Mi van, ha minden leáll?

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt! Kilenc nappal karácsony előtt már érezhetően kevesebb a hír.

4 legfontosabb cikkünk most

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek. Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

COVID-20

Már idén érkezhet Magyarországra koronavírus elleni vakcina, jelentette be hétfőn az Operatív Törzs. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy idén még bárkit be is oltanának az országban. Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) minden bizonnyal csak az év legvégén fogja engedélyezni az EU-ban az első, a Pfizer által gyártott vakcina használatát, és csak utána kezdődhet meg ezek alkalmazása.

Az igazán nagy kérdés azonban az, hogy ha lehet is majd oltani, hány adag vakcina lesz az országban. A Pfizer kapacitásai szűkösek, így Magyarország hiába rendelt összesen 17,5 millió adagot, ami gyakorlatilag mindenkinek elég lenne, az első hullámban talán csak 50-100 ezer dózis érkezik. Ez az egészségügyi dolgozók, a közrend fenntartásán munkálkodók oltására elég lehet, valamint a nagy kockázatnak kitett, súlyos alapbetegséggel küzdők kaphatnak még belőle. Nagy mennyiségű, tényleg tömeges oltást lehetővé tévő vakcina majd valamikor 2021 tavaszán érkezhet. A mostani számokat nézve addig még több ezren fognak meghalni koronavírusban.

Máshol:

NOVÁK NŐI

Fotó: Axióma Facebook

A Fidesz imádja a kultúrharcot, Novák Katalin családügyi miniszter hétfőn nagy port kavart gondolatait viszont ehhez a háborúhoz képest viszonylag ártalmatlanok. Szemben a meleg- és mindenféle egyéb szexuális kisebbségek ellen nagy hangon bejelentett intézkedésekkel, a nők tradicionális életpályamodelljéről közölt hagymázas elgondolások inkább csak idegesítők, de legalább senki életét nem teszik direktben tönkre.

Ettől függetlenül legyinteni persze nem lehet olyan, jobb helyeken már évtizedekkel ezelőtt is ciki elméletekre, mint hogy a nő ne akarjon annyit keresni, mint a férfi, és egyébként is, ott a családanyaság kiteljesedése életpályamodellnek. A 444-en az Amnesty International szakértője is megírta, hogy mi a gond Novák kijelentéseivel, és hogy értelmezi félre teljesen és szándékosan a miniszter a nők emancipációját.

Más, de erősen kapcsolódó hír, hogy Semjén Zsolt szerint az elmúlt évtizedben ötszörösére nőtt az egyházak támogatása, Szent István-i mértékű templomépítési program zajlott

AKADOZÓ GYÁR

Ma dönt a parlament a választási törvények módosításáról. Természetesen mindegyik módosítás vagy a Fidesznek kedvez, vagy az ellenzék számára legjobb esetben is csak semleges, de ettől függetlenül nagyon érdekes dolgok történtek az utóbbi hetekben a fideszes törvénygyárban. Úgy tűnik, hogy miközben Orbán Viktor inkább Brüsszelre figyelt, itthon akadozott a gépezet.

Az ellenzék ugyan közös közleményben tiltakozott az egyoldalúan előkészített javaslatcsomag ellen, de valójában eléggé meg voltak lepődve: a törvényjavaslat közel sem volt annyira ártalmas, mint amire számítani lehetett.

  • A Fidesz új „ellenzéki” strómanja, Volner János úgy tűnik tett egy szívességet az ellenzéknek azzal, hogy az ő javaslatával terelnek minden pártot közös listára.
  • A kormányoldal elfogadta az ellenzék javaslatát a Pest megyei választókerületek határainak módosítására.
  • Az egyetlen egyértelműen a Fidesz érdekeinek kedvező módosítás az eddig is messziről büdös levélszavazatokkal kapcsolatos.

Hiába a közös lista, az ellenzéki pártok azért versenyeznek egymással, néha egészen meglepő pályákon is. Miután a Momentum vasárnap közölte, hogy előválasztási jogot adnának a 17 éveseknek, hétfőn a Jobbik már azzal jött, hogy ők meg az általános választói korhatárt csökkentenék 16 évre. Szédítő belegondolni, hogy hol lehet ennek a versenynek a vége, talán valahol az óvodásoknál.

KI ZSIDÓZOTT?

A kormánymédia nyakatekert karaktergyilkosságai közül is kiemelkedően furcsa ügyet próbálnak most Baranyi Krisztina ellen fordítani. A ferencvárosi polgármester egy telekeladással kapcsolatos unalmas önkormányzati ülésen próbálta kicsit ügyetlenül kifigurázni mások kifogásait egy izraeli ingatlantulajdonossal szemben. Bár egészen nyilvánvalóan nem erről volt szó, most Baranyit azzal vádolják – nem csak kormány-, hanem kerületi ellenzéki oldalról is –, hogy antiszemita.

