Veszélyhelyzet újratöltve

reggel 4
2021 szeptember 15., 05:57
comments 2

Jó reggelt! Ma még marad a napos idő, de gyülekeznek már a felhők.

4 legfontosabb hírünk most

KAMPÁNY '22

photo_camera Jakab Péter kampányol Fotó: botost/444.hu

Az előző évek választási küzdelmeihez képest teljesen új helyzetet teremt, hogy az ellenzék ezúttal (és eddig) teljes összefogással igyekszik legyőzni a Fideszt és megnyerni a 2022-es választásokat. A 21 Kutatóközpont most átfogó elemzést készített erről az összefogásról és az előválasztásról, amiből kiderült: az előválasztás kiegyensúlyozott erőviszonyokat hozhat az ellenzékben, a hat ellenzéki párt közül egyik sem tud majd a 106 választókörzet egyharmadánál több körzetet szerezni. A legtöbb körzetet a Jobbik viheti, de ezekben nagyon nehéz lesz nyerni Jakab Péter pártjának.

Kedden újabb két előválasztási vitát rendezett a Partizán stábja Budapesten, egy olyan körzetben, ahol már 2018-ban is ellenzéki jelölt nyert, és egy olyanban, ahol a mostanihoz hasonló koordinációval simán nyerhetett volna. Az első Erzsébetváros-Terézváros, a DK-s Oláh Lajos körzete, akinek momentumos és jobbikos kihívója is akad az előválasztáson. Vitájukon a bulinegyedről, az Airbnbről és Kínáról is szó esett. A teljes vita rövid videós összefoglalója először a Reggel 4-ben:

link Forrás

Ha e-mailben olvasod a hírlevelet, a videót erre a linkre kattintva érheted el.

Ex-MIÉP-es Jobbik-alelnök és szkanderbíró MSZP-s csap össze a XVII. kerületben, Rákosmentén. Vitájuk legizgalmasabb pontja volt, amikor az MSZP-s Lukoczky Károly számon kérte a jelenleg is a Jobbik parlamenti képviselőjeként dolgozó Szilágyi Györgyön a homofób törvény megszavazását. Szilágyi György pedig akkor alakított emlékezeteset, amikor Gulyás Márton kérdésére kijelentette: korábbi állításával ellentétben „jelen pillanatban” nem tartja „hibbant Nérónak” Gyurcsány Ferencet. (A DK Szilágyit támogatja a mostani előválasztási versenyben.) A teljes vita rövid videós összefoglalója először a Reggel 4-ben:

link Forrás

Ha a hírlevelet e-mailben olvasod, a videót erre a linkre kattintva érheted el.

Az előválasztási vitasorozat mai két epizódja:

  • Budapest 1 - Belváros: Csárdi Antal (LMP) vs Gelencsér Ferenc (Momentum) - 17 óra

  • Budapest 6 - Józsefváros-Ferencváros: Csordás Anett (Momentum) vs Demeter Márta (Jobbik) vs Jámbor András (Párbeszéd) vs Manhalter Dániel (DK) - 19 óra

A vitákat élőben a Partizán Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán, illetve a 444.hu Facebook-oldalán követhetitek, a viták legizgalmasabb pillanatait összefoglaló videókkal pedig holnap érkezem.

Hadházy Ákos, a Momentum zuglói jelöltje eldöntötte két feltétellel megy el vitázni Tóth Csabával a Zugló Tv-be: ha az adást vágatlan formában közzéteszik, és ha élőben nem közvetítik, az ő kollégái is rögzíthetik azt, illetve, ha a vitát mindkét fél számára elfogadható, független újságíró moderálja. A politikus egyébként tegnap Orbán római útjáról kérdezte a honvédelmi minisztert, de Benkő Tibor nem árulhatja el, ki utazott a gépen, viszont azt állítja, a jeladók végig folyamatosan működtek.

A blokk zárásául: vajon mire gondolhatott Karácsony Gergely, amikor azt írta: három évtizeddel a kommunizmus bukása után is az antidemokratikus politikai erők ellen küzdünk Európában?

Én nem tudom, csak ideteszem ezt a két hírt:

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.