexikális alapú, az 1960-as évek módszertanát alkalmazza. Ez pedig egy befogadhatatlan mennyiséget eredményez csökkentett óraszám mellett. A tananyag nehéz, túl sűrű. Kádárék idején a kötelező és szabadon választható tananyagot 70-30 arányban állapították meg, 2011-ben a Fidesz ezt 90-10-re módosította, most pedig 80-20 százalékra mérséklik, de még ez is több, mint az MSZMP idején.

Kukorelly fő problémája, hogy az iskola nem szeretteti meg a gyerekekkel a tanulást, továbbra is irodalomtörténet-oktatás és nem irodalomoktatás folyik, a görögöktől kezdik, és nem jutnak el a jelenig. Szerinte a gyerekeknek a koruknak megfelelő, őket megérintő műveket kéne olvasniuk, most meg a 10 évesek torkán lenyomják a Kincskereső kisködmönt, ami emberiség elleni bűntett, mert ijesztgeti, és nem fogja irodalomfüggővé tenni egy életre.

L. Simon szerint a NAT kulturális vonatkozása megérne egy vitát. Szerinte jó, hogy Hiller nem arról beszélt, hogy Herczeg Ferencet lehet-e tanítani, mert egy írásában éltette Mussolinit. Ez a felvetés a fideszes politikus szerint nonszensz. L. Simon szerint kár, hogy ilyen álviták folynak. Ehelyett az a fontos, hogy ez a NAT mennyire készíti fel a gyerekeket. Ő még azt is említette, hogy az irodalom súlya is sokat vesztett mára, a fő kérdés már az, hogy olvasó nemzet marad-e a magyar, és ezt jól szolgálja-e a NAT. L. Simon például olvasóvá 10 évesen, a Kincskereső kisködmönnel vált, de a gyerekeit nem tudná rávenni az olvasásra azzal, pedig sokat olvasnak, csak olyan íróktól, amikről ő még az életben nem hallott.

Ennyi volt a vita.