Hétvégi olvasnivalók alkoholtól Azahriah-ig

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

November első hétvégéjén is ajánljuk az elmúlt hét nagyobb anyagait (újra)olvasásra. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)

EGY PÁRTRENDSZER

Azahriah háromszor tölti meg a Puskás Arénát, de volt ennél is nagyobb dobása is: hiába lépett fel kormányellenes tüntetésen is, a propaganda alázás helyett dicséri, és még Orbán Viktor is rákacsintott.

Azahriah
Fotó: Bodnár Dávid

Kocsis Máté forradalmi hazasunnyogása: többeket kaptak már nyílt hazugságon a Nemzeti Együttműködés 13 éve alatt, de ennyire nyamvadt lebukást, mint amit a frakcióvezető mutatott be múlt héten, eddig keveset láttunk.

Dögrováson van-e az Orbán-rendszer, készülődnek-e már a Fideszben az új Grósz Károlyok és Pozsgayk? Szörnyű sötétség, maffiaállamok és a lengyel választás tapasztalatai az Eötvös Intézet szombati rendezvényén.

A mostani állás szerint az egykori szövetségesek közül a DK és a Momentum is önálló jelöltet állít a szigetszentmiklósi önkormányzati választáson. Egykori támogatottjuk, a polgármester saját egyesületet alapít, jelöltjei között lesz jobbikos, MSZP-s és civil is.

Egyre gyűlnek Orbán Viktor kitüntetései: első miniszterelnöksége idején még Nyugatról jöttek az elismerések, most már inkább Keleten gondolják úgy, hogy ki kell őt tüntetni.

MAGYAR ORSZÁG

Az alkohol mellett az infláció befolyásolja jelentősen a gyilkosságok számát: az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa megvizsgálta a szándékos, befejezett emberöléseket az 1960-as évektől 2021-ig, így jutott arra a következtetésre, hogy az alkoholfogyasztás mellett a gazdasági problémákat megjelenítő infláció növelheti az emberölések számát.

Marosi Beatrix meghallgatásával folytatódott az öt kirúgott kölcseys tanár pere. A bíró alaposan megizzasztotta a tankerület vezetőjét, aki nem tudta megmondani, mi a polgári engedetlenség célja, ahogy azt sem, hogy mi alapján választotta ki, hogy kiket rúg ki.

A tanárok kirúgása ellen tüntetők Marosi Beatrix-ellenes transzparense
Fotó: Kaufmann Balázs/444

Leeresztik a Pátkai-víztározót, de ez a Velencei-tó drámáján aligha segít: a tározó vizének minősége olyan rossz, hogy valószínűleg csak a Dunába merik beleereszteni, a vízügy a tározó megkerülésével biztosítaná a Velencei-tó utánpótlását, de a terv nem tetszik Pátkának, ami elveszít 1 millió m3 vizet, és még rehabilitációra sem kapott ígéretet.

OROSZ ORSZÁG

A dagesztáni antiszemita hajtóvadászat sokkolta a Kreml urait, előbb poénra vették, de rájöttek, hogy vészhelyzet van: az ukrajnai háború árnyékában rettentő fontos a putyini rezsim számára, hogy az Észak-Kaukázus békésnek tűnjön, ezt az „idilli” képet bolygatták meg a hét végi zavargások.

A katonaság a dagesztáni Mahacskalában október 30-án.
Fotó: STRINGER/AFP

JOG, SZABÁLY

Angolul beszélő fiatalokat fenyegetett a bulinegyedben egy rendőr, de a Helsinki Bizottság ügyvédje ilyet nem mondhat, „már csak azért sem, mert a kés nem tartozik a rendőr rendszeresített kényszerítő eszközei közé”.

Egy jezsuita pappal és egy evangélikus lelkésszel vitázott az eutanáziáról az ALS betegségben szenvedő Karsai Dániel, aki szerint az eutanázia nem Isten ellen való bűn, de a jezsuita pap szerint, ha elfogadják a megengedő jogszabályt „nagymamák mennek majd a levesbe”.

Fotó: Németh Dániel/444

Nem viszi a Kúriára az ügyét Pető Attila, akit egyházi vezetők jelentettek fel zaklatásért: a bíróság szerint háborgatta azokat, akik az őt zaklató pap ügyét kivizsgálták, és nem akartak vele szóba állni, a 444-nek küldött nyilatkozatában azt írta: „ezt a küzdelmet nem a tárgyalótermekben kell megnyernem”.

INDIÁN TÁNC

Nem őslakos a leghíresebb kanadai őslakos: kiderült, hogy az énekesnőként és aktivistaként is sztár Buffy Sainte-Marie egy cseppet sem piapot, hanem angol és olasz – de a piapot álláspont szerint nem ez a lényeg.

