Jó reggelt, még mindig iszonyú meleg lesz, de már nem sokáig! A mai reggeli hírlevelünkben (mert van több is, itt lehet rájuk feliratkozni) a hétvége legfőbb híreit ismertetjük.
Miután egy férfi gyerekkoporsót vitt Orbán felcsúti házához, Orbán Viktor elméleti eligazítást tartott Erdélyben. Román nacionalisták fogadták, de Orbán évszázadokat utazott az időben, hogy végül beismerje: a következő választás a legfontosabb, mert az ő sorsa a hatalom. A románoknak üzengető Orbán aztán megköszönte a 20. román miniszterelnöknek, hogy a beszéde békés és zavartalan lebonyolítását lehetővé tették. A cseh miniszterelnök is reagált a beszédre.
De az idei Tusványoson nem Orbán tette a legmeghökkentőbb kijelentést, hanem régi harcostársa, a rendező Pesty László, aki Bayer Zsolt mellett ülve olyat mondott, amit még ellenzéki politikusok is ritkán. Azokat is megkérdeztük, akik egész évben arra készültek, hogy élőben hallhassák a beszédet.
Drágulni fog a víz, gyatra állapotban vannak a vezetékek, a rezsicsökkentett árak egy határ fölött nem fenntarthatók: 100 liter vizet pumpálnak a hálózatba, 75 liter jut el a fogyasztóhoz, 25 liter elszivárog vagy elfolyik.
Több ezer ukrán civil van orosz börtönökben: az AP hírügynökség ukrán és orosz források segítségével arra jutott, hogy az oroszok által elhurcolt civileket rendszeresen kínozzák és fogják kényszermunkára, és Moszkva tucatnyi új börtönt tervez az újabb foglyoknak.
Vitalij Portnyikov ukrán elemző szerint a Nyugatnak egyre inkább az lesz az érdeke, hogy a háború befejeződjön, a NATO-nak és az EU-nak pedig csak egy valóban civilizált Ukrajnára van szüksége.
Lengyelország Sztálintól kapta ajándékba a nyugati határait, mondta pénteken az orosz diktátor, erre a lengyel külügyminiszter-helyettes számon kérte a Putyin-kijelentések miatt az orosz nagykövetet, utóbbi „a diplomáciai protokoll elveit felrúgó” módon reagált.
Ilyen hosszú hőhullám még sosem volt Görögországban, ráadásul ez lehetett az elmúlt 50 év legmelegebb júliusi hétvégéje. 400 magyar tartózkodik a lángoló Rodosz szigetén, közülük 91 érintett az evakuálásban.
Mexikóban egy ittas férfi tiszteletlenül viselkedett a nőkkel, ezért kidobták a bárból, erre ő Molotov-koktéllal tért vissza és 11 embert megölt.
Rákbetegek tüntetnek a szír-török határnál, hogy Törökország engedj át őket kezelésre, mivel Törökország a földrengés óta nem engedi át őket, hogy orvosi kezelést kapjanak.
Alacsonyabb volt a részvétel a kánikulával övezett spanyol választáson, mint 4 éve. A konzervatívok nyertek, de muszáj lesz koalíciót kötniük a szélsőjobboldallal.
Halottaskocsi szakított félbe egy focimeccset Angliában: a halottaskocsiból ráadásul símaszkos emberek röpiratokat szórva pattantak ki, de az akció annyira ijesztőre sikerült, hogy senki nem foglalkozik azzal, mi ellen is tüntettek.
Teljes modellváltást követelnek a sztrájkoló írók és színészek Hollywoodban: az online streaming előretörése elszegényedést jelent sok forgatókönyvírónak és színésznek, akik új fizetési struktúrát és több információt követelnek a szolgáltatók milliárdos vezetőitől, akik szerint viszont egész Hollywoodot tönkre tehetik a sztrájkolók követelései. A sztrájk miatt 2024-re halasztják Zendaya új filmjének bemutatóját.
Barbie üti-veri Oppenheimert, Greta Gerwig a valaha volt legsikeresebb rendezőnő a Barbie nyitóhétvégéjén. A film apropójából Mészáros Juli írt cikket a Barbie babák hatásáról.
Betiltottak egy filmfesztivált Iránban, mert a plakátján egy hidzsábot nem viselő nő volt, pedig a plakáton egy 1982-es film színésznője szerepel, és akkor még nem is volt kötelező a fejkendő.
Több koncertjét is lemondta a The 1975, miután kitiltották őket Malajziából: a zenekart azután utasították ki az országból, hogy két férfi tagjuk a maláj LMBTQ törvények elleni tiltakozásul csókolózott a színpadon.
Mintegy 10 fokot esik majd a hőmérséklet.
Keresztény Zoltán nemrég a csákberényi szovjet emlékműnél is akciózott. A koporsó miatt eljárás indul ellene.
