Orbán Viktor a tusványosi beszédében azt jósolta, hogy a Tisza Párt rendszere a gazdasági nehézségek miatt 133 nap után összeomlik, és a 134. naptól egyre nő majd a választói ellenállás. Bár az összeomlás elmaradt, szeptember 19., vagyis a Tisza-kormány 133. napja egy kulcsfontosságú időszakba esett. Az elmúlt két hét ugyanis a választás óta eltelt fél év legintenzívebb két hete volt.
A hatóságok neves NER-es szereplőkkel kapcsolatban intézkedtek, a Tisza elutasította a köztársasági elnök legfőbbügyész-jelöltjét, a fideszesek újabb kulcspozíciókat veszítettek. Orbán Viktorék pedig közben passzívan nézték, ahogy ezerrel dübörög a magyar közélet.
A brutális két hét Magyar Péter szeptember 15-ei parlamenti megjegyzésével kezdődött. A miniszterelnök a szokásos Fidesz-ekézés közben mintegy mellékesen bejelentette, hogy tudomása szerint az ügyészség előállította Jellinek Dánielt, az egyik leggazdagabb magyar vállalkozót és Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját. A Központi Nyomozó Főügyészség nem sokkal később közölte, hogy az úgynevezett Volánbusz-ügyben három személyt vettek őrizetbe.
A három személy között volt Jellinek Dániel és Szivek Norbert is, akiket szeptember 17-én már le is tartóztattak. Mindkettejüket többrendbeli hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg, a Volánbusz személyszállítási szolgáltatásaihoz és buszbeszerzéseihez kapcsolódó, milliárdos korrupciós ügyben. A rendőrautóból bilincsben és vezetőszáron kiszálló Szivek Norbert fotója azonnal emblematikussá vált, a fideszesek börtönbe zárására áhítozó, egyre türelmetlenebb Tisza-szavazók először érezhették, hogy végre történik valami.
Ez pedig csak a kezdet volt.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Magyar Péter kiemelten fontos hozzászólásáról a Magyar Távirati Iroda számolt be szerdán délelőtt.
Lecsaptak a wokebusterekre.
A tervek szerint még idén újranyithat a múzeum, ha véget ér a kiállítás tartalmi átvilágítása.
A Tisza frakciója arra kéri Baka Andrást, állítson új jelöltet, hogy az országnak mielőbb legyen új legfőbb ügyésze.
Magyar 2024-ben az Ötkertben elvette egy őt videózó férfi telefonját, ami aztán a Dunába került.
Ebben az ügyben tartóztatták le Jellinek Dánielt és Szivek Norbertet. Seszták jelenleg parlamenti képviselő, ezért tartja gyanúsnak Magyar, hogy az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség jár el. Az akkor szokott, ha mentelmi joggal érintett szereplő is képbe kerül.
Egy nappal azután, hogy az ügyészség kikérte Hankó és Seszták exminiszterek mentelmi jogát tízmilliárdos gazdasági bűncselekmény gyanúja miatt, illetve az ő mentelmi jogát a Dunába dobott telefon ügyében.
A Terror Háza elé, mert azt akarják, hogy a nácizmus és a kommunizmus mellé kerüljön oda a woke, a gender és a pogány hedonizmus is.
De sikerült? Most éppen milliárdos korrupció miatt kérték ki a mentelmi jogát. De 2010 óta volt jó pár olyan ügye a KDNP-s politikusnak, amitől felszaladhat az ember szemöldöke.
Az igeforrás nyilvánosságra hozta a zárt körű kötcsei beszédet. Orbán Sulyokról azt mondta, hogy az elnök elmenekült, megszűnt a Fidesz intellektuális hátországa, a fideszes politikusokat nem fogja megvédeni a mentelmi jog, Orbán Balázst viszont megvédte. De azt hallja, hogy ősszel a gazdaság a falnak megy.
Baka András megtette az Országgyűlés felé javaslatát.
Magyar szerint fogalmuk sem volt arról, hogy a Mol az ukrán határhoz közeli, ukrán gáz- és olajtároló építéséről tárgyal. Ebből aztán olyan feszültség lett, ami érinti a Mol-vezér Hernádi Zsoltot, és elérte a diplomáciát is.
A lengyel miniszterelnök szerint más térségbeli országok szolgálatai is megerősítették, hogy a körözött volt igazságügyi miniszterhelyettes Tiraszpolban van.
Az üzemeltető azt mondta, a dolgozók többsége marad, 10-15, jellemzően vezető pozícióban lévő munkatárstól viszont várhatóan megválnak.
A Fradi városépítés helyett 38 játékosra vert el 12 milliárd forint állami támogatást. AZ FTC elnöke pedig egyszer csak elfelejtette, hogy ő aggódott nemrég a bajnokság tisztességes lebonyolítása miatt. 25 milliárd forint visszafizetése a tét, amibe tényleg belerokkanna a Fradi.
Sziveket és Jellineket néhány napja idézte be az NNI kihallgatásra.
A táborban már napok óta nagyon várják az iránymutatást.
Házkutatás, lefoglalás is történt, gyanúsítotti kihallgatásra viszont még nem került sor az ügyészség szerint.
Az egyik leggazdagabb magyar és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatója került rács mögé.
A Szőlő utcai gyermekbántalmazási botrányhoz kapcsolódó ügyekben.
Pedig Bayer Zsolték már bejelentették a rendezvényt.
Magyar Péter sajtótájékoztatón jelentette be a magyar sport és a politika szétválasztását. Vitézy Dávid szerint teljesen jogszerűtlen az MKIF-féle koncesszió.
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják a volt jegybankelnököt, szabadlábon védekezhet hat társával együtt.
Ez a frakció előzetes véleménye, a végleges döntésre még várni kell, de Magyar nem látja biztosítottnak a feles többséget sem.
A Tisza frakcióvezetője szerint jövő hétfőn dönt a frakció Szathmáry Zoltán jelöléséről.
Mi ez az autópálya-koncessziós szerződés, amit a Magyar-kormány felmondani készül? Miről szól, mennyi közpénzt érint, és miért tartják sokan a teljes Fidesz-időszak egyik, ha nem a legsúlyosabb lopási ügyének? Ebből majdnem mindent megérthetsz, ami az alapokat illeti.
Két volt miniszter a Legfőbb Ügyészség célkeresztjében: az eddigi legnagyobb vadakra megy rá a hatóság.
Az Andrássy út 60. előtti kommunistázós, ávéházós demonstráción felszólalt Bayer Zsolt, Bencsik András, Menczer Tamás és a kirúgott főigazgató, Schmidt Mária is.
Ugyanott, ahová a Békemenetet is szervezik.
A Fidesz elnöke szigorú menetrendet hirdetett a híveinek, azzal az utasítással, hogy a sorrend megsértése súlyos következményekkel jár. A fideszesek feladata nem könnyű, sőt lehetetlen, ha el akarnak jutni a 7. pontig.
Szathmáry Zoltán több mint 15 éve dolgozik az ügyészi szervezetben, a szado-mazochista aktusok büntetőjogi vonatkozásairól is publikált.
A köztársasági elnök csak tiszás politikusok előtt beszélt az ügyészség helyzetéről, és annak a hátteréről, miért esett a választása Szathmáry Zoltánra, akinek a nevét nem ejtette ki.
Se elnök, se helyettesek: ki fog így eljárni, ha újabb képviselők mentelmi jogát kellene kikérni?