Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele, egy rekorddöntő, rendkívül forró augusztus után elvileg most pár csak pár nap, és tényleg az évszaknak megfelelő idő köszönt be. Addig is, ajánlom hírleveleinket, itt lehet közöttük válogatni.
Csütörtökön kiadta a Magyar Nemzeti Bank a 2025. január 1-je után kötött szerződései listáját a Transparency International Magyarországnak, mi pedig belenézhettünk az iratokba, melyekből kiderült: dőlt a pénz a Varga Mihály vezette MNB-től a NER-es oligarchákhoz. Hír volt még, hogy az MNB új vezetése feljelentést tett hűtlen kezelés és csalás miatt, és bizottsági hír volt, hogy kiderült, Bánki Erikkel és Kósa Lajossal kezdi a meghallgatásokat az MNB-botrány parlamenti vizsgálóbizottsága, míg Balog Zoltán közölte, áll a kegyelmi ügyet feltáró bizottság elébe, ha kérik.
Volt tegnap kormányszóvivői sajtótájékoztató Magyar Péter részvételével, ahol szóba került, hogy a kormány a teljes hulladékgazdálkodási rendszer felülvizsgálatáról döntött, valamint az is, amit Magyar tegnap már előre belengetett: hogy az augusztusi költségvetési hiány várhatóan kiugróan magas lesz, de ősszel jönnek az uniós pénzek.
Megírtuk tegnap, hogy a régi arcokkal ment tovább az M5 igazgatójának konteós műsora, az Ez itt a kérdés, délután pedig jött a bejelentés, hogy azonnali hatállyal elkaszálta a közmédia a műsort. A közmédiához kapcsolódó hír volt, hogy lehet, hogy Magyarország hét év után újra indulni fog az Eurovízión.
Petrányi Viktória lett a filmreformért felelős miniszteri biztos, és azt is, hogy ez miért jó hír, és írtunk arról is, hogy teljesen érthető, hogy Magyar Péter blokkolja az ukrán csatlakozási folyamatot, csak előtte nem kellett volna elveszítenie a fejét pár ezer lájk miatt.
Érvénybe lépett a Magyar Képzőművészeti Egyetem új szabályzata, amely a szexuális visszaélés különböző formáit szankcionálja. Ez lehet az első ilyen dokumentum a magyar egyetemi életben, a kérdés most az, tudják-e majd megfelelően alkalmazni.
Írtunk csütörtökön arról is, máshol hogy alakult vagyonvisszaszerzés a gyakorlatban: teljes sikert sehol sem értek el, van, amit a tolvajok már elfogyasztottak, és a külföldre menekített vagyon is kemény dió. De egy-egy ügyre összpontosítva, nagyhatalmi segítséggel, gyorsan dolgozva azért lehet sikereket elérni. És hír volt még a világból, hogy
A hajléktalan élethelyzetben lévő nők biztonsághoz fűződő kapcsolatáról, az ellátórendszer nehézségeiről és hiányosságairól és a stigmatizációról volt szó a Tyúkól új epizódjában.
Nyikolaj Varpahovics tábornokot súlyos állapotban szállították kórházba.
Pedig a héten még kijött egy friss adás, ahol az volt a kérdés, hogy új alkura készülnek-e a szuperhatalmak.
Egyben közölte, hogy befagyasztják a tűzifa árát, illetve hogy döntést hoztak a kaszinókoncessziók ügyében és elindul a dohánykoncesszió teljes átalakítása is.
Nem Magyarország az első, ahol megpróbálják egy bukott, korrupt rezsim zsákmányát visszaszerezni. Teljes sikert sehol sem értek el. Van, amit a tolvajok már elfogyasztottak, és a külföldre menekített vagyon is kemény dió. De egy-egy ügyre összpontosítva, nagyhatalmi segítséggel, gyorsan dolgozva azért lehet sikereket elérni.
A Naftogaz ukrán energetikai vállalat egy 4,22 milliárd dolláros tartozást próbál behajtani Oroszországon.
Elképesztően kompetitív, nagy pénzre menő, fullosan globalizált piacon lett saját erejéből világszinten is jegyzett játékos. És pont azon a két területen a legerősebb, amik a legfontosabbak a hazai filmipar szereplőinek.
Tanulság: aki 70 millió euró értékben akar lőszert vásárolni, olyan cégtől vegyen, amelynek van releváns tapasztalata.
Ukrajnának egyszerűen biztosítania kellene az eltűnés határán billegő, aprócska magyar kisebbség nyelvi és egyéb jogait. Így, hogy uniós tagok szeretnének lenni, duplán. Ehhez képest cinikusan viselkednek, és ha lenne arca a Júniusi Megállapodásnak, akkor belenevettek volna.
A KDNP-s Hargitai János szerint csak mellékszereplő volt az „elvesztette közpénzjellegét” törvényt előterjesztő Bánki Erik, de nem mondta meg, hogy ki volt a főszereplő.
A vizsgálóbizottság szerdán tartotta első ülését.
Folytatódik Gulyás István műsora, amiben az elmúlt években többek között Schmidt Mária, Giró-Szász András és Schiffer András szidhatta a Nyugatot és védhette az Orbán-rendszert, különösebb ellenvélemény nélkül.
A mérések 1901-es kezdete óta. Történelmi rekordot döntött az idei augusztus.
Milliárdokban mérhető a kár.
Zelenszkij teljes körű vizsgálatot és személyi változtatásokat ígért.
A miniszterelnök kifejti azt a rengeteg mindent, amit a délelőtt bejelentett.
Még az is lehet, hogy a pulcsikat is elő lehet venni.
Érvénybe lépett a Magyar Képzőművészeti Egyetem új szabályzata, amely a szexuális visszaélés különböző formáit szankcionálja. Ez lehet az első ilyen dokumentum a magyar egyetemi életben, a kérdés most az, tudják-e majd megfelelően alkalmazni.
A jegybanki ingatlanok értékvesztése kapcsán.
A MOHU 2022-ben 35 évre kapta meg gyakorlatilag a teljes hazai hulladékgazdálkodást. De vajon kitöltik-e ezt az időt?
Petrányi régóta Mundruczó Kornél rendező alkotótársa és szakmai partnere, eddig főként a Proton Cinema vezető producereként volt ismert.
A hajléktalan élethelyzetben lévő nők biztonsághoz fűződő kapcsolatáról, az ellátórendszer nehézségeiről és hiányosságairól és a stigmatizációról beszélgetünk.
A díjkedvezmény már megvan, de a végső döntést a közmédia még ki sem választott új vezetője fogja meghozni.
A népirtásért elítélt háborús bűnös még mindig óriási népszerűségnek örvend Szerbiában. A horvát miniszterelnök szerint a szerbeknek esélyük sincs az EU-tagságra, amíg nem néznek szembe a mészáros valódi hagyatékával.
A nemzeti bank kiadta a 2025. január 1. óta kötött szerződései listáját. A Somlai Bálint-féle Raw, Paár Attila vendéglátós cége, a korábban Rogánékkal szerződő Mediaradar is a listán van. Matolcsy az egyik utolsó szerződését egy olyan céggel kötötte, melynek egy fejlesztése ügyében az Európai Csalás Elleni Hivatal indított vizsgálatot.