További különös hírek a magyar politika világából:

LEÁLLÁSOK

Fotó: Ali Balikci/Anadolu Agency via AFP

Magyar idő szerint hétfőn ebédidőben az egész világ ízelítőt kapott abból, hogy hogyan is lehetne még sokkal rosszabb. Olyan történt, amire emberemlékezet óta nem volt példa: leállt a Google. Maga a kereső pont nem, de az óriási amerikai techcég összes többi szolgáltatása igen. Egy ideig nem lehetett levelezni (Gmail), útvonalat tervezni (Maps), írni vagy bármilyen dokumentumhoz hozzáférni (Docs), és még videókat nézni sem (Youtube).

A legrosszabb azoknak volt, akik még ezeknél is alapvetőbb életfunkcióikat kötötték össze a Google-lal, például olyan okosotthonokban, ahol a világítást is a Google Home kontrollálja, és hirtelen nem tudták, mihez kezdjenek a sötétben. Még nem tudni, mi okozta a teljes leállást, és tökéletesen elképzelhető, hogy csak valamilyen hiba volt. De hogy vannak olyan terrorszervezetek, sőt akár államok is, amelyek szívesen kapcsolnák így le a fél világot, az egészen biztos, és senkit nem lepne meg, ha a mi életünkben ízelítőt is kapnánk egy ilyen típusú támadásból.

És egy egészen másfajta leállás: tovább hátrál a Pornhub, a világ legnagyobb pornóoldala, amely most letörli az összes videót az oldalról, amit nem hitelesített felhasználók töltöttek fel, összességében több mint 10 milliót a kb. 13-ból. Amióta fekete-fehéren kiderült, hogy a Pornhubra folyamatosan töltenek fel kiskorúakról készült, illetve nemi erőszakot bemutató filmeket is, és a világ két legnagyobb pénzügyi szolgáltató vállalata, a Mastercard és a Visa közölte, hogy felül fogják vizsgálni a kapcsolatukat az oldallal, a bevételkieséstől megijedt cég azonnal lépett.

Máshol:

PROTONMAIL

Grafika: 444/Tbg

Titkot küldenél a 444-nek? Biztonságosan is megteheted. Mostantól a 444.hu@protonmail.com címen is fel lehet venni velünk a kapcsolatot. Ha nem tudod, miért jó a titkok megsúgására a Protonmail, elmagyarázzuk!

ÉS EGY CIKK, AMIT NEM MI ÍRTUNK

She Stalked Her Daughter’s Killers Across Mexico, One by One – Aki csak keveset tud Mexikóról, az is tudja, hogy az észak-amerikai országban sok a bűn és kevés a bűnüldözés. Sok bűnöző maga is vállal bűnüldözői szerepet, a hivatásos bűnüldözők pedig gyakran valójában csak bűnöznek. A New York Times most egy ennél is cifrább, tényleg amerikai filmvászonra kívánkozó cikkben írta meg annak az anyának a sztoriját, aki úgy döntött, maga vadássza le lánya gyilkosait.

Kapcsolódó cikkek

Orbán Brüsszelre figyelt, a fideszes törvénygyár akadozni kezdett

Ellenzéki javaslat be, kormányzati ki, egy sor fontos részletet menet közben kellett módosítani. Már az egypárti jogalkotás sem a régi?

Miklósi Gábor
parlament

Tavasszal érkezhet csak nagy mennyiségű oltóanyag Magyarországra

Az európai engedély meglesz még idén, de a szállítás nem megy majd egyhamar. Az oltással négy hét alatt lehet 95 százalékos védettséget szerezni.

Haszán Zoltán
járvány

Titkos hangfelvétel alapján antiszemitizmussal vádolja Baranyi Krisztinát a kormánymédia

"Nem adjuk el a telket, nincs belőle semennyi bevételünk, viszont a rohadt szemét zsidó befektető, az nem építhet 1200 négyzetméteren többet. Ugye?" A polgármester azt mondja, mondatával éppen hogy ő ironizált vitapartnerei vélt antiszemitizmusán.

Szily László
politika

Az elektorok megválasztották Joe Bident az USA következő elnökének

Hivatalosan nem is tehettek volna mást, de Trump tagadása miatt kicsit azért lehetett izgulni. Biden azt ígérte, hogy nagyon keményen dolgozik majd az ellenfelére szavazókért is.

Magyari Péter
külföld

Operatív Törzs: Már idén érkezhet Magyarországra vakcina, oltani jövőre kezdenek

A Pfizer/BioNTech vakcinája kaphatja meg elsőként a Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét.

Szász Zsófi
koronavírus

Már több mint 7000-en hunytak el a járványban Magyarországon

165 újabb áldozatot jelentettek, megint nőtt a kórházban kezelt covidosok száma.

Haszán Zoltán
járvány

Hetvenöt embert fertőzött meg a Mikulás egy belga idősotthonban

Mol városában történt az eset.

