Hétvégi olvasnivalók a megszorításoktól a Barbie filmig

reggel 4
2023 július 22., 07:14

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása, az elmúlt hét legfontosabb-érdekesebb cikkeivel, videóival. Számos hírlevelünk van, ezekre itt lehet feliratkozni, ajánljuk mindegyiket!

Tusványos

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

A nyár szokásos kiemelt politikai eseménye a fideszes holdudvar erdélyi látogatása. Hamarosan kezdődik az Orbán-beszéd, erről természetesen tudósítunk majd, de már az elmúlt napokban is történtek események: összefutottunk a fideszes reklámszpottok hangjaként is ismert Kőszegi Ákossal és az ex-MTVA-s Bende Balázzsal, ott voltunk az esemény eddigi legkeményebb, putyinista fórumán, és meghallgattuk Szalay-Bobrovniczky honvédelmi minisztert, illetve Csák Jánost is. Akik inkább a fényképek erejében hisznek, azoknak jó hír, hogy fotógalériával is jelentkeztünk már a helyszínről.

Az élet itthon

Számos dolgot kivizsgáltatna az ügyben
photo_camera Fotó: Bankó Gábor/444

Interjút készítettünk a héten Jámbor Andrással, akivel szemben Fidesz-mércével is súlyos hadjárat zajlik. A Szikra mozgalom első embere szerint a titkosszolgálat és a kormánypárti frakcióvezető dühe is benne lehet abban, ami történik.

Tavaly a választások előtt a kormány orrba-szájba ijesztgetett azzal, hogy a hatalomra kerülő ellenzék megszorítások sorozatát tervezi. A megnyert választás után alig több mint egy hónappal máris adóemelésről és különadókról döntött az ötödik Orbán-kormány: részletesen végigvettük, hogyan érik egymást a megszorítások a tavalyi választások óta.

Elmentünk Siófokra, megnézni, hogy tényleg annyira drága-e a nyaralás, mint ahogy arról olvasni lehet (spoiler: igen.), és ha már gazdaság: Uj Péter podcastvendége a Hold Alapkezelő társalapítója, Szabó László volt, akivel inflációról, a magyar gazdaság helyzetéről és a huxit kérdéséről is beszélgettek.

Írtunk arról, hogy Varga Zs. András hogyan akadályozza aktívan, hogy ellenőrizni lehessen, miként választja ki a Kúriára kinevezett bírókat: a tavalyi beszámolójából még ki lehetett bogarászni, hogy miként avatkozott be önkényesen a kúriai kinevezések menetébe, de idén már le se adta a szükséges adatokat. És foglalkoztunk azzal is, hogy nem csak tőlünk nyugatra, de keletre is jár a transzoknak az egyenlő nyugdíj, itthon mégis törvénymódosítással menne szembe a bírósági ítélettel a Fidesz.

A háború

photo_camera Fotó: VOEN TV/Belarusian Defence Minis/via REUTERS

A héten előkerült Prigozsin, és írtunk részletesen arról, hogy a wagneresek elkezdtek megérkezni Belaruszba, összefoglaltuk az orosz sikereket a luhanszki fronton, a krími híd elleni támadás történetét, és írtunk arról is, hogy terjed a lázongás szelleme az orosz hadseregben.

A világ

Pedro Sánchez miniszterelnök beszédet mond egy kampányeseményen
photo_camera Pedro Sánchez miniszterelnök beszédet mond egy kampányeseményen Fotó: ANDER GILLENEA/AFP

Vasárnap választanak Spanyolországban, és mint beharangozó cikkünkben írtuk, reális esélye van annak, hogy a konzervatívok a szélsőjobb támogatásával váltsanak kormányt.

Választásokra készül Szlovákia is, ahol a magyargyűlölőnek megismert Robert Fico Orbán Viktor szövetségeseként térhet vissza a politikába. Az egyik tényező, ami összekötheti a régiós populistákat, az az oroszbarátság, így a választásnak a háború EU-s támogatása szempontjából is van tétje.

Az Egyesült Államokból a héten a leghülyébb Kennedyt mutattuk be közelebbről, és írtunk Alabama államról is, ahol ideiglenesen felfüggesztették a kivégzéseket, mert többször sem sikerült azokat végrehajtani.

Hőség

Lángok vesznek körbe egy házat Athén közelében, július 17-én
photo_camera Lángok vesznek körbe egy házat Athén közelében, július 17-én Fotó: NICOLAS KOUTSOKOSTAS/NurPhoto via AFP

Minden jel arra utal, hogy ez a július lehet a valaha mért legmelegebb hónap a bolygón, a hét pokoli forróságot hozott Dél-Európa több országa mellett az Egyesült Államokba, illetve Ázsia-szerte számos helyre. Mint írtuk, a jelenlegi folyamatok alapján extrémnek tűnik ugyan a 46 fokos olasz hőség, de könnyen lehet, hogy pár év múlva már ez lesz a megszokott. Itthon ennél azért jobb volt a helyzet a héten, bár a hét első pár napjában még súlyos hőség volt: fotós riportunkból kiderült, hogy akadtak, akik azért ilyenkor is sportoltak.

Halálozás

A dunaújvárosi gyár bejárata 1984-ben
photo_camera A dunaújvárosi gyár bejárata 1984-ben Fotó: Arany Gábor/MTI Zrt. Fotószerkesztõség

A rendszerváltás utáni években több volt szocialista országban is meredeken nőtt a halálozási ráta, különösen középkorú, munkás férfiak körében. Máshol viszont ez a társadalmi válság elmaradt. Egy nemrég megjelent tanulmány arra keresi a választ, miért volt ez így.

Sportok

photo_camera Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

A hét legnagyobb visszhangot kiváltó sporteseménye itthon a Ferencváros megalázó veresége volt a feröeri bajnokcsapattal szemben, de komoly hullámokat vetett Tóth Amarissa meccse is, amivel kapcsolatban a teniszt legjobban ismerő kollégánk, Molnár Kristóf megírta, hogy a fiatal magyar teniszező csak azt csinálta, amit tízből nyolc játékos tett volna a helyében.

Elindult a héten a női focivébé is, gigantikus, az összes csapatot röviden bemutató cikkel segítettünk mindenkit képbe hozni.

Filmek

photo_camera Fotó: Twitter.com/barbiethemovie

Kedvelt mémtéma lett abból, hogy a nyár két legjobban várt filmjét ugyanakkor mutatták be. Így volt ez Magyarországon is, úgyhogy meg is néztük és írtunk is a Barbie-ról és az Oppenheimerről.

Kultúra

Az új állandó kiállításnak már a legelső méterei, sőt inkább centiméterei is előrevetítik, hogy itt testi értelemben legalább olyan durva kínzókamra vár ránk, mint a 18 éves, akkor még Friedmann Endre név alatt futó hősünkre 1931-ben a horthysta politikai rendőrségen ahol maga a hírhedt Hain Péter főnyomozó pofozta ki a szuszt a komcsigyanús tinédzserből: Szily László megnézte a világ első állandó Robert Capa-életműkiállítását.