Jó reggelt! Ez itt a 444 napindító hírlevele a hét legfontosabb cikkeivel, híreivel. Vannak más hírleveleink is, ezekre itt lehet feliratkozni.
A hét azzal indult, hogy Magyar Péter felkérte Polgár Juditot köztársasági elnöknek, aki már délután visszautasította a felkérést. Megkerestük a Polgárt ajánló kiválóságokat, szerintük is lehetne több jelölt a pozícióra, megírtuk, hogy ha így néz ki egy társadalmi egyeztetés, akkor nem állunk túl jól.
Szombaton, amikor Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény módosítását, úgy tűnt, Magyar Péter az április 12-e óta vívott legnehezebb csatáját is megnyerte. A győztes pozícióból azonban sikerült az első politikai és presztízsveszteségét elszenvedve kijönnie, bár azt nem tudni, ki nem kényszerített hibát vétett, vagy kényszerpályán eltaktikázta magát.
„A kihallgatás ideje alatt valami szörnyű ordítást hallottam kintről”, „mintha valaki fájdalmában üvöltött volna” – lapunk megszerezte az aranykonvoj ukrán pénzszállítóinak tanúvallomásait, amelyben részletesen beszélnek arról, mi történt, miket kérdeztek tőlük, hogyan beszéltek velük a magyar hatóságok.
„Ez a titkosszolgálati művelet nagyon ráéghet a Legfőbb Ügyészségre, ha nem lépünk időben” – birtokunkba jutott egy belső ügyészségi e-mail, amit a KNYF-től küldtek az időközben lemondott legfőbb ügyésznek az aranykonvojügyről. Figyelmeztetik benne, hogy valaki egyszer közelebbről is megnézi a történetet, az ő felelőssége is napirendre kerülhet.
Nagy Gábor Bálint eddig bírta a választás után megtáltosodó ügyészség élén. Nagyot ugyanazon a napon választották legfőbb ügyésznek, mikor Polt Pétert alkotmánybírósági elnöknek. Szinte egyszerre távoznak, igaz, Polt nem magától.
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mértékben megsértette a NASA-val kötött megállapodást. A Qubitnek adott interjújában a kutatóűrhajós beszélt Polgár Judit köztársasági elnöki jelöléséről, az Orbán-videóhívásról és Kötcséről, űrutazásának hasznáról és tudományos eredményeiről, valamint a magyar űrprogram jövőjéről.
Repedés a NER-elitben: Szíjj László cége már nem támogatja a Felcsútot. A választás után az elsők között hátrált ki Mészáros Lőrinc egyik üzleti partnere, Szíjj László, rajta kívül három cég is eltűnt a szponzorfalról.
Félbehagyott Puskás-sorozatot, utólag lepapírozott támogatásokat és egy nap alatt kiszórt 6,2 milliárdot találtunk a Szerencsejátéktól kikért dokumentumok között – közérdekű adatigényléssel kértük ki a Szerencsejáték Service Kft. támogatási és szponzorációs szerződéseit, hogy megtudjuk, mire adtak évente jelentős közpénzt.
A bukott osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, a Fidesz veresége után inkább visszautalta a pénzt – Sebastian Kurz segíthette a NER-es bevásárlást az osztrák magánegyetembe, amit most a magyar állam örökölhet meg.
150 millió forint közpénzt kapott a Pócs János farmjára bejelentett civil szervezet, de az elszámolásaiban számos furcsaság van – a Jász Nemzet Egyesület kapott a hírhedt NKA-s pénzekből, honlapjuk nincs. Találtunk olyan koncertelszámolást tőlük, amelyeknek a fellépői nem is tudtak arról, hogy felléptek. A közpénzek nagy része pedig olyan rendezvényekre ment, amelyeket a fideszes képviselő Pócs János szervezett.
Rottyon van a gatya – akár nem képesek, akár direkt nem akarnak normálisan megszervezni egy sajtótájékoztatót Orbánék, ez sehogy sem néz ki jól. Állítólag nem volt internet a pártszékházban, ezért egy kocsibejárón nyomakodva lehetett 20 percig egy 6 sávos út és egy zajos építkezés között a tűző napon kérdezni a Fidesz elnökét arról, hogyhogy olyasvalaki lett a párt frakcióvezetője, aki még 2009-ben is az SZDSZ jelöltje volt.
Orbán Tusnád előtt: Harc a végsőkig vagy tervezett elvonulás. A szakrális vezető ismét ellenzékből lép fel kedvenc szentélyében. A nagy kérdés, hogy vajon él még a győzelmi kényszer, vagy ez már a fegyverletétel. A fideszes srácok sem úgy érkeztek Tusnádfürdőre, mint korábban.
