Jó reggelt, Budapesten lezárások lesznek ma Novák Katalin beiktatása miatt, miközben az egész ország elkezdte a gyászmunkát, és próbálja feldolgozni Áder János kínzó hiányát. Ez a hétvégi hírlevelünk, alant minden link az elmúlt öt nap nagyobb anyagaira visz. A napindítókra itt lehet feliratkozni.
A békéért háborúznak, mondta Putyin a győzelem napján. Győzelmeket azonban nem nagyon tudott elkönyvelni ezen a héten az agresszor. A harkivi csatavesztés miatt az oroszok minden jel szerint feladták grandiózus tervüket az ukrán erők átkarolására, és így kis keleti offenzívává alakulhat a hetek óta várt nagy keleti offenzíva.
Király András a fentieken túl azt is megírta, hogy bizony ütőképes hadseregekkel erősödik a NATO a finnek és a svédek csatlakozásával.
És hogy hogyan érnek véget a háborúk? Úgy csak ritkán, hogy az egyik fél győz, a másik meg veszít.
Hiába jött a Bizottság elnöke váratlanul Budapestre, nem egyezett meg Orbánnal az orosz olajról. A magyar kormány vagy teljes kivételt akar magának, és továbbra is venné az orosz olajat határidő nélkül; vagy pedig teljes anyagi kompenzációt követel az EU-tól. A többi tagállam ezt méltatlannak tartja. Joe Biden főtanácsadója a 444 kérdésére azt mondta, ebbe a vitába az USA nem akar beleszólni, kijelentette ugyanakkor, hogy az orosz vezetékek megfojtják Közép-Európát, „mintha csizmával lépnének az oroszok a torkukra”.
Vendégszerzőnk ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy egy közép-európai ország minél tovább kap felmentést az EU-s olajszankció alól, annál többet kereshet az orosz olajon. Orbánnak pedig nem kell attól tartania, hogy politikai hátrány érné az európai taktikázása miatt, mert az évek alatt megdolgozott fideszes tábor már jobban kedveli a tömeggyilkos háborúkat kirobbantó orosz diktátort, mint nyugati szövetségeinket. A 444 által rendelt közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy ugyanolyan rossz véleménnyel vannak a magyarok Ukrajnáról, mint Oroszországról. Ezekről a felmérést készítő Medián igazgatójával beszélgettünk a Közértben.
Szily László publija szerint Orbán a Huxit párttal már azt teszteli, mit szólnának a magyarok az unióból való kilépéshez.
Megvan a kormánylista, tudjuk az új minisztériumok neveit is, de mit jelenthet mindez a következő négy év kormányzásában? Erről szól tegnapi gyorselemzésünk, de arról külön is írtunk, hogy a legerősebb miniszter, Rogán Antal a titkosszolgálatok mellett a korrupcióellenes küzdelmet is irányítja. Viccnek erős lenne, de hogy mennyire, azt legjobban ez a remekbe szabott korábbi videónk érzékelteti.
Megérkezett a legrosszabb forgatókönyvekben megjósolt két számjegyű infláció, és ez még mindig nagyon konzervatív számítás, a legtöbb fontos termék ára ennél sokkal nagyobb mértékben nőtt egy év alatt.
Megszakadt a kémbankként emlegetett orosz IIB eddig töretlen magyarországi sikerszériája, kénytelen volt visszavásárolni a saját forintkötvényeit.
A NER legnagyobb nyertesei felé azonban továbbra is szemérmetlen tempóban áramlik a pénz: 50 milliárd forintos szerződést kötöttek Rogánék az udvari rendezvényszervezővel, Mészáros Lőrinc több évtizedes autópályás múlttal rendelkező cégeket hajtott maga alá alvállalkozónak, és a Ganz-gyár híres trafói is megtermelték az első milliárdokat felcsútiéknak.
49 év után idén nyáron valószínűleg megszűnik az abortuszhoz való jog alkotmányos védelme Amerikában. A Legfelsőbb Bíróság konzervatív fordulata várhatóan nem fog megállni az abortusznál, és anélkül formálhatja át az amerikaiak hétköznapjait, hogy valódi támogatottsága lenne.
Egy tavalyi kormányrendelet értelmében csak az állam végezhet reprodukciós eljárásokat. Így viszont június 30-tól megszűnik a két klinika működési engedélye, és azt sem tudni, hogy mi lesz az ott tárolt embriókkal.
Angliában már szinte mindenki áteshetett a covidon, Magyarországon is hasonló lehet a helyzet - írja a Qubit. Tovább javult a járványhelyzet itthon, már amennyire ez kihámozható az új kormányzati adatszolgáltatásból.
