A szó, amit keresünk, a köszönöm.
Mindenekelőtt ennek a felismerésére van szükségünk ahhoz, hogy megkezdhessük a gyászmunkát, amivel betömhetjük a hazánkat két cikluson át, összesen tíz évig szolgáló Áder János köztársasági elnök leköszönése után keletkező űrt.
Nem kétséges, hogy Novák Katalin, a Fidesz eddigi alelnöke szintén kiválóan fogja végezni a pártok fölött álló közjogi méltóság munkáját, de a Schmitt Pál elnök úr meghurcolása után Brüsszelből hazatérő Áder János nagyon magasra tette a mércét.
Egy cikkben nem lehet maradéktalanul visszaadni egy államfő (egyben a hadsereg főparancsnoka!) évtizedes munkájának minden eredményét, de Áder János mindenképp megérdemli, hogy legalább a legemlékezetesebb tetteiről, a legbátrabb kiállásairól, a legnagyszerűbb eredményeiről megemlékezzünk.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Fák, erdők, ne nézzetek oda!
Eltelt 60 év, ennyi maradt a szabadságharcból. (Meg a Fideszből.)
Ezzel az elnök tökéletesen össze is foglalta az elmúlt öt évét.
Az államfő lelkesen beszél a környezetvédelemről, amikor a demokrácia felett kellene őrködnie. Viszont amikor a kormány az EU gumiabroncs-gyárává teszi az országot, vagy a károsanyag-kibocsátási kvóta miatt avatkozik be egy perbe, rögtön elnémul.
Nem csoda, ott volt Erdogan egyik helyettese is. Ilyen ez a regionális nagypolitika.
Nagykárolyi gróf Károlyi László előneve és titulusa annyira tetszett a köztársasági elnöknek, hogy a kifejezett törvényi tiltás ellenére használta őket a hivatalos értesítőben.
A tudásról, a tanulásról, megbecsülésről és kiegyezésről beszélt, amikor köztársasági elnök lett. Most pedig simán aláírta a törvényt, ami egy egyetem politikai célú kinyírásáról szól.
Kassára utazott, ami Budapesttől is legfeljebb három órányira van autóval.
A kormány nagyon szereti az átláthatóságot, csak ne Magyarországon kellesse magát.
Legközelebb azzal fog tüntetni az államfő, hogy nem találja a golyóstollát.
Szerinte a törvény 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza.
Csak az entert kellett megnyomni.
Innen már csak egy kis lépés lehet a Professzorok Batthány Köre a miniszterelnök kedvenc kézilabdaedzője számára.
Tasnádi László szerint természetes, hogy neki ügynökei voltak. Most az egyikről kiderülhetett, ki volt.
Hátha kipottyan valami belőle. Az új Büntetőeljárási törvény megteremti az előkészítő eljárást, mely során leplezett eszközöket is bevethetnek azok ellen, akik "bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhetnek". És ez nem minden.
Miért is ne tette volna, hiszen pontosan olyan rendszerben működik, mint a CEU, amit most nyírt ki a diáklány édesapja egy hatalmas kettős mércét lengetve.
Mert szerinte az nem befolyásolja a civil szervezetek tevékenységét.
Áder János megérvelte, hogy miért nem környezetkárosító a 45 milliárdos beruházás a Fertő tónál.
Nem talált bennük hibát.
A köztársasági elnök a nyár végén figyelmeztetett: a klímavédelem ügyében nem látványos bejelentésekre van szükség, hanem, hogy „végre lássunk hozzá a munkához”.
A köztársasági elnök arra jutott, hogy nem a törvény szégyenteljes, hanem azok, akik advent idején indokolatlanul keltenek félelmet az emberekben.
Az államfő a beiktatási beszédében beolvasott a képviselőknek a közbeszéd állapota miatt, szerinte lassan eljutunk oda, hogy már csak vicsorogni tudunk egymásra.
Nyilatkozatot is kiadott mellé, amiben boldog karácsonyt kívánt minden munkavállalónak.
Az államfő eredetileg a környezetvédelemről tartott volna előadást, de a diákokat és a tanárokat a lex CEU érdekli. Áder hangját sokáig nem lehetett hallani a közvetítésben.
Az MTA-t megcsonkító törvényt.
Schmitt Pál utóda már szerdán leokézta a független igazságszolgáltatásra nézve aggasztó közigazgatási bíróságokat is.
Küldhette volna normakontrollra, nem tette.