Jó reggelt! Ha minden jól megy, a hétvégén 10 fok fölé kúszik a hőmérséklet.
Ez a napindító hírlevelünk hétvégi kiadása, jórészt nagyobb, odafigyelést igénylő anyagokkal.
Ismét annyi covidos beteg van kórházban, mint karácsony környékén, de talán már elértük az ötödik hullám csúcsát.
Érdemi ápolói béremelést és átlátható járványkezelést követel az orvosi és a szakdolgozói kamara. Elmondásuk szerint évtizedek óta nem volt ilyen nyomás alatt a magyar egészségügy.
Haszán Zoltán három különböző hivatalos statisztikát fésült össze, hogy aztán jól áttekinthető grafikonokon ábrázolja a megszokhatatlan adatokat a magyarországi halálozásokról.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
1,3 millió forintra ugorhat idén a parlamenti képviselők alapfizetése, amihez még sok extra jár. A kormánytagok közül Süli János keres a legjobban.
November óta járja az országot, néhány körzetbe többször is visszament.
Mostantól macskások tömegei fogják végre úgy érezni, hogy nincs probléma a macskájukkal.
Honnan kaptuk a dossziét, és kinek állhatott érdekében, hogy nyilvánosságra kerüljön? Mi hiányzik a nyomozati iratokból? És mit nem írtunk meg, pedig benne van?
Két budapesti gimnázium egy-egy tanárát kísértük munkába a sztrájk reggelén. A pedagógusok helyzetéről, a munkavállalók jogairól és a kormánnyal vívott csatákról beszélgettünk.
Valahogy oldottabbak a távolságtartási szabályok, amikor nem a magyar miniszterelnökkel tárgyal.
Megszereztük a miniszter válaszát az Európai Bizottságnak, amiben a gyermekvédelminek nevezett törvény mellett áll ki. A "nem is olyan szigorú"-tól az "alkotmány miatt kellett"-ig szólnak az érvei. Amit 18 év alatt tiltanak, az szerinte felnőtteknek még hasznos is lehet.
Elnöksége utolsó elszámolását adta le hétfő este.
Folyamatosan fogy a levegő a brit miniszterelnök körül, összesen 16 kerti partit rendeztek a Downing Streeten a szigorú koronavírus-korlátozások idején, legalább kettőn ő is ott volt.
A szerdán elhunyt Hegyeshalmi Richárdra, a Qubit újságírójára és oszlopos tagjára volt kollégája, szerkesztője, Stöckert Gábor emlékezik.
Félszáz oldalas választ küldött a kormány az Európai Bizottság levelére, amellyel elindították a támogatások befagyasztásával fenyegető mechanizmust. A levél nyilvánosságra hozását az ellenzék hiába kérte, de a 444 hozzájutott a szöveghez. Azzal érvelnek többek közt, hogy a legfőbb ügyész annyira független itt, hogy csak kétharmaddal lehet őt megválasztani.
A koronavírust relativizálók szerint a más betegség miatt elhunytakat átstatisztikázzák a járvány áldozatai közé. A számok szerint nincs igazuk.
Nem illeszkedett bele az intézményes rendbe, s ez a magyar építészet normái számára majdnem ismeretlen, illetve értelmezhetetlen.
A Kossuth-díjas építész nevéhez kötődik például a Bárka Színház is.
Többek közt a DK-nak.
A vagyonnyilatkozata alapján maradt szinte minden, ahogy volt.
Elindult a szolgáltatás, meg lehet nézni az elkövetők arcát, és azt, hogy melyik városban élnek. De ezzel a probléma nincs megoldva.
Már sokkal többről szól a Völner-Schadl-ügy, mint hogy az ügyészség vesztegetési pénz elfogadásával gyanúsít egy államtitkárt. Magyar Jeti-adás egy akkora korrupciós és politikai botrányról, amilyet már régen látott Magyarország.
Hétfőn délelőtt országszerte figyelmeztető sztrájkot tartottak a pedagógusok. Sok iskolában csak a tanárok egy része sztrájkolt, és akadtak intézmények, ahol most tartottak tanítás nélküli munkanapot.
