Szájer másnapja

Feliratkozás a Reggel 4 hírlevélre

Ha minden hétköznap reggel tudni akarod, amit aznap tudni kell, add meg az e-mail címed!

Kellemes csütörtök reggelt! 

4 legfontosabb cikkünk most:

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek. Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

SZÁJER MÁSNAPJA

Ahogy arra számítottunk is, folyamatosan érkeznek az újabb részletek Szájer József múlt pénteki brüsszeli szexpartijáról. Ez van akkora sztori, hogy nem csak a magyar közvéleményt és sajtót érdekli, amit elég jól illusztrál, hogy a Reddit legnagyobb, 25 milliós csoportjában is ez volt a slágertéma.

Fotó: PETER KOHALMI/AFP

Kiderült például, hogy Szájer mellett egy észt diplomata is ott volt a buliban, több belga újságírónak pedig annak elég készségesen nyilatkozó szervezőjét is sikerült megszólaltatnia. A férfi többek közt azt állította, hogy Szájer azt mondta neki, ő is rendezett hasonló szexpartit a saját lakásában. A házigazda nem háborodott fel, amikor utólag megtudta, hogy a vendége olyan EP-képviselő, akit odahaza melegellenesnek tartanak, mert eleve nem érdekli a politika, és bár ez képmutatás, de nem Szájer az egyetlen képmutató politikus.

A magyar újságíróknak a belgáknál lényegesen nehezebb dolguk volt, hiszen a Fidesz politikusai nem nagyon szoktak szóba állni velük. A 444-nek nagy nehezen Szijjártó Pétert sikerült elkapnia, aki azt állította a kameránknak, hogy csak a sajtóból tudta meg, hogy a szexbotrány áll Szájer lemondása mögött. A Telex a szerdai kormányülés előtt próbálta kérdezni a minisztereket, erre megjelent egy csomó rendőr, és inkább elbarrikádozta a Karmelita kolostort.

Nyilatkozók hiányában inkább az ügy hátterével foglalkoztunk. Szily László megírta, hogy mi az a chemsex nevű szubkultúra, amelynek a bulijából menekülhetett Szájer József. Olyan rendezvényekről van szó, amelyeken jellemzően meleg, férfi résztvevők gátlásoldó, eufóriát okozó és a szexuális vágyat növelő kábítószereket fogyasztanak, miközben órákon – vagy akár napokon – át szexelnek egymással.

Szerda délutánra viszont a jelek szerint a Fidesz kommunikációs csapata megalkotta az egységes üzenetet, amit mindenki elkezdett szajkózni.

  • Szijjártó: Tudomásul vettük a lemondását és a bocsánatkérését is.
  • Hidvéghi Balázs: Emberek vagyunk, Szájer József is esendő, az vesse rá az első követ, aki bűntelen.
  • Hoppál Péter: Lemondott. Ennyi. Téma lezárva!

Deutsch Tamás szokás szerint kicsit kilógott a kórusból, és közölte, hogy ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem kíván senkinek a hálószobájában kutakodni. Végül pedig maga Orbán Viktor is megszólalt a Magyar Nemzetnek, miután kiderült, hogy Szájer a Fideszből is kilépett. A miniszterelnök szerint 

„amit Szájer tett, az nem fér bele, nem elfogadható és nem védhető”„ 

és „döntését tudomásul vettük.” Innentől kezdve a Fidesz minden bizonnyal egyszerűen ignorálni fogja a témát – majd kiderül, hogy ez mennyire hatásos taktika.

TANULNI SZÁJERBŐL

Fotó: PATRICK SEEGER/MTI/MTVA

Szijjártó Péter védekezése, hogy „csak a sajtóból tudta meg” ártatlannak tűnhet, de valójában komoly problémákra utalhat. Ahogy Magyari Péter megírta, a külügyminiszter alá tartozik az Információs Hivatal, amelynek illett volna tudnia arról, hogy egy magas rangú magyar politikus mibe keveredett. Így ha Szijjártó igazat mondott, az valamilyen súlyos gondot jelezhet a magyar szolgálatoknál.

Sarkadi Zsolt pedig arról írt, hogy Szájer József lebukása csak elsőre tűnik mellbevágónak, jobban belegondolva, a Fidesz-alapító meghasonlásokkal teli karrierjének vége pontosan igazolja a képletet, ami hatalomban tartja a Fideszt. A magyar közélet ideálja az önmagát akárhányszor szemen köpő, meghasonlott ember lett.

EGYÉB BAJAIK

A gyors túllépés Szájeren azért is a Fidesz érdeke, mert az egyre több fronton folytatott harc nehéz helyzetbe hozhatja a kormányt. A legfontosabb csatatér most nyilván az EU. Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke megint fúrja a Fideszt, amivel a magyar párt még együtt tudna élni, azzal viszont már kevésbé, ha tényleg az ő beleegyezésük nélkül fogadnák el a európai gazadaságélénkítő csomagot. Márpedig egyre inkább úgy tűnik, hogy akár ez is megtörténhet, ha a magyarok és a lengyelek tovább akadékoskodnak.

