Magyarországon a parlamenti képviselők, államtitkárok, miniszterek számához képest is nagyon kevés ember kezében van valódi közhatalom.

Orbán Viktor miniszterelnök közelébe senki sem ér.

Jóval alatta lehet egy szűk kör Lázár Jánossal, Rogán Antallal, Matolcsy Györggyel, akik dönthetnek bizonyos részkérdésékben, de az ő hatalmuk forrása is Orbán, önállóságuk legfeljebb addig tart, amíg a miniszterelnök engedi. Rajtuk kívül a közügyekre óriási befolyása lehet Habony Árpádnak, de rá aztán végképp igaz, hogy Orbán nélkül teljesen súlytalan.

Egy ember volt kis túlzással egy polcon a miniszterelnökkel: Simicska Lajos. Valószínűleg ennek is nagy szerepe volt az Orbán és közte kirobbant konfliktusban, aminek eredményeként Simicska elvesztette befolyásának legnagyobb részét.

A magyar politika többi szereplője viszont inkább csak a hatalmi központban születő döntések végrehajtója.

Éppen ezért Orbán Viktor miniszterelnöké a legnagyobb felelősség, amikor olyan törvény kerül a parlament elé, aminek semmi más célja nincsen, mint hogy elfedje az állampolgárok elől, hogy mire költik el az ország vezetői a közvagyont.

Rajta kívül van felelőssége valamennyi fideszes és KDNP-s országgyűlési képviselőnek, akik ezeket a törvényeket minden alkalommal megszavazzák.

(Orbán Viktor miniszterelnök egyébként rendszeresen távol marad a rázósabb ügyek szavazásaitól, legyen szó a nyugdíjpénz lenyúlásáról, a trafikmutyiról, az iskolák államosításától, vagy most éppen 250 milliárd forintról, amely elveszíti közvagyon jellegét.)

De még ilyen körülmények között is érdemes külön megjegyezni azoknak a politikusoknak a nevét, akik az elmúlt években előálltak a korrupciót megkönnyítő törvényjavaslatokkal.

A sort Cser-Palkovics András és Vas Imre kezdték 2013-ban a Ne-zavarj-épp-lopok törvénnyel.

„Az olyan visszaélésszerű, akár bizonylati szintű adatigénylés, melynek keretében az igénylő általánosságban kér mindenféle adatot, amelynek teljesítése az adatkezelő működését jelentős mértékben és hosszú időre akadályozná, nem teljesíthető.”

Ez az információszabadságról szóló törvény módosítása volt.

Ez hozta be a „visszaélésszerű adatigénylés” fogalmát. Az követ el ilyet, aki túl sok közérdekű adatot igényel, ezzel akadályozva a állami intézmények munkáját. Még fontosabb, hogy a módosítás szerint nem lehet például számlaszintű adatokat kérni az állami intézmények gazdálkodásáról, mert ilyen ellenőrzést csak az Állami Számvevőszék végezhet.

A módosítás hátterében akkor a trafikpályázatok nyilvánosságért folyó pert, a 444 parlamenti adatigénylését és az Átlátszó pereit sejtették.

Cser-Palkovics a benyújtás után az Indexnek arról beszélt: nem szűkült a közérdekű adatok köre, és érdemben nem fognak változni az újságírók jogai sem.

Áder János köztársasági elnök először visszaküldte a törvényt a parlamentnek, de azt minimális módosítás után újra elfogadták.

Két évvel később Seszták Miklósnak köszönhetően titkosították 30 évre a paksi szerződéseket.

„A törvényjavaslat kiemelt figyelmet fordít az adatok nyilvánosságának kérdésére.”

Ez a mondat Seszták Miklós fejlesztési miniszter törvényjavaslatának indoklásában olvasható. A kiemelt figyelem itt azt jelenti, hogy

• az atomerőmű bővítését megalapozó adatok 15 évig,
  
• az alvállalkozókkal kötött szerződések, műszaki és üzleti adatok pedig 30 évig nem megismerhetők.
  

Könnyen belátható, hogy a paksi atomerőmű bővítésének vannak olyan részletei, amik jó okkal titkosak. Azt például, hogy milyen biztonsági rendszert vásárolnak, valóban nemzetbiztonsági érdek, hogy ne tudhassa meg bárki.

Ezzel szemben hogy mennyi pénzért szerelnek fel lámpákat az építési területen, nem látszik, hogy miért helyes eltitkolni az állampolgárok elől.

Valami ilyesmire jutott az Európai Bizottság is, ahol a PM-es Jávor Benedek kezdeményezésére utasították a kormányt, hogy oldja fel a szerződések túlzott titkosítását.

2015. júniusában Trócsányi László igazságügyi miniszter hozta a fizetős adatigénylést.

A Trócsányi-féle módosítás indoklásában az szerepel, hogy javaslatai

„amellett, hogy az alapjogok védelmének garanciáit erősítik, az adatkezelők érdekeit is megfelelően figyelembe veszik.”

Az „adatkezelők érdekeinek figyelembevétele” Magyarország igazságügyminiszterének olvasatában azt jelenti az állami intézmények pénzt kérhetnek a közérdekű adatokért.

Ha egy adatkérés miatt nagyon sokat kellett például fénymásolni, vagy nyomtatni, akkor az állami intézmények korábban is elkérhették ennek az árát.

Trócsányi szerint viszony más költségeket is be lehet hajtani az adatkérőn, bármit, ami a kéréshez kapcsolódik. Hogy mi kapcsolódik és mi nem, az a törvényből nem derül ki, így csak az állami intézményen múlik, hogy kiszámlázza-e az irattári lámpakörte költségét is az érdeklődő állampolgároknak.

