Eddig ezekről a kerületi polgármesterekről lehet tudni, hogy újraindulnának jövőre

választás
  • 2024 tavaszán EP- és önkormányzati választások lesznek Magyarországon.
  • A 2022-es óriási fideszes tarolás után jó kérdés, hogy az ellenzék hol milyen taktikával indulhat neki annak, hogy a 2019-es részsikereket Budapesten és a nagyobb városokban megpróbálja megismételni.
  • A fővárosban Karácsony Gergely főpolgármester már tavasszal bejelentette, hogy újraindulna.
  • De mi a helyzet az egyes kerületi polgármesterekkel, adott esetben a fideszesekkel?
  • Írásban kérdeztük meg az összes kerületi vezetőt, közel felük vallott már arról, hogy mi a tervük jövőre.
Fotó: Gardel Bertrand/Hemis via AFP

Az 1. kerületben az ellenzéki V. Naszályi Márta 2019-ben elképesztően szoros versenyben győzte le a kerületet 1998 óta irányító, fideszes Nagy Gábor Tamást. V. Naszályi most kisebbségben vezeti a kerületet. A Párbeszéd politikusa a kérdésünkre elárulta, hogy jövőre újraindul.

A 2. kerületben négy éve az MSZP-s Őrsi Gergely a kerületet 2006 óta vezető Láng Zsoltot győzte le. A kérdésünkre elárulta, hogy jövőre újraindul a polgármesterségért.

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere
Fotó: botost/444.hu

A 3. kerületben négy éve az azóta az MSZP-ből a DK-ba átigazolt Kiss László azt a fideszes Bús Balázst győzte le, aki 2006 óta vezette a kerületet. Az óbudai polgármester júniusban a Jelennek beszélt arról, hogy jövőre újraindul.

A 4. kerületet egyelőre a Momentumból a DK-ba átigazolt Déri Tibor vezeti, ő győzte le az Újpesten kilenc éve regnáló, fideszes Wintermantel Zsoltot. Csakhogy a DK nem Dérit, hanem Trippon Norbertet akarja indítani, amivel Újpest mostani polgármestere is egyetért.

Az 5. kerületet Rogán Antal utódja, Szentgyörgyvölgyi Péter vezeti. Az újraindulásával kapcsolatos kérdésünkre nem válaszolt.

A 6. kerületet a momentumos Soproni Tamás vezeti. Terézvárosban 1990 óta jellemzően inkább az MSZP és az SZDSZ adott polgármestereket, de 2010-ben a fideszes Hassay Zsófia nyert, őt négy éve győzte le Soproni, aki már tavasszal bejelentette, hogy újraindul.

Soproni Tamás terézvárosi polgármester
Fotó: Németh Dániel/444

A 7. kerületet vezető Niedermüller Péter – aki 2019-ben simán legyőzte Erzsébetváros addigi polgármesterét, a fideszes Vattamány Zsolt – januárban árulta el a Telexnek, hogy a DK támogatásával 2024-ben ismét elindulna a polgármesteri posztért, és ha nem tudnak megegyezni a pártok, az előválasztáson is részt venne.

A 8. kerület polgármestere, Pikó András 2019-ben szoros versenyben győzte le a fideszes Kocsis Máté jobbkezét és egykori alpolgármestert, Sára Botond józsefvárosi polgármestert. Pikó már tavaly novemberben bejelentette, hogy újraindul, a Momentum tavasszal be is állt mögé.

A 9. kerületben 2019-ben Baranyi Krisztina vette át a város vezetését a fideszes Bácskai Jánostól. (Bár az ellenzéki pártok többségbe kerültek a testületben, kezdettől fogva konfliktusban állnak a polgármesterrel, tavaly nyáron már helyi médiaháború is kitört.) Ferencváros polgármestere újraindul, az MKKP és az LMP már beállt mögé.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere
Fotó: Németh Dániel/444

A 10. kerületet 2014 óta a fideszes D. Kovács Róbert Antal vezeti. Kőbánya polgármestere nem válaszolt az újraindulásáról szóló kérdésünkre.

A 11. kerületet – a kormánymédia szexuális zaklatási vádjai ellenére – László Imre vezeti. A Dk-s újbudai polgármester már novemberben bejelentette, hogy újraindul, méghozzá Molnár Gyula segítségével, emiatt aztán meg is rendült a helyi ellenzéki összefogás.

A 12. kerületet 2006 óta vezető fideszes Pokorni Zoltán – a kerületi turulszoborról szóló 2021-es filmünk egyik fontos szereplője – eddig nem válaszolt az újraindulásával kapcsolatos kérdésünkre.

Pokorni Zoltán, Hegyvidék polgármestere
Fotó: Németh Dániel/444

A 13. kerületet 1994 óta vezeti az MSZP-s Tóth József. Az újraindulásával kapcsolatban kerestük a 73 éves politikust, de a cikkünk megjelenéséig nem válaszolt a kérdésünkre.