Az idei Tusványoson
Az egyik legnépszerűbb tábornok kinevezésével próbálja csillapítani az indulatokat és átalakítani az ukrán hadsereget Zelenszkij – a népszerű Mihajlo Drapatij kinevezése egyszerre válasz a tiltakozásokra és kísérlet arra, hogy a mereven központosított parancsnoki rendszert egy gyorsabb, decentralizáltabb és nagyobb személyes felelősségre épülő működés váltsa fel.
Poloskák helyett csótányok: utcára mentek India magukra hagyott fiataljai, a rendőrség kőkeményen csapott le rájuk. Online viccnek indult, a Csótány Néppárt pár hónap alatt komoly mozgalommá nőtte ki magát. Az oktatási rendszer reformját követelő fiatalok megpróbáltak elvonulni az indiai parlamentig, de a rendőrök ezt nem hagyták, 21 napja éhségsztrájkoló aktivistájukat pedig elvitték.
Bőröndöket túró brit vámtisztviselők épültek be a heroinkereskedő bandákba, most sorozat is készült róluk, de a valóság megint izgalmasabb – a Legends (Közönséges kémek) című Netflix-sorozat valós alapsztorija nagyon izgalmas, de tényleg ez lenne a brit Drót?
Vámpír autó, ami kiszívja a véred – Borsos Lőrinc múzeumba tenné Balásy éjfekete Lamborghinijét. A művészpár régóta keresi a módját, hogy szert tegyen egy Lamborghinire, májusban pedig a magyar közélet eléjük sodort egyet. Nyílt levélben kérik az egykori propagandapápát, hogy tegyen egy újabb felajánlást és segítsen eljuttatni a Diablót oda, ahol „a műtárgyak a mennybe mennek”.
4-6-os villamos a hangulat az RTL műsorában – az új exek csatájában lényegében mindenki ordít, feltehetően azért, mert nincs megfelelő eszköztáruk arra, hogy kifejezzék gondolataikat, nem tudják mások számára is érthetően megfogalmazni azt, ami a fejükben van, és miután nehezükre esik a kommunikáció, de talán magukat sem értik, végső soron senki sem ért semmit, amin felidegesítik magukat.
Moo Deng, a cuki víziló és Punch, az árva makákó már a múlté: egy ritka fejlődési rendellenességgel élő mosómedve, Jimothy hódította meg Seattle-t és az internetet, a körülötte kialakult cukiságkampányba pedig már a politikusok mellett a NASA és a Google is beszállt.
Szuperválogatott 2026 – egy nagyon öreg kapus és egy nagyon fiatal hátvéd. Egy csatár, aki nem tűnik embernek és egy középpályás, aki mindent tud. Ők voltak az első 48 csapatos világbajnokság legjobbjai. Spoiler: Messi bekerült.
Pöcsfejválogatott 2026 – felesleges senkik, akiket azonnal elfelejtettünk, és nagy mellénnyel érkezők, akik pofára esését évtizedek múlva is röhögve idézzük majd fel. Egy dologra mindenképpen jó volt a 48 csapatos vébé: volt miből meríteni ide.
Most került a helyére a spanyol foci – évtizedeken át Spanyolország volt az ország, ahol a legnagyobb különbség volt a klubcsapatok és a válogatott teljesítménye közt. Három Európa-bajnoki, és most már két világbajnoki címmel viszont a 21. század legsikeresebb válogatottja a spanyol lett, miközben klubjaik, edzőik, játékosaik mindenhol, mindent megnyernek.
Miért bírálják az edzőt, akinek Anglia az utóbbi hatvan év legsikeresebb vb-szereplését köszönheti? – Thomas Tuchel papíron sikeresebb, mint az 1966-os vb-győzelem óta bárki, mégsem tudja neki megbocsátani a közvélemény az argentinok ellen elbukott elődöntőt. Hol hibázott a kapitány, és mit tartogat számára a jövő?
Most nem a számottevő ellenzék, hanem a hatalmas támogatottságú kormánypárt hiányzott a tusványosi ellenzéki vitáról. Ott volt viszont Dúró Dóra – Schiffer vele és az ex-megafonos Szűcs Gáborral búsongott a primitív politikai kommunikáción.
Szombaton, amikor Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény módosítását, úgy tűnt, Magyar Péter az április 12-e óta vívott legnehezebb csatáját is megnyerte. A győztes pozícióból azonban sikerült az első politikai és presztízsveszteségét elszenvedve kijönnie, bár azt nem tudni, ki nem kényszerített hibát vétett, vagy kényszerpályán eltaktikázta magát.
