Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, az elmúlt hét nagyobb-fontosabb anyagaival. Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet.
Hivatalosan ma kezdődik a kampány, ezért össze is szedtük, mi változik mostantól. Persze már eddig is erőteljesen kampányhangulatban volt az ország: országjárásos sorozatunkat a héten a szombathelyi választókerületben készült riportunkkal folytattuk, ahol a Fidesz főispánt indít, a Tisza pedig iskolaigazgatót. Jártunk a MKKP-s eseményen, ahol a párt meghatározó arcai az aktivistáknak magyarázták el, hogy miért indulnak a választáson, megírtuk, hogy az MSZP viszont nem indul, valamint megnéztük, hogy teljesít a Fidesz és a Tisza 106-106 jelöltje a Facebookon.
Írtunk arról, hogy milliárdokat kapott az államtól a DÁP-os arcfelismerőért a Tiborcz-közeli FaceKom, és ha már arcfelismerés: bemutattunk egy újabb történetet arról, amikor rendőrségi arcfelismerő alapján tévesen gyanúsították meg valakit: ezúttal egy fiút csalással, aki a történtektől 200 kilométerre épp iskolában volt a bűncselekmény idején.
A Szőlő utcával kapcsolatban arról írtunk, hogy tíz évvel ezelőtt Juhász Péter Pálnak háromszor is buknia kellett volna, de mindent megúszott, és írtunk arról is a héten, hogy már kitört az MNB-botrány, amikor a Sándor-palota még simán leszerződött Matolcsy Ádám cégével, valamint hogy Hankó miniszter elintézte, hogy a választókerületében lévő szakrendelő jó kezekben legyen: az övében.
Ott voltunk a kormányinfón, ahol Nagy Mártonék osztrák találkozójáról és a fideszes a fejbe lövős AI-videóról kérdeztük Gulyás Gergelyt. A videó meg az arra adott kormányközeli reakciók amúgy jól mutatják, hogy a háború köde hogyan lepte el a Fidesz agyát. Hétfő reggeli élő műsorunkban a Direkt36 újságírói voltak a vendégeink, akikkel két eddigi filmjükről, a Dinasztiáról és a Csapdáról beszélgettünk.
Riportban mutattuk be, hogy hat éve pusztul Balatonalmádi kellős közepén a volt postásüdülő: akkor költségcsökkentésre hivatkozva zárta be a posta, a város idősek otthonát nyitna benne, több helyen érdeklődtek, választ nem kaptak senkitől.
A héten még tovább romló magyar-ukrán kapcsolatok nyomán írtunk arról, hogy teljesen racionális a forgatókönyv, hogy a szállítások csak a háború végével állhatnak helyre a Barátság vezetéken, és foglalkoztunk azzal is, hogy hullik a sok milliárd eurós fegyverpénzeső a közép-európai országokra, de Magyarország még mindig várja a tanklóvét.
Értelmiségiek álltak össze, hogy két hónappal a választások előtt megírják: merre tovább, Magyarország. A kötetet szerkesztő Romsics Ignáccal interjúztunk.
A héten Budapesten és Szlovákiában járt Marco Rubio, nálunk pedig látványosan igyekezett megtolni Orbán Viktor kampányát, megjelent nagy összegző cikkünk a müncheni biztonságpolitikai fórumon történtekről, írtunk arról, hogy Európa elveszítette az internetet és hirtelen a digitális szuverenitás lett a slágertéma, egymásnak feszítettük az érveket arról, hogy akkor most bírja-e az orosz gazdaság a háborúzást vagy sem, és írtunk arról is, hogy semmi sem változott, a háború is velünk van, mégis küszöbön állhat az eltiltott Oroszország visszatérése az olimpiákra. És ha már olimpia és háború: interjúztunk a szkeletonos Vladiszlav Heraszkeviccsel, akit a sisakja miatt zártak ki a versenyből.
