Erősebb lett a kétharmad

reggel 4
2020 október 12., 05:20

Kellemes hétfő reggelt! Az hagyján, hogy esik, de esni is fog.

Ez a Reggel 4, a 444 napindító hírlevele.

Erős kétharmad

photo_camera Fotó: Vajda János/MTI/MTVA

A Fidesz jelöltje, Koncz Zsófia nyerte az időközi parlamenti választást a borsodi 6. számú választókörzetben. Az elhunyt apja helyéért induló Koncz a szavazatok 50,87 százalékát kapta, míg összes ellenzéki párt által támogatott Bíró László 45,9 százalékot kapott. A Fidesz a győzelmet fogja hangsúlyozni – még Orbán Viktor is kirakta a Koncz Zsófiával közös képet, amit rá jellemző módon eddig nem, nehogy egy vesztes mellett tűnjön fel –, az ellenzék pedig azt, hogy „milyen szép eredmény ez ilyen ellenszélben”.

Magyari Péter elemzése szerint viszont az igazság az, hogy

  • A Fidesz javított, az ellenzék rontott 2018-hoz képest. Koncz Ferenc alig 0,5 százalékkal szerzett több szavazatot az akkor külön induló három ellenzéki jelölt összeredményénél.
  • Jobban mozgósított a Fidesz, mint az egyesített ellenzék.
  • Lehet, hogy Bíró jelölése nem a legjobb ötlet volt.

Erre rímel Hadházy Ákos nagyon kritikus szövege is, amit az eredmény ismeretében írt a független parlamenti képviselő, aki azt mondja, inkább szándékosan hallgatott a kampány során, de most már elmondja a véleményét:

  • A jelölt személye is közrejátszott abban, hogy az ellenzék számára nem túl fényes eredmény született.
  • Az ellenzéki pártok nagyon komoly szervezeti problémákkal küzdenek, egyszerűen nincs elegendő jó jelöltjük.
  • Az összefogás semmit sem ér, ha nincs szervezettség, például nincs elég aktivista.

Abban Hadházynak biztosan igaza van, hogy ez a teljesítmény kevés lesz 2022-ben, különösen annak fényében, hogy ezt a választókörzetet az ellenzék eddig a nyerhető mandátumok között tartotta számon. Ha itt nem tudnak sikeresen szembeszállni a kétségtelenül erős fideszes ellenszéllel, akkor elég reménytelen a helyzet.

Közben pedig a Fidesz sem tétlen, vasárnap derült ki, hogy Gulyás Gergely helyett Fürjes Balázs indíthatják képviselőjelöltnek a 12. kerületben.

Belarusz és más

A belarusz patthelyzetet több mint két hónappal az elcsalt választások után sem sikerült feloldani, de a hétvégén Lukasenka új trükkhöz nyúlt. Az ellenzék szalámizása persze valójában az egyik legrégebbi trükk, de a belarusz diktátor a választás ót most folyamodott ehhez először. Lukasenka szombaton az ellenzék vezetőivel tartott váratlan találkozót – a börtönben, ahova ő küldte őket. A tárgyalópartnerek között ott volt a bankár Viktar Babarika is, akit letartóztatásáig Lukasenka legesélyesebb kihívójaként tartottak számon.

A diktátor és foglyai az előbbi által tervezett alkotmányos reformokról tárgyaltak, de ennél többet nem tudni. Mindenesetre az asztalnál ülő ellenzékiek közül többen már másnap szabadlábon voltak, ami azt jelezheti, hogy ők belementek valamiféle alkuba. Babarikát nem engedték ki, így ő feltételezhetően nem. A menetrendszerinti vasárnapi minszki tüntetés résztvevői ellen a karhatalom a szokásosnál brutálisabban lépett fel, több mint 400 embert pedig letartóztattak. Lukasenka talán ezzel is azt akarta jelezni, hogy így jár, aki nem fogadja el az ő gáláns ajánlatát.

Máshol:

Covid-20

Az elmúlt hét volt a legrosszabb a koronavírus-járvány magyarországi történetében. Bár a kormány kimondott célja az, hogy a gazdaság működőképességének fenntartása mellett megóvja az emberi életeket is, ezen a héten sokkal többen haltak meg, mint a legrosszabb tavaszin. Csurgó Dénes viszont éppen arról írt, nem világos, Orbánék honnét veszik, hogy a magyarok nem akarnak szigorúbb járványügyi intézkedéseket. Talán inkább csak a saját politikai jövőjükre gondolják kevésbé veszélyesnek a halálozás megugrását, mint a gazdaság leállítását.