Budapesten kedden bilincsben vitték el Nagy Jánost, az Agrárminisztérium helyettes államtitkárát, aki ellen hivatali vesztegetés miatt nyomoznak. Nehéz ilyenkor megítélni, hogy az ilyen hírekre odafigyelő választópolgár arra gondol, hogy tessék, ezek ilyen korruptak, vagy hogy tessék, ezek igenis tesznek a korrupció ellen. Mindenesetre akár néhány nap múlva is vádat emelhetnek Boldog István fideszes parlamenti képviselő ellen, akit szintén korrupcióval gyanúsítanak.

KÜLFÖLD

Jake SullivanFotó: CHANDAN KHANNA/AFP

A másfél hónap múlva a Fehér Házba költöző Joe Biden csapatának lassan minden tagját megsimerjük. Arról már korábban is írtunk, hogy a külügyminiszter a Magyarország iránt különösen érdeklődő Anthony Blinken lesz, most pedig Jake Sullivant mutattam be, aki nemzetbiztonsági tanácsadóként a másik nagy alakítója lesz Washington szerepének a világban. Sullivan Trump romjainak eltakarítása és a pandémia megfékezése után ráfordulna kedvenc témájára, az autoriter kapitalizmus megrendszabályozására és a korrupt vezetők elszámoltatására.

Máshol:

COVID-20

Tavasszal mindenki arról beszélt a járvány kapcsán, hogy „ez még csak a kezdet vége”, most viszont talán tényleg itt a végének kezdete. Nagy-Britanniában a világon elsőként engedélyezték a Pfizer/BioNTech vakcináját, napokon belül megkezdődhet az oltás. A jövő héten Oroszországban is elkezdenek oltani, igaz, ott a saját, egyesek szerint nem olyan egyértelműen hatékony vakcinájukkal. Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy a világ megkönnyebbült volna: Olaszországban szigorú karácsonyra készülnek, Ausztriában pedig az általános iskolákat ugyan újranyitják, de a külföldi síelőket továbbra sem engedik be az országba.

Itthon sajnos még nem beszélhetünk a vég kezdetéről. Szerdán ismét rekordot döntött a napi halálos áldozatok száma, aminek köszönhetően most mindössze 8 nap alatt halt meg 1000 ember, és már az is látszik a KSH kis késéssel dolgozó adatain, hogy november első hetében 40 százalékkal több magyar halt meg, mint egy évvel korábban. A december eleji adatok nyilván ennél is rosszabbak lesznek. Ennek ellenére sem tudunk odáig eljutni, hogy például a szociális dolgozókat leteszteljék, a Kossuth Rádióban pedig ott tartanak, hogy az arcra kent hagyma megvéd a koronavírustól.

„OLVASD EL! EZ ŐRÜLET!!!”

Két hét alatt 30 telefonhívás több mint 20 különböző brit, svájci és magyar számról. Ennyiszer próbáltak meg rábeszélni a Direkt36 újságíróit nyereséggel kecsegtető online befektetésekre az elmúlt két hétben. A hívások azután kezdtek záporozni, hogy rátaláltak az interneten a lenti weboldalra, ahol Karácsony Gergely főpolgármester osztotta meg velünk meggazdagodásának titkát.

A Karácsonyról szóló hír persze kamu, ahogy a lobogtatott befektetések is. Az egyre durvábban terjedő, celebekre hivatkozó, jól fizető kriptovaluta befektetéseket ígérő csalások, viszont egyre gyakoribbak, már a magyar rendőrség is kiemelten kezeli ezeket. A Direkt36 annak járt utána, milyen profi gépezet épült ki ezek mögött, és hogyan segítik a csalókat a Google és a Facebook profi hirdetési rendszerei is.

FRADI ÉS FÜL

Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Nyilván nem így képzelték a Barcelona elleni budapesti meccset a Ferencváros drukkerei, amikor kisorsolták az idei Bajnokok Ligája csoportkörét, és Cristiano Ronaldo Juventusa mellé megkapták Messi Barcelonáját is. A szerda esti meccsre nézők és a pihentetett Messi nélkül került sor.

A Fradinak egyetlen kapura lövése volt, az is csak a meccs végén, a tartalékos katalánok pedig már az első fél óra végén 3:0-ra vezettek. Aztán levették a lábukat a gázpedálról, és a mérkőzés maradékát már nem vették olyan komolyan. Aki kiegyensúlyozottabb összecsapást szeretne látni, az készüljön, mert az 58 éves Evander Holyfield kihívta az 54 éves Mike Tysont. Amikor ez a két ökölvívó a legutóbb összecsapott 1997-ben, az utóbbi leharapta az előbbi fülének egy darabját.