Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, az elmúlt hét nagyobb-fontosabb cikkeivel, anyagaival. Többféle hírlevelünk is van, itt lehet rájuk feliratkozni.
Ez hadsereg, nem kívánságműsor, Orbán Gáspár feladatot teljesít, mondta anno Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter. A birtokunkba került dokumentumok azonban arról tanúskodnak, hogy a csádi misszió előkészítése igenis kívánságműsor volt. Mégpedig Orbán Gáspár kívánságműsora, akinek a jóváhagyása nélkül semmi sem történhetett a projekt során.
A héten írtunk arról, hogy megszereztük Orbán Ráhel 3 milliárdos influenszertripjének dokumentumait, bemutattuk azt a floridai luxusvillát, amit egy rejtőzködő európai vevő vásárolt meg 2022-ben, és az ingatlan mögötti céghálóban felbukkan egy Szamosfalvi József nevű tanácsadó-lobbista, aki a Duna Aszfaltnak is dolgozik, és akin keresztül eljutottunk az amerikai Duna Asphaltig. (Érdekes egybeesés: a villa közelébe rengetegszer repültek a Szíjj Lászlóhoz köthető magánjetek.) Ehhez a témához is kapcsolódik talán, hogy megnéztük, más országokban hogyan sültek el a vagyonvisszaszerzési tervek.
Írtunk emellett Guller Zoltánról, aki százmilliárdokat osztott szét a haveroknak, Orbán Ráhel szívügyeit intézte, most pedig eltűnne a ködben, arról, hogy dőlt a pénz a Varga Mihály vezette MNB-től a NER-es oligarchákhoz, arról, hogy az MNV 1,4 milliárdot fizetett a Nagy Márton testvéréhez köthető ügyvédi irodának, a kormányváltás után felbontották a szerződésüket, és arról is, hogy listázták a leginkább korrupciógyanús közbeszerzési párosokat.
Csütörtökön késő este hozta nyilvánosságra a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a kórházi járványok és fertőzések egyes adatait. Kíváncsiak voltunk, mit szól ezekhez Németh Zsófia, az Uzsoki kórház orvosigazgatója, aki egy kórházi fertőzéseknek különösen kitett szakterületen dolgozik.
Interjúztunk továbbá Kele Jánossal, aki a Fradiváros pénzei után nyomozott, mire megfenyegették a Fradi ultrái, megírtuk, hogy botrány kellett hozzá, de végül elkészült a Képzőművészeti Egyetem úttörő szabályzata, amely kifejezetten a szexuális erőszakkal foglalkozik, ott voltunk a kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság első ülésén, és felidéztük azt is, amikor az Orbán-kormány olyan oltási programot hirdetett meg, amiben éppen időseken alig tesztelt hatékonyságú oltóanyaggal oltottak be félmillió idős embert.
Írtunk arról, hogy évtizedes melóval tette a vesztesek pártjává Orbán a Fideszt, a végén bele is bukott, mégsem jut eszébe másmilyen recept, megnéztük, hogyan építenék fel a posztfideszes sajtót a lakájmédia árvái, és összeszedtük Pócs János legemlékezetesebb parlamenti trollkodásait a kormányváltás óta. És foglalkoztunk azzal is, hogy mennyire nehéz megmondani, mi is pontosan az, amit Magyar Péter és az új kormány művel: míg a NER-re volt már egy csomó szavunk, most a társadalomkutatók és elemzők is vadásszák az új fogalmakat.
Sik Domonkos a vagyonvisszaszerzési jelölések nyomán kitört vitákról írva jutott arra, hogy ahhoz, hogy magunk mögött hagyhassuk a NER örökségét, nem lesz elég azonnal lesújtani a legbűnösebb bűnösökre, míg másik vendégszerzőnk, Bene Márton arról írt, hogy Orbánnak nem kellett amiatt aggódnia, hogy a döntései kiváltják hívei ellenállását, az új kormányzat legerősebb ellenzékévé viszont a saját táborában létrejött digitális tömeg vált, és a kormányzás egyik legfontosabb kihívása, hogy mit tud kezdeni ezzel.
Nyolc hónappal az ország diktátorának elrablása után Trumpék megszerezték a venezuelai olajkincs jó részét, de az amerikai és a venezuelai kleptokráciák haszonélvezőin kívül ez senkinek nem tetszik, és mint megírtuk, a terv megvalósíthatóságával is vannak gondok. Írtunk beharangozót a ma esedékes választásról Németországban, melynek komoly következményei lehetnek, foglalkoztunk azzal, hogy rosszkor jött az izlandi pofon az EU-nak, hogy Zelenszkij drónok ezreivel nullázná le a légi közlekedést Oroszország felett, írtunk arról, hogy még soha nem készült ennyi megrázó felvétel egy természeti katasztrófáról sem, mint Nepálban, és helyszíni riportban mutattuk meg, milyen Ukrajnában egy háborús munkanap pirkadattól napnyugtáig egy dróncsapattal a fronton.
És írtunk a száz éve született Ivan Illichről, aki kiugrott papként volt az egyház és egyben az egész modernitás egyik legeredetibb kritikusa, és akit pár évtizednyi szünet után ismét elkezdtek felfedezi az olvasók.
A hajléktalan élethelyzetben lévő nők biztonsághoz fűződő kapcsolatáról, az ellátórendszer nehézségeiről és hiányosságairól és a stigmatizációról volt szó a Tyúkól új epizódjában. Volt ismét Borízű is persze, a Saját tőkében pedig egy bicikligyár és az elektromos autógyártás párhuzamos tanulságairól volt szó.
A modernitás kérlelhetetlen kritikusaként Ivan Illich a hetvenes évek felkapott gondolkodója volt, hogy aztán pár évtizednyi szünet után, az ökológiai válság és az élet minden területét leuraló technológiai fejlesztések megjelenésével ismét sokan felfedezzék maguknak.
Jascsák Béla, a Steinitz–Jascsák–Podhola fedezetsor tagja a csádi misszióban. Melyik Orbán gyerek a legkártékonyabb? Kipixelezett unoka. Stromfeld Aurél emlézete a Frankel Leó utcában. Ki szítja a radikális ligetizmus izzó parazsát? Budaörs válasza Vancouvernek.
Nem Magyarország az első, ahol megpróbálják egy bukott, korrupt rezsim zsákmányát visszaszerezni. Teljes sikert sehol sem értek el. Van, amit a tolvajok már elfogyasztottak, és a külföldre menekített vagyon is kemény dió. De egy-egy ügyre összpontosítva, nagyhatalmi segítséggel, gyorsan dolgozva azért lehet sikereket elérni.
A Pénzügyminisztérium és az alá tartozó intézmények is szerződést bontottak a Nagy Szilárd köréhez köthető irodával, és belső vizsgálatot indítottak. Egy 2022-es kormányrendelet alapján a bruttó 20 millió feletti szerződéseket Gulyás Gergely hagyhatta jóvá.
Az ukrán elnök fenyegetése nem csupán a légi közlekedésről szól: Kijev a drónháború új szakaszával az orosz hátország sebezhetőségét akarja fokozni.
Nyilvánosságra kerültek a kórházi járványok és fertőzések egyes adatai. Kíváncsiak voltunk, mit szól ezekhez Németh Zsófia, az Uzsoki kórház orvosigazgatója, aki egy kórházi fertőzéseknek különösen kitett szakterületen dolgozik.
A NER húsz év alatt teljesen átalakította a bázisát. Új kutatás mutatja meg, hogyan vált a Fidesz a modernizáció veszteseinek pártjává, és engedte el a középosztályt.
Guller Zoltánnál hatékonyabban kevesen nyomták ki a közpénzt a NER-nek, a végén már két csövön tolta a milliárdokat. Már tíz évvel ezelőtt is összefonódott a pályája Orbán Ráhelével, most viszont azt akarja, hogy mindenki felejtse el őt, hiszen nem közszereplő.
A cél nem az intézmények rangsorolása, hanem a kórházi fertőzések gyakoriságának csökkentése.
Ahhoz, hogy magunk mögött hagyhassuk az Orbán-rendszer örökségét, nem biztos, hogy „gyors retorzióra” van szükség. Ez a rendszer tizenhat évig a magyar társadalom valósága volt – mindannyian részei voltunk. Mi történik, amikor a NER kárvallottjai szimbolikusan elégtételt vehetnek? Miként lesz folytatható a magyar társadalom közös története?
Demeter Szilárd múzeumainál kénye-kedve szerint nyert a felcsúti oligarcha, ugyanúgy, ahogy Rogán kommunikációs hivatalánál Balásy Gyula. Szíjj Lászlónak volt cége, aminek egy közbeszerzésen sem kellett versenyeznie. Korrupciókutatók több ezer tendert néztek át, hogy kigyűjtsék a NER-es baráti cégek által elnyert megbízásokból a leggyanúsabbakat.
A keleti vakcinákkal fel akarták pörgetni az oltási programot. A kínai Sinopharmmal azonban úgy kezdtek oltani 60 felettieket, hogy azt éppen időseken nem tesztelték. Ki is derült, hogy kevésbé véd, mint a nyugatiak. De erről Orbánék hallani sem akartak.
Érvénybe lépett a Magyar Képzőművészeti Egyetem új szabályzata, amely a szexuális visszaélés különböző formáit szankcionálja. Ez lehet az első ilyen dokumentum a magyar egyetemi életben, a kérdés most az, tudják-e majd megfelelően alkalmazni.