A 2019-ben a 14. kerületben az addigi polgármester, Karácsony Gergely helyére pályázó Horváth Csaba váratlanul simán legyőzte Rozgonyi Zoltán Fidesz-jelöltet. Írásbeli kérdésünkre az esetleges újraindulásáról a cikkünk megjelenésééig nem válaszolt a parkolási ügyeitől hangos Zugló polgármestere.

A 15. kerületet már a 2019-es választás előtt is ellenzéki polgármester irányította egy időközi választás óta, bár ebben a képviselő-testület fideszes többsége például a kerület költségvetésének elutasításával is akadályozni próbálta. Négy éve a DK-s Cserdiné Németh Angéla simán győzött. A kérdésünkre azt válaszolta, hogy újra fog indulni.

Cserdiné Németh Angéla (j) Dobrev Klárával, a DK EP-képviselőjével 2019. augusztus 28-án.
Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A 16. kerületet 2006 óta a fideszes Kovács Péter vezeti, aki a 2021-es Fidesz-kongresszuson azt mondta: „Még várunk arra, hogy a Fidesz-központ megmondja, hogy mik a jó válaszok a kellemetlen kérdésekre.” Az újraindulásáról szóló kérdésünkre nem válaszolt.

A fideszes Riz Levente 2006 óta vezette a 17. kerületet, ahol Horváth Tamás volt az alpolgármester. Riz 2019-ben röviddel a választás előtt meghalt, a választáson az utódja, Horváth Tamás győzött. Az újraindulásáról szóló kérdésünkre nem válaszolt.

2019-ben a 18. kerületben az akkor még MSZP-s, 2020 óta DK-s Szaniszló Sándor – aki még a szocialista kormányzás idején alpolgármester volt a kerületben – legyőzte a Pestszentlőrincet kilenc éve vezető, fideszes Ughy Attilát. Írásbeli kérdésünkre az esetleges újraindulásáról a cikkünk megjelenésééig nem válaszolt.

A 19. kerületben négy éve az MSZP-s Gajda Péter győzött. A pár éve még a menzaügytől és Lackner Csabától hangos Kispest polgármestere a kérdésünkre azt válaszolta, hogy újraindul.

Gajda Péter, Kispest polgármestere
Fotó: Németh Dániel/444

A 20. kerületet 1998 óta a Fidesz által támogatott független polgármester, Szabados Ákos vezeti. A 63 éves egykori MSZP-s parlamenti képviselő nem válaszolt az újraindulásáról szóló kérdésünkre.

A 21. kerületet 2014 óta a fideszes Borbély Lénárd vezeti. Csepel polgármestere a kérdésünkre elárulta, hogy újra fog indulni.

A 22. kerületet szintén 2014 óta vezeti a szintén fideszes Karsay Ferenc, és Budafok-Tétény polgármestere szintén azt válaszolta, hogy újra fog indulni.

A 23. kerületben 2019-ig 25 éven át minden választást a független Geiger Ferenc nyert meg. Négy éve visszavonult, a Fidesz pedig saját jelölt helyett a mögé állt be, akit Geiger utódjául ajánlott, így a fideszes támogatású, független Bese Ferenc nyert.

Összegezve: a 23 polgármesterből 12-ről tudjuk, hogy újraindul, egyről pedig azt, hogy ki az, aki a támogatásával elindul helyette.

Kapcsolódó cikkek

A közbeszerzési hatóság elkaszálta a gyanús kispesti menzatendert

Az eljárásra azért volt szükség, mert felmerült a gyanú, hogy a kispesti önkormányzat verseny nélkül szervezte ki a közétkeztetést egy Mészáros Lőrinc birodalmához köthető céghez.

Boros Juli
politika

Niedermüller simán nyert a VII. kerületben

Pedig itt két független jelölt is nehezítette az ellenzéki összefogás jelöltjének a dolgát.

Király András
POLITIKA

A leghangosabb botrányok főszereplői mind győztek a választáson

Újrázik a szexvideó után Borkai és Wittinghoff, illetve a titokban felvett hangfelvételekkel támadott kispesti és a tiszafüredi polgármester is. Újbudát pedig zaklatási vádak ellenére vette be az ellenzék.

Urfi Péter
politika

Egyre több a bizonyíték, hogy legalább három kerületben bűnszervezet üzemeltethette a parkolást

A hatóságok korábban lesöpörték a sötét parkolási ügyeket, aztán akaratlanul is beleszaladtak parkolási vállalkozókba. A gyanú szerint Zuglóban, Újbudán, Józsefvárosban is bűnszervezet vehetett részt a rossz hírű bizniszben.