A magyar slágerzene legnagyobb történetmesélője, világ- és nyelvteremtője nem az ötvenes évek Amerikájából, hanem a húszas-harmincas évek budapesti kabarévilágából merített ihletet. Uj Péter írt a héten Fenyő Miklós kultúrtörténeti jelentőségéről.
Folytatódott a turisták körében népszerű helyeket végiglátogató sorozatunk, tudósítóink ezúttal a Frici Papából távoztak elégedetten. És száz éves lett a héten Kurtág György, a világhírű zeneszerzőt barátja, Steven Isserlis brit csellóművész köszöntötte, cikke pedig nálunk jelent meg magyarul.
A Tyúkól történetének második filmvetítésén a Mambo Maternica volt a program, utána pedig arról beszélgettek Dés Fannival, hogy hogyan áll a társadalom a nők gyermekvállalási döntéseihez.
Sok hatásos beszéd hangzott el idén Münchenben, a szavak szintjén az európai vezetők alkalmazkodtak az új realitásokhoz. De valóban geopolitikai nagyhatalom lesz-e Európából, elég atomfegyver van-e már a világon, és mit keresnek civilizációs kérdések egy biztonságpolitikai konferencián? Összegzés az MSC-ről.
Értelmiségiek álltak össze, hogy két hónappal a választások előtt megírják: merre tovább, Magyarország. Interjú az egyik legnagyobb hatású magyar történésszel, akit antiszemitizmussal és nemzetárulással is vádoltak.
Az ÁSZ-elnök volt cégével is dolgozott a Sándor-palota, derül ki közérdekű adatigényléssel megkapott szerződésekből. A szép környezetre sokat költenek, de azért perelnünk kell, hogy megtudjuk, tényleg luxizik-e az elnök a külföldi útjain.
Kétnapos populistasimogató közép-európai kiskörúton vett részt Marco Rubio amerikai külügyminiszter, Pozsonyban még visszafogott volt, Budapesten viszont hatalmas lelkesedéssel támogatta meg a magyar miniszterelnök kampányát.
Gulyás Gergely szerint a háború borzalmainak ábrázolása az általa látott videókban még mindig elmarad a valóságtól. Nagy Mártonék wellnessezéséről azt mondta: attól még, hogy a miniszter a turizmusért felel, mehet külföldre.
Hat éve költségcsökkentésre hivatkozva zárta be a posta, a város idősek otthonát nyitna benne, több helyen érdeklődtek, választ nem kaptak senkitől.
Megnéztük, hogy teljesít a Fidesz és a Tisza 106-106 jelöltje a Facebookon. Térképeinken látható, melyik választókerületben ki posztol többet, kinek a tartalmaira reagálnak az internetezők, és hol melyik tábor aktívabb.
Moszkva az ukrajnai invázió és a 2014-es doppingbotrány miatt bevezetett szankciók eltörlését sürgeti, ám a kérdés továbbra is megosztja a nemzetközi közösséget.
Miközben egyre nagyobb a nyomás az MKKP-n a választási indulás miatt, a párt meghatározói arcai kiálltak, hogy lenyugtassák az aktivistáikat. A helyzetet bonyolította Csoki videós mikrobotránya.
Az ügy egy ATM-es fotóval indult, amit egy évekkel korábbi igazolványképpel kötött össze a rendszer. A fiú panaszt tett a gyanúsítás ellen, ezt az ügyészség elutasította. Az utóbbi hetekben ez már a harmadik eset, amikor arcfelismerő miatt keveredik valaki furcsa gyanúba.
A Tyúkól történetének második filmvetítésén a Mambo Maternicát néztük meg együtt, utána arról beszélgettünk Dés Fannival, hogy hogyan áll a társadalom a nők gyermekvállalási döntéseihez.
A felsőoktatásért felelős miniszter járta ki, hogy az állam helyett a Semmelweis Egyetem vegye át a gödöllői szakrendelőt. A javaslatot minden fél támogatta, az egyetem 400 milliót különített el a teljes projektre. Hankó Balázs azóta ezzel is kampányol.
