Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb cikkeivel. Például ezekkel:
Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni, és mielőtt elkezdenénk a mait, még egy szolgálati közlemény: Szily László december 3-án, szombaton 16:30-tól, a margitszigeti Kristály Színtérben dedikálja a 444 új könyvét, az Idetartást. Aki magával hozza a házi kedvencét, annak az aláírás mellett a szerző bele is rajzolja a kisállatát a könyvbe. A könyvből három fejezetet most meg is lehet hallgatni a szerző felolvasásában.
Szerdán fontos bejelentéseket tehet Brüsszel a magyar uniós forrásokkal kapcsolatban, és mint kedd reggel írtuk, várhatóan az EU-s eljárások részben befagyasztják, részben lelassítják, és rendszeresen új feltételekhez kötik a Magyarországnak járó pénz felvételét. Feltehetően ezért újabb engedményekre is kényszerülhet a magyar kormány. A nap folyamán a brüsszeli kapcsolattartással megbízott miniszter, Navracsics Tibor is megerősítette, hogy úgy tudja, az Európai Bizottság javasolni fogja a 3000 milliárdos uniós támogatás felfüggesztését, ugyanakkor arra számít, hogy a magyar helyreállítási tervet elfogadják majd.
Közben itthon a kormány ismét meghosszabbította a veszélyhelyzetet, ezúttal hét hónappal, Orbán egy rendezvényen arról beszélt, hogy járulékcsökkentésre már nem maradt forrás a költségvetésben, az egészségügyi államtitkár pedig felvetette, hogy mérni kéne és nyilvánosságra hozni a kórházi osztályok teljesítményét.
Emellett írtunk arról is, hogy
A Lakmusz megnézte, hogy tényleg olyan idős-e a magyar tanári kar, mint ahogy ezt a Facebookra posztolt korfák alapján sejteni lehet, a Qubiton meg arról született cikk, hogy a diplomás szülők egy luxusautó árával többet fordítanak a gyerekükre, mint az alapfokú végzettségűek.
A Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságában nemcsak lakhatást biztosítanak a fogyatékossággal élő embereknek, de munkát is adnak nekik, és terápiával, nappali ellátással, szállítással, mindenféle programokkal segítik a családokat, amelyeknek fogyatékossággal élő gyerekük van. A magas rezsiárak miatt viszont bajba kerültek, mert civil szervezetek által fenntartott szociális intézményekre nem vonatkozik a rezsitámogatás.
A nap folyamán beszámoltunk arról, hogy a NATO tagállamok külügyminisztereinek találkozóján eldőlt, hogy télire megnövelik Ukrajna támogatását, mivel Moszkva az ukrán energiahálózat célzott pusztításával kemény helyzetet hozott létre. A bukaresti találkozó helyszínén ott van az ukrán külügyminiszter, de az ülésen nem vehetett részt, a Financial Times információi szerint azért, mert Budapest ezt nem engedte. Később Szijjártó is megerősítette, hogy tényleg ez a helyzet, a kárpátaljai magyarok helyzete miatt. Ott volt Bukarestben a svéd és a finn külügyminiszter is, akik csatlakoznának a NATO-hoz, de akik kérelmét a törökök mellett a magyarok sem hagyták még jóvá. Orbán ezzel kapcsolatban ismét azt üzente, hogy jövő év elején kerülhet sor erre.
Ezen kívül írtunk arról, hogy már több mint 100 milliárd dollár az ukrán államadósság, meghalt a fronton egy zambiai diák, akit a börtönből toboroztak be zsoldosnak az orosz wagneresek, hogy egy ismert ukrán író holttestét is megtalálták az izjumi tömegsírban, míg Olena Zelenszka arról beszélt Londonban brit politikusok előtt, hogy az oroszok fegyverként használják a nemi erőszakot a háborúban.
Az orosz propagandabirodalomban eközben már arról beszélnek, hogy nem a hágai bíróságtól, hanem a katonai vereségtől kell félni, míg a Kreml perverziónak bélyegezte Ferenc pápa bírálatát. Szintén a háborúhoz is kapcsolódó hír, hogy Németország bejelentette, hogy 2026-tól évi kétmillió tonna katari LNG-re szerződtek le
A pályán történtekkel továbbra sem foglalkozunk részletesen ebben a hírlevélben, hiszen van erre külön, tematikus hírlevelünk, melyre itt lehet feliratkozni, de a vébé focin túlmutató fejleményeit érdemes azért itt is rögzíteni. Egyrészt azt, hogy először mondta ki katari vb-szervező, hogy több százan meghaltak az építkezések alatt. És írtunk arról is, hogy kínzással és börtönnel fenyegették az első meccsük előtt tiltakozó iráni focisták otthon maradt rokonait. Sejthető volt, hogy ilyesmi lehet a háttérben, mivel a második meccsen már énekelték a játékosok a himnuszt, de látszott, hogy egyáltalán nem jókedvűkben.
Senkit nem zavart, hogy a Balenciaga a mocskot vagy a háborút a luxustermékei háttérmotívumaként használja, de a BDSM plüssmackók soknak bizonyultak. Most magyarázkodnak, hogy sem a gyerekpornó terjesztését, sem a gyerekbántalmazást nem támogatják.
Írtunk még arról is, hogy
És egy ajánló a végére: játékfilm készült Serrano, az ütőképes rapper történetéből, melynek forgatókönyvét 2016-is videónk ihlette.