A koronavírus-járvány miatt tömegek maradtak egészségügyi ellátás nélkül. Daganatok, szívinfarktusok, mentális betegségek tűntek el a rendszer szeme elől. Az iskolában jelentős lemaradást halmoztak fel a járvány miatt. A hátrányos helyzetű iskolákban ezt különösen nehéz lesz ledolgozni. Tanulmánykötet az elmúlt két év pusztító következményeiről.
Világszerte jellemző, hogy a járvány csillapodásával sokan az orosz-ukrán háborúban találják meg az összeesküvés-elméletek újabb terepét. Magyarországon a Mi Hazánk és Gődény György pártja jár ebben élen.
Rian Thum már húsz éve foglalkozott az ujgurokkal, amikor Kína a történelemben eddig példátlan csapást mért rájuk. A náci koncentrációs táborok és a maoista kulturális forradalom elemeit vegyítik a mesterséges intelligencia megfigyelési eszközeivel. A történész ezért most napjaink borzalmaira hívja fel a világ figyelmét.
Amely saját galaxisunk központi, szupermasszív fekete lyukának, a Sagittarius A*-nak a megfigyelésével készült.
Több százezres móka beüzemelni a Starlink műholdas internetét, és a 35 500 forintos havidíjért is alig jár nagyobb letöltési sebesség, mint ami jelenleg vezetékes szélessávú internetkapcsolattal elérhető Magyarországon.
Nemcsak az Istentől elrugaszkodott morálfilozófusok, hanem a Vatikán is irányt mutatna a mesterséges intelligenciának: Ferenc pápát Paolo Benanti ferences szerzetes kalauzolja rendszeresen a témában. Interjú.
Az esemény a Kálvin téri református templomban kezdődik, majd a Kossuth téren folytatódik.
A pártok fölött álló közjogi méltóságot betöltő kapitánytól búcsúzunk: egy brutális életmű számokban, eredményekben, kiállásokban. A víztől az égig!
Beszédében minden toposz előkerült a banderista neonáciktól a támadásra készülő NATO-n át a nagy honvédő háborúig, amit most ukrán lakótelepek bombázásával folytatnak.
A harkivi csatavesztés miatt az oroszok minden jel szerint feladták grandiózus tervüket az ukrán erők átkarolására. Most inkább egy város, Szeverodoneck bekerítésével próbálkozhatnak, de még az is kérdéses, hogy az sikerülhet-e.
Az északiak belépése a szervezetnek is előnyös, a NATO keleti arcvonala csaknem milliós erősítést kap, és fontos stratégiai pozíciókat foglalhat el a szövetség.
Úgy csak ritkán, hogy az egyik fél győz, a másik meg veszít. Az sem alaptétel, hogy mindig az erősebb nyer. A Hague Centre for Strategic Studies elemzése szerint nem várható, hogy a közeljövőben megnyugtatóan lezárul az orosz-ukrán háború.
A Strázsa Tanya tele lenne fizető vendégekkel, de Németné Horváth Beáta úgy döntött, hogy a tanyáját felajánlja fogyatékossággal élő menekülteknek. Ez a hely azonban sokkal több, mint egy egyszerű menekültszálló. Az ide érkezők a gyógypedagógustól kezdve a nyelvoktatásig mindent megkapnak.
A magyar kormány vétóval fenyeget, hiába adna Brüsszel hosszú és sok pénzzel kecsegtető kivételt a MOL-nak. Abban maradtak, hogy még tárgyalnak.
Amos Hochstein szerint tudomásul kell venni, hogy háború van, amit az ukránoknak katonákkal, a többieknek gazdasági szankciókkal kell megvívniuk, és csak e két oldal együttes kitartásával lehet legyőzni Oroszországot. Közben a magyar kormány továbbra is vétózza az olajembargót.
Az EU-bizottság saját magát szorította a sarokba: a szlovák és magyar szavazatokat itt most bizony meg kell venni, különben oda az EU egysége.
A Medián 444 megbízásából készült felmérése alapján Zelenszkij és Biden népszerűsége összeadva sem közelíti meg az orosz elnökét a kormánypártiak körében.
A 444 megbízásából készült Medián-kutatás szerint egyre bizalmatlanabbak vagyunk a nyugati és a keleti nagyhatalmakkal szemben. És főleg a fideszesek.
A kulcsszó: Huxit.
Megvan a kormánylista, tudjuk az új minisztériumok neveit is, de mit jelenthet mindez a következő négy év kormányzásában? Gyorselemzés.
