„Időszerűvé vált” 

a parlament törvényalkotási bizottsága szerint, hogy az állam rendezze a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az NMHH elnökének fizetését. Szó szerint ez szerepel a bizottság által benyújtott módosító javaslat szövegében, ami a hatóság elnöke mellett az NMHH többi vezetői illetményét is megemeli. 

Karas Monika eszerint a jegybank elnöki fizetésének 80 százalékát, azaz havi 4 millió forintot keres majd augusztus 1-től, plusz még 400 ezret a Médiatanács elnöki tisztsége után, emellé jár még személyzeti autóhasználat és lakhatási támogatás. Ez több mint 50 millió forint évente. 

Karas ezzel többet keres majd, mint a legtöbb miniszter. A 24.hu szerint Bártfai-Mager Andrea fejlesztési-, és Süli János Paks 2-ért felelős tárca nélküli miniszterek visznek csak több pénzt haza, mint ő - csakhogy Karas mandátumát ugyan a parlament adja, de ő papíron távol áll a kormánytól és a pártoktól; egy független hatóság vezetője. 

Karas Monika 4 milliója lehet ugyan, hogy felbosszant néhány garasoskodó ellenzéki szavazót, akik most azt számolgatják, hogy ez kilencszerese vagy tízszerese egy tisztességes egyetemi tanár, vagy egy rezidens orvos fizetésének; de ebben a kormányzati döntésben valójában semmi meghökkentő nincs, az tökéletesen illeszkedik a Nemzeti Együttműködés politikai logikájába. 

Karas Monika 4 milliója a rendszert működtető kádereknek üzen. Ezt várjuk el tőletek, így kell ezt csinálni.  

A Médiahatóság törvényben rögzített feladata, hogy független testületként őrködjön a médiapiac és a hírközlési szektor működése felett; korlátozza egyes piaci szereplők túlzott befolyását, monopóliumok kialakulását, és egyenlő versenyjogi szabályokat teremtsen a televíziós-, a rádiós, az online és a print lapok piacán egyaránt. 

Szakzsargonnal élve ez egy szabályozó szerv; olyan állami intézmény, amely pénzt szed be a médiaszolgáltatóktól, hogy aztán azt minél hatékonyabban és igazságosabban visszaosztva a piacra szolgálja a nyilvánosság sokszínű és pártatlan tájékoztatást. Évi átlag 35-36 milliárdot. 

A Médiahatóság a valóságban politikai és gazdasági kérdésekben kilenc éve következetesen a kormányzó pártszövetség politikai érdekeit érvényesíti - pártét az állam helyett. Ez az elvárás azok részéről, akik az állami intézmények vezetőinek mandátumát biztosítják. Karas Monika 2013. szeptember 9. óta vezeti a 2010-ben létrehozott hatóságot, miután az új konvergens hatóság első elnöke, Szalai Annamária elhunyt. A Méditanács elnöke kilenc (!) évre kap megbízatást. 

A jogász végzettségű Karas 1990-ben a Hírlapkiadó vezéigazgató-helyettese volt, majd néhány évvel később az első Fidesz-kormány alatt az akkori médiahatóság, az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottságát vezette, Simicska Lajos jóvoltából. Évtizedek óta ismeri a Fidesz kemény magját; Habony Árpád jogi ügyeit is intézte, és amikor átvette megbízatását, ügyvédi irodáját épp 3,6 millió forintos szerződés kötötte a Fidesz-frakcióhoz. 

Karasból azért válhatott a médiahatóság elnöke, mert a döntéshozók biztosak lehettek benne: lojális marad a hatalomhoz fontos politikai ügyekben. Az észrevétlen bürokrata szerepét öltötte magára; politikai kérdésekben a Fidesz javára döntött, de kezdettől igyekezett azt a benyomást kelteni, hogy a piaci szabályozás egy szakmai tevékenység, és annak semmi köze a közélethez. 

