Jó reggelt! Itt a 444 napindító hírlevele, egy nappal március 15-e előtt, benne az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb cikkeivel. Például ezzel a néggyel:
Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni, ajánljuk!
A Belügyminisztérium 2022 november 30-án sajtóközleményben jelentette be, hogy három fővárosi gimnázium összesen nyolc tanárának bontották fel azonnali hatállyal a munkaviszonyát. A elbocsátott tanárok munkaügyi pert indítottak a Belső-Pesti Tankerület ellen, hétfőn volt az első tárgyalás a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára, Törökné Pethő Erzsébet és Kapin Lilla, az Eötvös József Gimnázium tanára ügyében. A tárgyalást élőben követtük végig, majd külön cikkben össze is foglaltuk a nap legfontosabb történéseit.
A ferencvárosi háziorvoshoz, Olasz Józsefhez előbb csak néhány ukrán és szerb beteg jött néhány évvel ezelőtt, majd azt vette észre, hogy már ötszáznál is több betege van a világ egzotikusabb országaiból. Híre ment Budapesten és környékén, akiket máshol elhajtanak, nála kötnek ki.
Írtunk emellett még arról, hogy
A Qubit pedig egyrészt arról írt, hogy súlyos emberi jogi problémákat tárt fel Magyarországon a legújabb ECRI-országjelentés, másrészt pedig hogy okos talajvédelemmel meg lehetne előzni a szombati tömegbalesetet okozó pusztító porviharokat.
Miért kulcskérdés a horvát–magyar viszony alakulása az orosz energia kiváltásában? Hogyan keres és mennyit veszt a háborún a magyar állam? Miért nincs rezsicsökkentés, ha most éppen lefelé megy a gáz ára? Miért okozott Bangladesben áramszünetet az európai LNG-import? Miért lesz itthon drága az áram öt év múlva? Többek között erről volt szó a Létforgatag legújabb részében, ahol Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője volt a vendég.
Súlyos a helyzet Bahmutban, a hétfői hírek szerint a város központjában akadtak el a Wagner alakulatai. És ha már Wagner: az olasz kormány szerint a csoport migránshajókkal támad Olaszországra. Írtunk emellett arról, hogy az orosz hatóságok el akarják venni a szülői jogokat az apától, akinek háborúellenes rajzot rajzolt a kislánya az iskolában. Nem enyhül a feszültség Grúziában sem, ahol a nyugatbarát ellenzék különleges tavaszt ígér, miközben a miniszterelnök az ukránokat szidja.
Hétfőn mi is részletesen foglalkoztunk a Silicon Valley Bank csődjével, ami után mindenki azt találgatja, mekkora káoszt okozhat majd ez az amerikai és globális pénzügyi rendszerben. Írtunk arról is, hogy a HSBC megveszi a csődbe ment Silicon Valley Bank brit leányát, illetve hogy Biden is igyekezett nyugtatni a kedélyeket.
Hétfői hír, hogy a hétvégi brit felháborodáshullám után a BBC visszaengedi a képernyőre Gary Linekert. Hogy mi vezetett idáig és miért ez volt Lineker legnagyobb dobása, arról részletesen is írtunk.
A foci és a politika itthon is gyakran összeér, csak ha lehet, még kellemetlenebb módon. Írtunk arról, hogy Orbán barátját, a kiesőhelyre zuhanó focicsapat tulajdonosát kóstolgatja Székesfehérvár fideszes polgármestere, a Felcsút edzője elképesztő bulit vezetett a Ferencváros megverése után az öltözőben, és hogy önkormányzati pénzből vitte barátait a németországi Fradi-meccsre Bátonyterenye polgármestere.
Ezen kívül hír volt még a világból, hogy
Az idei Oscar-gála díjazottjaival már a hétfői hírlevelünkben foglalkoztunk, de azóta részletesen is írtunk arról, hogy mit is kell tudni az agyondíjazott Minden, mindenhol, mindenkor című filmről, megírtuk, hogy Hugh Grant hülye kérdésekre vicces válaszokat adott az Oscar-gálán egy műveletlen riporternek, és hogy Jamie Lee Curtis elénekelte a “Mókuska, mókuska, felmászott a fára” szövegét az Oscar-gálán.
Olasz Józsefhez előbb csak néhány ukrán és szerb beteg jött néhány évvel ezelőtt, majd azt vette észre, hogy már ötszáznál is több betege van a világ egzotikusabb országaiból. Híre ment Budapesten és környékén, akiket máshol elhajtanak, nála kötnek ki.
Hétfőn kezdődött két, engedetlenség miatt kirúgott gimnáziumi tanár munkaügyi pere, amelyet a Belső-Pesti Tankerület ellen indítottak. Az első napon még csak a kereseteket és a tényállást próbálták tisztázni, de a tankerület vezetője már ekkor ellentmondásba keveredett.