Nagy Gábor Bálintot ugyanazon a napon választották legfőbb ügyésznek, mikor Polt Pétert alkotmánybírósági elnöknek. Szinte egyszerre távoznak, igaz, Polt nem magától.
Hogy ennek mi a jelentősége, az majd kiderül. Magyar a posztjában a köztársasági elnöki tisztséget nem hozta szóba, de az akadémikus neve is kering a köztudatban. Magyar korábban a Vidéki Prókátor néven ismertté vált Fülöp Botonddal is találkozott.
Élete megtiszteltetésének tartja, de nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy magára vállalja egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét.
Így zajlik ez manapság.
A szakrális vezető ismét ellenzékből lép fel kedvenc szentélyében. A nagy kérdés, hogy vajon él még a győzelmi kényszer, vagy ez már a fegyverletétel.
Online viccnek indult, a Csótány Néppárt pár hónap alatt komoly mozgalommá nőtte ki magát. Az oktatási rendszer reformját követelő fiatalok megpróbáltak elvonulni az indiai parlamentig, de a rendőrök ezt nem hagyták, 21 napja éhségsztrájkoló aktivistájukat pedig elvitték.
Semjén Zsolt szerint eddig mindent meg tudtak beszélni Orbán Viktorral, de a vereség után a KDNP-nek szüksége van az önállósodásra.
A Fidesz amerikai delegációt fogad, amitől azt várják, „tegyék világossá, hogy ezzel nem értenek egyet”, és azt remélik, „a magyar kormány törődik valamennyire Amerikával”.
A magát különutasnak tartó L. Simon László one man show-t nyomott Tusványoson. Szervilizmusról, plebejuskormányzásról és a fiatalok elvesztéséről beszélt, miközben Navracsics Tibor is próbálta óvatosan kritizálni a Fideszt. A hümmögő Hoppál Péter a földön ülve hallgatta őket.
Azt, hogy ki lesz Jákli Gergely utódja, péntek délután jelenti be.
Magyar Péter szombaton még amellett tett hitet, hogy füstös szivarszobák helyett közösen döntsünk, majd vasárnap este már azt közölte, hogy hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, akar-e ő lenni a köztársasági elnök.
Stratégia, vállalatvezetés és az energiaszektor területén szerzett több mint 25 éves tapasztalatról ír Kapitány István az új vezérigazgatót bejelentő posztjában.
Felesleges senkik, akiket azonnal elfelejtettünk, és nagy mellénnyel érkezők, akik pofára esését évtizedek múlva is röhögve idézzük majd fel. Egy dologra mindenképpen jó volt a 48 csapatos vébé: volt miből meríteni ide.
Harmincöt éve jár össze a nagy csapat Tusványoson fröccsözgetni. Jóban-rosszban együtt, átvészeltek egyet s mást, de a főnök már évek óta évszázados tervekről meg fajkeveredésről hablatyol, most pedig akkorát buktak, hogy abba a teljes társaság beleremegett. Orbán Viktornak egy zavarodott sátortábor előtt kell utat mutatnia.
Az új exek csatájában lényegében mindenki ordít, feltehetően azért, mert nincs megfelelő eszköztáruk arra, hogy kifejezzék gondolataikat, nem tudják mások számára is érthetően megfogalmazni azt, ami a fejükben van, és miután nehezükre esik a kommunikáció, de talán magukat sem értik, végső soron senki sem ért semmit, amin felidegesítik magukat.
Megkérdeztük Kapu Tibort, Parti Nagy Lajost és Nagy Tímeát, hogyan állt össze a támogatói csapat. Többeket meglepett, hogy társadalmi egyeztetés helyett Magyar Péter már az első lépés után eredményt hirdetett.
A Qubitnek adott interjújában a kutatóűrhajós beszélt Polgár Judit köztársasági elnöki jelöléséről, az Orbán-videóhívásról és Kötcséről, űrutazásának hasznáról és tudományos eredményeiről, valamint a magyar űrprogram jövőjéről.
Tuzson a Védvonalat szervező Czunyinéval beszélte meg, hogy szűnt meg a jogállamiság, milyen kuláklistákkal álltak elő a tiszások – de Kötter Tamás és Hal Melinda azt is kitárgyalta a tusványosi beszélgetésen, hogy miért hasonlít a fiatalok agya a bűnözőkére.
A fideszes politikus szerint minden résztvevő elgondolkozott rajta, hogy vajon a 33 százalékba tartozik-e.
Nem akarják győzelemre segíteni azt a Tisza pártot, amelyik el sem indul, de van még egy nyomós érvük a távolmaradásra a csabaiaknak.
A Mi Hazánk alelnöke szerint sokat csökkent az erőforrás-különbség köztük és a Fidesz között, ami nagy lehetőség a pártnak. Dúró visszautasította korábbi tanácsadója állításait, miszerint az elnökség ráült volna a pártra, de szerinte is sokat kell még fejlődniük.
