A Fidesz megszavazta a CEU kinyírására alkalmas törvényt

oktatás
2017 április 04., 11:26
comments 792

A kedd délelőtt lezavart vita után kora délután már el is fogadta a magyar parlament fideszes-kdnps többsége azt a törvényjavaslatot, ami alapján ellehetetlenülhet Magyarország legjobb egyetemének, a CEU-nak a további budapesti működése.

A törvényjavaslat egy hete ilyenkor még nem is létezett, azt csak múlt kedden nyújtotta be Balog Zoltán miniszter. Úgy, hogy előtte egyszer sem konzultált a CEU vezetésével. Palkovics László államtitkár szerint azért, mert nem volt rá idő

A törvény minden Magyarországon működő külföldi egyetemet érint majd, de egyes lépései a CEU vezetése szerint kifejezetten őket célozza. Diszkriminatívnak érzik a törvényt, és korábban már jelezték, hogy ha elfogadják, bíróságon fogják megtámadni azt. 

A most elfogadott törvény ugyanis államközi megállapodást tesz kötelezővé Magyarország és azon ország között, ahova az egyetemet bejegyezték, de a CEU esetében ez nem lehetséges: az amerikai törvények szerint nem az amerikai szövetségi állam, hanem az az állam írhatna csak alá ilyesmit, ahova az egyetemet bejegyezték. A CEU esetében ez New York. Hogy még egyértelműbb legyen a kormányzati szándék, 12 órával a szavazás előtt Gulyás Gergely benyújtott egy módosítót a törvényhez, ami külön kiemelte, hogy a megállapodásra a szövetségi kormánnyal van szükség. 

Arról, hogy hogyan alkalmas a törvény a CEU ellehetetlenítésére, és hogy hogyan hazudnak erről folyamatosan a fideszes képviselők, itt írtunk részletesebben

A módosítóban ráadásul még korábbra hozták a változtatások meghozatalának határidejét. A CEU rektorhelyettese épp interjút adott a Hír TV-nek, amikor tudomást szerzett ezekről a változtatásrok. Mint akkor fogalmazott,

„Ha ez igaz, akkor teljesen tiszta víz került a pohárba. Akkor meg akarják szüntetni az egyetemet, fel akarják számolni”

Enyedi szerint a törvényalkotóknak is tudniuk kell, hogy lehetetlen feltételeket támasztanak, így csak az egyetem bezáratása lehet ezzel a céljuk. 

A törvény azt is megmutatta, hogy működik ma a Fidesz

Ez a törvény nem csak azért durva, mert az ország nemzetközileg messze legmagasabban jegyzett egyetemét számolná fel, hanem mert elég világosan megmutatta, hogyan születnek ma a törvények Magyarországon. Egy héttel ezelőtt még híre sem volt a javaslatnak, majd kedd délután előbb kiment az Origó szerző nélküli, csúsztatásokra épített lejáratócikke a CEU-ról, este pedig már felkerült a Balog Zoltán jegyezte törvényjavaslat a parlament honlapjára.

Orbán Viktor hétfőn a parlamentben (Illyés Tibor/MTI)
photo_camera Orbán Viktor hétfőn a parlamentben (Illyés Tibor/MTI)

Innentől felgyorsultak az események, hiszen a CEU nem csak Európában, de a világ számos más pontján is magasan jegyzett oktatási intézmény, így elég hamar olyan tiltakozási hullám indult be, ami példanélkülinek számít a magyar tudománytörténetben. Mintegy húsz Nobel-díjas kutató, a világ vezető közgazdászai, kutatói, kognitív tudósai, világszerte rengeteg ember állt ki az egyetem mellett, itthon pedig Lovász László MTA-elnök, az ELTE vezetése, a hazai szakkollégiumok többsége, erdélyi értelmiségiek, valamint megszámlálhatatlan kutatóintézet, tanszék és professzor. Vasárnap nagyobb tüntetés is zajlott, mintegy tízezer ember vonult fel a CEU védelmében Budapesten. 

Jelezte tiltakozását az amerikai nagykövetség, majd az amerikai külügyminisztérium is, Michael Ignatieff rektor pedig vasárnap New Yorkba utazott, hogy további politikai támogatást gyűjtsön megtámadott egyetemük mögé. Véleménycikkét a New York Times címlapon hozta, de külön cikkben foglalkozott a CEU ellehetetlenítésével a Washington Post és a Guardian is

Ezzel párhuzamosan a Fidesz a legnagyobb koponyáit vetette be: a CEU-n végzett Kovács Zoltán szerint például rendben van a CEU kinyírásával, a diplomával sem rendelkező Kósa Lajos fantomegyetemnek nevezte a CEU-t, Németh Szilárd mondatait pedig nehéz volt pontosan követni.

Még péntek reggel volt Orbán Viktor a Kossuth rádió vendége, és ott végighazudva a műsort, csalónak nevezte a CEU-t. Állításait az egyetem később a leghatározottabban visszautasította. Hétfőn a parlamentben a fideszes képviselők csak Soros-egyetemként voltak hajlandóak emlegetni a CEU-t, de Harrach Péter egyedüliként a kormánypártokból legalább őszintén elmondta, mi bajuk az egyetemmel: szerinte a CEU egy hadsereg tiszti iskolája, amelyik kemény küzdelmet folytat a magyar társadalommal. 

Az egyre nagyobb felháborodás közepén a Fidesz az előremenekülés taktikáját választotta, és Semjén Zsolt kérésére a parlament úgy döntött, hogy kivételes sürgősségi eljárásban szavaz a parlament a kérdésről, így lehet, hogy a törvénytervezetből egy héttel a felbukkanása után már elfogadott törvény lett. 

Kedd délután öt órától a CEU köré vont élőlánccal fognak tiltakozni a törvény elfogadása ellen. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.