Pletser Tamás energiaipari elemző magyarázza el, hogy az olaj, a gáz és az áram ára mitől változik. Szerinte ha idén választás lenne, akkor most csökkenne a lakossági gáz ára. Az akkumulátorgyárak telepítése viszont drága mulatság lesz.
A hétvége óta a nagy kérdés, hogy a Silicon Valley Bank csődje magával ránthat-e más bankokat. Az amerikai kormány határozott lépésekkel akadályozná ezt meg, de nehezíti a helyzetüket, hogy elég feszült környezetben kell nyugalmat sugározniuk.
Tudjukki, akinek saját kérésére nem írhatjuk le a nevét, némi önellentmondásba keveredett, amikor előbb azt mondta, nem tudja, mit csinált szeptember 1-én az egyik kirúgott tanár, majd határozottan közölte, hogy nem dolgozott.
Ez a szakkifejezés viszont valami egészen mást jelent, mint ahogy valószínűleg a kormányzati kommunikáció gondolja. Vagy ha nem, az még több kérdést vet föl Orbán olasz útjával kapcsolatban.
Szabó Zsolt Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára pártjában látja az egyetlen reményt.
A párt szerint "kamuindokokkal" utasították vissza a CATL beruházásáról szóló kérdéseket, amelyekhez nagyon hasonlót egyszer már simán átengedtek.
Szerinte minden racionalitás a vasút fejlesztése mellett szól.
A jegybank szerint ez a hazai ügyfelek védelmének a kulcsa.
Az utasítás értelmében csak annak járna fizetéskiegészítés, aki túlmunkára is jelentkezik.
Gyorsan szélnek is eresztette a bűnös kuratóriumot
LMBTQI-ellenes törvények, magukra hagyott áldozatok, szegregált iskolákban tanuló roma gyerekek, jogaiktól megfosztott menedékkérők: így állnak ma nálunk az emberi jogok a Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság szerint.
A fokozódó szárazság miatt a szél könnyebben hordja el a talaj felső rétegeit, mint korábban. A sivatagi homokviharokhoz hasonló szélsőségekhez vezető erózió mértéke azonban megfelelő gazdálkodási eljárásokkal jelentősen csökkenthető.
Az ukránok az utolsó leheletükig folytatják a város védelmét.
Meloni bevándorlás-ellenes kormányának bevándorlás-ellenes minisztere szerint az Afrikából érkező, menekülteket szállító hajók az orosz hibrid harcviselés részét képezik.
Hiába engedték ki az apát a börtönből, nem tudja felvenni a kapcsolatot az árvaházba kényszerített lányával.
Szó sincs róla, hogy csillapodnának a kedélyek.
Egyetlen árva fontért.
Az amerikai elnök szerint a hétvégén bedőlt bankok betétesei hozzáférnek majd a pénzükhöz, mindez pedig egy dollárjába sem kerül majd az amerikai adófizetőknek.
Ijedtében hátraarcot foganatosított a csatorna.
Volt gólkirály vébén, és tőle származik a futballtörténelem egyik leghíresebb aranyköpése. De Gary Lineker most a komplett BBC-t is legyőzte, miután meg akarták büntetni a brit kormány gyalázásáért.
Szigorúan csak szurkolóként.
Hornyák mester méltó utódja Pintér Attilának: az öltözőben még jobban is irányítja a Vál-völgyi srácokat, mint a füvön.
Nagy-Majdon József szerint senkinek semmi köze ahhoz, hogy ő kit hova visz a város pénzén. "Vegyük úgy, hogy ezt kapták jutalmul".
Húsz év után lehet új vezetője Törökországnak.
Hiába tiltakoztak a környezetvédők.
A Berlinből és Hamburgból induló szinte összes járatot törölték, a sztrájk Brémában és Hannoverben is nehezíti a közlekedést.
Régóta feszült a hangulat a felek között, az egyházfő most a náci Németországhoz hasonlította az országban uralkodó helyzetet.
A nyomozás szerint a tábor több részén egyszerre fellángoló tüzet militáns csoportok okozhatták.
A Minden, mindenhol, mindenkor nagy győzelme azt jelenti: egy olyan film is megkaphatja a legnagyobb elismerést, aminek nyelve a TikTok-fogyasztáson felnövő generációnak is mond valamit. Ez pedig fontos üzenet lehet a moziipar számára.
Pedig csak vicces volt egy szórakoztató eseményen.
A ma már alig ismert, rovaros verziót idézte fel. Nagy menekülést mutatott be azzal, hogy magyarul gyújtott rá a dalra, miután azt hitte, hogy egy magyar kérdezője nem hús-vér ember.