Müller Cecília nem erre számított

reggel 4
2021 február 11., 05:05

Jó reggelt! A hideg betört, de még csak -5 fok van Budapesten. Holnap ilyenkor -10 lehet.

4 legfontosabb cikkünk most

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek. Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

COVID-21

photo_camera Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

A számok továbbra is romlanak, egyre látványosabban növekednek a fertőzöttségi és halálozás számok is. A helyzet annyira egyértelmű, hogy szerdán már Müller Cecília is arról beszélt, hogy

„a járvány kicsit másképpen alakul most, mint ahogy vártuk”.

Szerinte arról van szó, hogy megtorpant a második hullám lecsengése, de ez nem ilyen egyszerű, az is lehet, hogy ezt már a harmadik hullám kezdetének kellene nevezni. Nekem továbbra is az a magyarázat a legmeggyőzőbb, hogy valójában már két külön járványunk van, az egyik a régi koronavírus valóban lecsengőben lévő második hulláma, a második viszont az azt kiszorító brit variáns első hulláma, ami most indul be igazán. Sajnos ahhoz, hogy ezt biztosra tudjuk, az operatív törzsnek meg kellene osztania a nyilvánossággal, hogy az országban melyik vírusvariáns hány fertőzést okoz.

A romló számokat viszont a legtöbben vagy nem látják, vagy nem akarják észrevenni. Miskolc és Kecskemét után most Nagykanizsán is lazítottak a maszkviselési szabályokon, pedig ez Müller Cecília szerint is korai. Az sem nyomatékosítja a járványügyi szabályok fontosságát, hogy semmilyen bírságot nem kapott Szabó Tünde sportügyi államtitkár, aki a gyerekével együtt ment el egy olyan úszóversenyre, ahol nem lehettek nézők.

photo_camera Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Komoly kontraszt ez Németországgal, ahol ugyan javulnak a számok, de annyira félnek az új variánsok berobbanásától, hogy inkább meghosszabbították a korlátozásokat március 7-ig.

Tekintve hogy az oltási program továbbra is lassan halad, még Áder János is optimistának tűnhet, aki szerdán mindannyiunk nagy megdöbbenésére megszólalt a járvánnyal kapcsolatban. Szerinte ha jól halad az oltás, májusban jöhetnek a nyitások, és a nyár olyan lesz, mint régen.

És egy érdekes adat: egy brit matematikus kiszámolta, hogy az összes koronavírus elférne egy fél kólásdobozban.

VAKCINAHÍRADÓ

Az utóbbi napok sztárja egyértelműen a Szputnyik V, amivel még mindig nem kezdtek el oltani Magyarországon. Az EMMI szerint a héten kezdik, és a 75 év alatti, nem krónikus betegek kapják majd (szemben az AstraZenecával, amit a 60 alatti krónikus betegek, és a többivel, amit a többiek).

Más EU-s országok, például a csehek azt mondják, hogy ők csak akkor használják ezt a vakcinát, ha azt az engedélyezi az Európai Gyógyszerhatóság, az viszont szerdán azt közölte, hogy szemben az oroszok által állítottakkal, ők még meg sem kezdték annak bejegyzését.

photo_camera Fotó: Lehoczky Péter/MTI/MTVA

A legújabb felmérések szerint, ami a fővárosiak oltási hajlandóságát vizsgálta, a nyugati vakcinákat 84, az oroszt 43, a kínait pedig mindössze 27 százalék választaná. Az viszont mindenképpen jó hír, hogy a budapestieknek már csak 13 százaléka mondja azt, hogy semmiképpen nem oltatná be magát semmilyen oltóanyaggal. A legutóbbi országos adatok szerint ez az arány 33 százalék volt, de az a felmérés óta ez a szám is csökkenhetett.

De hiába szeretné valaki magát nagyon oltatni, mint például a pedagógusok, nem veszik előre a sorban. Pedig az Egészségügyi Világszervezet javaslata szerint is ők olyan veszélyeztetett szakmának számítanak, akiket az elsők közt kellene beoltani.

MÉDIA ITTHON

A Klubrádió szerkesztősége
photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Tiltakozhat az amerikai és a francia külügy és az Európai Bizottság a Klubrádió elhallgattatása miatt, Kovács Zoltán kormányszóvivőt ez nem hatja meg. Szerinte ami a Klubrádióval történt, az maga a jogállamiság.

Ezzel szemben az igazság az, amit Szily László írt meg. A Klubrádió kicsinálása mutatja meg, mitől annyira elkeserítő hely a NER-Magyarország. Látványosan mondvacsinált ürüggyel, politikai okokból elhallgattattak egy rádiócsatornát, mert a Fidesz embereivel feltöltött médiatanácsot csak egyetlen elv vezéreli:

„aki nem haver, azt szopassuk meg”.