Megelőznék a a Völner-ügyhöz hasonló malőröket.
Sérült-e Magyarországon a jogállamiság? Ez volt az utóbbi évek egyik nagy kérdése Európában. A kormány szerint a jogállamnak még definíciója sincs. Elméleti vita helyett nézzük meg egy konkrét példán keresztül, hogy a jog-e az úr hazánkban. Magyar jeti, 2. rész.
Nagy Márton mellett a jegybank alelnöke is beugrott a Felixbe.
A választásnak és az osztogatásnak vége, az infláció és a hatalmas költségvetési hiány azonban velünk marad. Már kevesebb élelmiszert vesznek a magyarok, de a kormány szerint így is csuda jól élnek.
A 22,4 milliárd forint értékben kibocsátott forintkötvények felét kellett visszavásárolnia az orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Banknak. Még így is maradt olyan, aki bízik a leminősített bankban.
Annak a Balásy Gyulának az érdekeltségei nyertek, aki letarolta már az állami kommunikációs piacot is.
A következő 35 évben a felcsúti vállalkozó dönti el, hogy miben segíthetnek neki.
Indiai kézben majdnem becsődölt a közel 200 éves vállalat, de Mészáros üzleti köre újabb csodát tett. A felcsúti milliárdos cégbirodalma megérkezett Ománba is.
49 év után idén nyáron valószínűleg megszűnik az abortuszhoz való jog alkotmányos védelme Amerikában. A pillanatra számos szövetségi állam teljes vagy kvázi-teljes abortusztilalom bevezetésével készül, amit viszont csak az amerikaiak ötöde támogat. A Legfelsőbb Bíróság konzervatív fordulata várhatóan nem fog megállni az abortusznál, és anélkül formálhatja át az amerikaiak hétköznapjait, hogy valódi támogatottsága lenne.
Egy tavalyi kormányrendelet értelmében csak az állam végezhet reprodukciós eljárásokat. Így viszont június 30-tól megszűnik a két klinika működési engedélye, és azt sem tudni, hogy mi lesz az ott tárolt embriókkal.
A Financial Times becslése szerint az angoloknak akár 97 százaléka is áteshetett a covidon; a Cambridge-i Egyetem biostatisztikusai szerint a lakosság 77 százalékát fertőzte meg a koronavírus. A magyarországi helyzetről nincsenek ilyen jó becslések, de hasonlóak lehetnek az arányok.
Egy hét alatt 77 áldozata volt a járványnak.
40 ezren meghaltak, felborult az egészségügy és az oktatás, kiéleződtek az egyenlőtlenségek. A járvány fontosabb társadalmi-gazdasági hatásai.
Rian Thum már húsz éve foglalkozott az ujgurokkal, amikor Kína a történelemben eddig példátlan csapást mért rájuk. A náci koncentrációs táborok és a maoista kulturális forradalom elemeit vegyítik a mesterséges intelligencia megfigyelési eszközeivel. A történész ezért most napjaink borzalmaira hívja fel a világ figyelmét.
Több százezres móka beüzemelni a Starlink műholdas internetét, és a 35 500 forintos havidíjért is alig jár nagyobb letöltési sebesség, mint ami jelenleg vezetékes szélessávú internetkapcsolattal elérhető Magyarországon.
Nemcsak az Istentől elrugaszkodott morálfilozófusok, hanem a Vatikán is irányt mutatna a mesterséges intelligenciának: Ferenc pápát Paolo Benanti ferences szerzetes kalauzolja rendszeresen a témában. Az atya aktívan részt vesz abban a páratlan történelmi kezdeményezésben is, amely egy asztalhoz ültetné a keresztény, a muszlim és a zsidó vallás képviselőit, hogy az ember a gépekkel szemben is ember maradhasson.
Játékpénzben már a legmenőbb magyar művész, sőt a 100 leggazdagabb magyar közé is beférne Lóránt Zsolt. De jó eséllyel nem ebből lesz milliárdos, mégis elégedett. Hogy jut odáig egy dunántúli pedagógus?
A famo nevű zene valaha fáradt bányászok teljesen ártatlan szórakozása volt, ám ma már mindenkinek az öldöklés és a rettegés jut róla eszébe a dél-afrikai országban. Az erőszak valódi okai jóval súlyosabbak, mint a famo sztárjainak egymást sértegető szövegei.
Lehet, hogy az „ügynöktémát” akarta bemutatni, de helyette csak fiatal felnőttek túlgesztikulált szerelmi vergődését nézhetjük egy jól berendezett térben.