Az étterem, ahol érdemes forgolódni, ha posztot akarsz az új kormányban

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
május 13., péntek 4:40

Jó reggelt, ez itt a 444 napindító hírlevele. Péntek van, mindjárt vége a hét dolgosabb részének, de addig is, négy cikk, amit külön is kiemelünk:

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni, érdemes!

A háború

Fotó: LILIAN CAZABET/Hans Lucas via AFP

A háború aktuális történéseit ezen a folyamatosan frissülő oldalunkon lehet követni.

A csütörtöki nap tán legfontosabb geopolitikai fejleménye nem Ukrajnában történt: Finnország hivatalosan is bejelentette, hogy csatlakoznának a NATO-hoz. Pont ez volt az, amit Putyin mindenáron szeretett volna elkerülni a háború megindítása előtt, nem meglepő, hogy Moszkva jelezte, fenyegetésként élik meg a finn kérelmet, és határozott lépéseket terveznek. Megírtuk azt is, hogy a finn és jó eséllyel a svéd hadsereg csatlakozásával érdemben erősödik majd a NATO hadereje.

A harctéren is történtek kisebb-nagyobb változások: védekezésre kényszerítették az ukránok az oroszokat a keleti front északi szektorában. Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy szerinte már mindenki számára nyilvánvaló Oroszország stratégiai veresége. Ukrajna közben azt jelezte, hogy ha a teljes tagság megszerzése messze is van az EU-ban, de addig is fenntartott helyet szeretnének maguknak.

A háborúhoz kapcsolódó energetikai-gazdasági kérdésekben sem hozott áttörést a csütörtök: ugyan az ukrán elnök tanácsadója azonnal európai embargót követel az orosz olajra, de még mindig nem világos, hogy sikerül-e az EU vezetőinek átvinniük a tervet. Közben az Európai Bizottság 20 millió tonna Ukrajnában ragadt gabona kihozatalán dolgozik. A háború gazdasági hatásait Európa-szerte egyre jobban érezni, nem véletlen, hogy a román államfő is sietett hangsúlyozni: az országot sújtó gazdasági válságért nem a kormány a felelős, hanem Putyin.

Szintén a háborúhoz kapcsolódva, a Lakmusz annak járt utána, hogy a híreszteléssel ellentétben a McDonald’s nem kezdett neonáci burgert árulni Norvégiában.

Omladozó élet

Fotó: VITALY TIMKIV/Sputnik via AFP

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt