Jó reggelt, új hét, megszokott napindító hírlevelünk, azaz egyetlen levélben az elmúlt hétvége össze fontosabb-érdekesebb tartalma. Ha minden igaz, kevésbé csapadékos, de hűvösebb hét állt előttünk, ilyen előrejelzések mellé ajánljuk külön is ezt a négy cikkünket:
Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.
Szokatlanul éles harc indult a Semmelweis Egyetem rektori posztjáért. Merkely Bélát, a járvány alatt országosan ismertté vált kardiológust egykori szövetségese, az orvosi kar dékánja hívta ki. Kellermayer Miklós nem finomkodik, a széles nyilvánosság előtt beszél Merkely félelemkeltő stílusáról, és bírálja a „rangsorfetisizmust”.
A Himnusz megalkotásának 200. évfordulóját ünnepeltük a hétvégén, a Qubit cikkéből kiderül minden, amit a költemény történetéről tudni érdemes, és a jeles alkalomra természetesen rárepült Orbán Viktor is, aki nem túl meglepő módon a „brüsszeli bürokratákat” gyalázta a szatmárcsekei református templomban.
Írtunk arról, hogy egy ötéves kislány megerőszakolásából csinál politikát Újpesten a DK-Fidesz tandem, és beszámoltunk arról is, hogy a belépőjegyek ára mellett 200 forintos vizitdíjat is fizethetnek ezentúl a Lupa-tó strandolói, valamint arról, hogy a világ legnevesebb szállodaláncai a jelek szerint cseppet sem bánják, ha márkanevüket kell adják a NER iparági terjeszkedéséhez. Varga Judit pedig bejelentette, hogy életbe léptek a nyelvvédő fogyasztóvédelmi intézkedések.
A jelek szerint az egész erasmusos-uniós kutatási támogatásos botrány sem rázta meg különösebben a kormányt, legalábbis Navracsics Tibor már arról beszélt, hogy szerinte sokasodnak az érvek az ELTE, a BME, a Képzőművészeti Egyetem vagy a Zeneakadémia modellváltása mellett. Hasonlóan, Csák János miniszter is óriási javulást lát az alapítványi kézbe adott egyetemeknél.
Emellett írtunk arról, hogy
Ha érteni akarjuk a szomszédunkban zajló háborút, muszáj ismerni a történelmi előzményeket is: idén jelenik meg újra itthon Timothy Snyder történész 2010-es könyve, a Véres övezet, melynek egy fejezete alapján Ács Dániel írt arról, hogy Sztálin 1932-ben és 1933-ban hogyan éheztetett halálra tervezetten több millió ukrán parasztot.
Írtunk az aktuális háborús fejleményekről is, például hogy offenzívát indított az orosz hadsereg Ukrajna déli részén, a részben megszállt Zaporizzsja megyében, továbbá hogy Morawiecki lengyel miniszterelnök arról beszélt, hogy hazája kész a németek nélkül is korszerű fegyvereket adni az ukrán hadseregnek. Ehhez képest is érdemes súlyozni azt a hírt, hogy az amerikai nagykövet feltette a kérdést: mégis hogyan szolgálja a magyarokat az, hogy a kormány orosz oligarchákat véd.
Vasárnap Scholz és Macron együtt álltak ki Ukrajna támogatása mellett, és hír volt még, hogy Boris Johnson Kijevbe utazott, és hogy az ukrán katonai hírszerzés vezetője azzal vádolja a nemzetbiztonsági szolgálatokat, hogy az orosz érdekeket követték; továbbá hogy videóra vette egy orosz propagandista, ahogy lábon lövik Szoledarban, valamint hogy 400 ezer dollárt kaszálhatott az ukrán miniszterhelyettes a központi generátorbeszerzéseken, és hogy az orosz házelnök pusztulással fenyegette a nyugati országokat.
Korábban csak Latin-Amerikában elképzelhető erőszakos bűncselekmények történnek belga és holland kikötővárosokban. A kontinensre 40 éve áramlik a kokain egyre nagyobb mennyiségben, és hiába követelnek most rendet politikusok és választópolgárok, a mai drogtörvények mellett Európában erre nincs sok esély.
A XX. század második felének egyik legsúlyosabb, alig ismert tömeggyilkossága zajlott Indonéziában a hatvanas években. Az ország elnöke most kiállt és azt mondta, elismeri, hogy súlyos jogsértések történtek. Az áldozatok családjainak ez nem biztos, hogy elég lesz.
Írtunk ezen kívül arról, hogy
És volt újra Borízű is, persze, immár 106. alkalommal.
A hét elején még esni fog, szerdától visszatérnek az éjszakai fagyok az országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint.
Szokatlanul éles harc indult a Semmelweis Egyetem rektori posztjáért, miután a fenntartó alapítvány kikövezte az utat Merkely Béla kihívója előtt.
Nem tudni pontosan, mi történt az újpesti Gyermekek Átmeneti Otthonában. Azt sem, hogy mikor. Az azonban világos, hogy az otthon vezetése a szabályok szerint járt el. Most mégis belőlük csinál bűnbakot a DK-s alpolgármester és a fideszes képviselő.