Szász Zsófi
külföld

Érdekes új elmélet magyarázza a súlyos covidot

A szerveket baráti tűzzel támadó kósza autoantitestek akár a hosszú covidért is felelősek lehetnek.

Bede Márton
Egészségügy

A fertőzöttebb városokban tömegesen tesztelnek az ünnepek előtt és után is a franciák

Így próbálják megakadályozni, hogy erőre kapjon a járvány az ünnepi időszak alatt.

Szász Zsófi
külföld

Vadon élő nyércben is találtak koronavírust

A fogságban tenyésztett példányok közül több milliót pusztítottak el világszerte, de a vadonban eddig nem tudtak fertőzött állatokról.

Magyari Péter
járvány

Novák Katalin szerint akkor lehetek sikeres, erős nő, ha nem hiszem, hogy legalább annyit kéne keresnem, mint egy férfinak

"Ne mondjunk le a privilégiumainkról egy rosszul értelmezett emancipációs küzdelemben!"

Szász Zsófi
POLITIKA

Novák Katalin megadja a sikeres, erős nő receptjét

Novák Katalin mindent a nőkre hárít, de hol van ebben a férfiak felelősség- és tehervállalása? Zorigt Burtejin, az Amnesty International Magyarország nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó szakértőjének véleménycikke.

444.hu
vélemény

Semjén: Az elmúlt évtizedben ötszörösére nőtt az egyházak támogatása, Szent István-i mértékű templomépítési program zajlott

A 130 új templom mellett 2010 óta megújult 3000 templom, számolt be a miniszterelnök-helyettes.

plankog
POLITIKA

A Momentum előválasztási jogot adna a 17 éveseknek

Aki az igazi parlamenti szavazásra felnőtt lesz, az élhessen előválasztási jogával - mondja a párt.

Magyari Péter
POLITIKA

A Jobbik 16 évre csökkentené a választói korhatárt

Alaptörvény-módosító javaslatot nyújtottak be, hogy 2022-ben az új szabályok szerint vehessenek részt a fiatalok a választáson.

Herczeg Márk
POLITIKA

Atv.hu: Ha kizárják Deutsch Tamást, a fideszesek mind mennek a néppárti frakcióból

Deutsch reméli, hogy a józanság vezérli majd képviselőtársait.

plankog
politika

A trumpista testépítő, akinek az a feladata, hogy Magyarország jó hírét keltse Amerikában

David Reaboi tízmillió forintos szerződést kötött a washingtoni magyar nagykövetséggel, hogy lobbistaként javítsa a magyar kormány amerikai megítélését.

Szász Zsófi
külföld

Kutyarezsi-csökkentés: ingyenes lesz a 9 hungarikum-kutyafajta törzskönyvezése

Az Agrárminisztérium reméli, ezzel sikerül javítani a tenyésztési kedvet és növelni a fajtatisztán tenyésztett magyar kutyafajták állományát.

Herczeg Márk
ÁLLAT

George Clooney visszatér: Azért éri meg szembeszállni Orbánnal, hogy a gyerekeim jobb világban élhessenek

A színész azt mondta: zavarban lenne attól, ha nem szólalna fel az Orbánhoz hasonló vezetőkkel szemben.

plankog
külföld

Egy időre leállt a Gmail és a Youtube

A Drive is szerverhibát jelzett.

Szász Zsófi
INTERNET

A Pornhub törölte a legtöbb videóját

Több mint 10 millió eltűnt már.

Herczeg Márk
INTERNET

A belga rendőrség most egy 52 fős szexpartin ütött rajta egy Covid-klinika mellett

A Fidesz EP-képviselőcsoportja megnyugodhat: minden vendég, az eszkortlányokat is beleértve, francia volt.

Herczeg Márk
SZEX

Azonosították a Navalnij elleni merényletet végrehajtó FSZB-s különítmény tagjait

A Spiegel, a Bellingcat, az Insider és a CNN közös nyomozása szerint oroszországi mobiladatok, repülőjáratok utaslistái és „egyéb” források elemzése alapján „nemigen merülhet fel ésszerű kétség”, hogy az ellenzékit egy, legalább 8 ügynökből álló különítmény mérgezte meg.

Herczeg Márk
bűnügy

Az USA az orosz rakéták vásárlásáért szankciókkal sújtotta Törökországot

A NATO-tagország az Sz-400 típusú orosz légvédelmi rendszer megvételével az amerikai haditechnika biztonságát veszélyezteti, és finanszírozza az orosz hadiipart.

Herczeg Márk
külföld

Titkot küldenél a 444-nek? Biztonságosan is megteheted

Mostantól a 444.hu@protonmail.com címen is fel lehet venni velünk a kapcsolatot. Ha nem tudod, miért jó a titkok megsúgására a Protonmail, elmagyarázzuk!

444.hu
szolgálati közlemény