„Soha nem találkoztam még senkivel, akinek ilyen sokat jelentett volna minden egyes zenei hang.” Steven Isserlis brit csellóművész köszönti századik születésnapján barátját, Kurtág Györgyöt.
Szuverenitástól hangos Európa, de nem úgy, ahogy itthon megszokhattuk. Hirtelen sok helyen döbbentek rá: nem szerencsés, hogy az európai digitális élet ennyire ki van szolgáltatva az amerikai óriáscégeknek. De mit lehet egyáltalán kezdeni ezzel a helyzettel?
Nemzetbiztonsági bizottsági döntéssel akarták eltitkolni, mennyiért vett az állam arcfelismerő szolgáltatást a Digitális Állampolgárság Program alkalmazásához. Megszereztük a szerződést.
2016-ban kettétörhetett volna a Szőlő utcai igazgató karrierje, ugyanis egymás után merültek fel ellene panaszok és vádak. Ám valamiért egyiknek sem lett következménye, és még abban az évben ismét kinevezték. A 444 rekonstruálta az akkori történéseket.
Az ukránok sokkal nagyobb problémákkal küzdenek annál, mint hogy a vezeték helyreállításával foglalkozzanak. A magyar kormány másként is kezelhette volna a helyzetet.
Mit reagált Tiborcz a Dinasztia című filmjükre? Hogy lehet 4 milliós megtekintésű közéleti filmet gyártani? Elkészült a folytatás, A csapda. Mi lesz a NER után a NER ára? A stúdióban a Direkt36 újságírói.
Orbán Viktor szerint a kormánypárt jelöltje vezet a felmérésekben, de a 2024-es választási eredmények és a közvélemény-kutatási trendek alapján a Tisza a szombathelyi választókerület esélyese. Az általunk megkérdezett helyiek között viszont szinte mindenki fideszes volt.
Négy választókerületben függetlenként elindulnak azért a jelöltjeik.
Ha nem ránk szavazol, megölnek: a 2022-es és a 2024-es kampányhoz hasonlóan a Fidesz most is igyekszik mindenkit a totális háborús pszichózisba rettegtetni – mindezt akkora hazugsággal keretezve, hogy annak hét megszállt ukrán faluban sincs párja.
Van, aki szerint az orosz gazdaság elkezdte felemészteni önmagát. Mások szerint hadigazdálkodva a nehézségek ellenére is vígan elketyeg. Gyors összeomlásra azonban senki sem számít.
A magyar slágerzene legnagyobb történetmesélője, világ- és nyelvteremtője nem az ötvenes évek Amerikájából, hanem a húszas-harmincas évek budapesti kabarévilágából merített ihletet. Fenyő Miklós kultúrtörténeti jelentősége, dióhéjban. De miért a „nagy fasz” áll a középpontban?
Ki és meddig gyűjthet ajánlásokat? Mi a különbség a politikai hirdetés és a politikai reklám között? Ismertetjük a kampányidőszak legfontosabb részleteit.
Európa továbbra sem tud közös hadsereget építeni. Közös hitelt viszont tud felvenni. A SAFE nevű új uniós eszköz 150 milliárd eurónyi kedvezményes forrást nyit meg a tagállamoknak fegyverkezésre, a közép-európai országok az elsők között álltak sorba.
Fél bordát kérek roston. Amint ezt kimondom, az Amanda Lear hangú asszony olyan döbbenettel néz rám, mint András herceg a negyvenes nőre. Megpróbáltuk kideríteni, mit esznek a külföldiek Frici papa kifőzdéjén. És mitől grízgaluska a grízgaluska?
A téli olimpia legnagyobb botrányának szereplője, a szkeletonos Vladiszlav Heraszkevics a 444-nek beszélt az érzéseiről: „Mi az, hogy véleménynyilvánítás? A halott társaim az egy vélemény? Ezért valakinek felelősséget kell vállalnia.”