A valóságban azonban a médiahatóságnak politikailag kritikus döntések sorát kell meghoznia az elmúlt években, és ezekben mindvégig kérlelhetetlen maradt. A testület jelentőségét pontosan mutatja az Orbán-kormány alatti Simicska-éra (2010-2014) és az azt követő időszak (2015-) működése közti különbség. Az első periódusban a hatóság támogatta a Mahír-központú médiabirodalom erősödését, aztán amikor fordult a széljárás, fordult a hatóság működése is. 

Az NMHH kettősségéről a legtöbb talán a Lánchíd Rádió esete mond el: a Simicska-érában több vidéki frekvenciát is ez a Gajdics Ottó vezette rádió kapott meg, aztán a nagy összeveszést követően Gajdics Orbán mellé állt, a Karc FM vezetője lett, majd egyszerűen elkérte a frekvenciákat a hatóságtól, és meg is kapta őket. 

A Karas-féle médiahatóság első időszakának talán legfontosabb politikai feladata emellett az Axel Springer és a Ringier fúziójának évekig húzódó engedélyezése volt. 

A hatóság erre az üzletre csak azután - 2014 januárjában - adott zöld jelzést, hogy a felek megállapodtak egy nagyobb lapcsomag kiszervezéséről - ez a konszern lett a Mediaworks, benne több megyei lap mellett a Népszabadsággal is, amely aztán Heinrich Pecina osztrák Fidesz-közeli ügyeskedőnél landolt. Pecina zárta be a legnagyobb magyar napilapot, mielőtt átszolgáltatta a cégcsoportot Mészáros Lőrincnek. Ezzel a manőverrel járult hozzá a Médiahatóság a sokszínű tájékoztatás megmaradásához. 

Az NMHH-nak ezzel párhuzamosan nem voltak fenntartásai azzal kapcsolatban, hogy a kormány úgy rángatta az aktuális reklámadót, ahogy az épp politikai érdekeit szolgálta. Így amikor a TV2 külföldi vevőjelöltjeit kellett elriasztani vele, vagy amikor az RTL-lel alkudoztak, az épp úgy nem okozott zavart a szabályozó testületben, mint amikor a kormány úgy döntött, hogy a televíziók helyett az új adókulccsal a Simicska-médiumokat veszi célba. Nem emelték fel szavukat akkor sem, amikor 2014-ben politikai nyomásra elmozdították posztjáról az Origo főszerkesztőjét, Sáling Gergőt.

A kormány adminisztratív eszközökkel fojtogatta annak a Simicskának a hirdetési felületeit (hirdetési oszlopait, és plakátjait), akit évtizedeken át támogatott; a Simicska-féle Class FM-el szemben pedig 2016 elejétől kezdve eljárások indultak, és a Médiahatóság munkája nyomán hamar jogalap teremtődött ahhoz, hogy ne hosszabbítsák meg a rádió frekvenciajogosultságát. A tulajdonos végül meg is vált a csatornától. A hatóság hamar tisztába tette, hogy ha Orbán Viktor és Simicska Lajos között kell választani, ők az előbbit választják. 

Helyette Andy Vajna terjeszkedését támogatták, nem gördítve akadályt az elé, hogy a filmbiztos a TV2 megvásárlása után a lappiacon és a rádiós piacon is nagy befolyásra tegyen szert. Amikor viszont a kormánytól független médiumok igyekeztek üzletelni - az RTL a Centrál Médiacsoport 30 százalékára tett ajánlatot - akkor túlzott piaci befolyásolás miatt nem adtak engedélyt. (Az NMHH  irányváltásait ebben a 2017-es összefoglalóban gyűjtöttük össze.) 