Ács Dániel
bűnügy

Trippon Norbertet jelöli a DK Újpest polgármesterének, akit a jelenlegi, szintén DK-s polgármester is támogat

A Demokratikus Koalíció szerint dr. Trippon Norbert a legalkalmasabb jelölt Újpest vezetésére, ezzel Déri Tibor, a jelenlegi polgármester is egyetért.

Mészáros Juli
POLITIKA

A Momentum és a DK nagy összefeszülésének előjátéka lehet az Újbudán kirobbant konfliktus

Tényleg megéri Molnár Gyula miatt felborítani a XI. kerületi többséget?

Haszán Zoltán
POLITIKA

Két MSZP-s budapesti polgármester is a DK-ba igazolt át

Az Index információi szerint az óbudai és a pestszentlőrinci polgármester is pártot válthat, amitől megerősödhet a DK befolyása a fővárosban.

Horváth Bence
POLITIKA

Kilép a Momentumból és a DK frakciójához csatlakozik Déri Tibor újpesti polgármester

Újpest mindig hangulatos, DK-s lett a Momentumos.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Meghalt Riz Levente

2006 óta volt a XVII. kerület polgármestere.

Horváth Bence
POLITIKA

Ahol nincs Fidesz, ott az ellenzék csinál magának médiaháborút

A ferencvárosi ellenzéki többség elérte, hogy Vágvölgyi B. András kirúgása után ismét politikusok dönthessenek a kerületi lap új főszerkesztőjéről. A kiadó cég élére Hoffmann György adásrendezőt, Kálmán Olga férjét tolták be.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Belefogtak a munkába az ellenzéki vezetésű I. kerület fideszesei

A csütörtöki testületi ülésen már meg is nyirbálnák a budavári polgármester jogköreit.

Boros Juli
POLITIKA

Elkezdődött a turul-szobor újragondolása

Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester kiállítást nyitott meg a turulról, amivel elindult a felállítása óta vitatott emlékmű átalakítása.

Ács Dániel
Budapest

Láng Zsolt gratulált Őrsi Gergelynek, ellenzéki győzelem a II. kerületben is

74 százalékos feldolgozottságnál az MSZP-s jelölt 52 százalékon áll és 5 százalékkal vezet a fideszes polgármester előtt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Horváth Csaba és az ellenzék hozta Zuglót is

82 százalékos feldolgozottságnál az MSZP-s jelölt több mint 10 százalékkal előzi a fideszes Rozgonyi Zoltánt.

Rényi Pál Dániel
politika
Videó

A gyilkosok emlékműve

76 évvel ezelőtt a XII. kerületben a nyilas pártszolgálatosok egy péksegéd, egy fűszeres, egy villanyszerelő és egy pap irányításával saját honfitársaikat mészárolták le. A tömeggyilkosságok helyszínén ma az ő jelképük, egy kardot markoló turul áll.

Szász Zsófi, Kiss Bence, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Szinte kiürült az újpesti városháza, egyszerre negyvenen mondtak fel

Az új momentumos polgármester mindenkivel szeretett volna együttműködni, de a munkavállalók más terv szerint cselekedtek.

Urfi Péter
POLITIKA

A legszorosabb versenyt V. Naszályi Márta nyerte az I. kerületben

Ellenzéki kézbe kerül a Várnegyed, ahol Orbán és Áder székel.

Urfi Péter
POLITIKA

Legyőzhetetlen Orbán Viktor pártállami kampánygépezete

Félelemből, hazugságból és végtelen mennyiségű közpénzből épült ki a Fidesz mindent beterítő hatalmi-kommunikációs hálózata.

Rényi Pál Dániel, Herczeg Márk
politika

Ellenzéki győzelem a XV. kerületben

Németh Angéla 15 százalékponttal nyert kormánypárti riválisával szemben.

Király András
POLITIKA

Soproni Tamás jövőre újraindul Terézváros polgármesteri címéért

Pártja, a Momentum támogatja ebben.

Kiss Imola
POLITIKA

Lackner Csaba azt állítja, hogy hiteleknek, öröklésnek és családi segítségnek köszönheti a vagyonát

A korrupciógyanúba keveredett kispesti szocialista önkormányzati képviselő a 24.hu-nak próbálta megmagyarázni, honnan van ennyi pénze.

Fődi Kitti
POLITIKA

A legőszintébb felszólaló a Fidesz-kongresszuson: „Még várunk arra, hogy a Fidesz-központ megmondja, hogy mik a jó válaszok a kellemetlen kérdésekre”

Kovács Péter szerint Budapesten minden fideszesenek be kell csöngetni mindenkihez, hogy elmondják, milyen is a baloldal. Csak még várni kell a központi üzenetekre.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A Kutyapárt és az LMP támogatja Baranyi Krisztina újraindulását Ferencvárosban

A többi párt még nem szólalt meg.

Szurovecz Illés
POLITIKA