Zaklatók terrorizálása

reggel 4

Jó reggelt! Ismét itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt nap fontosabb híreivel, anyagaival. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.) De előtte egy talán sokakat lesújtó hír:

Magyarország nem lehet királyság: a Nemzeti Választási Bizottság nem engedélyezte, hogy erről népszavazás legyen.

Szóval továbbra is egy köztársasági elnököt kéne találni.

TISZA PÁRT

Szombaton, amikor Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény módosítását, úgy tűnt, Magyar Péter az április 12. óta vívott legnehezebb csatáját is megnyerte, de a győztes pozícióból sikerült az első politikai és presztízsveszteségét elszenvedve kijönnie, bár azt nem tudni, ez ki nem kényszerített hiba volt-e, vagy kényszerpályán taktikázta el magát. Bujdosó Andrea szerint lehetett volna szerencsésebb a kommunikáció.

Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

NERENCSÉTLENEK

Egy kocsma előtt találtuk meg az egykori Szuverenitásvédelmi Hivatal volt elnökét, és megkérdeztük, a tevékenysége mennyiben járult hozzá a Fidesz választási vereségéhez, de Lánczi Tamás arról beszélt, hogy ez megbélyegzés, terrorizálás, zaklatás.

Fotó: Kristóf Balázs/444

A bukott osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, a Fidesz veresége után inkább visszautalta a pénzt: Sebastian Kurz segíthette a NER-es bevásárlást az osztrák magánegyetembe, amit most a magyar állam örökölhet meg.

  • Orbán Viktor ellenállási nyilatkozatot tett közzé, ami szerint mostantól az a Fidesz küldetése, hogy helyreállítsa a demokratikus jogállamot.
  • Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője.
  • A frissnyugdíjas Sulyok Tamás balatoni olvasással élvezi az életet.
  • „Menczer névvel ma nem könnyű elhelyezkedni” – a választás óta először adott interjút Menczer Tamás, aki továbbra is Orbán Viktorral képzeli el a jövőt.
  • A rendőrség előállította az ismert fideszes propagandista Dézsy Zoltánt, a Seuso-kincsek megszállottját.
  • Újraindult a nyomozás a fideszes Simon Miklós ügyében.
  • Tovább fogyatkozhat a Mediaworks, újabb 200 dolgozót küldhetnek el.

KORRUPCIÓ 1. (temetők a szekrényekben)

Havasi Bertalan bejelentette, hogy kiszállt az ügyészség a Fideszhez, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. Az ügyészség közölte, hogy az NKA-botrány miatt foglalták le a szervereket.

Fotó: Németh Dániel/444

A rendőrség nyomozást indított a nagy Tiborcz-trükk miatt Hadházy feljelentése nyomán: Orbán Viktor veje hatszoros áron adta el egy cégét egy tőzsdén forgó cégének, amiből aztán szintén szembeötlően jó áron szállt ki.

A Budapesti Operettszínház társulata nyílt levélben kér magyarázatot a vezetéstől Orbán János Dénes miatt, az aláírók szerint a színház vezetése elveszítette a társulat szakmai és emberi bizalmát. Egyre nagyobb a balhé, egymást követik a nyílt levelek, elhatárolódások és részleges kiállások.

  • Nyomozás indult Kubatov 25 milliárdos Fradiváros-projektje miatt: 10 éve megkapták a pénzt, egyetlen kapavágás sem történt, de az összeg (egy része) nincs meg.
  • Állami kisbuszt és technikát használhatott Lázár János az állítólag saját zsebből fizetett Lázárinfók közvetítéséhez.

KORRUPCIÓ 2. (mert egyben nem fért ki)

Madrid legelőkelőbb luxusszállodájában, hat lakosztály árát fizették ki Szalay-Bobrovniczky Kristófnak és kíséretének 2022-ben, de tavaly decemberben Isztambulban 4,3 millióért találtak szobát a miniszterrel együtt két főből álló HM-delegációnak.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf 2026. március 9-én az Országházban
Fotó: Németh Dániel/444

Tízmilliós bírsággal zárult a választás utáni lottónyeremény-cunami miatt lefolytatott hatósági vizsgálat, ami megállapította, hogy az állami cég az online zárási folyamat során eltért a jóváhagyott játéktervtől, de hogy pontosan milyen mulasztás történt, az nem derült ki.

  • A Honvédelmi Minisztérium feljelentést tesz, mert nem találnak egy 500 milliós tételt, amit még az előző kormány rendelt meg.

GAZDASÁG

Megvan az MTÜ új vezére, Csendes Olivér, aki februárig az Orbánék által létrehozott Visit Hungarynél is dolgozott.

