Az ébredő ügyészség és a Fidesz túlélői

reggel 4

Jó reggelt! Újra itt a napindító (és nem az egyetlen) hírlevelünk, benne az elmúlt nap fontosabb híreivel, anyagaival.

FIDESZ

Kihirdették, kik alkotják majd a Fidesz és a KDNP parlamenti frakcióját. Lázár és Szijjártó marad, Rogán és Kövér távozik, egy megafonos pedig érkezik a Fidesz-frakcióba, és bejutott Németh Balázs is, akit a saját videójában küldtek el melegebb éghajlatra. Két fideszes jelölt volt kritikus a pártjával szemben a vereség után, egyikük sem került be a frakcióba, viszont egyesekért a lista legalsó polcaira nyúltak le. (Hatból három frakcióvezető távozik a Fővárosi Közgyűlésből.)

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Orbán Balázs nemzetközi kapcsolatokkal segítené a Fidesz megújulását, ezért lesz nyártól EP-képviselő. A párt állítása szerint egyelőre csak egy évre terveznek előre. Egyelőre keresi a bűnbakokat a Fidesz és holdudvara: Sátán, elhízás, nemzeti hübrisz és telónyomkodó fiatalok. Hiába állapodott meg róla a Tisza és a Fidesz is, Orbánék megakadályozták, hogy a Szent Korona előtt tegyenek esküt az új Országgyűlés tagjai.

Politikai gaslighting, a hallgatás spirálja és társadalmi traumatizáció: a NER működése bántalmazó kapcsolatra hasonlított, itt az ébredés ideje – mondja Unoka Zsolt pszichoterapeuta.

  • A Magyar Nemzet tartózkodik attól, hogy Magyart a jövőben „bármilyen kontextusban” poloskának nevezze.
  • A Sajtóklubban az ügynökakták megnyitásáról azt mondták, „minden kreténnek ez a nünükéje”.
  • A CÖF-ös Fricz Tamás muglikhoz hasonlította az állampolgárokat, a kérdés már csak az, hogy kik a halálfalók és kik álltak az imperius-átok hatása alatt.
  • A (régi) kormányzat szerint Orbán csak a foci-vb döntőjére utazik az USA-ba.

BŰNÜGY

MNB, Orbán Áron ismerősei, Csád, Szabó Bence – súlyos ügyekben ébredt fel az ügyészség a választások után, és bónuszként kiderült, hogy a Magyar Péter elleni büntetőügyet már a választás előtt ejtették, csak nem szóltak róla. Magyar szerint több stróman számláját zárolta a NAV, azonnali lépéseket követelt a vagyonkimentés ellen. „A »vagyonkimenekítéssel« összefüggésben folyik eljárás” – kommentelte Fekete-Győr András bejegyzéséhez a rendőrség.

Fotó: Németh Dániel/444

Varga Judit nem tett vallomást a Magyar Péterrel kapcsolatos állításai ügyében, az eljárást bizonyítottság hiányában megszüntették.

GAZDASÁG

Mészáros Lőrinc levelet írt Magyar Péternek, egyben közölte, nem tervezik eladni a TV2-t. Magyar Péter megköszönte, hogy Mészáros „végre beismeri, hogy ő áll a TV2 nevű goebbelsi stílusú propagandagyár mögött”. A Mészáros-féle MBH Bank vezérigazgatója szerint tisztán üzleti alapon működnek és a piacból élnek.

Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa és a felesége, Várkonyi Andrea kuratóriumi elnök (b-j) a Mészáros Alapítvány IX. konferenciáján Balatonalmádiban 2025. augusztus 29-én.
Fotó: Vasvári Tamás/MTI/MTVA

Újabb 3 milliárdos megbízást kaptak a választás előtti napokban a HM-től Balásy Gyula propagandacégei, így még négy évig népszerűsítheti a katonaságot a gyűlöletkampányokkal felhizlalt propagandista.

Három nappal a választások előtt a sportállamtitkárság még gyorsan kötött egy 3 éves szerződést 1,6 milliárdért a tao-rendszer licenszére.

  • 1000 milliárd forintnyi vagyon pihent 29 NER-közeli cég bankszámláján.
  • Az Uzsoki kórház igazgatója szerint a kórházak többsége brutális adóssággal küzd, ami rendszerhibára utal.
  • Brüsszelben jóváhagyták a Hankook rácalmási gyárának 28 milliárdos állami támogatását.

KÜLFÖLD

Eljöhet a román szélsőjobb ideje, a koalícióból kilépő szocdemekkel közösen buktathatják meg a kormányt.

George Simion, az AUR vezetője 2024. december 1-én.
Fotó: Daniel Mihailescu/AFP

Trump elleni merényletkísérlettel vádolják a 31 éves Cole Tomas Allent, aki a Fehér Ház tudósítói vacsoráján lövöldözött.

  • Tuareg nomádok verik ki az orosz zsoldosokat Maliban.
  • 1000 eurós bírságot kapott egy spanyol bíró, mert ChatGPT-t használt egy ítélettervezet megírásához.

KULTÚRA

Meghalt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója.

Fotó: Hatházi Tamás/MTI/MTVA

És volt ingyenes Borízű hang is.

Kapcsolódó cikkek

Három nappal a választások előtt a sportállamtitkárság még gyorsan kötött egy 3 éves szerződést 1,6 milliárdért a tao-rendszer licenszére

Nagyon aggódtak a tao-rendszerért.

Diószegi-Horváth Nóra
sport

Magyar Péter szerint több stróman számláját zárolta a NAV, azonnali lépéseket követel a vagyonkimentés ellen

A leendő miniszterelnök szerint aki nem a törvény betűje és szelleme szerint jár el, annak a jövőben az igazságszolgáltatás előtt kell felelnie.

Kolozsi Ádám
belföld

Keresi a bűnbakokat a Fidesz és holdudvara: Sátán, elhízás, nemzeti hübrisz és telónyomkodó fiatalok

A luxizás is baj, de hogy pontosan ki luxizik, arról nem beszélnek. Volt, aki Bayer Zsoltot hibáztatta, de Orbán Viktorhoz szinte senki sem mert nyúlni.

Bódog Bálint
belföld

Tuareg nomádok verik ki az orosz zsoldosokat Maliban

A Wagner utódai a hadsereggel együtt adtak fel egy stratégiai jelentőségű várost, jönnek a dzsihadisták is.

Kolozsi Ádám
külföld

Deutsch Tamás: Magyar Péter anyja rágalmazásért feljelentett

A Fidesz európai parlamenti frakcióvezetője szerint „ügyvédet perrel fenyegetni olyan, mint szakácsot a főzéssel”.

Mészáros Juli
belföld

Eljöhet a román szélsőjobb ideje, a koalícióból kilépő szocdemekkel közösen buktathatják meg a kormányt

Az AUR fölényesen vezet, a kormány már kisebbségben van, jöhet a bizalmatlansági indítvány.

Kolozsi Ádám
külföld

A Fidesz debreceni influenszere hiába próbálja hülyének tettetni magát, így is milliókat bukhat személyiségi jogok megsértéséért

„Most nevetnek, vasárnap pedig majd felkenődnek a falra” – írta Ricsi Pop a választások előtt a tiszásokról, akiket korábban a kiszivárgott adatbázisból hívogatott.

Kolozsi Ádám
belföld

Hivatalos: ez lesz a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója

Gulyás Gergely fideszes és Rétvári Bence KDNP-s frakcióvezető bejelentette a listát.

Herczeg Márk
parlament

1000 milliárd forintnyi vagyon pihent 29 NER-közeli cég bankszámláján

Vajon mi lesz velük?

Diószegi-Horváth Nóra
gazdaság

Csak egy évre tervez előre a Fidesz

A Fidesz és a KDNP összezsugorodott frakciói még keresik, hogy merre induljanak el a megújulás rögös útján.

Bokros Dorka, Czinkóczi Sándor
video

Munkavégzés nélkül kaphattak fizetést a Vas megyei Kormányhivatalnál

Egy rendőrségen tett feljelentés szerint többen is a szombathelyi fideszes képviselőjelölt kampánycsapatában dolgoztak, jövedelmüket azonban a kormányhivataltól kapták.