Van benne még egy fontos dolog. 

Trócsányi módosítója szerint azokat a közérdekű adatokat, amik valamiért szerzői jogi védelem alá esnek, nem lehet lemásolni, azokat csak megmutatják az adatigénylőnek. Egy több száz oldalas tanácsadói anyag esetében például ez a rész garantálja, hogy ne lehessen kielemezni a közérdekű adatokat, vagy rájönni, ha az interneten elérhető forrásokból ollóztak össze egy többmilliós minisztériumi tanulmányt.

Trócsányinak köszönhetően megszűnt az anonim adatigénylés, amit egyszer elutasítottak, arra nem lehet rákérdezni még egyszer. Sőt, a javaslatának köszönhetően az államnak már nem kell megmondania, pontosan milyen döntést készít elő egy anyag, ha erre hivatkozva nem akarta megmutatni az érdeklődő állampolgároknak.

Úgy tűnik egyébként, hogy a jogszabály bosszúként született a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet egyik pere miatt, amiben a Századvég közpénzért rendelt tanácsadási anyagit kérték ki.

2016. februárjában Németh Szilárd nyújtotta be törvényt, aminek nyomán soha többé semmi sem fog kiderülni.

„Nem minősülnek közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatnak az egyetemes postai szolgáltató szolgáltatási szerződései, továbbá az egyéb olyan adat, amely (...) [a] vállalkozás üzleti tevékenysége végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna.”

A Fidesz alelnökének törvényjavaslata szerint az állami tulajdonú cég vélt üzleti érdekei fontosabbak, mint az állampolgárok joga, hogy megtudják, hogyan gazdálkodnak a pénzükkel. Amit Németh Szilárd javasolt, az lényegében az, hogy a Postát vegyék ki az infótörvény hatálya alól, ráadásul a jogszabály a folyamatban lévő közérdekű adatigényléseket is leállítja.

A parlamentben Csepreghy Nándor államtitkár védte a javaslatot azzal, hogy a

„kritikák helyett inkább örülhetne a TASZ, a Transparency International, a K-Monitor és az Átlátszó”.

Már akkor megírtuk, hogy Németh Szilárd javaslata alkotmányellenes, és valószínűleg csak az első lépése a folyamatnak, amiben fontos állami intézményeket vonnának ki az információszabadságról szóló törvény hatálya alól.

2016. február 29. óta Bánki Eriktől tudjuk, hogy milyen érzés, amikor 250 milliárd forint elveszíti közvagyon jellegét.

„Alapítvány létesítése esetén tehát a vagyon olyan mértékű elkülönülésére kerül sor, amely alapján az is megállapítható, hogy az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét.”

Ezt írta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításában, amit ő nyújtott be a parlamentnek.

A Matolcsy György vezette jegybank az elmúlt években több száz milliárd forintot csatornázott ki öt alapítványba.

Ezek a szerveztek aztán vásároltak például

• állampapírokat,
  
• nagy értékű ingatlant a Nyugatinál,
  
• nagy értékű ingatlant a Várban,
  
• még nagy értékű ingatlant a Várban,
  
• üdülőt Matolcsyné falujában.
  

Az ingatlanvagyonnal ambiciózus terveik vannak. Várhatóan készül egy nem-wellnessbunker, meg borozóval kombinált oktatási központ.

És ezek csak azok, amiről most tudni lehet.

A saját vagyonnyilatkozatából egy cégét véletlenül kifelejtő Bánki Erik javaslata azután született, hogy egy szocialista országgyűlési képviselő, Tóth Bertalan pert nyert az MNB ellen, a bíróság pedig arra kötelezte Matolcsyékat, hogy adják ki a több száz milliárd forintos vagyonnal rendelkező alapítványok gazdálkodásának adatait.

Az MNB a perben azzal érvelt, hogy a pénz, amit a jegybank az alapítványoknak adott, nem közpénz. Pont, ami a törvény indoklásában is olvasható.

Ezt és Németh Szilárd postás törvényét is az alkotmánybírósághoz küldte Áder János köztársasági elnök, valamikor húsvét után dőlhet el, hogy mi lesz a sorsuk.

Törvényt ugyan nem nyújtott be, de nem szabad megfeledkezni Polt Péter legfőbb ügyészről.

„A legfőbb ügyészségen folyik egy belső vizsgálat arról, hogy miért nincs elég nyomozás magas, politikai szálakkal bíró korrupciós ügyekben, de ennek a vizsgálatnak még nem tették közzé az eredményét.”

Ezt az Európai Bizottság írta az év elején Magyarországról szóló jelentésében. Aggódtak a közbeszerzések miatt is, mint a Korrupciókutató Központ Budapest tanulmányából kiderült: nem véletlenül.

Polt Péter nem csak Matolcsy Györggyel borozgat a belvárosban egy nappal azután, hogy az MNB alapítványai miatt az ügyészséghez fordultak.

A magyar bíróságok közbeszerzési ügyben 2009 óta nem állapítottak meg korrupciót. Az erről szóló tanulmány megjegyzi, hogy

mióta Polt a legfőbb ügyész, az ilyen esetekben a feljelentések elutasítása háromszorosára, a nyomozások megszüntetése kétszeresére nőtt.

Poltnak és az általa vezetett ügyészségnek fontos szerepe van abban, hogy a Fideszhez és a kormányhoz köthető komoly korrupciós ügyek sosem kerülnek bíróság elé.