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb „médiapiaci fejleménye” volt, hogy állami felügyelet álló bankok milliárdokat kölcsönöztek kormányközeli befektetőknek nagy elérésű médiumok - mint a TV2, vagy az Origo - felvásárlásához. A médiahatóság mégsem tette szóvá, hogy mindez esetlegesen torzíthatja az egyenlő versenypiaci feltételeket, ahogy azt is rendben lévőnek találták, hogy Mészáros Lőrinc lépésről lépésre döntő befolyást szerzett a megyei lappiac, majd a média egyéb területein, és 2017 derekára 192 médium tulajdonosa lett. Nem sokkal később a komplett megyei lappiac központi politikai irányítás alá került, és a hatóságnak egyetlen árva szava nem volt ehhez.

Amikor felmerült, hogy párt és állam határvonalai elmosódni látszanak a nyilvánosságban is, a médiahatóság kiállt a Fidesz és a kormány mellett. Jelezték: semmi megtévesztő nincs abban sem, ha a kormány társadalmi célú hirdetésként álcázva folytat milliárdos értékű politikai kampányokat. Miközben 25 milliárd forintot költött a kabinet csak tavaly ilyen kampányokra, a szabályozó szervnél nem merült fel, hogy az így elköltött pénz esetleg megbillentheti a médiapiaci viszonyokat. 

Karas munkáját évek óta alázatosan végzi; nem ül fel politikai provokációknak, és nem nyilatkozik össze-vissza mindenféle csatornának. A 444 és az akkor még kritikus Hír TV kérdésére sem válaszolt, amikor tevékenységéről érdeklődtek nála újságírók. Kerüli a nyilvánosságot. A Youtube-on a legfrissebb felvétel róla 2015-ben készült, amikor a 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon szólalt fel a díszvendég Magyarország képviseletében.

Tavaly novemberben több kormánypárti médiatulajdonos több lépésben, de alig néhány óra alatt 476 - összesen 60 milliárd forintos éves forgalmat generáló - médiumot ajánlott fel egy alapítvány javára, amelynek egyik kurátora konkrétan egy fideszes képviselő (Bajkai István), vezetője pedig egy olyan think-tank vezetője (Szánthó Miklós), amelyet a Fidesz pártalapítvány tart el. 

A miniszterelnök „közérdekből” nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az ügyletet, és kivonta azt a versenyjogi szabályok alól az alapítványt - így a szabályozó szerv nem kényszerült állásfoglalásra, úgyhogy nem is szóltak egy szót sem. Pedig nem árt rögzíteni: 

miközben soha sehol a világon nem valósult meg hasonló médiapiaci koncentráció, a magyar médiahatóság egyetlen értékelhető kommentárt nem fűzött hozzá a példátlan tranzakciós-sorozathoz.

De Karas érdemeit nem is az egyes döntései jellemzik leginkább, hanem az a szemlélet, ami az általa vezetett médiahatóságot jellemzi. 

Az elmúlt években a kormány brutálisan alakította át a médiapiaci viszonyokat Magyarországon, és a szabályozó testületnek gyakorlatilag egyetlen érdemi hozzáfűznivalója nem akadt ezekhez a folyamatokhoz. Több száz ember veszítette el az állását a Simicska-média összeroppanása, a Magyar Nemzet és a Hír TV visszafoglalása, és az Echo TV  bezáratása, azaz egy politikai akciósorozat során; az irdatlan pénzeket felemésztő közszolgálati csatornák pedig évek óta kormányzati politikai fegyverként funkcionálnak. A magyar nyilvánosság ma már természetes adottságként tekint ezekre a jelenségekre, és ebben nagy felelőssége van a médiahatóságnak. 

Ezért jár a háromszoros fizetés. Az Orbán-rendszer épp az olyan kádereket díjazza, akik értik, 

hogy a kormányzó párt és az állam érdekei egyeznek; sőt azonosak, 

- azokat díjjazza, akik sallangok és kérdés nélkül teszik a dolgukat annak érdekében, hogy a rendszer olajozottan haladjon tovább, és készek ennek érdekében bármilyen bürokratikus vagy adminisztratív akadályt elhárítására.