Mészáros Juli
belföld

Súlyos ügyekben ébredt fel az ügyészség a választások után

MNB, Orbán Áron ismerősei, Csád, Szabó Bence. Bónuszként kiderült, hogy a Magyar Péter elleni büntetőügyet már a választás előtt ejtették, csak nem szóltak róla.

Windisch Judit
POLITIKA

Varga Judit nem tett vallomást a Magyar Péterrel kapcsolatos állításai ügyében

Az eljárást bizonyítottság hiányában megszüntették.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Hatból három frakcióvezető távozik a Fővárosi Közgyűlésből

A választás után többen a parlamentben folytatják.

Windisch Judit
POLITIKA

A Magyar Nemzet tartózkodik attól, hogy Magyart a jövőben „bármilyen kontextusban” poloskának nevezze

A kormánylap egyben szíves elnézést kért, hogy korábban lepoloskázta őt.

Diószegi-Horváth Nóra
humor

Értük nyúlt le a lista legalsó polcaira a Fidesz

Feltört a mélyből egyebek között Szalai Piroska, aki bármire képes a számokkal, hogy az a Fidesznek kedvezzen, és Radics Béla, aki még a Fidesznél is népszerűtlenebb jelölt volt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Hadházy másodszor is feljelentette Bánki Eriket a Volvo-csalás miatt

Egyszer már nekifutott, de akkor más szelek fújtak.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

„A »vagyonkimenekítéssel« összefüggésben folyik eljárás” – kommentelte Fekete-Győr András bejegyzéséhez a rendőrség

A politikus nyílt levelet írt az országos rendőrfőkapitánynak, amire pár órával később reagált is a rendőrség.

Benics Márk
POLITIKA

Orbán Balázs nemzetközi kapcsolatokkal segítené a Fidesz megújulását, ezért lesz EP-képviselő

„Úgy érzem, hogy a magam tudásával, tapasztalatával, kapcsolatrendszerével ehhez a munkához tudok legjobban hozzájárulni” – írja a Fidesz kampányfőnöke, aki júliustól megy Brüsszelbe.

Benics Márk
POLITIKA

Saját videójában küldték el melegebb éghajlatra a fideszes Németh Balázst

„Kurva anyád, Németh Balázs!” – mondta egy járókelő a képviselőnek, aki korábban azzal kampányolt, hogy utálják, mint a szart.

Benics Márk
POLITIKA

Magyar Péter köszöni, hogy Mészáros Lőrinc „végre beismeri, hogy ő áll a TV2 nevű goebbelsi stílusú propagandagyár mögött”

Levelet kapott Mészáros Lőrinctől. „Vagyis Várkonyi Andreától. Vagyis inkább ügyvédektől.”

Mészáros Juli
belföld

A CÖF-ös Fricz Tamás muglikhoz hasonlította az állampolgárokat, a kérdés már csak az, hogy kik a halálfalók és kik álltak az imperius-átok hatása alatt

Fricz Tamás önvizsgálatot tartott, és leírta, hogy „belpolitikánkat fokozatosan ellepte a dudva és a muhar – az öncélú, taszító gőgösség és elitizmus”. A muglik mellett pedig behozta a kádári kispolgáros hasonlatot is.

Mészáros Juli
POLITIKA

Meghalt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncház-mozgalom egyik elindítója

79 éves volt.

Mészáros Juli
GYÁSZ

Brüsszelben jóváhagyták a Hankook rácalmási gyárának 28 milliárdos állami támogatását

A koreaiak mindenkit meggyőztek, hogy magyar állami pénz nélkül nem bővítettek volna Európában.

Kolozsi Ádám
gazdaság

A reptéren fogták el a szegedi Fidesz volt elnökét

Rádi Feríz épp visszaérkezett Egyiptomból, költségvetési csalással gyanúsítják.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Hiába állapodott meg róla a Tisza és a Fidesz is, Orbánék megakadályozták, hogy a Szent Korona előtt tegyenek esküt az új Országgyűlés tagjai

Pedig Sulyok Tamás is támogatta a tervet.

Kolozsi Ádám
belföld

Két fideszes jelölt volt kritikus a pártjával szemben a vereség után, egyikük sem került be a frakcióba

Ferencz Orsolya és Király Nóra sem lesz képviselő, Király szerint Orbán rossz emberekkel vette körül magát, és buborékban tartják.

Kolozsi Ádám
belföld

„A megbocsátás nagyon veszélyes dolog”

Politikai gaslighting, a hallgatás spirálja és társadalmi traumatizáció: a NER működése bántalmazó kapcsolatra hasonlított, itt az ébredés ideje. Interjú Unoka Zsolt pszichoterapeutával.

Kolozsi Ádám
TUDOMÁNY

A Mészáros-féle MBH Bank vezérigazgatója szerint tisztán üzleti alapon működnek és a piacból élnek

Barna Zsolt azt mondta, nem érti, „miért kellene egy politikai változásnak megváltoztatnia a helyzetünket”.

Benics Márk
gazdaság

Lázár és Szijjártó marad, Rogán és Kövér távozik, egy megafonos pedig érkezik a Fidesz-frakcióba

A Fidesz 44 fős és a KDNP 8 fős parlamenti frakciójában ismert nevek és ejtőernyőztetett jelöltek egyaránt vannak. Számos bukott egyéni jelölt mentőövet kapott, több politikus viszont évtizedek után távozik a parlamentből.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Mindenki nyugodjon le: Orbán Viktor csak a világbajnokság döntőjére utazik az Egyesült Államokba

Legalábbis a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint minden ettől eltérő híresztelés fake news.

Diószegi-Horváth Nóra
életmód

Újabb 3 milliárdos megbízást kaptak a választás előtti napokban a HM-től Balásy Gyula propagandacégei

Még négy évig népszerűsítheti a katonaságot a gyűlöletkampányokkal felhizlalt propagandista.

Kolozsi Ádám
belföld

Az Uzsoki kórház igazgatója: A kórházak többsége brutális adóssággal küzd, ez rendszerhibára utal

A VIP-osztályról is beszélt, illetve az átnevezésekkel megoldott problémákról és a központosított rendszer okozta helyzetről.

Mészáros Juli
Egészségügy

Mészáros Lőrinc levelet írt Magyar Péternek, egyben közölte, nem tervezik eladni a TV2-t

Közleményt adtak ki, amiben a Mészáros Csoportot „legnagyobb privát versenypiaci munkáltatójaként” nevezik meg, ami „Magyarország GDP-jének jelentős százalékát adja, így elkötelezett a stabil és kiszámítható munkakörnyezet fenntartása és a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt stratégiai célok megvalósítása, valamint a magyar gazdaság fejlődése mellett”.

Mészáros Juli
gazdaság

Trump elleni merényletkísérlettel vádolják a férfit, aki a Fehér Ház tudósítói vacsoráján lövöldözött

Ha elítélik, a 31 éves Cole Tomas Allen akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Benics Márk
külföld

1000 eurós bírságot kapott egy spanyol bíró, mert ChatGPT-t használt egy ítélettervezet megírásához

Csak azért nem kapott súlyosabb büntetést, mert az AI-t támogató eszközként használta, nem pedig a munkája helyettesítésére.

Benics Márk
külföld
Podcast

Borízű LIVE #267: Lusztrálgatás a rehabilin [rövid verzió]

Az első élő Orbán után. Rengeteg kérdés, izgatott hangulat. A kínai néni véleménye Magyar Péterről. Puzsér napszemüvegbotránya – Winkler megpróbálja megbuktatni az új rendszert. Az autósok terhei elviselhetetlenek. Hány embert kell lecsukni?

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Ügynökakták megnyitásáról a Sajtóklubban: „minden kreténnek ez a nünükéje”

Bayerék műsorában is nekifutottak a kérdésnek, érdemes-e megnyitni az aktákat.

Horváth Bence
POLITIKA