Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt 24 óra legfontosabb-érdekesebb cikkeivel, például ezzel a néggyel:
Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.
„Rendkívüli mozgás az előző évekhez képest nem tapasztalható” – válaszolta Rétvári Bence belügyi államtitkár a tanárhiányra vonatkozó parlamenti kérdésre, de mi azért továbbra is várjuk olvasóink tapasztalatait az évkezdetről. Ami biztosnak tűnik: a KSH összesítése szerint több mint 7600 betöltetlen álláshely van az oktatásban. Elindult új podcastos riportsorozatunk is, az első részben tanárok, diákok és szülők meséltek arról, hogy milyen a hangulat idén az iskolákban. Oktatáshoz csak nagyon érintőlegesen, de azért kapcsolódó hír volt, hogy a csepeli önkormányzati lap szerint Németh Szilárd ötlete volt az Orbán-idézetes tábla.
Az őszi-tavaszi politikai szezont előkészítő cikkünkből kiderül, hogy Budapesten a 23 polgármesterből 12-ről tudni már, hogy újraindul, egyről pedig azt, hogy ki az, aki a támogatásával elindul helyette.
Miután kiderült, hogy egy sor beruházást elkaszált a kormány, Karácsony Gergely nyílt levélben fordult a budapestiekhez, közölve, hogy „minden, de tényleg minden hazugság volt, amit a kormány az elmúlt években ígért”. Vitézy Dávid szerint pedig nem megtakarítást, hanem sokkal több kiadást jelent, ahogy Lázár leállította az új budapesti híd építését és a vasút fejlesztését. Eközben az építésekért felelős miniszter Lázár János Horthy éltetése után most valamiért azt tekintette feladatának, hogy Hódmezővásárhelyen gyalázza Márki-Zay Pétert, mert a polgármester úgy gondolja, hogy akár két férfi is nevelhet gyereket. Igaz, aztán kiderült, hogy párhuzamosan a MÁV két vezetőjét is kirúgta, „szabotőrökkel és vasútellenes szivárogtatókkal” egyetemben.
Szerdán kiderült, hogy még tovább csökkent a kiskereskedelmi forgalom, a kormány közben meghosszabbította a „tömeges bevándorlás okozta” válsághelyzetet, ami már 2016 óta fenn áll, és írtunk arról is, hogy Navracsics Tibor januárban még azt mondta, lemond, ha márciusig nem sikerül megegyezni az Erasmus-pénzekről, most abban bízik, hogy ősz végére születhet megállapodás.
Hír volt még itthonról, hogy
A Lakmusz arról írt a nap folyamán, hogy 125 millió helyett 21 millióan láthatták Tucker Carlson Orbán-interjúját, míg a Qubit pedig azt mutatta be, hogy egyes betegségekben szenvedők szja-kedvezményt igényelhetnek, de a rendszerben rengeteg a nehezen magyarázható ellentmondás.
Szerdán Kijevbe látogatott Anthony Blinken amerikai külügyminiszter, ő volt az első magas rangú amerikai politikus Ukrajnában az ellentámadás megindítása óta. A látogatás nyomán kiderült az is, hogy az USA szegényített urántartalmú lőszert ad Ukrajnának
A nap folyamán rakétatámadás ért egy ukrán várost Doneck megyében, legalább 17-en meghaltak, köztük egy gyerek. Szerdai hír volt, hogy Putyin óriásit zsidózva igyekezett megmagyarázni, miért lövik Ukrajnát, és ismét felmerült a gyanúja, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia összejátszhat az olajpiacon, használt gumikkal védik a repülőket az oroszok a drónok elől, és hogy a britek terrorszervezetnek minősítik a Wagnert, talán kicsit megkésve, de persze ki tudja.
António Guterres ENSZ-főtitkár szerint „megkezdődött a klímaösszeomlás.” Mint fogalmazott, „a tudósok régóta figyelmeztetnek arra, milyen következményekkel fog járni a függőségünk a fosszilis üzemanyagoktól. Éghajlatunk sokkal gyorsabban omlik össze annál, mint amivel meg tudunk küzdeni, szélsőséges időjárási jelenségek sújtják a bolygó minden szegletét.” Alighanem kapcsolódó hír, hogy Bulgáriában, Törökországban és Görögországban is emberéleteket követelt a városokon át hömpölygő özönvíz.
A nap fontos tudományos híre volt, hogy szinte tökéletes embriómodellt építettek petesejt vagy sperma felhasználása nélkül, és részletesen írtunk arról, hogy egyre nagyobb részét teszi ki a piacnak a laboratóriumi körülmények között termelt gyémánt, amely megkülönböztethetetlen a bányászottól. Ennek ellenére megtörténhet, hogy a túl olcsó gyémánt a fenének se kell majd, és a feltörekvő piac összeomlik.
Hír volt még ezenkívül, hogy
Egészen elképesztő dolgok zajlanak a hazai természetes vizekben: jeges téli rekordúszásra edzett a Győrben a döglött ponty társaságában elkapott szigonypuskás orvhalász, aki tagadja, hogy anyaszült meztelen lett volna.