Tusványos sztárfellépője elméleti eligazítást tart.
Tavaly csak ketten voltak, kivezették őket Orbán beszédéről, most többen jöttek vissza, de ugyanazzal a transzparenssel.
Román provokáció, messzibe révedő víziók, szómágia és a hatalom természete - kevés újdonság, de több izgalmas részlet a miniszterelnök idei tusnádfürdői eligazításán.
A miniszterelnök szerint a hatalom őrli az embert.
A hatóságoknak is köszöni.
Sőt a belügyminisztert is.
Az idei Tusványoson nem Orbán Viktor tette a legmeghökkentőbb kijelentést, hanem régi harcostársa, a rendező Pesty László. Aki Bayer Zsolt mellett ülve olyat mondott, amit még ellenzéki politikusok is ritkán.
Orbán Viktor biblikus alapon magyarázta meg, miért a hatalom a sorsa. Tusnádfürdőn azokat kérdeztük, akik egész évben arra készültek, hogy élőben hallhassák a beszédet.
100 liter vizet pumpálnak a hálózatba, 75 liter jut el a fogyasztóhoz, 25 liter elszivárog vagy elfolyik.
Nagy Bálint visszaszólt a magyar vasutat kritizáló Vitézy Dávidnak.
Újabb kamaradráma a Wizzair rendezésében.
Az AP hírügynökség ukrán és orosz források segítségével arra jutott, hogy az oroszok által elhurcolt civileket rendszeresen kínozzák és fogják kényszermunkára. És Moszkva tucatnyi új börtönt tervez az újabb foglyoknak.
Vitalij Portnyikov szerint a Nyugatnak egyre inkább az lesz az érdeke, hogy a háború befejeződjön, a NATO-nak és az Európai Uniónak pedig csak egy valóban civilizált Ukrajnára van szüksége. Az elemző Volodimir Zelenszkij és az ukrán politikai vezetés tévedéseiről is beszélt.
Lengyelország Sztálintól kapta ajándékba a nyugati határait, mondta még pénteken az orosz diktátor.
Repülőtér, valamint üzemanyag- és lőszerraktár is volt a célpontok között.
Az ukrán katonák lőgyakorlatáról forgattak, amikor megszórták a tábort az oroszok.
Rakéta találta el a belvárosi ortodox katedrálist is.
Az eddigi hőhullámrekordot 1987-ben regisztrálták.
91 magyart érint az evakuáció.
Az ittas férfinak a bárt azért kellett elhagynia, mert tiszteletlenül viselkedett a nőkkel.
A tüntetők szerint Törökország a földrengés óta nem engedi át őket, hogy orvosi kezelést kapjanak.
Kettőkor még úgy tűnt, hogy sokan mentek el szavazni.
Pedro Sánchez miniszterelnök szocialista pártja csak második lett.
Van, ahol három hónapnyi eső esett le mindössze 24 óra alatt.
Ígéri, be fog érni a Kneszetbe a bírósági „reform” vasárnapi kulcsszavazására.
Korábban megszüntették az anya és apa megjelölést, de Meloni visszahozta azt.
A halottaskocsiból ráadásul símaszkos emberek pattantak ki, röpiratokat szórva. Az akció annyira ijesztőre sikerült, hogy senki nem foglalkozik azzal, mi ellen is tüntettek.
Norris miatt a trófea leszédült a dobogóról.
Egyszerű játék a labdarúgás.
Az online streaming előretörése elszegényedést jelent sok forgatókönyvírónak és színésznek, aki új fizetési struktúrát és több információt követelnek a szolgáltatók milliárdos vezetőitől. Akik szerint viszont a sztrájkolók követelései egész Hollywoodot tönkre tehetik.
A készítők attól tartanak, hogy Zendaya marketinges közreműködése nélkül nem lenne olyan sikeres a film.
Tömött sorokban masíroznak az emberek a mozikba be.
A Barbie lenyomta Wonder Womant.
Valószínűleg mindent elrontottam abban a pillanatban, hogy lehoztam a szüleim padlásáról a Barbie-s dobozomat és odaadtam a gyereknek. Közben Margot Robbie, a Barbie-film főszereplője „inpsirálónak” látja a babát.
A plakáton egy 1982-es film színésznője szerepel, amikor még nem is volt kötelező a fejkendő.
A zenekart azután utasították ki az országból, hogy két férfi tagjuk a maláj LMBTQ törvények elleni tiltakozásul csókolózott a színpadon.
A Waterstones tagadja, hogy bármi köze lett volna Anders Breivik terrorista kiáltványához.
Búcsú a kicsi kék madártól.
Döbbenetes, szerteágazó kalandok a karsztvidéken, Salgótarjánban és külső-Zuglóban. Túrabot-sommelier-nk ajánlata, és újabb elektromobilitási kudarc. Pótkasztunk.