Csendes Olivér
Fotó: Visit Hungary
  • Elfogadta a parlament a 100 ezres iskolakezdési támogatásról szóló javaslatot, megszületett az új közmédia alapja is.
  • Kell egy félállás ahhoz, hogy egy egyetemista albérletet tudjon kivenni magának.
  • A 2700 fős, brutális elbocsátás után a maradék állomány felét is elküldik a dunaújvárosi vasgyár csődje miatt.
  • Egészen máshogy rendezné a kórházban rekedt gyerekek helyzetét ez a kormány, mint az előző.
  • Kitart Varga Mihályék lendülete, tovább csökkent az alapkamat.

KÜLFÖLD

Az USA újabb légicsapásokat hajtott végre Irán ellen, Irán pedig két olajszállítót támadhatott meg a Hormuzi-szorosban. Közben Donald Trump ismét kitalált egy 50 százalékos vámot: most 20 milliárd dollárnyi kanadai termékre egy olyan 1930-as törvényi rendelkezés alapján, amit most alkalmaztak először a közel száz év alatt.

Fotó: AMIR HOSSEIN KHORGOOEI/AFP

Először tartott éleslövészetet kínai hadihajó Japán kizárólagos gazdasági övezetében, egy nappal később pedig már a Fülöp-szigeteken okoztak feszültséget a kínai hajók. Orosz hadihajók pedig a brit partok közelében tartottak váratlan éleslövészetet.

  • Trump szerint nem fogják letartóztatni Netanjahut, amikor az USA-ba érkezik.
  • Találat ért egy cseppfolyósított propánt szállító hajót a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
  • A legújabb brit miniszterelnök azt ígéri, visszahozza a reményt Nagy-Britanniába.

SZÓRAKOZÁS

Szuperválogatott 2026: egy nagyon öreg kapus és egy nagyon fiatal hátvéd; egy csatár, aki nem tűnik embernek és egy középpályás, aki mindent tud – ők voltak az első 48 csapatos világbajnokság legjobbjai.


Fotó: ODD ANDERSEN/AFP

Pöcsfejválogatott 2026: felesleges senkik, akiket azonnal elfelejtettünk, és nagy mellénnyel érkezők, akik pofára esését évtizedek múlva is röhögve idézzük majd fel – egy dologra mindenképpen jó volt a 48 csapatos vébé, hiszen volt miből meríteni ide.

Az új Exek csatájában lényegében mindenki ordít, feltehetően azért, mert nincs megfelelő eszköztáruk arra, hogy kifejezzék gondolataikat, nem tudják mások számára is érthetően megfogalmazni azt, ami a fejükben van, és miután nehezükre esik a kommunikáció, de talán magukat sem értik, végső soron senki sem ért semmit, amin felidegesítik magukat.

Kapcsolódó cikkek

Ma arra ébredt a világ, hogy Donald Trump ismét kitalált egy 50 százalékos vámot

Most 20 milliárd dollárnyi kanadai termékre egy olyan 1930-as törvényi rendelkezés alapján, amit most alkalmaztak először a közel száz év alatt.

Haász János
gazdaság

Feljelentést tesz a HM, mert nem találnak egy 500 milliós tételt, amit még az előző kormány rendelt meg

Ott is folyik a szerződések átvizsgálása.

Windisch Judit
POLITIKA

Tízmilliós bírsággal zárult a választás utáni lottónyeremény-cunami miatt lefolytatott hatósági vizsgálat

A vizsgálat megállapította, hogy az állami cég az online zárási folyamat során eltért a jóváhagyott játéktervtől. De hogy pontosan milyen mulasztás történt, az nem derült ki.

Haász János
belföld

Túlmozogta, elkapkodta – ezt a napot nem Magyar Péter nyerte

Szombaton, amikor Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény módosítását, úgy tűnt, Magyar Péter az április 12-e óta vívott legnehezebb csatáját is megnyerte. A győztes pozícióból azonban sikerült az első politikai és presztízsveszteségét elszenvedve kijönnie, bár azt nem tudni, ki nem kényszerített hibát vétett, vagy kényszerpályán eltaktikázta magát.

Haász János
belföld

A Budapesti Operettszínház társulata nyílt levélben kér magyarázatot a vezetéstől Orbán János Dénes miatt

Az aláírók szerint a Budapesti Operettszínház vezetése elveszítette a társulat szakmai és emberi bizalmát.

Takács Lili
belföld

Megvan az MTÜ új vezére, Csendes Olivér februárig az Orbánék által létrehozott Visit Hungarynél is dolgozott

Alapvetően nemzetközi tapasztalatok egész sorával rendelkező személy kerül a Magyar Turisztikai Ügynökség élére. A Visit Hungarynél 19 hónapig dolgozott.

