Hétvégi olvasnivalók a fétisektől a virtuális Sztálingrádig

reggel 4
2023 január 29., 08:44

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása. Ezúttal nem szombaton, hanem vasárnap, de minden más változatlan: az elmúlt hét legérdekesebb-fontosabb, hosszabb anyagait szedtük össze. Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni, kifejezetten ajánljuk mindegyiket!

Közös dolgaink

photo_camera Grafika: Kiss Bence

A NER gazdaságpolitikai víziója egyre több környezetvédelmi feszültséghez fog vezetni, látni ezt az akkumulátorgyárak lakossági meghallgatásán is. Így a Fidesz abba a helyzetbe kerülhet, hogy egyszerre nem engedhetnek egy olyan ügyben, melyre az ország gazdaságának jövőjét tették fel, de közben védhetetlen és népszerűtlen álláspontot kell képviselniük, amire építhetne akár az ellenzék is.

Egyre több a bizonyíték, hogy legalább három kerületben bűnszervezet üzemeltethette a parkolást – írtuk meg a héten, és cikkünk nyomán Hadházy Ákos független képviselő törvényjavaslatot is benyújtott a készpénzes parkolás megszüntetéséért. És írtunk arról is, hogy nyolc évvel a események után nagy meglepetésre vádat emelnek a NER legátlátszóbb és egyben legviccesebb korrupciós ügyében, amit hókotrókkal követtek el.

A héten látványosan összehangolt támadás indult a kormánymédiában az Eötvös gimnázium és igazgatója ellen, ennek nyomán írt véleménycikkében Ács Dániel arról, hogy ami most az ország egyik legjobb gimnáziumával és annak igazgatójával történik, az a hatalom üzenete minden iskolának.

Jelentős erőforrások mennek el a magyar hadsereg reformjára, de vendégcikkében Kovács Gyula, a pécsi tüzérdandár egykori parancsnokhelyettese arról írt, hogy a kitűzött tervek csak részben valósultak meg, a fejlesztésekre elkülönített források számottevő részét el se költötték, amit igen, azt is vitatható módon.

Írtunk arról a hazai kutatásról, mely szerint gyerekszülés után csak még több házimunka terheli a nőket, pedig a nők többsége nem gondolja, hogy ez csak az ő dolguk lenne. Gazdaságpolitikai hír volt a héten, hogy most éppen a kereskedőkre próbálják meg rákenni a magas inflációt, és hogy az enyhe téltől reméli az MNB az infláció csillapodását. Eldőlt az is, hogy Merkely Béla marad a Semmelweis Egyetem rektora, a váratlanul hevessé vált kampányról még a szenátusi szavazás előtt írtunk hosszabban.

A budapesti egyetemisták számára a legolcsóbb lakhatási forma a kollégium lenne, ez azonban a férőhelyhiány miatt sokak számára nem elérhető. Videóriportunkban három fiatal történetén keresztül mutattuk be, milyen kihívásokat jelent ma a lakhatás biztosítása a fővárosban tanulóknak.

Ott voltunk a tárgyaláson, melyen első fokon két év börtönt kapott T. Dominik, akit háborús uszítással vádoltak. A fiatal férfi továbbra is állítja, hogy sosem állt szándékában sem az Iszlám Állam, sem más terrorszervezetek dicsőítése. És jelen voltunk a kaposvári bíróságon is, ahol azok az exrendőrök tettek vallomást, akik az ügyészség szerint hajléktalan embereket bántalmaztak Mohácson.

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Meghallgattuk és összefoglaltuk ezen kívül a váratlanul indulatosra sikeredett Schiffer-Puzsér vitát, megnéztük azt is, ahogy Navracsics Tibor elment babérokat aratni a Deák térre, ott voltunk Toroczkai László évértékelőjén, és elmentünk a RyanAir-vezér budapesti sajtótájékoztatójára, de a magyar kormány minisztereinek lehülyézése helyett valami egész másba futottunk bele.