MÉDIA MÁSHOL

photo_camera Fotó: Frank Hoermann/SVEN SIMON/Picture-Alliance via AFP

A magyar médianyomorúságon túl kicsit máshogy mennek a dolgok. Ott van például Lengyelország, ahol a teljes független média egységesen felfüggesztette a hírszolgáltatást, hogy a reklámadó ellen tiltakozzanak. Ha ez a reklámadó dolog ismerősen hangzik, az nem véletlen, egy lengyel médiavállalkozó szerint egyértelmű, hogy a kormány

a magyar módszert másolja le, a független médiát akarják ellehetetleníteni.

De a folyamatosan megújuló médiát nem olyan könnyű ellehetetleníteni. Jó példa erre az utóbbi évek egyik sikersztorija, a Bellingcat, akik a maláj gép lelövésétől Navalnij megmérgezéséig folyamatosan szállítják az olyan anyagokat, amiket nagyon súlyos diktatúrák inkább titokban tartanának. Szerdán az oldal egyik munkatársa tartott előadást arról, hogy az egyébként leginkább az interneten nyilvánosan fellelhető adatokat felhasználó nyomozásaikhoz elsősorban logikára és türelemre van szükség.

A Bellingcat azt ígéri, hogy a következő célpontjuk Kína lesz, de ez az eddigieknél is keményebb dió lesz. Pekingben üzemel a világ leghatékonyabb cenzúragépezete, amely most éppen a Clubhouse nevű appot vette célba, mert azon egy ideig kínaiak tömegei tudtak egymással szabadon beszélgetni minden kényes témáról, Hongkongtól az ujgurokig.

MÉDIA MINDENHOL

Mark Zuckerberg és Angela Merkel még 2015-ben
photo_camera Mark Zuckerberg és Angela Merkel még 2015-ben Fotó: STEFFEN KUGLER/dpa Picture-Alliance via AFP

Joe Biden megválasztásával fordult a széljárás, és most már minden nyugati demokráciában foglalkoznak a nagy amerikai techcégek hatalmának letörésével. Ennek az egyik élharcosa az az Ausztrália, ahol hamarosan olyan médiakódexet fogadhatnak el, amely arra kényszerítené a Facebookot, a Google-t és a többieket, hogy fizessenek azoknak a médiacégeknek, amelyek híreit megjelentetik.

Az óriáscégek már az ötletre is nagyon agresszívan reagáltak, többek közt teljes kivonulással fenyegetve az ausztrál piacról. Az úgysem olyan fontos nekik, viszont joggal féltek attól, hogy ha egy ilyen szabályozás a világon bárhol életbe lép, az más országoknak is ötletet adhat. És a félelmük jogos volt, most már az Európai Unió is komolyan vizsgálja a lehetőségét annak, hogy miként lehetne a techcégek bevételének azt a részét, ami sajtóhírek megjelentetésének köszönhető, visszacsorgatni az ezeket előállító szerkesztőségekhez.

Fontos, bonyolult és nehéz harc lesz ez, aminek alapvetően a média szabadsága a célja. Hasonló harc, mint amit az a Larry Flynt pornómágnás vívott, aki most 78 éves korában elhunyt.

PÉNZ ÉS CSONT

photo_camera Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Tovább tart a főváros és a kormány pénzügyi összefeszülése, most Karácsony Gergely azt üzente Orbán Viktornak, hogy ne az önkormányzatok háta mögött tárgyalja le Brüsszellel, hogy mire költik Magyarországon az uniós helyreállítási alap forrásait.

Az igazán nagy pénzek úgyis vidékre mennek. Most az derült ki, hogy a kormány 44 milliárd forintot szán arra, hogy Superbike-versenyeket rendezzenek azon a hajdúnánási pályán, aminek a megépítése 64 milliárdba fog kerülni, és amire valami hasonló kaliber összegért Moto GP versenyeket is akarnak hozni.

A pénzszórás mellett a kormány másik hobbijáról, az áltörténészkedésről is izgalmas hírek érkeztek. Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester engedélyezte, hogy a helyi csonttemetőből kiássák a csontokat, és így Kásler Miklós kedvenc hobbija, a Mátyás király puzzle összerakása új lendületet kaphasson.

KÜLFÖLD

photo_camera Fotó: LILLIAN SUWANRUMPHA/AFP

Mianmarban több mint százezren vonultak az utcára tiltakozva a múlt heti puccs ellen. Vannak hírek a tüntetők mellé álló katonákról, de a kulcskérdés a hatalmat gyakorló hadsereg, és ők elég szilárdnak tűnnek. Az amerikai kormány ugyan bejelentette, hogy szankciókat vezetnek be a puccs vezetőivel szemben, de ez nem fogja meghatni a tábornokokat, akiknek igazán csak az számít, hogy a szomszédos Kína ne forduljon ellenük.

Máshol:

ÉS EGY ÉVFORDULÓ

10 éves az internet meghatározó slágere, a Friday, úgyhogy Rebecca Black átdolgozta.