Korábban csak Latin-Amerikában elképzelhető erőszakos bűncselekmények történnek belga és holland kikötővárosokban. A kontinensre 40 éve áramlik a kokain egyre nagyobb mennyiségben, és hiába követelnek most rendet politikusok és választópolgárok, a mai drogtörvények mellett Európában erre nincs sok esély.
Egy előre megfontolt népirtás története, ami megkerülhetetlen, ha érteni szeretnénk a szomszédban dúló háborút.
A Hymnus című költemény évekig hevert Kölcsey Ferenc fiókjában, és sem a szerző, sem kortársai nem tartották nagyra. Megzenésítése után azonban végigkísérte az ország történelmét: fontos szerepet játszott 1848-ban, a kiegyezésnél, az első világháború után, 1956-ban és 1989-ben is, amikor először vált hivatalosan Magyarország himnuszává.
A miniszterelnöknek a brüsszeli bürokraták is eszébe jutottak a Himnuszról.
Budakalász az ,,egynapos" turisták megadóztatásával próbálja befoltozni a költségvetést. Gerendai Károly szerint a Lupa Beach már így is veszteséges.
Marriott, Hilton, Accor, InterContinental – a világ legnagyobb láncai cseppet sem bánják, ha Mészáros Lőrincék hoteljei elbújnak a nevük mögé.
Azért január 22-étől ellenőrzik, hogy a reklámokban magyarul is szerepeljen minden, ami idegen nyelven is megjelenik, mert ez a magyar kultúra napja.
Bár „nem biztos, hogy mindegyiknek lenne értelme”.
Megosztotta azt is, mi a magyar kultúrában a lényeg.
Sztrájktárgyalást kezdeményeztek és tiltakozó akcióra készülnek a 24.hu értesülései szerint.
Már tavaly át kellett volna adni a sztyeppemúzeumot.
Ne ez alapján ítéljék meg a magyar bandyt, kérik.
Ezzel a csapat kijutott az olimpiai selejtezőre is.
Veszprém Európa Kulturális Fővárosa, szombat este táncos-bábus eseménnyel indították el a programsorozatot.
Az agresszor saját közlése szerint a részben megszállt Zaporizzsja megye területén indított támadást.
A német külügyminiszter azt mondta, Németország nem állna a lengyelek útjába, ha azok német gyártmányú tankokat küldenének Ukrajnába.
Kilenc nevet szeretne eltávolítani a kormány az EU vízumtilalmi és vagyonbefagyasztási listájáról.
A német kancellárt mostanában sokan kritizálják, hogy nem elég határozott Ukrajna támogatásában. Többek között Macrontól is elhangoztak hasonlók.
A volt brit miniszterelnök körül eközben Nagy-Britanniában éppen korrupciós botrány kezd kialakulni.
Kirilo Budanov újabb interjút adott Denisz Kirejev meggyilkolásával kapcsolatban.
A Wagner-csoport vezetője több mint 10 nappal ezelőtt azt állította, teljesen kiverték az ukránokat a sóbányász városkából. Nagyon úgy tűnik, hogy mégsem.
Vaszil Lozinszkijt őrizetbe vették.
Vologyin szerint globális katasztrófát okozhat, ha támogatják az oroszok által megtámadott Ukrajnát.
A XX. század második felének egyik legsúlyosabb, alig ismert tömeggyilkossága zajlott Indonéziában a hatvanas években. Az ország elnöke most kiállt és azt mondta, elismeri, hogy súlyos jogsértések történtek. Az áldozatok családjainak ez nem biztos, hogy elég lesz.
Mozgalmas napjuk volt a mozgalmároknak.
Van, ami az Obama-elnökség időszakából származik.
A brazil hadsereg január 8-án nem avatkozott be Brazíliavárosban a szélsőjobboldali zavargok ellen, akik megszállták az elnöki palotát és a parlamentet, így az elnök bizalma megingott főparancsnokában.
Ettől még módosíthatják az alkotmányt. A magyarok lakta járásokban szavaztak legkevesebben.
A demokrácia leépítése és a kisebbségek veszélyeztetése miatt tiltakoznak.
Visszataszítónak nevezte, amit csinálnak, és kiállásra biztatta a többi férfit.
Az amerikai képviselőház volt demokrata elnöke unortodox traumafeldolgozási módszerekkel próbálkozik.
Ezzel kér bocsánatot a kanadai kormány azért, hogy több százezer őslakos gyereket zártak átnevelő iskolákba, ahol nagyon sokan meghalhattak közülük.
Kissinger kihátrál Orbán mellől, és a könyv, amivel még őt (Orbánt) is ki lehetne kergetni a világból. Mario Vargas Llosa szakít Enrique Iglesias anyjával, és megbékél Kamuzika Furamukival.
Az akció végére meghirdették a Szolidaritás napját, csatlakozásra hívják a szakszervezeteket, civil szervezeteket és az állampolgárokat.