Friedrich Merz sorsa is múlhat a szász-anhalti tartományi választáson, ahol történelmi eredmény születhet. A szélsőjobb előretörését a fokozódó nemzetközi helyzet is súlyosbítja, Szász-Anhaltban pedig összeállt a tökéletes vihar a tiszta AfD-győzelemhez.
A kegyelmi döntés súlya akkor lesz érthető, ha világossá válnak az előzményei, mondja az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság tiszás elnöke. A fideszes alelnök szerint is meg kell hallgatni az igazságügyi tárca és a Sándor-palota munkatársait.
Ez hadsereg, nem kívánságműsor, Orbán Gáspár feladatot teljesít, mondta anno Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter. A birtokunkba került dokumentumok azonban arról tanúskodnak, hogy a csádi misszió előkészítése igenis kívánságműsor volt. Mégpedig Orbán Gáspár kívánságműsora, akinek a jóváhagyása nélkül semmi sem történhetett a projekt során.
A hajléktalan élethelyzetben lévő nők biztonsághoz fűződő kapcsolatáról, az ellátórendszer nehézségeiről és hiányosságairól és a stigmatizációról beszélgetünk.
Csapatmunka az orosz támadások visszaverése a keleti fronton, ahol a föld alól irányítják a levegőt uraló drónokat. Hogy lehet élni és harcolni ott, ahol mindenki mindent lát és megfigyel? Frontriport.
Hiperrealitás, hiperpolitika, ubikvitás, Új Őszinteség, cosplay, influenszerpolitika – egymással versengő fogalmak sora jelent meg Magyar Péter kormányzásának leírására. Egyelőre úgy tűnik, importálnunk kell hozzá a szavakat.
Mi a különbség a Különutas és a Köztér között? Hogyan talált rá Jeszenszky Zsolt Szent Benedek útján a terhesség alatti szexre? Létezik olyan, hogy Revans, vagy ezt csak kitaláltuk? Friss polgári-konzervatív médiakalauzunkból minden kiderül.
„Kele Jani, kezdj el aggódni...” – üzenték a Fradi ultrái a 24.hu főmunkatársának, akivel arról is beszélgettünk, hogy maradhat-e egy fideszes politikus a legnépszerűbb magyar csapat élén, és hogy véletlen-e, hogy Fradiváros-ügyben éppen akkor közölte az államtitkár, hogy 11,2 milliárd játékosvásárlásra ment a pénzből, amikor Kubatov Gábor bejelentette: újra indulna a posztjáért.
Az Európai Unió történetéhez hozzátartoznak az elbukott népszavazások, az izlandi referendum azonban kényes pillanatban érte Brüsszelt. Mit jelenthet az EU jövőjére nézve ez az eredmény?
Nyolc hónappal az ország diktátorának elrablása után Trumpék megszerezték a venezuelai olajkincs jó részét. Az amerikai és a venezuelai kleptokráciák haszonélvezőin kívül ez senkinek nem tetszik, ráadásul a terv megvalósíthatóságával is vannak gondok.
A Magyar Turisztikai Ügynökség korábban azt állította, 1,5 milliárdot fizettek az influenszereknek a 2024-es bulin, de ez nem volt igaz. Közérdekű adatigényléssel kértük ki a neveket, a helyszíneket, a programokat és a költségeket.
Egy rejtőzködő európai vevő 2022-ben megvett egy floridai luxusvillát. Az ingatlan mögötti céghálóban felbukkan egy Szamosfalvi József nevű tanácsadó-lobbista, aki a Duna Aszfaltnak is dolgozik, és akin keresztül eljutottunk az amerikai Duna Asphaltig. Érdekes egybeesés: a villa közelébe rengetegszer repültek a Szíjj Lászlóhoz köthető magánjetek.
Még mindig ezreket keresnek a Himalája völgyében végigsöprő villámárvíz után. A brutális pusztítás és következményei a 2004-es indiai-óceáni cunamit idézik.
A nemzeti bank kiadta a 2025. január 1. óta kötött szerződései listáját. A Somlai Bálint-féle Raw, Paár Attila vendéglátós cége, a korábban Rogánékkal szerződő Mediaradar is a listán van. Matolcsy az egyik utolsó szerződését egy olyan céggel kötötte, melynek egy fejlesztése ügyében az Európai Csalás Elleni Hivatal indított vizsgálatot.
Pócs Jánost szemlátomást trollkodni ültette be a Fidesz a parlamentbe, és elég profi benne.
Orbánnak nem kellett amiatt aggódnia, hogy a döntései kiváltják hívei ellenállását, az új kormányzat legerősebb ellenzékévé viszont a saját táborában létrejött digitális tömeg vált. A kormányzás egyik legfontosabb kihívása, hogy mit tud kezdeni ezzel.