Hűvös, jó reggelt kívánok a év ötödik hőkupolájában, a következő hidegfront előtt! Ismét itt a 444 napindító hírlevele, az elmúlt 24 óra legérdekesebb-fontosabb híreivel-cikkeivel. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)
Bekerültek a függetlenfilmesek is a bizottságba, már nem Káel Csaba dönthet arról, melyik filmet nevezze Magyarország az Oscarra. Vidnyánszky Attila pedig azt mondja, menesztik a Nemzeti Színház éléről.
Az ügyészség elvitte azokat az iratokat, amiből kiderül, hogyan akarták átjátszani Matolcsy haveri körének a jegybanki alapítványi vagyont.
Demján nevével ígértek pénzt Nagy Mártonék, a milliárdoknak tavaly ősz óta nincs nyoma.
Magyar Péter a fenékküszöb építéséről és az elsüllyesztendő bárkákról adott részletes tájékoztatást, és a Fideszt bírálta, amiért 16 év alatt nemhogy nem csináltak semmit, még terveket sem készítettek az ilyen helyzetekre, így mindent nulláról kellett kezdeni. (Magyar beszólása után Garancsi cége felajánlott 10 ezer tonna követ.) Miközben az oroszok szerint remekül halad Paks 2, Magyar arról beszélt, ez a vízállás megkérdőjelezi a kiadott környezetvédelmi engedélyt. (Egyébként leáll Románia utolsó működő atomreaktora is, nem nő a vízszint.)
A zebegényi polgármester azt állítja, megállapodott egy mezőőrrel, hogy lője ki a szomjhalál elől a faluba húzódó vadakat, mire kitört a felháborodás, a mezőőr szerint viszont nem is állapodtak meg.
Új szintre lépett a Németország elleni drónháború – és bár mindenki tudja, ki áll mögötte, csak épp senki sem mondja ki.
Az Irán ellen indított amerikai háború után a világ olajsokktól félt, de ez egyelőre elmaradt, és mint azóta kiderült, elsősorban azért, mert Kína titokban közbelépett.
Orosz gabonaterminálokat ért találat Novoroszijszkben, a Fekete-tengeren, és fél évre teljesen leállhat egy orosz finomító az ukrán dróntámadás után. Közben egy 12 éve átállt ukrán parancsnokot robbanthattak fel Szevasztopolban.
Az ukrán drón- és rakétatámadás két fontos gabonaexport-terminált is megrongált, és eltalálta az utolsó nagy orosz haditengerészeti bázist.
Szállodák, középkori műemlékek és rossz állapotú romok kerültek magyar állami tulajdonba, valamit kezdeni kell velük.
Az ATV-ben arról beszélt, közös megegyezést csak akkor ír alá, ha szakmai okokból kell távoznia. Ha nem írja alá, felmentik. Tarr Zoltán is reagált, a posztjában azt írta, valótlanságokat állított az igazgató, de magát a menesztést konkrétan nem cáfolta.
Azt mondta a 444-nek, hogy mikor kiderült, hogy ingyen kellene dolgoznia, nem kötötték meg a szerződést. A polgámester meg azt, hogy „Miért kell magának állandóan a sz..t kevernie?"
Igazságügyi toxikológus szakértő vizsgálódik.
Az ukránok egy 1400 kilométerre lévő olajlétesítményt trafáltak telibe a kazah határ mellett.
Üzemzavar a Petlibrónál, gépellenes lázadásra készülnek a macskák.
Bár szokatlanul alacsony értékek születtek, a napi hidegrekord nem forgott veszélyben.
Elutasította azokat az állításokat, miszerint az amerikai tisztviselők nem tettek semmit.
Az Irán ellen indított amerikai háború után a világ olajsokktól félt, de ez egyelőre elmaradt. Mint azóta kiderült, elsősorban azért, mert Kína titokban közbe lépett. De hogyan és miért tették mindezt?
A hírek szerint a honvédelmi miniszter Szuvák Attilát tenné a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat élére, de egyelőre nem lett tábornok. Szuvákkal kapcsolatban az állománynak vannak kifogásai.
Épül a fenékgödör Paksnál, hogy működni tudjon az erőmű, közben a Duna apadásnak indult.
Lengyelország súlyos százmilliárdokból épített több szempontból vitatott kerítést a keleti határára a Belaruszból érkező migráció miatt. Mára az illegális migráció gyakorlatilag nullára csökkent, a katonai jelenlét azonban továbbra is növekszik a térségben. Helyszíni riport a bialowiezai őserdő mocsarából, lengyel-belarusz határról.
Magyar a kormányzati tájékoztatón fájóan hiányolta a NER-es oligarchák felajánlását a Paksi Atomerőmű üzemben tartásához.
A meg nem erősített hírek szerint az áldozat Robert Sagejev, aki 12 éve átadta az oroszoknak Ukrajna egyetlen tengeralattjáróját, most pedig orosz oldalon vesz részt a háborúban.
A lipcsei repülőtéren egy robbanóanyaggal megrakott drón repült neki egy ukrán szállítógépnek. A szerkezet nem robbant fel, így azt vizsgálhatják a német hatóságok, a kormány azonban nem beszél arról, hogy Oroszország lehet az incidens mögött. Az viszont újra bebizonyosodott, hogy a német repülőterek még mindig nincsenek kellőképp védve a drónbehatolások ellen.
Háromnegyed millió gyereket likvidált virtuálisan a Meta.
Keddtől jön egy hidegfront, ami esőt is hozhat.
Az utolsó Orbán-kormány minden vállalkozásnak honlapot ígért. Mikrocégek és egyéni vállalkozások ezrei nyertek, azok viszont, akik ténylegesen elvégezték a munkát, futnak a pénzük után. A technológiai minisztérium szerint a pénz megvan, az előző kormány szabályozási hibái okozzák a csúszást.
Fülöp Zoltánt mégsem veszi fel főkommunikációsnak a PTE.
Magyar Péter a fenékküszöb építéséről és az elsüllyesztendő bárkákról adott részletes tájékoztatást, és a Fideszt bírálja, amiért 16 év alatt nemhogy nem csináltak semmit, még terveket sem készítettek az ilyen helyzetekre, így mindent nulláról kellett kezdeni.
Hende Csaba már kikerült a testületből, Polt Péter és még három bíró nemsokára követi.
Bekerültek a függetlenfilmesek is a bizottságba.
A jegybank hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést tavaly.
Koskovics Zoltán tiltott önkényuralmi jelkép miatt áll bíróság elé.
Szerda reggel 182 centiméter volt a Duna vízszintje Csernavodánál, ami három centivel elmarad a 185 centiméteres küszöbértéktől.
Még Anglia is felforr, folyamatosak a hőhullámok egész nyáron.
Balogh neve is felmerült egy olyan ügyben, ami miatt a Miniszterelnökség feljelentést tett, ezért zárta ki a Fidesz-KDNP. Balogh szerint belső leszámolás zajlik, állítása szerint tiszta a lelkiismerete.