Jó reggelt! Napos, helyenként kissé szeles időnk lesz.
Egy olyan nap után, amikor a járványban többen kaptak koronavírust, mint első oltást, korlátozásokat jelentett be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. Novembertől maszkot kell viselni a tömegközlekedésen - nagyot fordult a világ, mióta Karácsony Gergelyt hasonló javaslata miatt ekézte a komplett lakájmédia - , a munkáltatók pedig kötelezővé tehetik a munkavállalóknak a koronavírus elleni oltás beadatását, kivéve a gyesen és gyeden lévőkét. (A Mészáros-birodalomtól röppent is a közlemény: a cégcsoporthoz tartozó vállalatoknál nem lesz kötelező a koronavírus elleni védőoltás, bíznak a munkavállalóik felelősségteljes döntésében.)
Önkormányzati szinten is történtek járványügyi intézkedések: a fővárosi önkormányzat elrendelte a maszkviselési kötelezettséget a budapesti színházak és mozik látogatói számára.
A csütörtöki kormányinfón próbáltuk sokadjára is kideríteni, kik és milyen tanácsokat adnak a kormánynak járványügyben. Ehelyett az derült ki, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nem tudja, milyen szakmai érvek hangoztak el az operatív törzsben. Így nem tudjuk, miért pont most, miért pont csak a tömegközlekedésben tették kötelezővé a maszkot. De Gulyás megígérte, segít újból oltási adatokat szerezni.
Jakab Ferenc pécsi virológus két héttel ezelőtt nagyon optimista volt, hogy relatív könnyen megússzuk a negyedik hullámot, de ma már nem annyira az.
További járványhírek:
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Bujdosó Judit szerint valakik az építési ügyeket használják fel politikai erődemonstrációra.
Rekordszinten a fertőzések és a halálozások száma is Oroszországban.
A pályaudvarokon és a megállóhelyeken is kötelező lesz maszkot hordani.
Az építési törvények kijátszhatók, a felügyelet átkerült a kormányhivatalhoz. A megfelelően gazdag és befolyásos ingatlantulajok gyakorlatilag azt csinálnak a nemzeti parkhoz tartozó Óvár területén, amit csak akarnak.
Ez újabb fennakadásokat okozhat a globális ellátási láncokban is.
A miniszterelnök állítólag még nem látta a filmet, ami körül hatalmas hisztikampányt tolnak a készítői.
A hatóságok "ellenségesség keltésével és kiberterrorizmussal" vádolják őket azért, mert túl hangosan ünnepelték Pakisztán győzelmét India felett.
Karácsony Gergely főpolgármester jelentette be.
Ez komoly komplikációt jelent Kínának, ha valóban le akarná rohanni a szigetet.
Nagy bajnak tartaná, ha nem így történt volna.
A romló járványhelyzet miatt szigorításokat vezet be a kormány.
Durván nő a fertőzöttek száma, 45-en haltak meg covidban az elmúlt egy napban
Félbe kellett szakítaniuk a szardíniai pihenést, a volt miniszterelnököt már meg is műtötték.
Hamarosan kezdődhet a bontás József főherceg egykori tihanyi birtokán.
A brassói jégkorongcsapat nem tudott elutazni magyarországi túrájára.
Naponta másfélmillió euróra büntetik már Lengyelországot, és Magyarország sem kapott még a helyreállítási alapból. Az EU-s intézmények bekeményítettek. Varsó az EU-s jog megtámadásával válaszolt, és Budapest is hasonlóra készül. Szintet lépett a két ország konfliktusa az európai szövetséggel.
A Medián vezetője abszurdnak és botrányosnak találja, hogy főszerepet kapott az Elkúrtukban.
Azt írták, a cégcsoporthoz tartozó cégek bíznak a munkavállalóik felelősségteljes döntésében.
Úgy látszik, még nem jutott el megfelelően minden üzenet a megfelelő helyre.
Csak 3 napig tartana, de a diákok az egész hetet megkapják, és a hétvégékkel együtt az 9 olyan napot jelent, amikor nem találkoznak egymással, így a kormány szerint talán megállítható az átfertőződés.
Szakértők beszélgettek a járványról. A harmadik oltást mindenkinek javasolják. Zacher Gábor szerint egy oltásellenessel vitatkozni olyan, mint galambbal sakkozni.
Bergendy Péter Oscarra delegált filmje ígéretes alaphelyzetből indul: az I. világháború után kísértetek gyötörnek egy komplett magyar falut. Sajnos azonban a horror nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Jakab Péter azzal vádolta, ittasan ment a parlamentbe. A fideszes képviselő szerint a Jobbik elnöke elszégyellné magát, ha tudná, valójában mi volt a helyzet.
Az új név jobban kifejezi a cég tevékenységének velejét.
Azt mondják, hogy törvénytelen az Európai Bíróság erről szóló döntése.
Alexander De Croo szerint az EU vitája Lengyelországgal nem a régi tagállamok arroganciájáról szól, mert lehet, hogy az alapító tagállamok néha magas lóról beszélnek, de nem most.
A rugalmasság igazi erény koronavírus-járványos napjainkban.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint ellentétes az emberi jogi egyezménnyel, ha életfogytiglannál csak 40 év után lehet valakit feltételesen szabadlábra helyezni.
Ne legyen hideg, hanem legyen meleg.
Az interszexuális aktivista, Dana Zzyym útlevelénél a neménél a szokásos M/F (férfi/nő) helyett X-et jegyeztek be.
Az LMP képviselője szerint legitim arról beszélni, hogy vannak olyan fideszes politikusok, akik annak ellenére, hogy homofób kampányt csinálnak, a szexuális szabadság mozgalmainak vívmányaival maguk is élnek.
Egy oltóközpont alkalmazottai változtatták meg a hivatalos nyilvántartást, hogy oltatlanoknak is kiadhassanak védettségi igazolványt.
Gulyás Gergely nem tudja, milyen szakmai érvek hangoztak el az operatív törzsben. Így nem tudjuk, miért pont most, miért pont csak a tömegközlekedésben tették kötelezővé a maszkot. De megígérte, segít újból oltási adatokat szerezni.
Annák harca körvonalazódik, Orosz után Donáth is bejelentkezett.
Épülnek a luxusnyaralók a Balaton egyik legszebb, világörökségi várományos községében, csak néha gazdasági épületnek hívják őket.