A környező államoknak futballbolond miniszterelnök és adófizetői pénzek nélkül is nélkül is több főtáblás csapatuk van az Európa-konferencialiga bevezetése óta. Ahol a Fradit leszámítva fényévekre vagyunk a csoportkörtől, mert rendre jön egy félelmetes lett, örmény vagy osztrák csapat.
Informatikatanítást vállaló apukák, átképzésben gondolkodó pedagógusok – így indul a tanév a státusztörvény bevezetése után. Podcastunkban tanárok, diákok és szülők beszélnek arról, hogyan élik meg a helyzetet. A hangulatot jól mutatja, hogy egyre kevesebben akarnak névvel nyilatkozni.
Budapesten a 23 polgármesterből 12-ről tudjuk, hogy újraindul, egyről pedig azt, hogy ki az, aki a támogatásával elindul helyette.
Egyre nagyobb részét teszi ki a piacnak a laboratóriumi körülmények között termelt gyémánt, amely megkülönböztethetetlen a bányászottól. Ennek ellenére megtörténhet, hogy a túl olcsó gyémánt a fenének se kell majd, és a feltörekvő piac összeomlik.
A környező államoknak futballbolond miniszterelnök és adófizetői pénzek nélkül is nélkül is több főtáblás csapatuk van a magunkfajtáknak kitalált Európa-konferencialiga bevezetése óta. Ahol a Fradt leszámítva fényévekre vagyunk a csoportkörtől, mert rendre jön egy félelmetes lett, örmény vagy osztrák csapat.
Sőt, az államtitkár szerint az EU-s adatok szerint „nálunk több tanár van, ezért több figyelem is jut egy-egy diákra mint a legtöbb uniós országban”.
Gyűjtsük össze ennek a tanévkezdésnek a nehézségeit, mutassuk be együtt, milyen rendszerhibákkal küzd jelenleg az oktatás.
Míg a legtöbb ágazatban csökkent a betöltetlen álláshelyek száma, az oktatásban nőtt ezek száma.
Ahogy az is neki jutott eszébe, hogy kőtáblára véssék a nevét a felújított Jedlik Ányos Gimnáziumban.
Mégpedig „a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében”.
A főpolgármester is elolvasta a friss közlönyt. Szerinte „legalább 5 milliárd forintnyi közpénz megy most a kukába”.
Ha újra hozzáférünk az uniós forrásokhoz, már nem lesznek tervek, amik alapján építeni lehetne.
Ezt tartja Hódmezővásárhely egyik legnagyobb problémájának. Márki-Zay Pétert teljesen zakkant embernek nevezte.
A MÁV-ból és a minisztériumból is többeket kirúgtak, amiért sebességkorlátozást kellett bevezetni az 1-es fővonalon.
Kijöttek a KSH júliusi adatai.
Jövő év március 7-ig.
Az Európai Bizottság biztosa júliusban azt mondta, komoly veszélyben vannak az Erasmus-ösztöndíjak.
“Mi a béke mellett vagyunk és a béke ügyét védjük!”. Ezt a Sztálin-idézetet írták a képre.
A cég fizetési problémái több ezer magyar szállásadót érintenek.
Megbánták és a kárt is megtérítik.
Négyen vitték földre az elnöknek bemutató aktivistát a Szabad Sajtó útján.
Az Ungár Péter-féle ugytudjuk.hu főmunkatársa volt eddig, korábban dolgozott a Mandinernek és az Azonnalinak.
Lantos Csaba energiaügyi miniszter szombaton még a rendszer átalakítását jelentette be.
Balázsovits Lajos megürült helyére választotta meg 11 kollégája.
Egyes betegségekben szenvedők szja-kedvezményt igényelhetnek, de a rendszerben rengeteg a nehezen magyarázható ellentmondás.
Az első magas rangú amerikai politikus Ukrajnában az ellentámadás megindítása óta.
Az Abrams tankokban használhatják majd ezeket.
A támadás több áldozatot követelt, mint a júniusi kramatorszki, Zelenszkij elnök szerint nőhet is a számuk.
Az orosz elnök szerint Zelenszkijt, aki zsidó, a nyugat tette Ukrajna élére, hogy megvezessék az embereket.
Vlagyimir Putyin és Mohamed bin Szalmán telefonon egyeztettek szerdán.
Az ellen nem véd!
A lépést a Kreml is kommentálta.
Az idei nyár volt a valaha mért legforróbb a Föld északi féltekéjén.
Magnézia prefektúrában annyi eső esett egy nap alatt, amennyi egész őszre elég lenne.
Őssejtekből négyféle sejttet növesztettek, majd összezárva magukra hagyták őket. Az eredmény megtévesztésig olyan lett, mint egy 14 napos emberi embrió.
Éppen a választási kampány idején, ami pont az Orbánnal egy követ fújó Ficónak kedvez.
A lakások jelentős része de facto szállodává vált, ezért lépett a város.
100 métert zuhantak.
A katonai puccsal megbuktatott, Nobel-békedíjas ellenzéki vezetőnek súlyos fogfájása van, ami miatt enni sem tud.
Az utaskísérők darált kávéval és parfümmel próbálták semlegesíteni a bűzölgő székeket, hiába. A társaság később bocsánatot kért az érintettektől.
Egészen elképesztő dolgok zajlanak a hazai természetes vizekben. A 444 meginterjúvolta az állítólagos pucér szigonyost.