Székely Sarolta
belföld

Nyomozást indított a rendőrség a nagy Tiborcz-trükk miatt Hadházy feljelentése nyomán

Orbán Viktor veje hatszoros áron adta el egy cégét egy tőzsdén forgó cégének, amiből aztán szintén szembeötlően jó áron szállt ki.

Haász János
gazdaság

Egy nappal a Polgár-fiaskó után: II. Mehmed, holtankoljak.hu és töridolgozatok méricskélése

Bemutatkozott az új házelnök is. Emlékezetesre sikerült.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Pöcsfejválogatott 2026

Felesleges senkik, akiket azonnal elfelejtettünk, és nagy mellénnyel érkezők, akik pofára esését évtizedek múlva is röhögve idézzük majd fel. Egy dologra mindenképpen jó volt a 48 csapatos vébé: volt miből meríteni ide.

Bede Márton
futball

Madrid legelőkelőbb luxusszállodájában, hat lakosztály árát fizették ki Szalay-Bobrovniczky Kristófnak és kíséretének 2022-ben

De tavaly decemberben Isztambulban 4,3 millióért találtak szobát a miniszterrel együtt két főből álló HM-delegációnak.

Haász János
belföld

Bóka János a Fidesz új frakcióvezetője

Bóka dolgozott az Információs Hivatalban, majd az SZDSZ-es Szent-Iványi István asszisztense volt az EP-ben, a párt EP-listájára is felkerült.

Windisch Judit
POLITIKA

4-6-os villamos a hangulat az RTL műsorában

Az új exek csatájában lényegében mindenki ordít, feltehetően azért, mert nincs megfelelő eszköztáruk arra, hogy kifejezzék gondolataikat, nem tudják mások számára is érthetően megfogalmazni azt, ami a fejükben van, és miután nehezükre esik a kommunikáció, de talán magukat sem értik, végső soron senki sem ért semmit, amin felidegesítik magukat.

Mészáros Juli
tévé

Előállította a rendőrség az ismert fideszes propagandista Dézsy Zoltánt, a Seuso-kincsek megszállottját

Régészeti leletek és védett kulturális tárgyak lopásával kapcsolatos büntetőügyben házkutatást is elrendeltek Dézsynél, aki már két seusós dokumentumfilmet forgatott.

Haász János
belföld

Nyomozás indult Kubatov 25 milliárdos Fradiváros-projektje miatt

Tíz éve megkapták a pénzt, egyetlen kapavágás sem történt, de az összeg vagy annak egy része nincs meg. A klub minden szakosztályának építettek volna csarnokot, pályát, akadémiát, de inkább elköltötték.

Szily László
sport

A frissnyugdíjas Sulyok Tamás balatoni olvasással élvezi az életet

Úgy tűnik, nem a Tisza partját választotta a kikapcsolódásra.

Takács Lili
életmód

Kell egy félállás ahhoz, hogy egy egyetemista albérletet tudjon kivenni magának

Egy közepes árú lakásért heti 30 órát kell dolgozni a diáknak az átlagos diákmunkás-órabér mellett.

Székely Sarolta
gazdaság

Elfogadta a parlament a 100 ezres iskolakezdési támogatásról szóló javaslatot, megszületett az új közmédia alapja is

Több kérdésben is döntést hozott kedden a parlament.

Székely Sarolta
POLITIKA

Havasi Bertalan szerint kiszállt az ügyészség a Fideszhez, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait

Havasi szerint az önkényuralom szintet lépett Magyarországon.

Takács Lili
belföld

Újabb légicsapásokat hajtott végre az Egyesült Államok Irán ellen

Irán pedig két olajszállítót támadhatott meg a Hormuzi-szorosban.

Takács Lili
külföld

„Menczer névvel ma nem könnyű elhelyezkedni” – a választás óta először adott interjút Menczer Tamás, aki továbbra is Orbán Viktorral képzeli el a jövőt

Nem bánta meg azt, ahogy nekiment Magyar Péternek, nem kér bocsánatot Hann Endréről, a háborús uszítás nem kampányfogás volt, ma is ezt gondolja. A Fidesz vereségét főleg a luxizás okozta, de ő nem látott egyetlen lopást sem.

Haász János
belföld

Szuperválogatott 2026

Egy nagyon öreg kapus és egy nagyon fiatal hátvéd. Egy csatár, aki nem tűnik embernek és egy középpályás, aki mindent tud. Ők voltak az első 48 csapatos világbajnokság legjobbjai. Spoiler: Messi bekerült.

Bede Márton
futball

Kínai hadihajó először tartott éleslövészetet Japán kizárólagos gazdasági övezetében

Az éleslövészet után egy nappal pedig már a Fülöp-szigeteken okoztak feszültséget a kínai hajók.

Takács Lili
külföld
Videó

Lánczi Tamás a 444-nek: Engem terrorizálnak!

Megkérdeztük az egykori Szuverenitásvédelmi Hivatal volt elnökét, hogy a tevékenysége mennyiben járult hozzá a Fidesz választási vereségéhez.

Windisch Judit, Kristóf Balázs, plankog
video

A legújabb brit miniszterelnök azt ígéri, visszahozza a reményt Nagy-Britanniába

Ambícióban nincs hiány, Burnham az emúlt negyven év legnagyobb változását akarja elérni Nagy-Britanniában. Beindult a miniszterkeringő Londonban.

Takács Lili
külföld

Most először találkozott Magyar Péter a kegyelmi ügyet kirobbantó Vidéki prókátorral

Magyar úgy véli, a Vidéki prókátor nélkül „valószínűleg nincs rendszerváltás”.

Székely Sarolta
POLITIKA

Orbán Viktor: A mai naptól az a küldetésünk, hogy helyreállítsuk a demokratikus jogállamot

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz elnöke.

Windisch Judit
POLITIKA

Trump szerint nem fogják letartóztatni Benjamin Netanjahut, amikor az Egyesült Államokba érkezik

Néhány nappal korábban Zohran Mamdani, New York polgármestere arról beszélt, vizsgáltatja, elrendelheti-e az izraeli miniszterelnök letartóztatását. Úgy tűnik, Trump szerint nem.

Takács Lili
külföld

Újraindult a nyomozás a fideszes Simon Miklós ügyében

Egy fiktív szerződés miatt többeket elítéltek, Simont eddig a mentelmi joga védte.

Windisch Judit
bűnügy

Állami kisbuszt és technikát használhatott Lázár János az állítólag saját zsebből fizetett Lázárinfók közvetítéséhez

Ez aztán a meglepetés!

Takács Lili
belföld

Egészen máshogy rendezné a kórházban rekedt gyerekek helyzetét ez a kormány, mint az előző

A minisztérium adatai szerint 256 olyan csecsemő van kórházban, akinek nem ott lenne a helye.

Windisch Judit
belföld

Bujdosó Andrea a Polgár-fiaskóról: Lehetett volna szerencsésebb a kommunikáció

A frakcióvezető azt magyarázta, Magyar Péter nem is hozott egy személyben döntést, hiszen csak azt írta ki vasárnap, hogy felkéri Polgárt.

Windisch Judit
POLITIKA

Orosz hadihajók tartottak váratlan éleslövészetet a brit partok közelében

Ha már a kínaiak is tartottak egy rögtönzött tengeri éleslövészetet, az oroszok sem akartak lemaradni.

Takács Lili
külföld

A bukott osztrák kancellár is az MCC fizetési listáján volt, a Fidesz veresége után inkább visszautalta a pénzt

Sebastian Kurz segíthette a NER-es bevásárlást az osztrák magánegyetembe, amit most a magyar állam örökölhet meg.

Kolozsi Ádám
külföld

Az NKA-botrány miatt foglalta le a Fidesz szervereit az ügyészség

Havasi Bertalan önkényt emlegetett, aztán elmondta az ügyészség, miért jártak el.

Windisch Judit
POLITIKA

A parlament előtt van az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslat

A javaslat szerint az akták több lépésben fognak nyilvánossá válni.

Székely Sarolta
POLITIKA

Kitart Varga Mihályék lendülete, tovább csökkent az alapkamat

A mostani döntéssel több mint négyéves mélypontra került az alapkamat.

Haász János
gazdaság

Találat ért egy cseppfolyósított propánt szállító hajót a Fekete-tengeren, a román partok közelében

A román elnök szerint az eset összefüggésben lehet Oroszország Ukrajna elleni háborújával.

Takács Lili
külföld

A 2700 fős brutális elbocsátás után a maradék állomány felét is elküldik a dunaújvárosi vasgyár csődje miatt

A Dunai Vasmű energiaellátását biztosító ISD Power Energiatermelő és Szolgáltató Kft. felszámolója már bejelentette a csoportos leépítést.

Haász János
gazdaság

Tovább fogyatkozhat a Mediaworks, újabb 200 dolgozót küldhetnek el

A Vas Népe és a vaol.hu szerkesztőségében a héten jelentik be, kinek kell távoznia.

Székely Sarolta
Média

Magyarország nem lehet királyság

A Nemzeti Választási Bizottság nem engedélyezte, hogy erről népszavazás legyen.

Haász János
belföld