A miniszter úgy tudja, kamarai vezetőknek jár. Egyrészt nem jár, másrészt Schadl nem kamarai vezető. A külügyminisztérium hetek óta nem válaszol erre a kérdésre.
Élő, egyenes, sőt szögegyenes közvetítésünk a pekingi téli olimpia megnyitójáról.
Megkérdeztük Süli János tárca nélküli minisztert, hogy miről tárgyalt Völner Pállal, és hogy miért nem értesített senkit az irodájában lefolytatott házkutatásról.
Szijjártó Péter külügyminiszer azt mondta, eleget szokott tenni az ilyen kéréseknek.
De a hétfőn elindult vizsgálat után akár erre is sor kerülhet. Az Országos Bírói Tanács szerint nem kellene késlekedni.
Készpénzállománya és a hitelei is nőttek.
Nyolcvanéves volt.
Kristálycukor + búzaliszt + étolaj + tej + sertéscomb + csirkemell + farhát, a liberálisok könnyeivel meglocsolva. Megsütöttük az ételt, ami megmutatja, hogy mire jó igazából az árrögzítés.
Több tankerületnél bekérték a sztrájkot szervező tanárok nevét, és előfordult, hogy a pedagógust azért akartak megbüntetni, mert értesítette a szülőket a sztrájkról.
Hirtelen, minden előjel nélkül. 39 éves volt.
A vagyonnyilatkozati rendszer inkább csak mímelése az átláthatóságnak, mint valóságos ellenőrző eszköz, és nincs sok esély arra, hogy ez rövidesen megváltozzon. Az idei bevallások határideje mindenesetre most is január 31.
55,1 milliárd lett a teljes felújítás végösszege, és még így sem teljesen biztos, hogy a márciusi 12-ei újranyitásra minden készen lesz.
A magyar művészettörténet és művészetoktatás meghatározó alakja 78 éves volt.
Mézes szavak és lassú lépések jellemzik a magyar-orosz kapcsolatokat. A magyar kormány a nyugati szövetségből tett gesztusokat Moszkvának. Ez a kétirányú játék addig működik, amíg a nagyhatalmak nem esnek komolyan egymásnak. Most a szokásosnál nagyobb a feszültség, úgyhogy Orbán előre szólt, hogy mindenről egyeztetett a NATO-val.
Legalábbis a hivatalos adatok alapján, bár a kevés teszt miatt nehéz pontos képet kapni arról, hogy hány fertőzött van.
Incze Leót csak egyetlenegy dolog akadályozza meg abban, hogy megafonos influenszer legyen.
Nem kell többé szégyenkeznie a milliárdos családtagjai és barátai előtt. 2022 már a gyarapodás éve lehet.
Búcsúzzunk szépen, István, aki elmegy, az legyen vidám!
Novemberben három minisztériumba szálltak ki a rendőrök. A kormány szeretné, ha elhinnénk, hogy erről azóta sem értesült senki az érintettektől. Pedig a miniszterek legkésőbb december óta tudták: a Völner-ügy miatt nyomoztak náluk. És hogy le kell-e mondania Völnernek? Az nem igen-nem kérdés.
Azt állította, hogy ötször olcsóbban számítják a gázt Magyarországnak, mint Európa más részeinek. Arra is világosan utalt, hogy Magyarország egy hazugság árán léphetett be a NATO-ba. Egyik állítás sem tűnik igaznak.
Nehéz éve volt.
Négy miniszter és több államtitkár, félvilági figurák és tekintélyes professzorok is felbukkannak Schadl György és a többi gyanúsított ügyében keletkezett nyomozati anyagban. Segítünk eligazodni.
Pedig a "találmánya" után tavaly is kapott 408 millió forintot.
Érdemi ápolói béremelést és átlátható járványkezelést követel az orvosi és a szakdolgozói kamara. Azt mondják, nagy bajok lesznek.
Ismét annyi covidos beteg van kórházban, mint karácsony környékén.
Kölcsönös tisztelet kell, ez a legfontosabb, mondta a miniszterelnök a Vlagyimir Putyinnal folytatott közel ötórás moszkvai tárgyalásai után.