A drónfelvétel, amit remélhetőleg nem néznek meg Brüsszelben, amikor a magyar támogatásokról döntenek

reggel 4
2022 december 09., 06:14

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele. Jön a hétvége, de az előrejelzések szerint cudar, esős időjárással, úgyhogy lesz bőven lehetőség olvasni minket. Például ezt a négy cikket:

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.

A diákok napja

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium ülősztrájk közben, 2022. december 8.
photo_camera Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Fotó: Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

Csütörtökre az Egységes Diákfront nevű szervezet országos ülősztrájkot hirdetett,
136 iskolából jeleztek csatlakozást. A délelőtt folyamán folyamatosan frissülő tudósításban követtük a fejleményeket, illetve a beküldött helyszíni beszámolókat. Péntek délután tüntetés is lesz, az MTVA székháza elé vonulnak majd a diákok, természetesen erről is beszámolunk majd.

Az oktatással kapcsolatos hír volt, hogy új módszert találtak a tiltakozásra az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium: a jövő héten csak az első három órákat tartják meg, utána hazaküldik a diákokat, a tanárok pedig "belső továbbképzésen vesznek rész", aminek a témája a közoktatás helyzete. És az Alkotmánybíróság szerdán kimondta, hogy teljesen rendben van tanárok sztrájkjogának korlátozása, de az MTI beszámolójába nem fért bele, hogy két bíró is különvéleményt fogalmazott meg, és ezek tették ki a határozat jelentős részét. És írtunk arról is, hogy nyomoz a rendőrség, miután az egyik tankerületi vezető családját életveszélyesen megfenyegették, valamint hogy az AKG-sek egynapi bérük mellett egy épületrészt is felajánlottak a kirúgott tanároknak

A csütörtökön közzétett 22,5 százalékos magyar infláció az egész EU-ban a legrosszabb adat. Az élelmiszerek ára 43,8 százalékkal drágult. Kapcsolódó hír volt, hogy a kormány várakozásai szerint 15-17 százalékos minimálbér-emelés jöhet jövőre. Írtunk arról is, hogy miután Matolcsy György súlyos kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával szemben, Bayer Zsolt fideszes vezértroll alig burkolt fenyegetést küldött a jegybankelnöknek.

Nem túl meglepő módon értelmetlennek tartja az Európai Bizottság, hogy őket okolja a magyar kormány a benzinárstop kimúlásáért. Ehhez kapcsolódva írtunk arról is, hogy éppenhogy piaci ára lett a benzinnek, máris csökkent a forgalom itthon. Gazdasági hírként pedig

A nap folyamán Orbán Viktor benézett a Mol igazgatósági ülésére, majd kiderült az is, hogy a jövő héten Katarba utazik a világbajnokságra. Szintén tegnapi hír volt, hogy nemcsak Zugló, de Újpest és Óbuda ellenzéki vezetése is fizet az ATV-nek a szereplési lehetőségért.

Emellett írtunk arról is, hogy

A Lakmusz azt nézte meg, hogy mit mond a jog Márki-Zay Péterék amerikai támogatásáról. És azt találták, hogy a mozgalmi ernyő alatt az ellenzék nem sértette meg, de megkerülte a párt- és kampányfinanszírozási szabályokat – ahogy a Fidesz is teszi, csak közpénzből finanszírozva.

Egy sikeres kicsi falu, aminek csak irigyei vannak

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A fociutánpótlás erősítésére szánt pénzből húzták fel a négycsillagos, gyerekzsivajt üldöző szállodát Felcsúton. Az Orbán faluját végigpásztázó légi felvételünkön szépen látszik az új hotel is a Mészáros családi cége által közpénzből épített egyéb nevezettségek mellett.

És megnéztük az új Mol-székházat is, szerencsénkre épp a sajtóbejárás idejére szervezték az épület megáldását is.

Félrekezelt személyes adatok

Orbán Viktort beoltják a kínai vakcinával február végén
photo_camera Orbán Viktort beoltják a kínai vakcinával február végén Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Hogy hogyan lett a vakcinaregisztrációs emailcímből kampányeszköz? A Human Rights Watch (HRW) a magyar választási kampányról készült jelentésében részletesen bemutatják, hogyan mosódott el minden határ az állam, a kormánypártok és a kormány között, és miért jelent ez komoly versenyelőnyt a Fidesznek. Interjú a TASZ két jogászával, Döbrentey Dániellel és Remport Ádámmal, akik segítették a jelentés megalkotását.

A háború

Háboorúellenes tüntetők New Yorkban.
photo_camera Háboorúellenes tüntetők New Yorkban. Fotó: JOHN LAMPARSKI/NurPhoto via AFP

Putyin legutóbbi beszédében azt ígérte, hogy folytatni fogják az ukrajnai kritikus infrastruktúra támadását. Kijev polgármestere, Vlagyimir Klicsko arról beszélt a támadások nyomán, hogy az oroszok népirtást akarnak elkövetni, ukránok nélküli Ukrajnát akarnak.

Csütörtökön kiszabadult orosz fogságából az amerikai kosárlabdázónő, Brittney Griner, akit egy meglehetősen koncepciósnak látszó perben ítéltek súlyos büntetésre Moszkvában. Cserében az amerikaiak szabadon engedték az Egyesült Államokban húsz év börtönre ítélt orosz fegyvercsempészt, Viktor Butét. Olaf Scholz német kancellár közben arról beszélt, hogy szerinte csökkent a valószínűsége annak, hogy az oroszok nukleáris fegyvert vessenek be, és beszámoltunk arról is, hogy meghalt egy 20 éves svéd önkéntes az oroszok által ostromlott Bahmutnál.

A világ dolgai

Ali al-Szahili egy a sokmillió pórul járt libanoni bankbetétes közül, akik a szigorú tőkekontroll miatt nem férnek hozzá bankban őrzött pénzükhöz. Kétségbeesésében fegyveres rabláshoz folyamodott, már ha rablásnak nevezhetjük, hogy a saját pénzét vitte el a bankból.
photo_camera Fotó: Screenshot: Vice

Fontos európai történés volt, hogy a migrációs válságra hivatkozva Ausztria megakadályozta Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni térséghez, míg Horvátország egyhangú támogatást kapott. Ez azt is jelenti, hogy Magyarország felől is megszűnik a határellenőrzés a horvát határon, a rendőröket is átvezénylik.

Libanon teljes széteséséről forgatott a Vice: a stábjuk elkísért néhány kisemmizett betétest, akik pisztollyal és Molotov-koktélokkal felfegyverkezve rabolták vissza a saját pénzüket a banktól.

Írtunk emellett arról is, hogy

Gurul tovább a labda

photo_camera Fotó: ANDREW SURMA/NurPhoto via AFP

Két napnyi szünet után a negyeddöntőkkel folytatódik a világbajnokság, ajánljuk ezzel kapcsolatban a beharangozó cikkünket, és folytatódott vébépodkasztunk is, melyben az eddigi élményeikről beszélgettek focit néző kollégáink.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.