Buffy Sainte-Marie és két kanadai rendőr
Fotó: Chris Bolin/REUTERS

BUNYÓ

Extrém terror: a Fidesz tagja és egyik legfontosabb műsorvezetője évek óta napi rendszerességgel fenyegetőzik veréssel, bántalmazással, végleges eltakarítással. Ha vannak áldozatai, segítenünk kell nekik!

Illusztráció: Kiss Bence/444

Zsiga Melinda állami gondozottként három családnál nőtt fel, hányattatott sorsa ellenére kick-boxban kétszeres vb-bronzérmes lett, most a TASZ Szabad-díját is elnyerte: elmesélte, felnőttként mit okoztak neki a gyerekkori traumái, és miért akar állandóan versenyezni.

HALLGATÓLAGOSAN

143. alkalommal is felcsendült a Borízű hang, kijött a Tyúkól 2. része, a Kiment, bejött vendége pedig Szoboszlai Dominik menedzsere, Esterházy Mátyás volt.

Kapcsolódó cikkek

Akire inkább nem támad a hatalom

Azahriah háromszor tölti meg a Puskás Arénát, de volt egy ennél is nagyobb dobása. Hiába lépett fel kormányellenes tüntetésen is, a propaganda alázás helyett dicséri, és még Orbán Viktor is rákacsintott.

Bede Márton
vélemény

Kocsis Máté forradalmi hazasunnyogása

Többeket kaptak már nyílt hazugságon a Nemzeti Együttműködés 13 éve alatt, de ennyire nyamvadt lebukást, mint amit a frakcióvezető mutatott be múlt héten, eddig keveset láttunk.

Rényi Pál Dániel
vélemény

„Minden posztkommunista szemétdomb kitermeli a maga Orbánját”

Dögrováson van-e az Orbán-rendszer, készülődnek-e már a Fideszben az új Grósz Károlyok és Pozsgayk? Szörnyű sötétség, maffiaállamok és a lengyel választás tapasztalatai az Eötvös Intézet szombati rendezvényén.

Haász János
belföld

Szigetszentmiklóson összeomlott az ellenzéki összefogás, mindenki indul mindenki ellen

A mostani állás szerint az egykori szövetségesek közül a DK és a Momentum is önálló jelöltet állít a 2024-es önkormányzati választáson. Egykori támogatottjuk, a polgármester pedig saját egyesületet alapít, jelöltjei között lesz jobbikos, MSZP-s és civil is.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Egyre gyűlnek Orbán Viktor kitüntetései

Első miniszterelnöksége idején még Nyugatról jöttek az elismerések, most már inkább Keleten gondolják úgy, hogy ki kell őt tüntetni.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A szocializmus legnagyobb korrupciós botrányába Kádár János is beleremegett

Onódy Lajosnak, a hatvanas évek vendéglátós császárának csodálatos felemelkedéséről és csúfos bukásáról nagyszerű filmet készített Almási Tamás.

Ács Dániel
FILM

Közelebb érzed már magad a kormányváltáshoz? Szívesen!

Rácsúsztam a Demokratikus Koalíció appjára. Fotelforradalmárok, szevasztok!

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Az alkohol mellett az infláció befolyásolja jelentősen a gyilkosságok számát

Az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa megvizsgálta a szándékos, befejezett emberöléseket a hatvanas évektől 2021-ig. Így jutott arra a következtetésre, hogy az alkoholfogyasztás mellett a gazdasági problémákat megjelenítő infláció növelheti az emberölések számát.

Haszán Zoltán
bűnügy

Marosi Beatrix nem tudta megmondani a bíróságon, hogy miért pont öt tanárt rúgott ki a Kölcseyből

Marosi Beatrix meghallgatásával folytatódott az öt kirúgott kölcseys tanár pere. A bíró alaposan megizzasztotta a tankerület vezetőjét, aki nem tudta megmondani, mi a polgári engedetlenség célja, ahogy azt sem, hogy mi alapján választotta ki, hogy kiket rúg ki.

Fődi Kitti
oktatás

Leeresztik a Pátkai-víztározót, de ez a Velencei-tó drámáján aligha segít

A tározó vizének minősége olyan rossz, hogy valószínűleg csak a Dunába merik beleereszteni. A vízügy a tározó megkerülésével biztosítaná a Velencei-tó utánpótlását. A terv nem tetszik Pátkának, amely elveszít 1 millió köbméter vizet, és még rehabilitációra sem kapott ígéretet.

Molnár Kristóf
természetvédelem

Egy kínai akkumulátorgyár üzemi étkezdéjének mintájára alakították ki Budapest legjobb új ebédelőhelyét az Újlipótvárosban

So 2023! Étteremkritika a 101 Tigrisről, ahol a pincér helyett a telefonunkat kell csesztetni.

