A Wagner-felkelés után az egész világ azt találgatja, hogyan lehetséges, hogy egy néhány ezer bűnözőből álló konvoj szinte akadálytalanul – városokat elfoglalva, az ellenük küldött katonákat megölve – érte el majdnem Moszkvát, és ezalatt az orosz diktátor gyakorlatilag eltűnt, majd miután a zendülők felhagytak a tervvel, szabad elvonulást kaphattak. (Eközben Alekszej Navalnijt a demokratikus ellenzék szervezéséért éppen 30 évig tervezik börtönben tartani.)
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta: „A szörny fellázadt a teremtője ellen. A politikai rendszer törékenységet mutat, a katonai hatalom repedezik.” Maga Vlagyimir Putyin előbb az 1917-es forradalomhoz hasonlította a kialakult helyzetet (amiből következik, hogy magára cárként tekint), majd a puccskísérlet után is azt nyilatkozta: polgárháborút akadályoztak meg Oroszországban.
Aztán egyszer csak végre előmerészkedett a dácsájáról Виктор Орбан, hogy gyorsan a legnagyobb német lapban biztosítsa az európai közvéleményt: Putyin nem háborús bűnös, a rendszere nagyon stabil, a Prigozsin-felkelés szóra sem érdemes, Ukrajna pedig nem szuverén ország. Az világos, hogy ez megint olyan nyilatkozat, ami éppen tetsző lehet Putyinnak: a Financial Times kedden pont arról írt, hogy az orosz propaganda nagyon igyekezik visszaállni a normális kerékvágásba.
De vegyük sorra, mi nem stimmel Орбан interjújában!
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
A közmédia riportere szó szerint szájába adja a századvéges Lomnici Zoltánnak, mit szeretnének hallani tőle. Kordokumentum az MTVA rendszeréből.
A miniszterelnök már február elején látta, hogy mekkora baj van? Túl messzire megy, aki szerint Putyin háborús bűnös? És mi megértjük az ukránokat, Bucsa pedig az ‘56-os Budapestre hasonlít?
Megjelent a keddi Bild-interjú folytatása.
Egy videó szerint a Wagner orosz zsoldosai újabb árulót fogtak el és vertek agyon.
Az egyre embertelenebb körülmények között fogva tartott ellenzékit azzal vádolják, hogy Putyin erőszakos megbuktatására készült, miközben a lövöldözve Moszkva felé vonuló Wagner-katonák szabadon távozhattak.
Tabudöntögető beszédet mondott Tusványoson a miniszterelnök. Azt reméli, hogy az őt követő generáció már nem állampolgársági, hanem etnikai alapon választja szét az embereket.
A zendülés végét jelentő alkuról is elsők között értesült.
Jevgenyij Prigozsin évtizedeken át a háttérből irányított, most viszont hirtelen látványosan helyezkedni kezdett. Csak az nem világos, hogy zsoldoshadserege élén kinek üzen, és kinek dolgozik, már ha magán kívül bárkinek.
Jevgenyij Prigozsin családja akkor is lubickolhatott az oligarchalétben, amikor a Wagner-alapító ellen már szankciókat vezettek be. Pedig sok jel mutat arra, hogy anyjának és lányainak is közük van a családi bizniszhez.
Újra tömbösödik a Fidesz-média: beolvadt az Origóba G. Fodor Gábor lapja, egymás után esnek el a kisebb elérésű kormánypárti csatornák.
A lap újságírói nyolc hónapnyi munkával egy közel félórás videóban rekonstruálták, hogyan zajlott az orosz invázió eddigi talán legsúlyosabb mészárlása.
Az orosz elnök tévébeszédben ígért kemény válaszlépéseket, de nem mondta ki Prigozsin nevét.
A donyecki kormányzó szerint több mint 30 ember meghalt és több mint 100 ember megsebesült.
A Megafon Cinematic Universe bemutatja: a fideszes influenszerek körúti rikkancsokat, vadnyugati zsibárusokat és kétségbeesett tévéshopos csalókat megszégyenítő módon csinálják a végtelen, sokmilliárdos fesztivált.
A magyar miniszterelnök a Bildnek adott interjújában mondta mindezeket, ahogy azt is, hogy „nem látja nagy jelentőségét” annak, hogy napokkal ezelőtt Prigozsin nekiment volna Moszkvának.
A Bukaresti Kilencek államfőivel közösen írták alá.
Egyre nagyobb feszültségek az orosz haderőn belül.
Vlagyiszlav Szurkov azt mondta, a zsoldoshadseregek eurázsiai törzsi zónákká változtathatják Oroszországot.
Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője jellemezte plasztikusan, hogy mégis mi az anyám kínja történt Oroszországban a hétvégén.
Az orosz nemzeti gárdát nehézfegyverzettel, harckocsikkal fogják felszerelni.
Az orosz zsoldosok a világ különböző részein bevethetők, ha a Kreml érdekei ezt kívánják.
Puccskísérlet-szerű folyamatok Oroszországban, folyamatosan frissülő közvetítésünk a 444-en.
Orbán Moszkvában eljátszotta, hogy a magyar modell lehet a minta az oroszokkal való együttműködéshez. Bő három héttel később az orosz tankok megindultak Kijev felé.
A szerdai kormányinfón nem beszélt erről ilyen egyértelműen a miniszterelnök.
Hogyan nyert megbocsátást az Orbán-fejet rugdosó Dopeman? Milyen veszélyes ideológiák mögött állnak a hitehagyott zsidók? Ki a nagyobb háborús bűnös? Mindezekre választ kaptunk a jobbos béketüntetésen.
Miközben az EU és a NATO újabb fegyvereket küld Ukrajnának, Orbán Viktor egyetlenként a nyugati szövetségen belül azt hirdeti, hogy úgyis az oroszok nyernek majd, úgyhogy felesleges minden áldozat. Szerinte ez szláv belháború, nem a mi ügyünk. De akkor miért kell az oroszok közeledésére hivatkozva rohamtempóban fejleszteni a magyar hadsereget?
Ezzelreagáltak arra, hogy terrorálammá nyilvánították Oroszországot.
Botrányos kifejezéseket használt tusnádfürdői beszédében a miniszterelnök, de ez csak eltereli a figyelmet putyinista hazugságairól - állítja a XX. századi hadtörténet ismert történész-kutatója. Interjú.
Ezt harsogták hetekig Bayer Zsolték, mielőtt Oroszország megtámadta Ukrajnát. Máris szépen öregedtek a fideszes véleményvezérek putyinista megfejtései.
Azzal együtt lehet élni, hogy Orbán Viktor téved. Azzal nehezen, hogy bármiféle demokratikus kontroll nélkül viheti az országot arra, amerre tippeli a jövőt.
Hol volt Putyin? - tette fel a kérdést a független orosz hírportál, a Meduza. A válaszból az is kiderült, hogy miért volt végül szükség a belarusz gyengeember, Lukasenka közbeavatkozására.
Putyin valamikor úgyis meg fog halni, a rendszere után mindenképpen káosz jön, a háború lehetőséget adott, hogy felkészüljünk erre. Erről Timothy Snyder amerikai történész beszélt, aki Ivan Krasztev bolgár politológussal elemezte az eseményeket a Prigozsin-féle lázadás hétvégéje után egy bécsi rendezvényen.
Amíg Ukrajna egyetlen esettől eltekintve teljes hozzáférést biztosított az ENSZ nyomozóinak, Oroszország az ismételt kérések ellenére sem engedélyezte a kapcsolatfelvételt.