Szijjártó régi barátja Andalúziában bekkelte ki a NER keményebb időszakát, miután milliárdosra kereste magát közpénzen. Ma már zsarnokságként emlékezik a rendszerre és visszatérne a magyar médiapiacra.
Thomas Tuchel papíron sikeresebb, mint az 1966-os vb-győzelem óta bárki, mégsem tudja neki megbocsátani a közvélemény az argentinok ellen elbukott elődöntőt. Hol hibázott a kapitány, és mit tartogat számára a jövő?
A leköszönő kulturális miniszter több mint hárommilliárd forint támogatásról döntött a választás körüli hetekben, az új kormány azonnali vizsgálatot indított a kifizetések jogszerűsége és célszerűsége miatt.
Lapunk megszerezte az aranykonvoj ukrán pénzszállítóinak tanúvallomásait, amelyben részletesen beszélnek arról, mi történt, miket kérdeztek tőlük, hogyan beszéltek velük a magyar hatóságok.
Egy nagyon öreg kapus és egy nagyon fiatal hátvéd. Egy csatár, aki nem tűnik embernek és egy középpályás, aki mindent tud. Ők voltak az első 48 csapatos világbajnokság legjobbjai. Spoiler: Messi bekerült.
A választás után az elsők között hátrált ki Mészáros Lőrinc egyik üzleti partnere, Szíjj László, rajta kívül három cég is eltűnt a szponzorfalról.
Közérdekű adatigényléssel kértük ki a Szerencsejáték Service Kft. támogatási és szponzorációs szerződéseit, hogy megtudjuk, mire adtak évente jelentős közpénzt.
Magyar úgy véli, a Vidéki prókátor nélkül „valószínűleg nincs rendszerváltás”.
Birtokunkba jutott egy belső ügyészségi e-mail, amit a KNYF-től küldtek az időközben lemondott legfőbb ügyésznek az aranykonvojügyről. Figyelmeztetik benne, hogy valaki egyszer közelebbről is megnézi a történetet, az ő felelőssége is napirendre kerülhet.
Rottyon van a gatya: állítólag nem volt internet a pártszékházban, ezért egy kocsibejárón nyomakodva lehetett 20 percig egy 6 sávos út és egy zajos építkezés között a tűző napon kérdezni a Fidesz elnökét arról, hogyhogy olyasvalaki lett a párt frakcióvezetője, aki még 2009-ben is az SZDSZ jelöltje volt.
Németh Zsolt arról beszélt az interjúban, próbálják meggyőzni Orbán Viktor, hogy szükség van az atlantista félfordulatra. Ezek szerint mégsincs.
A Legends (Közönséges kémek) című Netflix-sorozat valós alapsztorija nagyon izgalmas, de tényleg ez lenne a brit Drót?
Moo Deng, a cuki víziló és Punch, az árva makákó már a múlté: egy ritka fejlődési rendellenességgel élő mosómedve hódította meg Seattle-t és az internetet, a körülötte kialakult cukiságkampányba pedig már a politikusok mellett a NASA és a Google is beszállt.
A Jász Nemzet Egyesület kapott a hírhedt NKA-s pénzekből, honlapjuk nincs. Találtunk olyan koncertelszámolást tőlük, amelyeknek a fellépői nem is tudtak arról, hogy felléptek. A közpénzek nagy része pedig olyan rendezvényekre ment, amelyeket a fideszes képviselő Pócs János szervezett.
Sebastian Kurz segíthette a NER-es bevásárlást az osztrák magánegyetembe, amit most a magyar állam örökölhet meg.
A művészpár régóta keresi a módját, hogy szert tegyen egy Lamborghinire, májusban pedig a magyar közélet eléjük sodort egyet. Nyílt levélben kérik az egykori propagandapápát, hogy tegyen egy újabb felajánlást és segítsen eljuttatni a Diablót oda, ahol „a műtárgyak a mennybe mennek".
Az elsődleges célunk továbbra is az elrettentés, mondja Colomina, aki a Budapest Energy and Security Talks konferencián adott interjút.
A népszerű Mihajlo Drapatij kinevezése egyszerre válasz a tiltakozásokra és kísérlet arra, hogy a mereven központosított parancsnoki rendszert egy gyorsabb, decentralizáltabb és nagyobb személyes felelősségre épülő működés váltsa fel.
A Fidesz parlamenti képviselője szerint a jogállamiság védelme miatt lobbiznak az amerikaiaknál, és ez más, mint amikor a Fidesz által támadott ellenzéki pártok lobbiztak külföldön.