Jó reggelt! Ez a 444 reggeli – de nem az egyetlen – hírlevele.
4 kiemelt cikk a 444-ről:
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Helyette tárgyalásokra, kompromisszumokra és vastag telefonkönyvekre van szükség. Az MCC Scrutonban beszélt az uniós pénzek hazahozásáért és a területfejlesztésért felelős miniszter.
A kampányban még felháborodtak, ha valaki spórolásról beszélt.
Egy EU-s rendelet szerint gázhiány esetén a tagállamoknak ki kellene segíteniük egymást. Ám a magyar kormány kiviteli tilalmat rendel el inkább.
Egyelőre nem tiszta, hogy valóban szükség van-e ötödik oltásra, illetve hogy azok, akik hónapokkal ezelőtt kapták meg a második booster oltásukat, most milyen fokú védettséggel néznek szembe az újabb járványhullámokkal.
Az indoklásnál az igazságos közteherviselésre hivatkoznak.
A korlátozások alatt sokan kényszerűségből lettek futárok, most pedig a kata-módosítás miatt került veszélybe a megélhetésük.
A parlamentben akarták odaadni neki ellenzéki politikusok.
A vasúti közlekedésért felelős kormányzati vezetők éppen a vasútépítésben utazó Mészáros-cég vezetőjével tanácskoztak egy asztalnál, amikor egy teljesen más ügyben rájuk találtak.
„A miniszter eredményes munkavégzéséhez elengedhetetlen, hogy a tárcája hatáskörébe tartozó ágazatok meghatározó vállalataival állandó kapcsolatot tartson."
Egy jól megírt megbízási szerződéssel nagyon könnyen leplezni lehetett egy munkaviszonyt. Orbán Viktor 300 ezer színlelt szerződést lát, de az adóhatóság ritkán törte rá az ajtót a bliccelő cégekre, amelyeknek a nyeresége múlott a kreatív foglalkoztatáson.
Finanszírozási nehézségek jöhetnek az építőiparban.
117 milliárd forint extraprofitot vagy még inkább járadékot húztak be az elmúlt években, de nem kell tartaniuk az extraprofit-adótól.
Az iskola igazgatója posztolt elkeseredetten a Facebookra.
A sztrájktárgyalások folytatódnak a szakszervezetekkel.
Egy nő a kiskorú gyerekével 2015 óta lakik egy önkormányzati tulajdonú, egyszobás bérlakásban. Az A Város Mindenkié szerint Cserdiné Németh Angéla DK-s polgármester ragaszkodott a kilakoltatáshoz, pedig a család alapítványi támogatásokból egy összegben törleszteni tudná a tartozását.
Lejárt a 90 napos határidő.
Kell a hely Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek.
„Az elmúlt másfél hét országos eseményeit követően úgy döntöttünk, hogy augusztus 20-án nem rendezünk tűzijátékot” – közölte a város MSZP-s polgármestere, aki szerint ez így környezettudatosabb is.
Németh Szilárdot is berendelte a parlamentbe.
Tizenegyedik alkalommal is módosította az Alaptörvényt a fideszes kétharmad.
Az átnevezésről kedden szavaz a parlament.
Igaz, ezekből egyre nehezebb kihámozni, hogy pontosan mit is tervez a következő évre, és jó eséllyel fognak is még változni a tervek.
És elfogadták a lazább vagyonnyilatkozati rendszert is. Salátatörvényekbe rejtve is dőltek el fontos dolgok.
Pedig ott voltak az ülésteremben, pár másodperccel korábban még nemet mondtak a DK módosítójára.
Szellős ruhát, bő folyadékbevitelt tanácsol a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Az ásványvizet a Volánbusz munkanapokon 12 és 14 óra között, a MÁV 10 és 17 óra között osztja, amíg az időjárás ezt szükségessé teszi.
A DMRV szolgáltatási területén – főleg Pest megyében – a következő napokban a hőmérséklet további emelkedésére kell számítani, miközben folytatódik a több hete tartó csapadékhiány.
A talaj nedvességtartalmát műholdakról fogják mérni.
Nagy tűz keletkezett a kelet-londoni Wenningtonban, a lángok földeket perzseltek fel és házakat pusztítottak el.
„A magasabb szennyezési értékek olyan tünetekhez vezethetnek, mint a torokfájás, a köhögés, a fejfájás és növelik az asztmás rohamok kockázatát” – közölte Mark Parrington, a CAMS vezető tudósa.
„A vírus még mindig itt van. Soha nem is tűnt el. Terjed. Mutálódik."
A török kormány tavaly azzal indokolta, hogy kivonul az általa 2011-ben már aláírt egyezményből, hogy az bátorítja a homoszexualitást és fenyegeti a hagyományos családmodellt. Az elnöki rendeletet most a török államtanács is megerősítette.
Tizenkilenc ökoszisztéma áll az összeomlás szélén.
Évtizedek óta nem láttak ekkora hullámokat.
Ivan Bakanov lehet, hogy akarta, de biztos, hogy nem tudta rendbe rakni a titkosszolgálatokat, a Janukovics-korszak ügyes katonája viszont egyre nagyobb befolyásra tesz szert Ukrajnában. A haza ellenségeiből bármikor lehetnek nagy hatalmú háttéremberek, a gyerekkori jóbarátokból pedig bukott bűnbakok.
Thierry Breton belső piacért felelős EU-s biztos szerint a tagállamok az orosz-ukrán háborúban kimerítették a nemzeti fegyverkészleteiket, és ez olyan sebezhetőséget teremtett, amit sürgősen kezelni kell.
A Donyecki szeparatisták nem találtak légibomba találatra utaló jelet.
Észak-Korea elismerte a donyecki és luhanszki népköztársaságot.
Július 11-én Oroszország leállította a vezetéket egy Kanadában karbantartott turbina hiányára hivatkozva. Csütörtöktől viszont újra megindul a gáz.
Potápi Árpád János fél órán belül törölte Facebook-posztját.
És nem is tudtak arról, hogy körözés folyik ellene.
„Minden előzmény nélkül rám suhintott a bal karom könyök tájékán. Megkérdeztem tőle, hogy miért ütött meg, amire nem válaszolt, hanem egyből lefújt gázsprayvel” – áll a jegyzőkönyvben.
Sokkal többen halhattak volna meg, ha nincs a vásárlók között egy hős.
Egy csecsemőt is súlyosan megkarmolt.
Bob Salem a túlnyomásos lélegeztetőgép maszkjára ragasztott műanyagkanállal kb. két tucat mogyorót bevetve diadalmaskodott 7 nap alatt.
Nem akart tovább rejtőzködni..
Senki sem sérült meg, a gyanúsított férfi beismerte tettét.
Harmadszor rendezhet olimpiát a város.