Hétvégi olvasnivalók a kinyírt katáról, a nagy rezsikamuról és az igazi Mini Feriről

Lezárt tartalom a Kör tagjainak reggel 4
július 16., 7:12
comments 1

Jó reggelt, az elmúlt napok nagyobb, fontosabb anyagait összegyűjtő hétvégi hírlevelünk következik. (Ez előző heti hírlevelünk itt található, de vannak másmilyenek is.)

KATA

photo_camera Fotó: Németh Dániel

Hétfőn kiderült, hogy a kormány több 100 ezer embernek megszünteti a katázást, majd – miután egyetlen miniszter sem jelent meg az erről szóló parlamenti vitán – másnap gyorsan át is tolták a Parlamenten, pedig Gulyás Gergely csütörtökön még nem is tudott róla. A módosítás, amiről még az ötletadó Parragh László kamarai elnök is azt mondta, hogy „kissé erős lett”, hídlezárós tiltakozást hozott. Szerdán már fiatal tüntetők ezrei vonultak Budapesten, hajnalban parázs dolgok is történtek. Utánajártunk annak is, hogy miért nem lehetett tüntetni a Karmelitánál? A péntek esti hídfoglalás már konfliktusmentesen, piknikhangulatban zajlott.

Direkt vagy véletlenül, de nem pontosan emlékszik a kormány, hogy mit is akart kezdeni a katával. Özönlöttek a levelek a felhívásunkra, amiben katások történeteire voltunk kíváncsiak. Az egyetem mellett vállalkozók, a gyereket nevelő nők és a nyugdíj mellett dolgozók is mind úgy érzik, vesztesei a változásoknak. Összeszedtük, melyik szakmák és hogyan lehetnek érintettek. A családbarát kormány még az otthon lévő kisgyerekes anyukáknak is odavág, de feketegazdaságot is erősítheti a kata kivezetése, de könnyen lehet, hogy még tervez itt változásokat a kormány.

Vásárolj előfizetést most féláron!

Akár 1000 forint alatt csatlakozhatsz, és olvashatod valamennyi cikkünket.

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt