Jó reggelt! Ma többfelé lehetnek futó záporok, de délután a nap is kisüthet.
Az első fordulóhoz hasonlóan nagy érdeklődés mellett zajlik az ellenzéki előválasztás második, az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjének személyéről döntő fordulója, volt nap, amikor közel 85 ezren adták le a szavazatukat. Ennek megfelelően a két jelölt továbbra sem engedhette meg magának egy pillanatra sem, hogy visszavegyen az eddigiekben látott heves kampányolásból.
Márki-Zay Péter a 444-nek adott keddi interjújában a DK-t tette felelőssé a szerinte is túlságosan eldurvult kampány. Nekünk is elmondta, tud olyan polgármesterről, akit megzsaroltak, hogy elveszti a többségét a közgyűlésben, ha nem támogatja Dobrev Klárát, és hogy szerinte Karácsony legnagyobb hőstette, hogy képes volt kilépni a pártok árnyékából. Kiderült még, hogy Márki-Zay egyedül dönt kampányának irányáról, nincs olyan kitüntetett személy, akire mindig hallgat. Az esetleges választási győzelem után pedig azért biztos benne, hogy képes lesz pártonkívüliként a hat ellenzéki párttal közösen kormányozni, mert segített már annyit az összesnek, hogy ez alapja legyen a jó együttműködésnek velük. Dobrev Klára kedden épp azzal támadta a hódmezővásárhelyi polgármestert, hogy decemberig sem tudná egyben tartani az ellenzéki összefogást.
Az ellenzéki előválasztás persze nem légüres térben történik, ott van a képben a hatalommegtartásban érdekelt kormánypárt is, akiknek a legkényelmesebb jelölt ismert okokból Dobrev Klára lenne. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy a Magyar Nemzet címlapon tolja Dobrevet, cikkükben a mellette kiálló baloldali politikusok lelkendezéseiből idézve szorgosan. De a kormánynak kedves narratívát tol a kiegyensúlyozottnak indult, aztán Rogán Antal grúz-izraeli haverja érdekeltségébe került Pesti Hírlap is. (A szintén kormányzati irányítás alatt álló közmédia online felületén azért jutott energia Karácsony ellen hergelni is, hajléktalanokat alázó, lecsúszott emberekbe rugdosó névtelen cikkekben.)
Ahogy pörög a kampány, naponta érkeznek a két jelölt valamelyike mellett kiálló nyilatkozatok a közélet különféle szereplőitől. Hogy követni lehessen, ki kivel van a számháborúban, elindítottuk a kiállásszámlálót, aminek frissen tartásához az olvasók segítségére is számítunk.
További választási híreink:
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
A kiegyensúlyozottnak indult lapnál nyáron jelent meg Rogán Antal grúz-izraeli haverja, és a hatás nem maradt el.
Lehetetlen megbízhatóan kutatni.
Ugyanakkor máris kilátásba helyeztek neki egy befutó helyet az ellenzéki listán.
Büntetőből sikerült elérni a bravúros döntetlent.
Egy 45-50 centis, egészséges újszülött várta a mentőket a 8 fokos hidegben.
Kolumbusz szobrát egy kevésbé látogatott parkba helyezik át.
A vád szerint a 2016-ban alapított és 2017 októberben a hatóságok által feloszlatott OAS „fizikailag, pszichológiailag és anyagilag készített fel harcosokat egy azonnali faji háborúra”.
Mivel az elmúlt négy év hat miniszterelnök-jelöltje is támogatja, és az összes ellenzéki pártnak segített már, ezért szerinte jól össze tudna tartani egy koalíciót. Szerinte Karácsony legfőbb hőstette, hogy kilépett a pártok árnyékából.
Ha gyorsabban reagálnak, sokak életét menthették volna meg - állítja a jelentés.
A tesztek számát annak ellenére nem növelik, hogy egyre több a pozitív eset.
Egy könyv miatt elterjedt, hogy a trón várományosának nem lehet azonos nemű párja.
Évtizedek óta nem látott mélységekbe süllyedt a közszolgálati média, csak hogy Karácsony ellen hergelhessen.
Ki állt eddig ki Dobrev Klára és ki Márki-Zay Péter mellett? Itt ellenőrizheted. A lista folyamatosan frissül.
Az elhunyt 442 fertőzött közül 397 nem volt beoltva.
„Körbe vagyunk kerítve.”
Hétfő óta már nem ingyenes a gyorsteszt-szolgáltatás, mert már bárki kaphat oltást, és szeretnék, hogy még többen vegyék fel.
Érthetetlen szerinte, hogy miért nem ismerhetik meg az új koronavírusos betegek oltási adatait.
Belpolitikai botrányt okozott Szlovákiában a magyar állam nyomulása.
Aztán elküldte a brazil elnök fiának nagyrabecsülése jeléül.
Próbálkozunk tovább, biztosan csak időbe telik összeszedni az információkat a járvány negyedik hullámáról.
A következő hónapokban tíz újabb tervet és engedélykérelmet adnak be az Országos Atomenergia Hivatalhoz.
Kőolajban és földgázban gazdag területről van szó.
Senki sem hívott segítséget, és mire a végállomásra ért a metró, az utas már nem élt.
2018-ban kiderült, hogy mégis bűnösök.
A Békemenet is ide fut be.
Azt mondta, ismeri azt a politikát, amit a tesztoszteron és a hiúság fűt.
A magyar válogatott 68 éve nem látott, valószerűtlen bravúrja helyett megint a huligánokról szólnak a hírek.
Növekedést regisztráltak többek közt Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsen és Szegeden is.
A szemétszedők az egyik feladót már meg is találták.
Hétköznap ennyien még egyetlen nap sem vettek részt az előválasztáson.
A Magyar Nemzet címlapon tolja ezerrel a „Gyurcsány-párt” miniszterelnök-jelöltjét.