Közben olyan, tényleg elképesztő aranyköpések esnek ki a kormányzati kommunikációból, mint az EMMI véleménye, hogy azért értelmetlen a tanárok tesztelése, mert az a pillanatnyi állapotot mutatja meg. Éppen akkor, amikor Szlovákiában inkább bezárják a középiskolákat. Az olyan szakértők, mint Szlávik János meg csak a partvonalról javasolhatják, hogy aki jót akar, adassa be az influenzaoltást.

A tudomány három hétvégi dobása:

Covid a világ:

Sporthétfő

A magyar fociősz legfontosabb meccse az Eb-playoff döntője lesz november 12-én Izland ellen. Annyira arra koncentrál Marco Rossi szövetségi kapitány, hogy vasárnap este tartalékos csapatot küldött pályára Belgrádban a legelvakultabb focirajongók által is csak erőlködve követett Nemzetek Ligája csoportmeccsén. Erre mi történt? 1:0-ra megvertük a sokkal jobb nevekkel felálló szerbeket. Az egyetlen gólt a debütáló, a szerbiai Topolyán született Könyves Norbert szerezte.

Nadal a győzelmet ünnepli.
photo_camera Nadal a győzelmet ünnepli. Fotó: THOMAS SAMSON/AFP

Volt egy másik magyar sportsiker is vasárnap, a Roland Garroson Babos Tímea és Kristina Mladenovic megvédte címét a női párosok versenyében. De most még a magyar teniszrajongók sem erre a meccsre figyeltek, hanem a férfi döntőre, ahol Rafael Nadal három szettben lemosta a pályáról Novak Djokovicot. Ez volt Nadal 20. győzelme Grand Slam-tornán, amivel behozta az örökranglista élén Roger Federert. 2005-ben nyert először Párizsban, azóta 102 meccset játszott ott, amiből 100-at megnyert, és ez összesen 13 Roland Garros-győzelmet hozott neki. Nem túlzás ma azt mondani, hogy soha, senki nem dominált ilyen hosszú ideig egy sportágat (na jó, rész-sportágat), mint Nadal a salakpályás teniszt. Sem Usain Bolt, sem Phelps, sem Pelé, sem Michael Jordan, sem senki.

Hétvégi kultúra

Senki nem táncol – Fődi Kittinél a versenytánchoz kevesen értenek jobban a magyar médiában, ő maga is évekig űzte a szakmát. Így hát ő nézte meg a TV2-n szombaton debütáló Mindenki táncolt. Szerinte mint táncrajongó és versenytáncos akár hálás is lehetne a TV2-nek, hogy ha pocsék műsorral és kamu tánclépésekkel is, de legalább népszerűsíti ezt az elég mostohán kezelt sportot. De azt azért jelezni kellene, hogy a tánc mégis egész más dolog, mint ami ebben a műsorban történik.

Béka nőtt az agyadba – Rég volt olyan filmélményem, mint a Feels Good Man. A Pepe, a fasiszták által kooptált mémbéka történetét bemutató dokumentumfilmnél nem hiszem, hogy valaha forgattak volna jobbat az internetről. Az is nézze meg, aki azt hiszi, hogy már mindent tud a témáról, de az is végig élvezni fogja, aki nem ismeri a ctrl-c, ctrl-v billentyűkombinációt.

Amikor már a szavak is elfogynak, és csak a hangok maradnak – A szíriai börtönt túlélők hangemlékeivel dolgozó Lawrence Abu Hamdan ma az egyik legérdekesebb kortárs művész a világon, a legjelentősebb múzeumokat megjárt videós munkája még egy hétig látható a Trafó Galériában.

ÉS EGY CIKK, AMIT NEM MI ÍRTUNK

Reconstructing Seven Days of Protests in Minneapolis After George Floyd’s Death – Illetve nem is cikk, hanem komplett multimédia anyag Washington Posttól arról, hogy mi is történt Minneapolisban George Floyd halála után. Nagyon szép példája annak, hogy mire képes egy szerkesztőség, ha nem tucatban, hanem ezerben lehet számolni a munkatársait. Órákra el lehet veszni benne.