Magomed, Jankovics, SzabóZ és a többiek, akik elintézték, hogy 2017 végül is tényleg a lázadás éve legyen

Történelem
2017 december 25., 14:21
comments 94

Újabb év telt el, így megint összeszedtük az év Orgován BéláitCsender Leventéit, Szegedi Picsaembereit és Klein Robikáit. Az idén újra erős volt a mezőny, minden eddiginél színesebb a paletta, sőt a „futottak még” kategóriában is találunk híres, mégis névtelen hősöket.

A legfontosabb tanulság, hogy ha nem is abban az értelemben, ahogy Orbán Viktor meghirdette, úgy tűnik, az idén sok percembernek 2017 tényleg a lázadás éve volt. Lázadtak Orbántól a NAV-on át a KFC-ig, illetve G Rastól McGregoron keresztül a Széll Kálmán téri óráig. Ez a cikk tisztelet a bátraknak!

Angyal József

Rá már biztosan kevesen emlékeznek, de ő volt az az adószakértő, aki rögtön az év elején igazat mondott a köztévén a kormány adócsökkentéséről.

Békés Gáspár

Az ember, aki kitett két működő órát a nem működő Széll Kálmán téri órához, majd visszakérte, miután elvitték azokat.

Szentesi Kálmán

Szentesi Kálmán egy februári tüntetésen
photo_camera Szentesi Kálmán egy februári tüntetésen Fotó: Botos Tamás / 444

Túlzás nélkül egy fél ország hőse lett, miután megírta a NAV-nak: visszakéri a pénzét az államtól, mert nem arra fordítják, amire kellene. A 444-interjú után az egész média felkapta, és rengetegen osztották meg egyetértőleg. A vállalását teljesítette, ráadásul más ügyekben nem szerepelt. Sajnos most ott tart, hogy már senkit sem buzdítana arra, hogy kövesse a példáját.

Szert Boglárka

A jogász januárban azt mondta, azért rúgták ki az Antall József Tudásközpontból, mert kifogásolta, hogy megfeddték egy munkatársát, amiért az attendolt egy olimpia elleni eseményt a Facebookon. Az ügyben munkaügyi pert indított.

Megyeri Csilla

link Forrás

A legendás Púder-adás után felívelt Megyeri Csilla karrierje, igazi celebbé vált, még az Ázsia Expresszben is szerepelt.

Drotár Adrienn

link Forrás

Pár nappal azután, hogy feltűnt az országos politikában, amikor bejárta a magyar sajtót a Hajdúszoboszló Televíziónak adott interjúja, Drotár Adrienn feladta a politikát.

Mécs János

A Momentum politikusa a kormányzati össztűz szerint megsértette a vidékieket. Nem történt ilyen.

Ürge-Vorsatz Diána

Ürge-Vorsatz Diána
photo_camera Ürge-Vorsatz Diána Fotó: IISD.org

Ürge-Vorsatz-cal, a CEU-n tanító magyar fizikussal és világhírű klímakutatóval sokat foglalkozott a média, miután írt egy elkeseredett posztot a Facebookra arról, hogy nehéz feldolgoznia Fidesz-szavazóként és jobboldaliként azt az ostoba hadjáratot, amit a kormány a CEU ellen indított.

Lukácsi Katalin

Lukácsi Katalin beszédet mond a kormányellenes tüntetésen 2017. május 21-én.
photo_camera Lukácsi Katalin beszédet mond a kormányellenes tüntetésen 2017. május 21-én. Fotó: Botos Tamás / 444

Az egykori KDNP-s szintén a CEU-ügy miatt ábrándult ki a kormányból, azóta kormányellenes tüntetéseken vesz részt.

Magomed Daszajev

Mogamed (valójában Magomed) Groznijból
photo_camera Mogamed (valójában Magomed) Groznijból

Őt be sem kell mutatni, az egész sztori felejthetetlen.

Bözsi néni Nagygécről

link Forrás

A néni, akit Orbán meglátogatott, akkora influencer, hogy mondott valamit otthon, amiből az lett, hogy az MSZP beterjesztette a 13. havi nyugdíjról szóló javaslatot.

Dubem K. és T-Boy

link Forrás

BÚZADARA.

Bencze Péter

link Forrás

Az M1 riportere a bajai Halfőző Fesztiválról jelentkezett be részegen, ezért 3 hónapra eltiltotta a csatorna, de már visszatért.

Zdenko Radman

Ennyire ízlett Orbánnak a Zdenko Radman étele
photo_camera Ennyire ízlett Orbánnak a Zdenko Radman étele

Ő volt az a horvát étteremtulajdonos, akinél Orbán egy jót vacsorázott, és az erről készült fotóval lebukott, hogy hol nyaral.

Fenyvesi Zoltán

Ő volt az az őcsényi panziótulajdonos, aki ellen fellázadtak a helyiek, amikor kiderült, hogy menekülteket látna vendégül. Fenyvesi Zoltánt megfenyegették, az autója kerekét késsel kiszúrták. Orbán erre azt mondta: „Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket.” Kovács Zoltán pedig életszerűnek nevezte, hogy a 444 miatt szúrták ki a kereket.

Jankovics Róbert

link Forrás

Az Ember, Aki Ellen Nem Mert Kiállni Conor McGregor.

Lattmann Tamás

Ő egy MSZP-körüli jogász, akiből ennyi elég is volt.

Busai Barna

link Forrás

Az egri focistáé volt az év bevonulása.

SzabóZ

Az Index újságírója egy egész hétre tematizálta a közbeszédet, amikor részegen egy viszkikóstolás után bement a KFC-be, és a biztonsági őr megverte.

Futottak még:

Különdíj: Bajszos Szar

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.