A Lakmusz megírta, hogy a kormány szerint ugyan a magyarok 97 százaléka, valójában csak minden hatodik választó mondott nemet a szankciókra, podcastjukban pedig propagandáról beszélgettek, történelmi távlatokban. Az Aranybulla pontatlanságai mellett arról is beszélgettek, hogyan vett részt Magyarország a prágai tavasz fegyveres elfojtásában, és erről hogy írtak a Kádár-kori lapok

Közös forintjaink

Az Újpestbe jött egy botrányhős szerb Thaiföldről, egy luxemburgi, aki igazi kiesésspecialista, és a Wislától 11 nap után elküldté. A Mezőkövesd edzőbuktató románt szerződtetett, Csontos másfél hónap után inkább az NB II.-es Győrbe menekült. Összeszedtük az NBI legizgalmasabb-szórakoztatóbb téli igazolásait.

Fétisek

photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Bankó Gábor nagyszerű szöveges fotóesszéje a hazai fétisszexpartikról, ahol az egymást korbácsoló, kikötöző, pórázon vezető emberektől meglepően sokat lehet tanulni a kulturált és biztonságos testi közelségről.

Háború

Scholz egy Lepoard előtt.
photo_camera Scholz egy Lepoard előtt. Fotó: MORITZ FRANKENBERG/dpa Picture-Alliance via AFP

Szoledar bevétele az első orosz hadisiker 2022 nyara óta, nem csoda, hogy annyira próbálják felnagyítani a jelentőségét. Holott akkor sem lehetne komoly áttörésre számítani, ha további véres harcok árán elesne Bahmut is, írta részletes elemzőcikkében Rácz András.

Követtük a nagy európai tankvitát is, azaz hogy juthatnak-e német tankok az ukrán hadseregnek. Mindent, amit erről tudni érdemes, ebből a cikkünkből lehet megismerni. Írtunk ezen kívül az ukrán hadsereg élelmezése körül kitört korrupciós botrányról, és arról is, hogy mit lehet utólag tudni a 2016-os amerikai választást megelőző orosz beavatkozási kísérletről.

A háborúhoz szorosan kapcsolódó hír volt a héten, hogy a fideszes médianyilvánosság zászlóshajója, a Sajtóklub stábja Bencsik András felhívására éppen Oroszországba készül, hogy megnézzék, hogyan élnek az oroszok. Ennek nyomán Tóth-Szenesi Attila mutatta be a történelmi előképet, azaz hogy a szovjetek hogyan csábítottak magukhoz nyugati újságírókat.

Podcastok

A héten két adással is jelentkezett a Newsroom-podcastunk: Csurgó Dénes előbb Rácz András Oroszország-szakértővel és Király András külpolitikai újságíróval beszélgetett arról, hogy meddig bírja még Oroszország és Ukrajna a háborút, majd pár nappal később Ács Dániel volt a műsor vendége, és a téma az volt, hogy hogyan férkőzött egy „korrupciós szolgáltató” bűnszervezet a BKV cégeibe, amelynek irányítója többek közt a 4iG vezetésével is tartotta a kapcsolatot. Az ügy kokainista bűnözőktől volt főpolgármesteri tanácsadókig és Pintér Sándor köreiig húzódik, meg még ki tudja meddig.

Folytatódott a könyves sorozatunk, a 444.oldal is, a héten Harry herceg életrajzi könyve volt a téma, a vendég pedig a magyar szerkesztői csapat vezetője, Kúnos László volt, és új résszel jelentkezett a gasztronómiai podcastunk, a Podkoszt, melyben az infláció főzésre és étkezésre gyakorolt hatásairól volt szó.

Film

photo_camera Fotó: Túl közel / BIDF

Mit tesz egy anya, ha kiderül, hogy kiskorú lányát molesztálja az élettársa? És akkor, ha a férfi a falusi lelkész fia? Megnéztük a Túl közel című dokumentumfilmet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.