Hát, akkor bezárunk

reggel 4
2021 március 05., 06:00

Jó reggelt! Természetesen a hétvégére elromlik az idő.

4 legfontosabb cikkünk most

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek. Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

RETESZ

photo_camera Fotó: Arpad Kurucz/Anadolu Agency via AFP

Napra pontosan egy évvel az első magyarországi koronavírusos fertőzés regisztrálása után ismét bezárunk.

Január második felétől lehetett tudni, hogy itt van Magyarországon az előzőnél jóval fertőzőbb brit vírusvariáns, február elején pedig már az is látszott, hogy itthon is lesz harmadik hullám, Ennek ellenére Gulyás Gergely csak csütörtökön jelentette be, hogy hétfőtől lényegesen szigorodik a járványügyi szabályozás.

Nem véletlenül volt ez a nap, amikor a kormány rászánta magát a cselekvésre. Most már naponta romlanak nagyon sokat a járványadatok. A második hullám csúcsán 674-en voltak lélegeztetőn, most 639-nél tartunk, egy héttel ezelőtt 228-cal kevesebben szorultak gépi lélegeztetésre. Ilyen ütemben haladva másfél hét alatt elérhetjük azt az 1000-es kapacitás, amiről decemberben úgy beszéltek, mint a magyar egészségügy maximális teherbíróképessége. Mivel az oltási program nem halad elég gyorsan, az egészségügyi rendszert csak lezárásokkal lehet megvédeni.

Bezárnak az óvodák és iskolák. Március 8-a és 22-e között az üzletek is bezárnak, kivételt jelentenek az élelmiszerboltok, a patikák, a drogériák és a benzinkutak. Ugyanebben az időszakban minden szolgáltatás is bezár, kivéve a magánegészségügyi intézményeket, és nyitva maradhatnak a bankok és a trafikok is. Most még a kaszinók is bezárnak.

Ezek a szigorítások még nincsenek hivatalosan kihirdetve, a végső verzióban lehetnek változások. Sok elvarratlan szál van, egészen odáig, hogy hol lehet így bicikliket szervízeltetni. Csütörtök délelőtt arról is keringtek hírek, hogy a kormány kötelezővé teszi a jobban védő FFP2-es maszkok viselését az üzletekben, ebből azonban nem lett semmi, de ez csak akkor derült ki, amikor a bepánikoló újságolvasók már felvásárolták az ország teljes készletét.

A HALOGATÁS ÁRA

photo_camera Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Aki még emlékszik arra, hogy milyen volt a közhangulat tavaly márciusban, felidézheti, hogy az első nagy bezárás is akkor történt meg, amikor a vacakoló kormány elé vágva a lakosság kezdett el magától bezárkózni. Például elkezdték a gyerekeket otthon tartani az iskolából. Most is ez történt: február eleje óta egyértelmű volt, hogy ez a lezárás elkerülhetetlen lesz, de a kormány addig nem lépett, amíg március elején nem kezdtek ismét szaporodni az ilyen magánakciók.

Ezzel a késlekedéssel a kormány heteket vesztegetett el. Miközben kommunikációs szinten ment a brüsszelezés a vakcinák lassú érkezése miatt, azt állítva, hogy minden nap számít, hiszen naponta több ezren fertőződnek meg, 100-150 halnak meg naponta, nincs vesztegetni való idő – vesztegették tovább.

Ezért írtam csütörtökön arról cikket, hogy ez volt Orbán Viktor legrosszabb döntése. Nem csak a járvány egy évében, hanem jó eséllyel a NER teljesen 11 éve alatt. Egyszerű képlet ez: ha hetekkel ezelőtt zárnak, kisebb a nyomás az egészségügyön és kevesebben haltak volna meg eddig, és kevesebben halnának meg a következő hetekben.

Talán abban bíztak, hogy időben érkezik annyi vakcina Moszkvából és Pekingből, amivel elé lehet vágni a harmadik hullámnak, de ebből semmi sem lett. A helyzetet pedig tovább súlyosbította, hogy az egészségügyi dolgozóknak pont most, a harmadik hullám csúcsán kellett aláírniuk az új szolgálati szerződést. Sokan erre nem voltak hajlandóak, mások fogat összeszorítva maradtak, de káoszban, elkedvetlenítve a legjobb egészségügyi rendszer is gyengébben teljesít.

ORBÁN HARCA

photo_camera Fotó: BEATA ZAWRZEL/NurPhoto via AFP

Orbán Viktor rendszeresen hagyja a rossz döntések bejelentését beosztottjaira, így történt ez a mostani zárások esetében is. Szinte egyidőben azzal, hogy Gulyás Gergely bejelentette az új intézkedéseket, a miniszterelnok.hu-n (és nem a Fidesz honlapján) publikálták Orbán írását, amelyben az Európai Néppártból kiebrudalását elemezte:

„Miközben mi itt, Magyarországon és más vezetők a saját országaikban szó szerint élet-halál harcot folytatnak a koronavírus ellen, az EPP kisded hatalmi játékokban leli örömét a brüsszeli bürokraták buborékjában. Ez vállalhatatlan”

Orbán szerint, „most az EPP nélkül kell felépíteni az európai demokratikus jobboldalt, amely otthont nyújt azoknak az európai polgároknak, akik

  • nem akarnak migránsokat,
  • nem akarnak multikulturalizmust,
  • nem estek LMBTQ-őrületbe,
  • védik Európa keresztény hagyományait,
  • tisztelik a nemzetek szuverenitását,
  • és nemzetüket nem a múltjuk, hanem a jövőjük részének tekintik”.

Ezzel az 1990-es években még a Liberális Internacionáléban politizáló Orbán egy húsz éves konzervatív periódus után végleg elérkezett az európai politika jobbszélére. A következő évek kérdése, hogy tud-e itt szövetségesekre találni, akik segíthetnek felerősíteni a hangját. Ha nem, fennáll a teljes marginalizálódás veszélye nem csak a miniszterelnök, hanem Magyarország számára is.

De hogy valami vidámabbat is írjak: Orbán most azt az EPP-t nevezte az európai baloldal csatolmányának, amiben még ott van a KDNP, valamint több határon túli magyar EP-képviselő is.

VAKCINAHÍRADÓ

photo_camera Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Továbbra is hétről hétre nő azoknak a magyaroknak a száma, akik beoltatnák magukat koronavírus ellen. Most egy kicsit többen lettek a vakcina elutasítói is, a bizonytalanok tábora viszont így lendületesen csökken.

Egyértelműen jó hír, hogy uniós szinten is sok magyar kapta már meg a vakcina első adagját. És vannak olyan lelkesítő mikrohírek is, mint a 100 éves férfi, akit a második dózissal is beoltottak.

Viszont továbbra is elég szervezetlenül, sok hibával zajlik a tömeges oltások megszervezése. A hétvégén 74 ezer krónikus beteget terveznek beoltani az AstraZeneca vakcinájával, ehhez elvileg csütörtökön küldték ki az oltásértesítő sms-eket. Sokakat azonban a lakóhelyüktől nagyon távoli oltópontra hívtak be, és olyanokat is behívtak oltani, akik már megkapták a vakcinát.

Máshol:

PRAXISBÁRÓK

Ha nem a harmadik hullámmal egy időben zajlana a magyar egészségügy átalakítása, talán kevesebb hiba csúszna bele. Most azonban fontos hiányosságra hívta fel a figyelmet a Magyar Orvosi Kamara: nem látnak biztosítékot arra, hogy a praxisközösségekbe belépő orvosok többségi tulajdonában marad az ellátás.

Ha törvényben nem írják elő, hogy csak háziorvos lehet a vállalkozásának tulajdonosa, akkor könnyen profitorientált üzletemberek vásárolhatják be magukat az alapellátásba, ami a MOK szerint nem csak az orvosoknak, de a betegeknek is kedvezőtlen lenne. Volt már erre példa a magyar orvoslás történetében: a fogorvosok és a gyógyszertárak esetében, ahol szintén megindult a koncentráció.

KÜLFÖLD

photo_camera Fotó: VLADIMIR SIMICEK/AFP

Az ingatag koalíció által irányított Szlovákiában kormányválság van, különös következményekkel. A kormányfőnek például már bocsánatot is kellett kérnie, mert azzal viccelt, hogy az oroszoknak ígérte Kárpátalját egy vakcinaszállítmányért cserébe. Magyar szempontból ennél fontosabb, hogy Pozsonyban bekérették a magyar nagykövetet, miután Szijjártó Péter arról beszélt, sajnálja, hogy a szlovákiai magyarok nem lehetnek kettős állampolgárok.

Máshol:

ÉS EGY CIKK AMIT NEM MI ÍRTUNK

In the Atlantic Ocean, Subtle Shifts Hint at Dramatic Dangers – Akinek a világjárvány nem elég nagy probléma, görgesse végig a New York Times nagyon látványosra faragott cikkét a klímaváltozás hatásáról az Atlanti-óceánra. Röviden arról van szó, hogy a globális felmelegedés hatására gyengül a Golf-áramlat egyik szárnya, és bár a tudósok nem tudják pontosan, hogy ennek mi lehet az eredménye, abban egyetértenek, hogy valami nagyon rossz.