Az EU-s eljárások részben befagyasztják, részben lelassítják, és rendszeresen új feltételekhez kötik a Magyarországnak járó pénz felvételét. A szerdai bizottsági bejelentések nyomán újabb engedményekre kényszerülhet a magyar kormány.
A miskolci Baráthegyi Majorság otthont és munkát ad a fogyatékossággal élő embereknek, de az azt működtető alapítványra nem vonatkozik a rezsitámogatás, ezért veszélybe került a működés.
Senkit nem zavart, hogy a Balenciaga a mocskot vagy a háborút a luxustermékei háttérmotívumaként használja, de a BDSM plüssmackók soknak bizonyultak. Most magyarázkodnak, hogy sem a gyerekpornó terjesztését, sem a gyerekbántalmazást nem támogatják.
Kormányzati propaganda, titkosszolgálatok, rendezvényszervezés, közpénzek ellenőrzése, válságkormányzás összehangolása – egyre bővül a feladatok köre, amelyeket Orbán Viktor leghűségesebb minisztere végezhet.
Miután nem sikerült megfelelni a korrupcióellenes elvárásoknak.
Pontosabban 210 nappal.
Elment a falig, nincs hova hátrálni, mondta.
A jobban teljesítők több pénzt kapnának. A szülészetekkel és a meddőségi centrumokkal kezdene.
Egy új kormányrendelet szerint a Kúria elnökét is beemelték a védett személyek listájára.
A Szabad Pécsnek adott interjújában azt mondta, az érzelmi sakkban tartás és a megfélemlítés teljes skáláját megtapasztalta.
Rég volt utoljára olyan, hogy valaki nem bukott le jachtos kurvázással vagy egy brüsszeli orgiából az ereszen lecsúszva, mégis otthagyta a Pártot.
Déri Tibor után most Bodrozsán Alexandra, kecskeméti önkormányzati képviselő döntött úgy, hogy a Demokratikus Koalíciónál folytatja.
9,2 millió személyi kérdőív érkezett be. Úgy tervezik, hogy a következő népszámláláson már kizárólag adminisztratív források feldolgozásával zajlik majd.
Egy friss magyar kutatás szerint a gyerekekre szánt pénz és idő közötti különbség komoly következményekkel jár a jövőbeli társadalmi egyenlőtlenségekre és az ország hosszú távú fejlődési lehetőségeire nézve, hiszen a jobb körülmények között élő, jobban fizetett diplomások gyerekei egyre növekvő családi tőkével indulnak az alacsonyabb iskolai végzettségű szülők gyerekeihez képest.
Próbálják menteni a lakosságot, amelyet az orosz elnök megfagyasztana.
Budapest nem akarta, hogy Dmitro Kuleba egy formális megbeszélésen is részt vegyen, írja a lap.
Nem engedik be a tárgyalóterembe az ukrán külügyminisztert, amíg a kárpátaljai magyarok vissza nem kapják a jogaikat.
Ezúttal a Twitteren.
A költségvetési hiány orvoslására hiteleket kell felvenni.
Kábítószer-birtoklás miatt került börtönbe tavalyelőtt, a Wagner-csoport innen szervezte be.
Volodimir Vakulenkót nyolc hónappal ezelőtt hurcolták el otthonából egy „Z” jelzéses autóban.
Az ukrán first lady egy londoni konferencián beszélt erről.
Ha veszítünk, a hágai bíróság még azokért is el fog jönni, akik az utcát seprik a Kreml mögött - mondja az RT vezetője, egyértelműen arra buzdítva a hadsereget: ne fogják vissza magukat Ukrajnával szemben.
A katolikus egyházfő egyrészt népirtásnak nevezte a holodomort, másrészt arról beszélt, hogy bizonyos etnikumú orosz katonák kegyetlenebbek a társaiknál.
2026-tól 15 éven át vesznek cseppfolyósított katari gázt.
Eddig három halálesetet ismertek el kifejezetten a munkakörülmények miatt. Most azt mondta egy szervező, 4-500 ember halhatott meg.
Nehogy az USA elleni mai meccsükön eszükbe jusson megint tiltakozni.
Hangos fütty fogadta az Iráni Iszlám Köztársaság himnuszát a Wales elleni meccsen, miközben a kamerák zokogó iráni szurkolókat mutattak a nézőtéren.
Kanye West antiszemita ámokfutása egyre bizarrabb fordulatokat vesz.
A Hegelt kutató életrajzíró szerint ez olyan, „mintha egy új Beethoven-kottát vagy egy eddig nem látott Constable-festményt találnánk”.
Kihívták rájuk a rendőröket, akik mindegyik szerzetes szervezetében találtak egy kis metamfetamint.
A helyi republikánusok szerint az még hagyján, hogy Trump szereplése lázba hozhatja a demokratákat, de elriaszthatja a mérsékeltebb republikánusokat is.
A kínai hatóságok gyakorlatilag ellehetetlenítették.
Norvégia küldte ajándékba a fát, ami erősen megfáradt szállítás közben.
Horgászok a pácban.
Kazincbarcika csillagszemű betörője, aki ha éppen nem a rendőrök elől menekül, akkor kirappeli magából a borsodi lét kíméletlenségét. Ez volt Serrano, aki a Larry című film alkotóit megihlette.