A miniszterelnök politikai igazgatója azért kritizálta Volodimir Zelenszkijt, mert az ukrán elnök „belevitte egy háborús védekezésbe az országát”, és ilyet a magyar kormány 56-ból tanulva nem tenne. Orbán Balázs azt mondta: „Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett, mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett. Mert megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel. Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé.”

Ehhez később még azt is hozzátette, hogy: „Magyarország álláspontja világos: nem látjuk értelmet a több mint két és fél éve zajló ukrán-orosz háborúnak, amiben több százezer ember meghalt, több százezer négyzetkilométer terület elveszett és egy ország megsemmisült. Hogy miért? A semmiért. A háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie, illetve diplomáciai úton mielőbb véget kellett volna vetni neki. Mindenki sokkal jobban járt volna.”

Bár a botrány kitörése óta több körben magyarázkodott, mondván, félreérthetően beszélt, és kiforgatták a szavait, az állításait valójában érdemben azóta sem árnyalta. Rácz András történész Orbán több állítását is cáfolta.

Tényleg „felelőtlenség” volt, amit Zelenszkij 2,5 évvel ezelőtt csinált, hogy „belevitte egy háborús védekezésbe az országát”? „A háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie, illetve diplomáciai úton mielőbb véget kellett volna vetni neki” – írja Orbán. De mit csinált Zelenszkij 2,5 éve és a háború kitörése után?

Mi vezetett idáig?

Oroszország 2022. február 24-én rohanta le Ukrajnát, de a konfliktus nem volt előzmény nélküli.

Kijevben 2013 novemberében indult tüntetéssorozat az EU-val tervezett társulási megállapodás és szabadkereskedelmi egyezmény felbontása miatt, Viktor Janukovics elnök ugyanis úgy döntött: Ukrajna az euro-atlanti kapcsolatok helyett az orosz vezetésű Eurázsiai Gazdasági Unióval ápolna szorosabb kapcsolatot. Pedig az EU-s egyezményt a parlament elsöprő többséggel szavazta meg, de Janukovics megkerülte a parlamentet. Az elnök akkor már évek óta azon volt, hogy a hatalmát kiszélesítse, és a parlament jogköreit csorbítsa. A politikai ellenfelei ellen perek indultak, a tartományi vezetők lecserélésével pedig földrajzi értelemben és politikai elérés szempontjából is megszorongatta az ellenzéket.

A hatalma autoriter tendenciákhoz vezetett Ukrajnában, és az egyre látványosabb, egyre inkább klánjelleggel, családi alapon működtetett korrupció egyre nagyobb ellenállást váltott ki az ukrán választók körében. A társulási egyezmény volt az utolsó csepp a pohárban, az eleinte Euromajdannak nevezett tüntetéssorozat végül átcsapott a méltóság forradalmába. Több millió ukrán mozdult meg, és a geopolitikai programon túl az általános korrupció, a bíróságok függetlenségének elvesztése és a rendőri visszaélések ellen mentek utcára. Az EU-párti tüntetők megdöntötték Janukovics hatalmát, a bukott elnök ezután Oroszországba menekült.

Oroszország ezután harcok nélkül megszállta a Krím-félszigetet, majd annektálta a területet. Közben Ukrajna keleti területén, ahol jelentős az orosz lakosság, oroszpárti tüntetések törtek ki, amik – Oroszországból küldött harcosokkal megtámogatva – fegyveres felkelésbe torkolltak. A kelet-ukrajnai háborúban orosz szeparatista milíciák harcoltak az ukrán hadsereg ellen, és a Donbász egy részén két de facto „független” államokat hoztak létre, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot.

A konfliktust a két minszki egyezmény fagyasztotta be:

1. 2014. szeptember 5-én Ukrajna, Oroszország és az EBESZ képviselői megegyeztek, így a megállapodást Ukrajna és Oroszország mellett Franciaország és Németország vezetőinek közvetítésével a státuszuk elismerése nélkül aláírták a szeparatista Donyecki és Luhanszki Népköztársaság vezetői. Az azonnali tűzszünet volt a cél, tartalmazta többek között a hadifoglyok szabadon bocsátását és a Donbász egyes területeinek önkormányzatiságának biztosítását is, ennek ellenére folytatódtak a harcok.
2. 2015. február 12-én valamivel részletesebb egyezségre jutottak, ezután a harcok mérséklődtek, de nem értek véget teljesen, és több vitás kérdés is maradt.

Az ukrán parlament elfogadott törvényeket a Donbász speciális státuszáról és bizonyos fokú önkormányzatiságáról. A Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságban végül 2018-ban önkormányzati választásokat tartottak. A szakadárok és Moszkva elégtelennek minősítették az önkormányzatiságot. Az sem volt világos, kik az érintett felek: Kijev a szakadárok helyett Moszkvát tekintette tárgyalópartnernek, Moszkva viszont igyekezett tagadni az érintettségét, közvetítőnek beállítva magát. Ezzel együtt abban egyetértés mutatkozott, hogy a jövőbeni megoldás alapja csak az egyezmény lehet.

Miért hagyták, hogy így legyen?