Szily László
ÉLET

A dagesztáni antiszemita hajtóvadászat sokkolta a Kreml urait, előbb poénra vették, de rájöttek, hogy vészhelyzet van

Az ukrajnai háború árnyékában rettentő fontos a putyini rezsim számára, hogy az Észak-Kaukázus békésnek tűnjön, ezt az „idilli” képet bolygatták meg a hét végi zavargások. A helyzet konszolidálódni látszik, ám a dagesztáni zsidók így sem érzik magukat biztonságban.

Gazda Albert
külföld

„Megszurkállak, aztán pislogsz majd kettőt” – angolul beszélő fiatalokat fenyegetett a bulinegyedben egy rendőr

Budapest rendőrfőkapitánya megkeresésünk után vizsgálatot rendelt el.

Jelinek Anna
belföld

„Rendőr ilyet nem mondhat” – szakértő a „szurkálással” fenyegetőző rendőr ügyéről

„Már csak azért sem, mert a kés nem tartozik a rendőr rendszeresített kényszerítő eszközei közé” – mondja a Helsinki Bizottság ügyvédje.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video

Karsai Dániel: Ha ezek után pokolra jutok, akkor nem is akarnék abba a mennyországba menni, ahol én bűnös vagyok

Egy jezsuita pappal és egy evangélikus lelkésszel vitázott az ALS betegségben szenvedő Karsai Dániel az eutanáziáról. Karsai szerint az eutanázia nem Isten ellen való bűn, de a jezsuita pap szerint, ha elfogadják a megengedő jogszabályt ,,nagymamák mennek majd a levesbe".

Fődi Kitti
belföld

Nem viszi a Kúriára az ügyét Pető Attila, akit egyházi vezetők jelentettek fel zaklatásért

A bíróság szerint háborgatta azokat, akik az őt zaklató pap ügyét kivizsgálták, és nem akartak vele szóba állni. A 444-nek küldött nyilatkozatában most azt írta: „ezt a küzdelmet nem a tárgyalótermekben kell megnyernem”.

Urfi Péter
belföld

Nem őslakos a leghíresebb kanadai őslakos

Kiderült, hogy az énekesnőként és aktivistaként is sztár Buffy Sainte-Marie egy cseppet sem piapot, hanem angol és olasz. De a piapot álláspont szerint nem ez a lényeg.

Bede Márton
külföld

Keressük Bayer Zsolt áldozatait!

Extrém terror: a Fidesz tagja és egyik legfontosabb műsorvezetője évek óta napi rendszerességgel fenyegetőzik veréssel, bántalmazással, végleges eltakarítással. Ha vannak áldozatai, segítenünk kell nekik!

Herczeg Márk
erőszak

A TASZ-díjas kick-box bajnok, aki az edzőteremben érzi otthon magát

Zsiga Melinda állami gondozottként három családnál nőtt fel, hányattatott sorsa ellenére kick-boxban kétszeres vb-bronzérmes lett, most a TASZ Szabad-díját is elnyerte. A 444-nek mesélt arról, hogy felnőttként mit okoztak neki a gyerekkori traumái, és miért akar állandóan versenyezni.

Botos Tamás, Fődi Kitti
video

Fel! Támadás!

Pesterzsébeten elmaradt a csoda mindenszentek napján. Az ESMTK a Fehérvár után az MTK skalpját már nem tudta megszerezni. Helyszíni riport.

Tóth-Szenesi Attila
sport
Podcast

Itt a Borízű #143: A Dózsa György-emlékverseny és az Azahriah Consulting Kft.

Három telt ház előtt körforgalom-ellenes bluest énekel a Puskásban a 224 centis, nyolcvanéves, dollármilliárdos, antiorbánista szélsőjobboldali francia rögbis maori futócipőben. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert, Botos Tamás
podcast
Podcast

Tyúkól #2: Ja, amúgy van/lesz/miért nincs gyereked?

Tippek mosogatáshoz, csoki(nem)ajánló, és néhány szerintünk-nekünk fontos téma a demográfiai nyomástól a bérfeszültségeken át a médiatudatosságig.

Diószegi-Horváth Nóra, Solti Hanna
podcast
Podcast

Szoboszlai menedzsere: A karakter hiánya egy zsenit is középszerűvé zülleszt

Esterházy Mátyás szerint képzési problémák vannak a magyar fociban és az edzőnek állt tanárok elhivatottságával is baj van.

Fórizs Mátyás
podcast

Úd és szantúr lehengerlő találkozása

Esős novemberi délelőtt mellé kerestél egy jó hazai lemezt? Kobza Vajk új albuma tökéletes választás lehet.

Horváth Bence
zene